Ez a rövid cikk, részint az én hibámból, kimaradt az épp megjelent júniusi Hammerből, úgyhogy itt olvasható.
Ritka alkalom a The Moon and the Nightspiritet koncerten látni, az meg
még ritkább, hogy én is ott lehetek. Némileg szürreális élmény ezt a folk- és
világzenei elemekből építkező zenét a Dürer kistermében hallgatni, és ahogy
elnézem, hol-merre játszottak a világban, hát valóban léptek már fel olyan
helyen, ami jobban illik a muzsikájukhoz, de így is remekül működött a dolog.
Magától értetődő, hogy koncerten a békéscsabaiak zenéjének pogány, táncra hívó
jellege kerül előtérbe (meg nyilván a programot is a tüzesebb dalokból
állították össze, okosan), az éteri, elvarázsolt, tündéri meg lemezen erősebb.
De ez így volt jó, pláne, hogy a hangzás hagyott némi kívánni valót maga után –
nem úgy a hangulat. A közönség csoda lelkes volt, tényleg mintha valami jó
kedélyű erdei ünnepen lettünk volna, lelki szemeimmel még az örömtüzeket is
tisztán láttam. S hogy tényleg van valami régi világból való, sajátos varázs
ebben a csapatban, azt számomra az bizonyítja, hogy Ági, Misi és két szintén
ex-Evensong-os társuk látszólag mit sem öregedett, mióta először találkoztam
velük, pedig az még a '90-es években volt.
(Az első fellépő a román Negura Bunget dobosának folkos projectje, a Din Brad volt, de nagyon nem jött be ill. át, a Negurára meg nem maradtam, mert vén vagyok én már a hétköznapi koncertekhez, amik ilyen sok késéssel kezdődnek - most épp a magyar határőrök szivatták a román zenekart...)
