hétfő, december 29, 2014

Best of 2014

• Könyv
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
Ahogy végignézek ezen a listán, azt látom, hogy ami csak felkerült, az mind fontos számomra valamilyen személyes szinten. Persze minden olvasás személyes élmény, de ezek itt most különösen. Életem egyik legnehezebb éve volt ez, és a fenti könyvek (meg amik lentebb következnek) mind segítettek valahogy. Köszönöm szépen.


• Film
Csillagok között
A nő
Ahogy múlt évben, most is egy Richard Linklater film volt a legjobb. Pedig 2014 nagyon-nagyon erős volt filmek terén, egymást érték a várva várt alkotások. De a 12 éven át forgatott Sráckor szinte külön kategória, és még annál is többet adott, mint amit reméltem.


• Koncert
Pearl Jam, Bécs, Stadthalle 
East + MR2 Szimfonik, MüPa
Iron Maiden, Aréna
Trouble/Wall Of Sleep, Dürer
Spock's Beard, A38

szombat, december 27, 2014

Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat és Így lehetsz kalóz

Sokan szeretik az Így neveld a sárkányodat című mozifilmeket és a kapcsolódó tévésorozatot (hogy mondjak egy példát: én). Azonban ezek gyanútlan rajongóinak bizonyára magas hányada rökönyödik meg, ha szembetalálkozik a könyvvel, melynek alapján a film készült. Hát még ha elolvassa.
A könyveknek ugyanis igen kevés közük van a filmekhez. De mindkét verzió nagyon jó a maga módján. A könyvekben ritka csúf illusztrációk, óvodás-kisiskolás szintű poénok, és jó sok kalamajka akad. Hogy mégis működik, annak sok különféle oka van, például az írónő sajátos humora és hozzáállása a viking kultúrához. Meg az, hogy remekül felépítette, kitalálta a maga világát. Meg hogy bár nagyon mások az ő szereplői, mint akiket a filmekből ismerünk, mindegyik igazi jellem. És így tovább.

csütörtök, december 18, 2014

A hobbit - Az öt sereg csatája

Roppant látványos és izgalmas lett a trilógiává duzzasztott Hobbit befejezése, de van benne két olyan momentum, ami kiverte nálam a biztosítékot. És míg a Gyűrűk Uránál szinte mindent elnéztem Peter Jacksonnak, most ezt a kettőt nem tudtam, és míg az előbbinél jobbára rendben volt a hangulat, a Hobbit filmek csak nyomokban adják azt az érzést, amit a könyv adott.

szombat, december 06, 2014

Torben Kuhlmann: Lindbergh

Az 1920-as években játszódó mese egy kisegérről, aki repülőgépet épít, és átrepüli az óceánt. Gyönyörű könyv, mind az egér-perspektíva, mind a korszak hangulata csodásan átjön rajta.

szombat, november 29, 2014

Jostein Gaarder: Karácsonyi rejtély

Egy különös adventi kalendárium adja Gaarder regényének alapját, mely egy történetet mesél el, miközben azoknak a történetét olvassuk, akik olvassák. A karácsonyról szól, arról, mint maradt fenn két évezreden keresztül is Jézus születésének ünnepe. Gyerekkönyv, de a legjobb talán családban olvasni, minden fejezetét a kapcsolódó napon. December 1-én el is lehet kezdeni...

szerda, november 26, 2014

Tori Amos: Unrepentant Geraldines

Ez egy befelé forduló, érzéseket és gondolatokat ébresztő, szép lemez, talán a legjobb Toritól a 2002-es Scarlet's Walk óta, amin csak saját dalok vannak. Nem tartozik a könnyűzene fontos alkotásai közé, de azt mutatja, hol tart most valójában Tori Amos, és ő mindig is tükre volt a hallgatóinak, a dalaiban magunkat is jobban megismerhetjük.

szombat, november 22, 2014

John C. Parkin: F**k It – B…a meg!

Van ez a jó magyar kifejezés, hogy akinek már nagyon elege van, az „vegye be a lesz.rom tablettát”, és aki ezt érti, az Parkin könyvét is fogja. Az Olaszországban élő angol író életfilozófiája is ebből indul ki: van, amikor eljön az a pont, hogy azt kell mondani valamire, hogy b…a meg!
A hogyanokról, miértekről, és a kimondás jótékony hatásairól szól ez a könyv, sokszor viccesen, általában jóval mélyebben szántva, mint amilyennek látszik, s persze van, amivel nem értettem egyet (de ez magától értetődik egy efféle könyvnél). Az átlag nyugati ember számára ennél érthetőbben és hatásosabban aligha lehet megfogalmazni és megtanítani, hogy vegye már végre lazábban az életet, fogja már fel, hogy mi az, ami tényleg számít, és így tovább.

