Ezt figyeljétek: a netes utcakeresők fele nem tudta, hol van Újpesten a Tavasz u. 4. Pedig az Újpest Központi metróállomástól max. 100 métert kell sétálni, ráadásul sok éve sok éven át jártam arrafelé. Nem mintha rájöttem volna, mielőtt megpillantottam az áldott Ady Művelődési Központot…
Mivel utálok késni, nagyon örültem, hogy a megbeszélt időpontban értünk oda. Úgy volt, 18:30-tól interjút készíthetek Jonas Renksével, a Katatonia énekesével. 18:45 lett belőle, és a zenekar részére fenntartott ebédlőben zajlott le. X(Y) Akták lesz a Hammerbe, és Jonas nem volt annyira depressziós és befelé forduló, mint egyes dalai alapján gondolná az ember, de persze így is csöndesen, visszahúzódóan viselkedett, és a kiszabott 15 percnyi beszéd meg némi fényképezés után el is tűzött. De mondott okosakat, meg baromi jól jött ki, hogy amikor a zenekar többi tagjáról kérdeztem, azok pont bejöttek, és így Jonas mutathatta is, hogy melyik melyik. Igaz, Blackheim már ott volt, a shockmagazin.hu-s SolarTomnak magyarázott kézzel-lábbal, nagy hangon. Tekintve, hogy ezek ketten a Katatonia két alapembere, egyértelműnek tűnik, hogy a yin-yang elve szerint szerveződött a zenekar, hehe…
Eztán pólóvásárlás következett, meg beszélgetés egy halom ismerőssel, valamint az előtérben terjengő, egyre vastagodó füstréteg harapdálása lélegzés címén. Ezúton üzenem mindenkinek, aki úgy vélte, hogy baromi fáradtnak látszom, hogy igen, az voltam, de a szemem ettől a kurva füsttől világított vörösen. Nem vagyok holmi megveszekedett dohányzás ellenes aktivista, de ez már tényleg Teargas volt (legyünk stílszerűek).
Mennyivel jobb volt hát a koncertteremben, ahol elvileg nem lehetett cigizni! Más kérdés, hogy a látott-hallottak a Katatoniáig nem nyűgöztek le. Az elsőként játszó P.O.T. pl. annak ellenére sem illett erre a bulira, hogy minden fellépő igen különböző volt. Ők ugyanis minden darkságtól mentes modern rock/metalt tolnak. Az énekes, akinek nem rossz a hangja, számos metalcore elemet felvonultatott mozgásában, ám egy olyan daluk sem volt, amit manapság ne adna le az MTV. Jól zenéltek (pedig a gitáros totál betegen jött), de vannak még problémáik.
A Variolával meg az volt a bajom, hogy a Nevergreen első gitárosaként megismert, csuda tehetséges Dula Sanci játékát csak nézni lehetett, hallani nem. Pedig látszott, hogy hozza a rá jellemző feelinges és remek dolgokat. De még így is OK volt, amit toltak: amolyan dark-os, karakán rock, mondjuk Cult meg Mission hatásokkal (meg Warrior Soul pólóval a szintén ex-Nevergreen-es doboson, Finczán!), és totál nem-dark fazonokkal.
A római Klimt 1918-at nagyon vártam. De hamar rájöttem, hogy a Katatonia találkozik a U2-val leírás csak az első lemezes dalaikra igaz, és azóta olasz létükre durván britpop irányba mozdultak, és nem csak kinézetben. Az, hogy honnan jönnek, legfeljebb a szelíden romantikus dallamokban érződött, de a talján tűznek nyomát sem leltem zenéjükben. Összességében olyan kis kellemes, eltáncikálós muzsika volt ez, ami néha nagyon jól tud esni. Nekem most pont nem, de sokaknak bejött.
Valami késés miatt felcserélődött a sorrend, és az amerikai elektrogót Crüxshadow lett az utolsó fellépő (mi sem néztük…), s a svéd Katatonia előrébb került. A Kisduda Árpi (ex-De Facto – francba, hogy ex…) által szellemesen művházasnak titulált hangzás az elején valóban förtelmes volt, és tökéletes később sem lett, de azért javult annyit, hogy élvezhető legyen a koncert. Kb. ezeket tolták: Leaders, Deliberation, Soils Song, July, My Twin, Ghost Of The Sun, Sleeper, Criminals, Evidence, Teargas, Tonight's Music, Future Of Speech, For My Demons, Had To (Leave), Deadhouse, Murder. Mint látható, egytől-egyig kiváló zeneszámok, melyek a kényes ízlésű, úri közönség minden igényét kielégítették. Volt is vastaps, ováció, ahogy illik. Sőt, megkockáztatom, még a zenekar is élvezte a koncertet (igen, talán még Jonas is).
