szerda, november 30, 2016

Katherine Addison: A koboldcsászár

2015-ben A koboldcsászár kapta a legjobb fantasy regénynek járó Locus-díjat, de három további rangos fantasy díjra is jelölték. Mindez azt bizonyítja, hogy a díjakat kiosztók (a szakértők, illetve a közönség egyaránt) éheznek az újra, a szokatlanra, a végre-valami-másra abban a zsánerben, ami eredetileg pont úgy született, hogy mindezt adta. Ugyanis A koboldcsászár, miközben számos klasszikus fantasy (és néhány steampunk) elemet használ, alapvetően más, mint a tipikus fantasy regények. És ez elsősorban a címszereplőnek köszönhető, akihez foghatóan emberi és emberséges hőst bármilyen féle irodalomban is keveset találni.

Jeffrey Brown: Jedi Akadémia

Ez már az ötödik Jeffrey Brown könyv, mely magyarul is megjelenik, de az első, amely nem 64 oldalas, illetve nem úgy néz ki, mintha kisgyerekeknek készült volna. Nem mintha a Darth Vader sorozat korábban megjelent négy kötete csak gyerekekhez szólna, de azok (így vagy úgy) leginkább kisebb gyerekekről szólnak, míg a Jedi Akadémia főszereplője nem Darth Vader és különféle rokonai és barátai, hanem egy tatuini fiú, aki épp kijárta az általános iskolát, és minden vágya, hogy pilótaképzőbe mehessen.
Ez egy jó humorú, kedves és szerethető regény, és ekulton írtam róla.

kedd, november 08, 2016

Ted Chiang: Érkezés – Életed története és más novellák

Az utóbbi évek egyik (ha nem a) legjobb sci-fi könyve ez, és ki tudja, megjelent-e volna valaha, ha nincs a mozifilm. Pedig eredeti megjelenésekor is sokan így vélekedtek róla. A film alapjául szolgáló novella mellett további hét sorakozik itt, mind más és más, bár a végére kirajzolódik belőlük egy nyitott és okos, éles szemű és bátor író. Az, hogy az emberek lelkivilága érdekli, Bradbury-re emlékeztet, de a tudományos precizitás és kidolgozottság inkább a hardcore sci-fi szerzőkkel hozza őt rokonságba. Bradburyhez mérten Chiang nem mutat annyi együttérzést, megértést és szeretetet úgy általában az emberek iránt, de így is nyilvánvaló, hogy mikor szimpatizál a szereplőivel – ahogy az is, hogy jellemábrázolás terén messze felülmúlja a legtöbb sci-fi szerzőt. Olyannyira, hogy ez a kötet legalább annyira szépirodalom, amennyire „csodálatosan fantasztikus”. Sci-finek pedig a kifejezés eredeti értelmében számít: bár vannak itt is űrhajók és földönkívüliek (épp az „Életed történeté”-ben), a maga módján mindegyik írás tudományos fantasztikum. Vagyis Chiang azt teszi, mint megannyi nagy sci-fi író (és a világ folyását megváltoztató gondolkodó és felfedező): eljátszik a „mi-lenne-ha” kérdésével. S teszi mindezt így vagy úgy tudományos alapon, vagy ha mégsem, akkor attól „tudományos”, amilyen pengeéles logikával és aprólékosan építi fel a történetet