Best of 2012

• Könyv

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák 
Máté Angi: Az emlékfoltozók

Scott Westerfeld: Leviatán

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Ian McDonald: A dervisház

David Mitchell: Felhőatlasz

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Dimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

Roddy Doyle: A Greyhound of a Girl

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Stian Hole: Garmann nyara 
Ebben az évben nálam sci-fi/fantasy-ből volt a legtöbb. Egy részüket én korrektúráztam/szerkesztettem, és nagyon jó, hogy annyi remek kortárs regény jelent meg erről a vonalról. De a legnagyobb élmény Bradbury örökzöldje volt.. Meg persze egy Máté Angi, a legújabb. Voltak más gyermek/ifjúsági könyvek is, amik nagyon-nagyon tetszettek, és nem-fantasztikusból meg szépirodalomból is akadtak több, mint emlékezetesek (pl. jó volt újraolvasni a Pop, csajok, satöbbit, és ráébredni, most mennyire mást jelent, mint mikor először olvastam).

A fenti listán nem szerepel ez az ifjúsági regény: Catherynne M. Valente: A lány, aki saját hajóján körbenavigálta Tündérföldet, mert ugyan 2012-ben szerkesztettem, de csak jövőre jelenik meg. Nagyon-nagyon jó, fantáziadús, mondanivalója is van, egyéni is, miközben a nagy klasszikusokból merít.

• Film

Decemberben többet voltam moziban, mint egész évben addig. Most nem láttam olyat, ami meghatározó élmény volna, mert mindegyik esetben messze jobb és tartalmasabb a könyv, de mindhárom filmet érdemes azért megnézni:

A hobbit – Váratlan utazás

Felhőatlasz

Pi élete

• Koncert

VoiVod, Dürer kert

Mark Lanegan, A38

Dead Can Dance, Aréna

Loreena McKennitt, Aréna
 

• Dalok

Aebsence – Még azt mondják

Anathema – Untouchable part 1.

Baroness – Take My Bones Away
Dead Can Dance - Return of the She-King

Deftones – Leathers

Dokken – Best Of Me

Gojira – L'Enfant Sauvage

Mark Lanegan Band – The Gravedigger's Song

Moonspell – Lickanthrope

Rush – The Garden (az a szöveg!!!) 

Rush – Headlong Flight

Slash – Anastasia

Testament – Native Blood

stb.

2012 tényleg nehéz év volt. Lehet, hogy 2013 sem lesz más. De azért azt remélem, jobb lesz. Ránk férne már egy igazán jó év. Legyen az, mindenkinek!

Máté Angi: Az emlékfoltozók

Az emlékfoltozók két tündérrigólány: egy limonádéhajú és egy faodúbarna. Megkeresik egy öreg kék roller, egy tölgyfa és egy fiú elveszett emlékeit, visszavarrják azokat a postán kapott kendőkre, hogy öröm legyen, hogy emlékezhessenek azok.

 Máté Angi korábbi könyvei valahogy pont ezt tették velem is. Ez az új pedig... újabb csoda, és itt olvasható, hogy ezt hogy értem.

David Mitchell: Felhőatlasz

A Felhőatlasz valójában hat kisregényből áll, melyeket matrjoska-babák módjára, avagy mint a hagyma rétegeit építette egybe az író. Egymásba ágyazódnak, s a „középső” után újra visszatérünk, apránként, az elejére. Ez olyan megoldás, amit nem tudok nem körmönfont szemfényvesztésnek felfogni (s mi minden ilyen még ebben a könyvben!), de attól még működik. Más kérdés, hogy még a négyszázadik oldal környékén sem igazán tudtam, hogy mit is akar Mitchell. És akkor mentem el moziba, megnézni a filmverziót.

Hogy mire jutottam, azt itt írtam le hosszasan.

Scott Westerfeld: Leviatán

Scott Westerfeld neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, a Csúfok – Szépek - Különlegesek trilógia már korábban megjelent tőle. A Leviatán egy másik trilógia kezdete, mely szintén ifjúsági, de nem egy elképzelt jövőt, egy disztópiát ír le, hanem az első világháború éveiben játszódik. Emellett viszont alternatív történelmi alapokra épül, és jó sok steampunk elemet rejt, valamint Keith Thompson rendkívül hangulatos fekete-fehér illusztrációit. Remek regény, a teljes cikk róla itt olvasható.

Tony Parsons: Reptér

Tony Parsons angol író, aki érzelmes, emberi regényeivel lett sokak kedvence. Magam is szerettem a magyarul megjelent első néhány könyvét, de aztán besokalltam kissé, hiszen ő is önismétlővé vált, meg alighanem ellőtte a puskaporát – s az újabb könyvei már egyre inkább csalódást okoztak. A Reptér azonban tetszik. Igaz, ez csupán egy 100 oldalas könyvecske, és a tipikus parsons-i húzások itt is megvannak, de érezhető, hogy számára is felfrissülést hozott a feladat. Állítólag a londoni Heathrow repülőtér meghívta az írót, hogy nézze meg minden részlegüket, és írjon róla, amit szeretne. És egy ilyen, valójában furcsa helyen, ahol ráadásul évi 75 millió ember fordul meg, nyilván lehet találni egy rakás jó sztorit.

Teljes cikk az ekultúrán.

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában

Carlos Ruiz Zafón újra visszatér az Elfeledett Könyvek Temetője világához, vagyis egy (részint legalábbis) elképzelt Barcelonához. A sorozat első kötete (amikor még nem is lehetett tudni, hogy sorozat lesz), A szél árnyéka nagy-nagy kedvencem, és az ahhoz csak mérsékelten kapcsolódó Angyali játszma is tetszett, ha nem is annyira nagyon. S mivel a maga módján mindkét történet befejezett egésznek tűnt, nem is nagyon értettem, mi szükség van folytatásra, de az nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. És bár jó olvasmány, messze nem annyira az, mint az előző kettő.

Teljes cikk ekulton.

A hobbit – Váratlan utazás

„Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.” Sokunk számára meghatározó volt ez az első mondat (bár van, aki hobbit helyett még babót olvasott, az első magyar fordításban). Tolkien professzor meséje sok ezer embernek jelent örök élményt. Szeretném hinni, hogy filmes feldolgozás ide vagy oda, ezután is így lesz, és sokan fogják olvasni.

Véleményem a filmről ekultura.hu-n.