hétfő, november 17, 2014

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete

A ’77-ben született Gabrielle Zevin írt egy regényt a könyvekről, a könyvek szeretetéről, hogy mit adhatnak az embernek. Beletett egy rakás klisét, és a drámai és könnyfakasztó részek mellett is olyan kis derűs, kedves az egész, olyan kis limonádé. És nagyon tetszett.

hétfő, november 10, 2014

John O’Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Micsoda figyelemfelkeltő cím! Megannyi reakciót kiválthat a „minden férfi disznó”-tól a „de jó neki”-ig, de persze egyik végletnek sincs igaza: ez itt nem egy ismeretterjesztő munka a házas férfiemberek természetrajzáról és minden bűneiről, sem önsegélyező kötet nekik, hanem regény. Egy fickóról, aki az amnézia sajátos formáját szenvedi el.

péntek, október 31, 2014

Ray Bradbury: The Halloween Tree

Nem ismerem igazán jól a Halloween ünnepet ill. az amerikai kultúrát, de van egy olyan érzésem, hogy Bradbury nélkül nem csak az Addams család nem lett volna (és talán idevehetjük Tim Burton teljes életművét is), de maga a Halloween sem lenne annyira népszerű odaát. Bradburynek ez volt a kedvenc ünnepe, ahogy az megannyi írásából kiderül. De ebben a 1972-ben kiadott kisregényben van egy pont, ahol kijelenti, hogy az amerikai Halloween pont a lényegről feledkezik meg, azokról, akikről szólnia kellene: a holtakról, az elhunyt szeretteinkről, akiknek az emlékére, akiknek a lelki üdvéért szokás egyébként október végén-november elején ünnepet tartani.

hétfő, október 27, 2014

Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Moore, amint azt újra meg újra, és egyre inkább felismerem, nagyon tud írni. Először is, amellett, hogy a jobb krimiszerzők szintjén tudja akár egy-egy mondattal is bemutatni szereplőit és azok motivációit, a maga módján rendkívüli empátiával és megértéssel fordul feléjük. Miközben simán beleférnek nála politikailag inkorrekt poénok is, úgy ábrázol drogost, öregembert, kiközösített bolondot, négert, és a többi, társadalom-periférikus alakot, hogy abban nincs semmi álszent, mégis lejön az emberség, és hogy látja, érti őket. Igen, még az ősgyíkokat is. Emellett társadalomkritikaként sem utolsó, amit ír – itt épp a pszichés problémák és az antidepresszánsok és ezek civilizációs (evolúciós?) hatását veszi górcső alá. Szóval van mondanivalója is, amit a maga sajátos módján közöl.

vasárnap, október 12, 2014

Ian McDonald: Síkvándor

Ifjúsági sci-fi, mely a jelenben játszódik és egy párhuzamos világban, mely sokban hasonlít a miénkre, sokban viszont különbözik. Jól adagolt izgalmak, tudományos elemek (amiket bármely, átlagos képességű tizenéves is megért) és emlékezetes szereplők -- és léghajók meg az azt működtető népek sajátos nyelvjárása. Roppant szórakoztató olvasmány. Teljes cikk itt.

Jeff VanderMeer: Fantomfény

A Déli Végek trilógia befejező része sok mindenre választ ad, és sokkal-sokkal több mindenre nem, amint a világban sincs mindenre válasz. De az biztos, hogy ez a megannyi alkotóelemből (horror, thriller, kémregény, szépirodalom, és így tovább) összerakott, fura valami hat az olvasóra. Hogy hogyan hat, az teljesen szubjektív. A trilógia talán központi témája az idegenség, az ismeretlen, s ezt a témát ember és ember, ember és természet illetve ember és (jobb szó híján) természetfeletti viszonyában is megmutatja. Vagyis hát mutat valamit, de minden magyarázat nélkül. Ha ezzel azt akarta elérni, hogy az olvasó gondolkozzon el ezeken a nagy kérdéseken (kezdve a ki vagyok én és hol a helyem-től a mi ez az egész világ, és mi benne az ember-ig), azt csak üdvözölni tudom.

szombat, szeptember 27, 2014

Sráckor

Richard Linklater rendező 12 éven keresztül forgatta ezt a filmet, így a szemünk előtt nő fel a Mason nevű fiú (Ellar Coltrane). A film elején 6 éves, a végén 18, és ez önmagában elég ahhoz, hogy mozitörténeti jelentőségű legyen a film. De nem emiatt fog bekerülni sokunk örök kedvencei közé.
Őszinte, valóságos, filózós, szerethető film. Teljes cikkem ekulton.