Ugyan az ezévi albumot, a The Great Cold Distance-t csak Viva Emptiness 2-nek hívom magamban, az arról előadott dalok is ugyanúgy sütöttek, mint a régebbiek. Tényleg óriási koncert volt ez, remek hangulattal. Jöhetnek újra minél hamarabb!
Mivel utálok késni, nagyon örültem, hogy a megbeszélt időpontban értünk oda. Úgy volt, 18:30-tól interjút készíthetek Jonas Renksével, a Katatonia énekesével. 18:45 lett belőle, és a zenekar részére fenntartott ebédlőben zajlott le. X(Y) Akták lesz a Hammerbe, és Jonas nem volt annyira depressziós és befelé forduló, mint egyes dalai alapján gondolná az ember, de persze így is csöndesen, visszahúzódóan viselkedett, és a kiszabott 15 percnyi beszéd meg némi fényképezés után el is tűzött. De mondott okosakat, meg baromi jól jött ki, hogy amikor a zenekar többi tagjáról kérdeztem, azok pont bejöttek, és így Jonas mutathatta is, hogy melyik melyik. Igaz, Blackheim már ott volt, a shockmagazin.hu-s SolarTomnak magyarázott kézzel-lábbal, nagy hangon. Tekintve, hogy ezek ketten a Katatonia két alapembere, egyértelműnek tűnik, hogy a yin-yang elve szerint szerveződött a zenekar, hehe…Eztán pólóvásárlás következett, meg beszélgetés egy halom ismerőssel, valamint az előtérben terjengő, egyre vastagodó füstréteg harapdálása lélegzés címén. Ezúton üzenem mindenkinek, aki úgy vélte, hogy baromi fáradtnak látszom, hogy igen, az voltam, de a szemem ettől a kurva füsttől világított vörösen. Nem vagyok holmi megveszekedett dohányzás ellenes aktivista, de ez már tényleg Teargas volt (legyünk stílszerűek).
Mennyivel jobb volt hát a koncertteremben, ahol elvileg nem lehetett cigizni! Más kérdés, hogy a látott-hallottak a Katatoniáig nem nyűgöztek le. Az elsőként játszó P.O.T. pl. annak ellenére sem illett erre a bulira, hogy minden fellépő igen különböző volt. Ők ugyanis minden darkságtól mentes modern rock/metalt tolnak. Az énekes, akinek nem rossz a hangja, számos metalcore elemet felvonultatott mozgásában, ám egy olyan daluk sem volt, amit manapság ne adna le az MTV. Jól zenéltek (pedig a gitáros totál betegen jött), de vannak még problémáik.
A Variolával meg az volt a bajom, hogy a Nevergreen első gitárosaként megismert, csuda tehetséges Dula Sanci játékát csak nézni lehetett, hallani nem. Pedig látszott, hogy hozza a rá jellemző feelinges és remek dolgokat. De még így is OK volt, amit toltak: amolyan dark-os, karakán rock, mondjuk Cult meg Mission hatásokkal (meg Warrior Soul pólóval a szintén ex-Nevergreen-es doboson, Finczán!), és totál nem-dark fazonokkal.
A római Klimt 1918-at nagyon vártam. De hamar rájöttem, hogy a Katatonia találkozik a U2-val leírás csak az első lemezes dalaikra igaz, és azóta olasz létükre durván britpop irányba mozdultak, és nem csak kinézetben. Az, hogy honnan jönnek, legfeljebb a szelíden romantikus dallamokban érződött, de a talján tűznek nyomát sem leltem zenéjükben. Összességében olyan kis kellemes, eltáncikálós muzsika volt ez, ami néha nagyon jól tud esni. Nekem most pont nem, de sokaknak bejött.
Valami késés miatt felcserélődött a sorrend, és az amerikai elektrogót Crüxshadow lett az utolsó fellépő (mi sem néztük…), s a svéd Katatonia előrébb került. A Kisduda Árpi (ex-De Facto – francba, hogy ex…) által szellemesen művházasnak titulált hangzás az elején valóban förtelmes volt, és tökéletes később sem lett, de azért javult annyit, hogy élvezhető legyen a koncert. Kb. ezeket tolták: Leaders, Deliberation, Soils Song, July, My Twin, Ghost Of The Sun, Sleeper, Criminals, Evidence, Teargas, Tonight's Music, Future Of Speech, For My Demons, Had To (Leave), Deadhouse, Murder. Mint látható, egytől-egyig kiváló zeneszámok, melyek a kényes ízlésű, úri közönség minden igényét kielégítették. Volt is vastaps, ováció, ahogy illik. Sőt, megkockáztatom, még a zenekar is élvezte a koncertet (igen, talán még Jonas is).Ugyan az ezévi albumot, a The Great Cold Distance-t csak Viva Emptiness 2-nek hívom magamban, az arról előadott dalok is ugyanúgy sütöttek, mint a régebbiek. Tényleg óriási koncert volt ez, remek hangulattal. Jöhetnek újra minél hamarabb!
