Frank Herbert: Dűne

Mai szemmel olvasva ezt az eredetileg 1965-ben megjelent regényt, elenyésző az a technikai, tudományos részlet, ami idejétmúlttá vált az eltelt bő fél évszázadban. Hogy a sivatagosodás, a klímaváltozás problémája viszont időszerűbb, mint valaha, azt ugye mondanom sem kell. Szinte profetikusnak tetszik egyik-másik mondat, amit ehhez köthetően írt Herbert. Ám ami miatt máig akkora élmény ez a könyv, az a szereplőknek, a történetnek, a felépített és számos szemszögből bebarangolható, felfedezhető világnak köszönhető. Annak, hogy Paul, Jessica, a Bene Gesserit nővérek, a Harkonnenek és a többiek szinte archetipikus figurák, cselekedeteik, mondataik, de még gondolataik is rezonálnak az olvasóban. Amire a legjobb példa a Félelem elleni litánia, amit számos olvasó kívülről fúj, és biztos vagyok benne, hogy sokuknak tényleg segített is, pedig hát elvileg csak egy írói kitaláció. Herbert regénye kommunikál az olvasóval, több ponton is a felszín alatti tudatszinteket érintve meg, s ez ugyanolyan fontos, mint az, hogy a Dűne cselekménye olyan pokolian izgalmas.
Teljes cikkem ekulton.