csütörtök, szeptember 25, 2014

T.S. Spivet különös utazása

Bármily apróság legyen is, mégis: íme a bizonyíték, hogy van igazság a Földön! Reif Larsen múlt év vége óta magyarul is olvasható, csodálatos, különös és különleges könyvéből az a Jean-Pierre Jeunet rendezett filmet, akiről egyedüliként el tudtam képzelni, hogy képes lehet jól megcsinálni. És lássatok csodát: úgy is lett! A regénynél azt éreztem, hogy az ilyen könyvek miatt olvas az ember. A filmnél meg azt, hogy az ilyenek miatt járunk moziba.

hétfő, szeptember 22, 2014

Stian Hole: Garmann utcája

Hole végtelenül egyszerűen és mélyrehatóan ír, ahogy csak a skandinávok tudnak, és így ez a részint szemet gyönyörködtető, részint kissé ijesztő-fura, tíz perc alatt kiolvasható kötet azok közé kerül, amiket az ember újra meg újra elolvas. Az benne a jó, hogy semmit nem magyaráz, de mindent elmond, amit kell. Úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden felnőttnek, s főleg szülőknek, hogy emlékezzenek általa, (m)ilyen is gyereknek lenni.

csütörtök, szeptember 11, 2014

Orson Scott Card: A holtak szószólója

Amint azt a meglepően hosszú és kissé spoileres előszóból megtudhatjuk, Orson Scott Card csupán azért alakította regénnyé a „Végjáték” című novelláját, hogy rendesen megalapozza A holtak szószólóját. Ehhez képest a Végjátékból sci-fi klasszikus lett – és a folytatásából is, noha egészen más. És nem csak azért, mert ebben nincsenek űrcsaták.
Egészen különös, különleges könyv ez. Teljes cikkem ekulton.

vasárnap, augusztus 31, 2014

Bran: Tír na nÓg – Tündérzene

Ez itt az 500. blogbejegyzésem, bő 8 év alatt. Csak mondom, semmi fanfár. Viszont minden idők egyik legvarázslatosabb albumáról szól.

A Bran együttes Tír na nÓg – Tündérzene című albuma először 1999-ben jelent meg, digibook formátumban, keményfedeles kis kötet rejtette a két CD-t, és megannyi infót az elhangzó dalokról és mesékről. Az új kiadás papírtokos, de egyéb tekintetben ugyanazt az élményt adja: ír/breton/ószirmi zenéket és meséket, a szomorútól a táncos-tüzesig, a nosztalgikustól az időn kívüliig. Csodás, kalandos, titokzatos és gyönyörű zene.

szombat, augusztus 30, 2014

David Almond: Agyag

Fellingben, egy álmos észak-angol kisvárosban, a ’60-as években játszódik David Almond magyarul legújabb ifjúsági regénye. Ennyiből a legkevésbé sem tűnik izgalmasnak, de aki már olvasott valamit Almondtól, és elkapta a rá jellemző sajátos varázs, az biztosra mehet. A többieknek pedig azt mondanám, rábeszélésül, hogy Almond itt is úgy ír a tizenéves korról, barátságról, első szerelemről – s emellett élet és halál nagy kérdéseiről, ahogy csak ő tud.

szombat, augusztus 23, 2014

Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában

Nagyon ritkán fordul elő, hogy valamit nem azért olvasok, mert bevállaltam, hogy írok róla. Amit bevállalok, azt is el akarom olvasni, még sincs meg az, ami régen, a könyvekről írós korszakom előtt volt jellemző, hogy az egyik könyv következik a másikból, szabad asszociációk meg épp miből van elegem/mire van szükségem nyomán. Ezt a könyvet viszont végre így vettem kézbe, és ez önmagában is jó.

A címe utalás, de nem olvastam Proust művét. Viszont mostanában sokat foglalkoztat, hogy vajon elszúrt idő volt-e az a sok év, amikor olyan dolgokat csináltam, amiket mostanában kevésbé, vagy még inkább, amikor nem csináltam azt, amit ma jónak meg értelmesnek látok. Ráadásul azt írja a hátsóborító, hogy a "szereplőknek egyetlen mentsvára marad, a zene iránti olthatatlan szenvedélyük", szóval megszólítva éreztem magam.

Aztán az első fejezetet úgy utáltam, hogy majdnem feladtam. Egy Sasha nevű, kleptomániás, nem különösebben szimpatikus nő, egy lemezcéges guru titkárnője a főszereplője (mármint az első fejezetnek, mert amúgy fejezetenként változik a nézőpont, s vele a stílus, az idősík, miegymás), és az volt az érzésem, hogy ez egy lilaködös és/vagy pszichologizáló/neurotikus New York-i művészregény vagy szépirodalom lesz, és az nem érdekelt volna. Semmi bajom ezzel sem, egyszerűen csak nem hozzám szól. Nem akarom élni az urbánus fél-értelmiségiek kiüresedett, értelmetlen életét, és minden jót kívánok nekik, de nem érdekel. Aztán tovább olvastam, és kiderült, hogy ha néha hajszálon múlik is, de ez a regény nem ilyen.

