Három év telt el az utolsó the Gathering soralbum, a Souvenirs óta, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az énekesnő, Anneke van Giersbergen anya lett. Meg közben kijött egy remek koncertalbum (Sleepy Buildings), egy válogatás (Accessories, Rarities And B-Sides), meg egy szintén remek koncert-DVD (A Sound Relief).
Első hallásra azt mondtam, a Home folytatja a még a How To Measure A Planet? albummal 1998-ban megkezdett utat, azon belül is a Souvenirs kísérletezős hozzáállását. És ha nem merülsz bele, akkor ez is marad a véleményed. És tulajdonképpen igaz is.
Mégis, minden egyes Gathering albumnak megvan a maga saját hangulata. A Home annyiból becsapós, hogy két első dala, a gitárhangokat furcsán ide-oda lebegtető, néhol szinte Strange Machines-t idéző zajos riffet is hozó Shortest Day, meg az élénkebb, világosabb In Between alapján a hallgató azt gondolja, hogy egy kicsit megint rockosabb lesz az irány. De már a hármas track, az A Sound Relief-ről is ismerős, de itt más verzióban hallható Alone-nál kiderül, hogy nem egészen erről van szó. A holland csapat már jó régen nem kimondottan rockot játszik, kísérleteik a pszichedelikus és space zenéken, a modern alternatív muzsikákon egyaránt átvezetnek. Az egy dolog, hogy most egy kicsit több teret kaptak a gitárok – megannyi más hangszer és hangzás is felbukkan a dalokban. Pl. az Alone-ban az „új” basszerlány, Marjolein Kooijman nagybőgőn játszik, vonósok sok más dalban is hallhatók, de gépi témákból is van elég.
Valahogy olyan ez a zene, mint a víz, ami kifolyik az ujjaid közül, vagy mint a levegő, ami ki és behatol a testedbe, fuvallata hajadat borzolja, ruhád anyagának apró rései közt bőrödig ér – mégsem foghatod meg. Talán épp ezen múlik, be tudod-e fogadni: hogy meg akarod-e fogni, tartani, vagy hagyod, hogy vigyen, a maga törvényei, örvényei, szabad akarata szerint. Utóbbi esetben simogató, elgondolkodtató, akár relaxáló lesz a zene; előbbiben nem fogod érteni, érezni, és semmit nem jelent majd, s csak ásítozol.
De ezek nem nagy megfejtések. A Gathering, akármennyit kísérletezzenek is, sosem a zenei bonyolultságról szólt. Ha vannak is sűrűbb részek a muzsikában, általában pont csak annyit raknak mindenből, amennyi épp, hogy elegendő. Több annál, hogy szóljon valami Anneke leginkább lágy, álmodozó dallamai alatt, de azért most is csak övé a főszerep. A zene a háttér, a keret. Néha hideg, fémes, máskor lágy és igéző, de minden végül is Annekén múlik. És nem szeretném megpróbálni körülírni a Home hangulatát, mert mindenkinek mást és mást fog jelenteni.
Abban sem vagyok biztos, hogy a számomra a Chihiro Szellemországban c. film zenéjét idéző, zongorás Forgotten, és folytatása, az álomszerű, harangozó Forgotten Reprise, vagy a gyermekkori zenélő dobozra emlékeztető hangokat rejtő Box Anneke anyai élményeinek hatására született. De engem elringatnak, még a legsötétebb, leghidegebb részek (mint az A Noise Severe, vagy a Your Troubles Are Over óraként kattogó dobja) is.
Welcome Home.
