KaeRel: Csonthalma

A Csonthalma képregény a lengyel folklór természetfeletti lényeiről mesél mai mesét, úgy, hogy végül is gyerekek is olvashatják, noha néha félelmetes meg groteszk. De közben csomó valódi bölcsesség van benne, és rengeteg remek humor, képben és szövegben-sztoriban egyaránt.

Teljes cikkem róla ekulton.

Gino D'Antonio: Út az ismeretlenbe (A Vadnyugat története 1.)

Még gyerekkoromban, a Füles rejtvénymagazinban olvastam ennek az eredetileg 1967-ben indult, gigászi sorozatnak néhány epizódját. De ezek az európai stílusú, inkább a valóság ábrázolására törekvő, mintsem szuperhősös vagy karikatúrába hajló illusztrációk most is megállják a helyüket. A történet maga pedig ugyan még épp csak elkezdődik az első kötetben, de az máris látszik, hogy a szerzők képesek voltak realistán közelíteni a témához.

Teljes cikkem az első kötetről ekulton.

Caitlin Doughty: Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok?

Az írónő, aki amúgy temetkezési szakember, humorral, de őszintén beszél a halál, a holttestek kapcsán sokakban (vagy csak néhány vicces kedvű gyerek fejében) felmerülő kérdésekről. Hovatovább szórakoztató könyv ez, nagyon sok érdekes infóval.

Teljes cikkem róla ekulton.

David Almond: The Falling Boy

David Almond brit író, akit elsősorban a Skellig (Szárnyak titka) c. ifjúsági regénye miatt ismernek, azért kapott 1998-ban Whitbread Az év gyermekkönyve díjat, illetve Carnegie Medalt. De írt még annyi mást is, néhány könyvet felnőtteknek is, ám a legtöbb művét a gyermekirodalomba szokás sorolni. Gyengébb írást még sosem olvastam tőle, pedig igyekszem a néhány magyarul kiadott könyvén túl angolul is olvasni, merthogy az egyik legnagyobb kedvencem az írók közül ő. Ezért is örülök annyira, hogy május 10-én, a PesTexten lehet majd vele találkozni.

Teljes cikkem a legutóbbi könyvéről ekulton olvasható.

De Facto interjú

Május 10-én Ecsegfalván ismét megrendezik a legen­dás Nightbreed fesztivált, az első ilyen 25 éves jubi­leu­mának örömére. A szervező Tóth Gyula egyben a De Facto zenekar énekes-gitáros-dalszerzője is, aki azt is elmondta, hogy új album is várható tőlük.

A Gyulától és tőlem is szokatlanul rövid interjú a Hammer honlapján olvasható.

 

 

John Fire (Lame Deer) - Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán

Ez a könyv kb. 1988 karácsonya óta várta, hogy elolvassam, még a nagyszüleimtől kaptam, akik jól tudták, mennyire odavoltam az indián kultúráért. Meglehet, sok mindent nem értettem volna belőle, ha olyan fiatalon olvasom, most meg már nem fogja annyira formálni a világképemet, mint tette volna akkor. De attól még nagyon erős olvasmányélmény volt, sok-sok, ebben a korban (2025 ill. a magamé) is érvényes életbölcsességgel.

Ekulton fejtettem ezt ki alaposabban.

Bigfoot Preston: Light Up My Darkness lemezkritika és interjú

A Bigfoot Preston név azt a Gábor Andrást takarja, aki az Ozone Mama gitáros-dalszerzőjeként már jó adag sikert tudhat magáénak, és három remek retro rock albumot. Szólóban azonban még messzebbre-mélyebbre ás, avagy még régebbre, az amerikai zenék terén. Rengeteget merít az amerikai folk/country muzsikákból, a southern rockból, abból a fajtából, amilyet olyan nevek játszottak és játszanak, mint pl. az Allman Brothers, Tom Petty, Neil Young, netán Bruce Springsteen. Mindehhez megannyi fűszert is ad, a western filmzenéket idéző hangulatoktól a blueson át a gospeles női vokálokig. S teszi mindezt annyi alázattal, jó ízléssel, annyira feelingesen, hogy átjön, ez a muzsika Andris szíve-lelke.

A teljes lemezkritika idekattintva olvasható.

Itt pedig az Andrissal készült interjút találod.

Robert Seethaler: A névtelen kávéház

Robert Seethaler osztrák író, magyar nyelven ez a harmadik könyve, s az első, amelyet elolvastam. A korábbiak fülszövege nem fogott meg, ennek meg de.

A történet 1966-ban kezdődik, Bécsben. Főszereplője, Robert Simon, háborús árva, és épp az említett évben hagyja maga mögött a piaci mindenes státuszát, és bérel ki egy leromlott kis üzletet, ahol kávézót nyit. Teszi mindezt Bécs kevéssé felkapott részén, a piac közelében. Ahogy Simon maga, úgy vendégei is jobbára egyszerű népek, olyanok, akikről nem szoktak regényt írni, bár nem Seethaler az első, aki mégis így tesz. És jól tette.

Teljes cikkem a regényről ekulton.

Messa: The Spin

Az észak-olasz Messa tagjai scarlet doomnak nevezik a zenéjüket, és van is ebben valami, de negyedik albumukat, a The Spin-t épp az teszi különlegessé, hogy még annyi minden mást is adtak ehhez.

Hammer honlapon olvasható a teljes lemezkritika.

Thy Catafalque / Sear Bliss – Bp. Barba Negra, 2025. április 4.

Két régi nagy kedvencem adott koncertet a Barba Negrában. A hangzás sajnos jobbára nem volt elég jó, de attól még nagy élmény volt őket látni.

A Hammer honlapon olvasható, hogy ezt pontosan hogy értem, s a cikk végén link sok fotómhoz.

 

Kiss Judit Ágnes: Lívia, a varjú

Lívia egy varjú, méghozzá dolmányos varjú, szóval amolyan szürke kabátkát visel, de a többi része fekete. Egy állatbolond ember neveli fel, akinél ugyan nem lakik további varjú, van azonban nagy halom baromfi, macskából is annyi, amennyire a legtöbb ember azt mondaná, sok, de még kutyából is akad kettő.

Ez egy kedves, emberséges történet, melynek van üzenete gyereknek, felnőttnek egyaránt, de alapvetően mégiscsak szórakoztató olvasmány.

Teljes cikkem róla ekulton.