Azt azért mondom, hogy alig van benne humor. Akad, irónia pláne, meg az a simán zseniális rész, amelyben egy gyerek mesél az életükről powerpoint prezentációkon (vagyis folyamatábrákon, ilyesmiken) keresztül – de azért nem is merő posztmodern nyavajgás az egész. Hanem egy rakás ember életének a sokszor elképesztően mélyreható elmesélése, egy-egy epizódon keresztül, de úgy, hogy egy vagy több ponton mindegyik találkozik legalább egy valamelyik másikukkal. Így a regény szól arról, hogy hogyan vagyunk összekötve, és hogy milyen máshogy fogunk fel dolgokat, de ezt nem kimondva teszi, hanem sokszor csak apró utalások útján, amitől hitelesebb és élvezhetőbb is az egész.

A szereplők között van hajdani punk zenész (abból több is), lemezgyáros, filmsztár, PR-os, miegymás. Mindőjükről kiderül, előbb vagy utóbb, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más (vagy nem, vagy de, miután azzá váltak), és mind küzdenek valamivel, mind túl sok időt vesztegetnek el értelmetlenségekre, túl sok hibát vétenek. Jennifer Egan nem csak abban nagy, ahogy az ő egymáshoz való viszonyaikat megmutatja, de abban is, ahogy árnyalja az egyes szereplők jellemét. Van, akivel épp csak találkozunk, mégis megtudjuk, milyen ember és mi mozgatja (legalább egy adott élethelyzetében), de van olyan is, mint a fent említett Sasha, akiről jóval többet mesél, és egészen más képet lát belőlük az ember a könyv végére, mint mikor először felbukkantak a lapjain.

Az idősíkok és szereplők és stílusok váltogatása miatt alapos figyelmet igényel a regény, de ez így van jól, anélkül nem is lehetne élvezni. Kb. a '70-es évek végétől a közeljövőig jutunk, szédítő, mégis kapcsolódó ugrásokkal. A jövő leírása számomra megrázóbb és hitelesebb, mint sok sci-fi esetében, pedig Egan sem feltétlenül a személyre, hanem a társadalomra koncentrál. Bár nagyon nem tetszik, amit mutat ez a jövő, nagyon ott van az, ahogy, amivel véget ér a könyv. Noha a zenéről nem úgy ír, ahogy én tenném, vagy ahogy mondjuk Nick Hornby (akit csak azért emlegetek fel, hogy elmondhassam, Egan szépirodalmibb, ám kevésbé humoros és bölcselkedő, de alapvetően mindketten ugyanarról írnak) – mégis telibe talál vele. És ez fontos, mert enélkül nem szeretném ezt a könyvet.

És bár nem kellett volna írnom róla, mégis írtam. Sokszor érzem elszúrt időnek ezt is, hogy könyvekről írok, de erről a könyvről írnom kellett, belső késztetésből. Nem rólam szól, nem az én generációmról, mégis értem és érzem, jobban, mint ami még kényelmes és "belefér", de hát épp ez adja az erejét bármely könyvnek, ha jelent valamit az olvasónak. Erről a könyvről meg olvasása közben többször is gondoltam, hogy valami ilyet szeretnék (szerettem volna valaha?) írni én is, csak persze egészen másat, mert miközben ugyanolyanok vagyunk, ez itt mégis egy másik ország, másik város, más emberek.

Timo Parvela: Körhinta és Szerencsekerék

A finn szerzőpáros, Timo Parvela és Virpi Talvitie Mérleghinta című kötetét nagyon szeretem, és a két továbbiról is csak jókat tudok mondani. Az abban megismert szereplők közül többel is újra találkozhatunk a két folytatásban.
A Körhinta központi témája az idő, a Szerencsekerék meg persze szól a szerencséről is, de leginkább barátságról, boldogságról, arról, hogy mire érdemes várni, mikor kell cselekedni, és hogy mennyire fontos, hogy higgyünk az álmainkban.

szerda, augusztus 13, 2014

Szerelemre hangszerelve

John Carney egy ír rendező-forgatókönyvíró, akinek 2006-os Once (Egyszer) című filmje egyike örök kedvenceimnek. Kézikamerával felvett, zenés romantikus film, de olyan, amilyenből nincs még egy. Kultfilm lett belőle, de a Szerelemre hangszerelve előzetesét látva úgy éreztem, ez itt az Egyszer 2., hollywoodira írt verzióban…
És végül is az is, és mégis nagyon tetszett. Ekulton írtam le, miért.

szerda, július 30, 2014

Így neveld a sárkányodat 2.

