Ray Bradbury: Októberi vidék

Ez a gyűjtemény Ray Bradbury első novelláskötetéből (Dark Carnival, 1947) vett át tizenöt sztorit, további néggyel megtoldva, és így, ahogy van, a hátborzongató, horrorisztikus irodalom klasszikusának számít. Sokaknak talán meglepő is lesz, hogy milyen sötét hangulatú, félelmetes írások ezek. Magam legalábbis nem az effélék miatt szerettem meg Bradbury írásait, és egyik-másik novellát elég sokkolónak és betegnek találtam. De már ezek a korai írásai is elképesztő ötletekkel voltak tele, melyek aztán rengeteg más íróra és egyéb művészre voltak hatással. Ha jobban ismerném a korszak irodalmát, talán elősorolhatnék néhány akkori nagy- vagy obskúrus nevet, akik hathattak a még ifjú Bradburyre. Nekem azonban úgy tűnik, hogy még Poe vagy Lovecraft hatása sem konkrét ötletek, hangulatok formájában jelentkezett (ha ugyan), inkább azt látom valószínűnek, hogy Bradbury magába szívott mindent, és olyan agya meg lelke volt, melyek minden hatást úgy pörgettek-forgattak át, teljesen váratlan asszociációkba és sztori-magvakba, hogy nem igazán lehet ráismerni az elődök befolyására. Miközben pedig nagyon is ősi szimbólumokkal, motívumokkal és megoldásokkal dolgozott ő is.

Teljes cikkem ekulton.

A meztelen Juliet

Az angol bestsellerszerző, Nick Hornby újabb regényéből készült feldolgozás ez. A korábbi filmesítések nem mindegyike ütötte meg az eredeti könyv szintjét, de A meztelen Juliet sok szempontból jobban tetszett, mint a regény – már amennyire arra így közel 9 év távlatából emlékszem. Jó párbeszédek, jó színészi alakítások, jó zenék, egy látszólag könnyed, mégis erős mondanivalót hordozó filmben.

Teljes cikkem ekulton.

Alone In The Moon interjú

Az Alone In The Moon trió második albuma tavasszal jelent meg Ruin Pop címmel. Az anyag sajátos egyvelege a grunge-nak, punknak, stoner/hard rocknak és sok egyébnek, és leginkább az éjszakai Budapestről szól. Az énekes-gitáros Várhidi Adriánnal készítettem interjút, aki nagyon jókat mondott. Zenei, szövegi, gondolati és szív-lélek síkon is kivételes csapat ill. ember, áldás, hogy van!
S imhol az interjú.

Walking Papers / Ozone Mama, 2018.10.01. A38 Hajó

Valami egészen döbbenetes, delejező, mágikus koncertben volt részünk. Lehet, nem is, inkább biztos, hogy életem egyik legjobb koncertélménye, és bár intuitíve éreztem én ezt előre, mégsem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz.

A Hammer site-on jelent meg a cikkem, amiben leírtam, hogy ezt mégis hogy értem.