Az utóbbi évek egyik legjobb, legszerethetőbb animációs filmjének folytatása részint komorabb-komolyabb, részint grandiózusabb lett, de ami az első részben szerethető volt, az jobbára itt is megvan, plusz még több, sokkal több sárkány. Nekem nagyon tetszett, de én Fogatlant, az éjfúriát önmagában is órákon át tudnám nézni.

vasárnap, július 27, 2014

Meg Rosoff: Just in Case – Sorsbújócska

David Case 15 éves angol fiú. Lutonban él a szüleivel és egy éves, Charlie nevű kisöccsével. És a róla szóló regény úgy kezdődik, hogy Charlie kis híján kiesik az ablakon, David épp csak el tudja őt kapni. Az élmény hatására David úgy érzi, hogy a sors üldözi őt, és millió módja lehet annak, hogy hogyan haljon meg. Ezért azt a furcsának ható (de hát melyik 15 éves nem csinál furcsákat?!) megoldást találja ki, hogy Justinra változtatja a nevét (mely így angolul szójátékká lesz), s a külsejét, a viselkedését is átalakítja. Hogy akkor a sors hátha nem talál rá. Persze bárki megmondhatná neki, hogy a dolgok nem így működnek, de szerencsére Rosoff nem elégedett meg ennyivel.
Elgondolkodtató, remek regény, teljes cikkem emitt.

Jeff VanderMeer: Kontroll

Jeff VanderMeer előző regénye alaposan megkavarta a fantasztikus irodalom egyébként sem nyugodalmas közegét. Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy a nagy felhajtással beharangozott, meglepően rövid és rengeteg kérdést nyitva hagyó Expedíció egy olvasóját sem hagyta hidegen. Ez volt a Déli Végek-trilógia első része, de az ígért időben, hamar érkező folytatás sem teszi egyértelműbbé a helyzetet.
A folytatás stílust, nézőpontot és helyszínt is vált, de amennyi kérdésre választ ad, annyi újabb kérdést is szül. Nyomasztó, különös regény. Teljes cikkem ekulton.

kedd, július 08, 2014

Ben Aaronovitch: London folyói

Krimit és urban fantasyt keresztező regénye egy mára ötödik részénél tartó sorozat nyitánya. A címbéli folyókat istenszerű lények személyesítik meg, ám nem ők a főszereplők – valójában mellékszál Temze anya és Temze apa és népes pereputtyuk egymással való torzsalkodása. A főhős egy némileg sekélyes, de fejlődőképes fiatal rendőr, az afrikai származású Peter Grant, aki előtt fénytelen aktatologatói pálya áll – mígnem kiderül róla, hogy van némi érzéke a mágiához.
Szellemes és izgalmas, érdekesnek tűnő világú, de néhol nekem kissé, hm, túlzásba eső regény, teljes cikkem róla ekulton.

Philip K. Dick: A halál útvesztője

Ez volt az első magyarul megjelent Philip K. Dick regény, '86-ban, de azt a verziót nem olvastam, csak ezt az újat, és mondhatom, remek belépő PKD paranoid világába.
A halál útvesztője olyan, mint egy kamara thriller: egy lakatlan bolygón összezárnak tucatnyi különféle embert, akikről viszonylag hamar kiderül, hogy egytől-egyig bírnak valamiféle pszichés problémával (Dickről lévén szó: ki nem?!), és akik aztán elkezdenek egymás után meghalni, s egyre kevésbé lehet tudni, ki kicsoda, mi igazi és mi hallucináció, és így tovább. Dicknél alap, hogy az olvasó tíz oldal után elkezd kételkedni a körülötte lévő valóság vagy épp a benne lévő érzések, tapasztalatok igazában…

vasárnap, július 06, 2014

A Grand Budapest Hotel

Sziporkázó sztárparádé, bármi őrültségre képes rendező, sajátos látványvilág és miliő, és a mélyben komoly mondanivaló: ez a Grand Budapest Hotel, az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb filmje. Teljes cikkem ekulton.

szombat, június 28, 2014

Láma Ole Nydahl: Félelem nélküli halál

Láma Ole könyve számomra elsősorban azért értékes, mert minden buddhista vonatkozása mellett is rengeteg olyan bölcsességet, tapasztalatot, útmutatást és tanácsot ad át, amely bárkinek hasznára válhat. Hiszen ha abban hisz is az ember, hogy a halált a semmi követi, akkor sem mindegy, hogyan éli meg a haldoklást – és hogyan készül fel rá. Még ha nem is hisz valaki a karmában, vagy egy, az életét megítélő istenben, emberhez méltó életet ő is élhet. Mindezek tekintetében van mit tanulni Láma Ole könyvéből. Persze sok olyasmin is át kell rágnia magát az olvasónak, amit a laikus nyugati ember legjobb esetben is fantasztikusnak talál, valamint megannyi furcsán hangzó tibeti és szanszkrit kifejezésen. Úgy gondolom, Láma Ole, lévén európai, a „földijei” számára érthetőbben, világosabban tudja elmagyarázni mindezen tanításokat, mint egy távol-keleti mester tenné. Így sem könnyű olvasmány ez, de ha az ember elkapja a fonalat, akkor végig tudja venni, és biztos vagyok benne, hogy épülésére szolgál.

hétfő, június 23, 2014

Szél támad

Mijazaki talán utolsó filmrendezése ez. A Chihiro szellemországban, a Totoro, a Nauszika és más remekművek alkotója ez alkalommal (jobbára) mellőzte a fantáziát, és egy több rétegű, komoly filmet alkotott, melynek középpontjában régi szerelme, a repülés áll.

szerda, június 18, 2014

Corrodal

Ha nem kérdezi meg a Galaktika szerkesztője, hogy nem írnék-e hozzájuk a Corrodal zenekar második albumáról, amelyiken Ursula K. Le Guin klasszikusnak is beillő, de kissé elfeledett sci-fi regényét, az Égi esztergát dolgozták fel, akkor tán elment volna mellettem az anyag. Ehhez képest a 2013-ban megjelent album hatalmas kedvencem lett. Instrumentális prog.rock/metal, rengeteg egyéni meg különleges hatással és hangszerrel és ötlettel, és szuperül adják vissza a regény hangulatát, történéseit - ének nélkül is.
Az aktuális Galaktikában ott a cikkem, a Hammer site-on pedig az interjúm velük.
Bandcampen az anyag:

hétfő, május 26, 2014

Erlend Loe: Fvonk

Mi történik, ha egy átlagember összetalálkozik a miniszterelnökkel? Miriádnyi válasz létezhet erre a kérdésre, de Erlend Loe esetében csakis ilyen lehet a válasz, mint ez a könyv, mert végül is pont erről szól, meg még sok minden másról. A Fvonk beteg-bolond egy regény, minden loe-i jellegzetességgel, minimalista-ütős stílusban, és a cselekmény színhelyei (avagy helyszínei) között még Budapest is felbukkan. Teljes cikkem ekulton.

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

Catherynne M. Valente egyike azon íróknak, akik mind gyermek/ifjúsági, mind fantasy/sci-fi terén üdítően egyénit és különlegeset képesek alkotni. Első gyerekeknek írt regénye volt A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, ennek folytatása ez a könyv, és csaknem a végéig úgy éreztem, a sziporkázás, újítás, mindenfélére utalgatás itt már a történet és az élvezhetőség rovására megy - de a vége... hát, az igazán szép. Teljes cikkem ekulton.

vasárnap, május 11, 2014

Scott Westerfeld: Góliát

Noha a Leviatán trilógia befejező része már nem az Ad Astránál jelent meg, minden egyéb változatlan, s ez igaz a minőségre is: ifjúsági illetve alternatív történelmi/steampunk vonalon ez a három kötet a legjobbak közé tartozik. Az a legkevesebb, hogy a befejezés méltó az eddigiekhez, és még azoknál is izgalmasabb.

Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító

A magyarul eddig megjelent Bradbury kötetek jellemzően a Mester ’50-as és ’60-as (esetleg ’70-es) évekbeli művei, válogatásai voltak, ám az Agavénél megszokott módon fura borítójú A Toynbee-átalakító zömében ’80-as évekbeli novellákat tartalmaz (bár akad köztük ’54-es és ’45-ös keltezésű is). És bár mindaz megvan ezekben is, ami miatt a korábbi írásait annyira szeretem, ezen történetek jó része sokkal több keserűséget, kiábrándultságot, akár cinizmust rejt, mint amazok. De attól még jó nagyon.

hétfő, május 05, 2014

Mark Helprin: Téli mese

A filmnek, s az onnan vett borítónak sajnos nincs sok köze a könyvhöz, de ezt a különös, ezernyi szálat gabalyító-gombolyító történetet nem is lehet filmre vinni. Ezt olvasni kell, abban az értelemben, ahogy mondjuk a világ legszebb helyeit is látni kell a saját szemünkkel, fotó, film, mások elbeszélése vissza nem adhatja. Ez a monstrum nem csak mérete okán lett életem egyik legnagyobb olvasmányélménye.

szombat, április 19, 2014

Joanne Harris: Egész évben karácsony

Ez egy olyan novellaválogatás, melyben a Csokoládé írónője úgy kalandoz kedvére, hogy hozza a rá jellemző stílust, hangulatot és gondolatokat. Továbbra is a szórakoztató és a szépirodalom határán egyensúlyoz – a történetekben felvillantott életképek, személyiségek gyakran megragadóbbak és mélyrehatóbbak, mint sok szépirodalmi műben, ugyanakkor gyakran tesz bele valami többé-kevésbé mágikus, nem evilági elemet, csavart.

Mr. Morgan utolsó szerelme

A film címe spoileresnek is nevezhető, bár szerintem árnyaltabb a történet annál, hogysem ennyivel összefoglalható, elrontható legyen. Vagy hogy kimerüljön annyiban, hogy kliséket sorakoztat fel az életről, mint olyanról, s benne gyászról, öregedésről, fiatalságról, apa-fiú (avagy szülő-gyermek) kapcsolatokról, és így tovább. Nem feltétlenül maga a történet ennek az oka, bár úgy gondolom, viszonylag kevés olyan filmet játszanak a mozik, melyekben legalább ilyen mélységben ábrázolnák az igazi emberi életet. A Mr. Morgan utolsó szerelmének a savát-borsát a színészi játék adja, valamint a fényképezés.

szombat, április 12, 2014

Robert Low: A Sárkányhajó

Low a vikingekről szóló, maximális hitelességre törekvő Felesküdöttek-saga első három részében sem finomkodott (noha az öncélú kegyetlenség sem kenyere), de a negyedikben úgy istenesen megzúzza Ormot és Felesküdötteit. Még ha a cselekmény tartalmaz is visszatérő/ismerős elemeket, és az a megoldás, hogy múltjuk árnyai visszajönnek bosszút állni, eléggé lerágott csont is, a könyv letehetetlenül izgalmas.

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Hogy Ono Maszudzsi, a regény főszereplője háborús bűnös-e, azt nem Ishiguro mondja meg, azt az olvasónak kell eldöntenie. Ahogy a maga kimért, szertartásos, jellegzetesen japán módján elmeséli történetét, előre-hátra ugrálva az időben, kerülgetve a kínos kérdéseket, ahogy a japán etikett is elvárja, apránként elénk tárul egy ember élete, és tényleg csak rajtunk múlik, mint ítéljük meg – vagy hogy egyáltalán megítéljük-e.

péntek, március 28, 2014

Jeff VanderMeer: Expedíció

Az Expedíció egy trilógia első kötete, mindhárom könyv 2014-ben fog megjelenni, és bár az első rész rövid, 176 oldalas csupán, nem mindennapi olvasmány. Már besorolni sem könnyű: pszichothriller, természetfeletti horror, sci-fi, ökopunk és fantasy elemei vegyülnek benne. És amilyen rövid, annyira feszült és izgalmas. Ez bizonyára sablonosan hangzik, de tényleg rég olvastam ennyire paráztató, magába szippantó könyvet.

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala

Standish Treadwell diszlexiás. Tizenöt éves létére nem igazán megy neki se az írás, se az olvasás. Ráadásul felemás színű a szeme. De Standish nem hülye. Viszont tisztátalannak számít abban a diktatúrában, melyben él. Akármikor kitörölhetik az élők sorából. Selejt, a Hetedik Zóna lakója, ahonnan senki nem jut ki élve, ahova azok kerülnek, akik bármi olyat tettek, ami az Anyaföld vezetőinek és pribékjeinek nem tetszik.
Nem akármilyen ifjúsági regény egy alternatív, de mégis túlságosan ismerős világból. Teljes cikkem ekulton.

hétfő, március 17, 2014

A Lego kaland

Lehetne ez egy újabb dögunalmas animációs film is, melyben az átlagember legyőzi a főgonoszt, megmenti a világot, kerül neki jó nő is a végére, nem szólva a szupercuki illetve szuperbölcs barátokról, akik a kezét nyalják vagy a vállát veregetik. Sőt, ez mind benne is van. Amitől más, az egyrészt a csavar a történetben (melyet egy felnőtt néző alighanem kitalál, mielőtt bebizonyosodna, de akkor is ott van), másrészt pedig a bődületes poénok. Melyek egy része olyan, hogy az ember zokogva fogja a fejét, s kínjában röhög (halld például Batman dala), de még ezek is jók, sőt.

Anne Rice: Az Úr Krisztus sorozat 1-2.

Még hogy Anne Rice, a vámpírkirálynő, Jézus életéről írjon könyvet?! - kérdezhették a csak mérsékelten tájékozottak, akik nem tudtak róla, hogy Lestat, a vámpír megalkotójának volt egy katolikus korszaka. Melybe a rá jellemző vehemenciával vetette bele magát, s mely azonban már a múlté, így sajnos az is kérdéses, hogy lesz-e 3., befejező rész. Sajnos, mert ez a két regény tulajdonképpen egész jó. Nem a legrosszabb, sem a legjobb könyvek, amiket valaha Jézusról írtak, ráadásul a Bibliában nem tárgyalt éveiről nem is nagyon szólnak, mégis tetszettek. Hogy miért, azt az ekulton írtam le.

péntek, március 07, 2014

East: Messze a felhőkkel (DVD)

A magyar progresszív rock egyik legfontosabb zenekara, az East 18 év szünet után állt először újra színpadra, a pécsi Kodály Központban. Ezt 2013-ban egy szegedi és egy budapesti fellépés követte – utóbbin, a teltházas MüPa koncerten magam is ott voltam. A Messze a felhőkkel című DVD a pécsi koncert felvétele, de a program, ha nem csalódom, megegyezik a müpással. Márpedig az katartikus, felejthetetlen, örök élmény volt.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Ray Bradbury a sci-fi irodalom klasszikus írói közé tartozik, s művei közül az egyik legismertebb a Fahrenheit 451. A cím arra a hőfokra utal, amin a könyvnyomópapír meggyullad – merthogy abban a képzeletbeli jövőben, amelyben a regény játszódik, a könyv tiltott dolog. A rohanó életet élő embereket a média irányítja, s a rendszer nem tűri a gondolkodókat...
Az új, Agave féle kiadás további öt remek novella olvasható. Cikkem ekulton.

péntek, február 28, 2014

Polonkai Tamás: Apokrif

Polonkai Tamás szólóanyagán egyszerűségükben is szép, minden sallangtól mentesen hangszerelt dalok sorakoznak. Sok népzenei, illetve szakrális zenei elemmel színesített, ha úgy tetszik, világzene ez. A lemezen Tamás az ének mellett egymaga játszik minden hangszeren: citerán, akusztikus- és basszusgitáron, illetve az ütőshangszereken. A szerzemények olyan hangulatot árasztanak, olyasmit közvetítenek, amit nagyon hiányolok úgy általában véve szinte mindenből, ami a mai világot jellemzi. Hála van ezekben a dalokban, Isten, a világ, a természet felé.
Teljes cikkem, ahol az anyag meg is hallgatható itt van, az ekulton.

kedd, február 25, 2014

Maisie tudja

Ezt a filmet minden szülőnek látnia kellene, és minden gyereknek, aki úgy nőtt fel, hogy sérült a lelke a szülei miatt. Nem gyógyír, nem megoldás, nem szülőknek szóló szaktanácsadás, hanem tükör, emlékeztető, nagy szavak és monumentális jelenetek nélkül arról, ami igazán fontos. Talán azért is, mert mindent a gyerek, Maisie szemszögéből mutat meg, amennyit ő ért és lát, azt látjuk a vásznon – és ő minden lényegeset lát. Innen a cím.

szombat, február 15, 2014

Neil Gaiman: Odd and the Frost Giants

2008-as kisregény Gaimantől, ha úgy nézem, könnyed, szórakoztató mese az északi mítoszok világában, ha meg amúgy, akkor a felnőtté válás, a beavatás a témája. Akárhogy is, Gaiman elemében van. Teljes cikkem SFmagon.

Clark Ashton Smith: Gonosz mesék

Clark Ashton Smith a gótikus/természetfeletti irodalom egyik kultikus szerzője a múlt század '30-as éveiből. H. P. Lovecraft barátja volt, írásait kifinomult, barokkosba hajló stílus és erős atmoszféra jellemezte. A Gonosz mesék a jobbára középkori és teljesen képzeletbeli francia tartományban, Averoigne-ban játszódó történeteket gyűjti egybe.

kedd, február 04, 2014

Watch My Dying

A Watch My Dying nem siette el a 4. albumot (mely már a Led Zeppelin vagy a Black Sabbath esetében is vízválasztó és kiemelkedő volt ugye), olyannyira nem, hogy múlt év Karácsonyára csak az első fele, a 4.1 EP jelent meg, rajta hat új dallal. Ennek ellenére nem váltak funeral doom zenekarrá, az irány nem igazán módosult, de változások azért történtek a Moebius album óta. Ezekről, és sok minden másról kérdezgettem Gaobr énekest és Imi basszert, és a Hammer site-on olvasható az interjú, és ott meghallgatható a teljes EP is.