szombat, december 31, 2011

Best of 2011

2011 amúgy olyan volt, amilyen, de amikről ide írtam, azok azért jók voltak.

• Könyv
Máté Angi: Mamó + Ez egy susogó levél
Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok
Ursula K. Le Guin: A rege
David Almond: My Name is Mina
Illés Endre: Szávitri
Orson Scott Card: Végjáték
Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra
Bátky András: Morci
Boldizsár Ildikó: Királyfi születik
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el
George R. R. Martin: Trónok harca
Máté Angi megint elvitte a pálmát, na. (Az Ez egy susogó levél c. meséskönyve valójában a Volt egyszer egy-be be nem került voltegyszeregyeket tartalmazza, de persze ugyanolyan jó.) És a többi is nagyon jó volt, és ezek tényleg a legjobbak, és még sok más jó könyv is jutott ezévben.

• Film
Moziba járásra, filmnézésre továbbra is kevés időm jutott, ezzel együtt két olyan filmet is láttam, ami az örökös kedvencek listájára is felkerül. Ezeket:
Hiteles másolat
Once
A Once-ról (Egyszer a magyar címe) csak a Hammerbe írtam, és nagyon sajnálom, hogy nem a bemutatása évében néztem meg, amikor Sean testvérem ajánlotta is, de hát ez van... Nem hiszem, hogy bármit könnyebbé tett volna az életemben, ha már akkor látom... Mindenesetre amellett, hogy az egyik legnagyobb filmélményem volt ezévben, a zenéje is nagy kedvenc. Pl. ez a dal.
És nagyon tetszett az HBO-féle Trónok harca sorozat, valamint a David Almond regényéből készült
Skellig is, aminek nincs magyar kiadása, és az sem ezévi.

• Koncert
King's X, London, Electric Ballroom
Kyuss Lives!, Bp. PeCsa
Pain Of Salvation / Von Hertzen Brothers, Bp. A38
De örök emlék a Hobo Blues Band búcsúkoncert, az utolsó Nevermore koncert Loomis-szal, meg ugyanakkor a Psychotic Waltz visszatérése, a MetalFestről a Vicious Rumors, a Virrasztók, a Stonehenge, a While Heaven Wept és a Primordial, és nagyon jó volt az Alice In Chains emlékest és az Angertea/Aebsence/Baby Bone is. Meg még egyebek.

• Dalok
Amorphis - You I Need
Angertea – Streams
Arch / Matheos – Midnight Serenade
Cynic – Carbon-Based Anatomy
ICS Vortex – Dogsmacked
Jane's Addiction – Irresistible Force
Mastodon – Black Tongue
Pain of Salvation – 1979
Thy Catafalque – Kék ingem lobogó
Von Hertzen Brothers – Always Been Right
Von Hertzen Brothers – Miracle
While Heaven Wept – To Grieve Forever
stb.

Mondanak fura dolgokat arról, hogy mi lesz 2012-ben, de valójában ha az mind nem lesz, akkor is kemény évnek ígérkezik. Én jobbára abban hiszek, hogy rajtunk múlik, elsősorban. Szóval, azt kívánom nektek, hogy higgyetek magatokban, kívánjatok jót és jól.
De van más is. Egy idézet Selma Lagerlöf A halál kocsisa c. könyvéből. Van pofám ezt is küldeni, tudván, hogy nem mindenki fog neki örülni. De hát mégis ilyen könyvek meg zenék után mit vártok tőlem?! A szilveszteri csinnadratta máshol van, és jó szórakozást mindenkinek :) Szóval:
"Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a jövő, mit várnak tőle, mit szeretnének elérni, miben reménykednek. De én ezen a reggelen azt akarnám üzenni nekik, hogy ne szerelmi boldogságot vagy sikert vagy gazdagságot vagy hatalmat vagy hosszú életet vagy éppen jó egészséget kívánjanak maguknak. Azt szeretném, ha összekulcsolnák kezüket, és gondolatban egyetlen fohászt fogalmaznának meg:
Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem!"

szerda, december 28, 2011

Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

Van valakinek egy jó vicce a házasságról? Loe-nak van. Kár, hogy nem vicc. De attól még nagyon kell rajta nevetni. A kopasz norvég, akinek egyebek mellett a Doppler című könyvet is köszönhetjük, újfent bebizonyítja, hogy ő az egyik legszórakoztatóbban író író mindazok közül, akik a valóságos emberi életről írnak.
Hogy ezt pontosan hogy értem, leírtam az ekultura.hu-ra.

Ursula K. Le Guin: A rege

A Haini ciklus eme Locus-díjas része egy olyan bolygón játszódik, ahol az állapotok erősen emlékeztetnek a Kína által megszállt Tibetre, de nem is annyira buddhista filozófia van benne, inkább valamiféle letisztult, egyszerű, harmonikus életfelfogás - és a mélyen szántó gondolatok mellett emlékezetes szereplők és izgalmas cselekmény is. Amilyen vékony, annyira sűrű és jó.
Teljes cikk ekulton.

Robert Low: A bálnák útja

Robert Low négy kötetes Felesküdöttek sagájának első része ez, vikingekről szóló történelmi regény. Nem az ősi északi sagák újraírt verziója, nem egy hősi eposz, hanem az a részint elképzelt, részint restaurált valóság, amiből emezek kialakulhattak. Izgalmas, feltehetőleg amennyire lehet, hiteles.
Teljes cikk az ekultúrán.

vasárnap, december 18, 2011

Orson Scott Card: Végjáték

Magam korábban csak a Teremtő Alvin ciklus nyitódarabját, A hetedik fiú-t olvastam Card-tól (ami egy mestermű), de annak fényében sokáig nem értettem, miért ez a nagy felhajtás a Végjáték körül. Mintha csak egy borult kamaradrámát olvastam volna, ahol az űrbéli díszletek csupán arra szolgálnak, hogy még jobban lecsupaszítva tárják elénk egy egyszerre szánni való és félelmetes emberi lény, egy gyermek-aki-sosem-lehetett-az kálváriáját. Ám a könyv utolsó kb. 50 oldala engem is meggyőzött. Erről bármit elárulnom az élmény csorbítása volna, legyen elég annyi, hogy Card akkora csavart tett bele, amire végképp nem számítottam, pedig... És annak a fényében magam is jogosnak tartok minden díjat és méltatást, sőt, azt kell, hogy mondjam, sci-fin belül nagyon-nagyon kevesen voltak képesek ilyen káprázatos húzásra, ilyen tartalomra.
Teljes cikk az ekultúrán.

Mastodon: The Hunter

Ez az új lemez elsősorban abban különbözik az elődeitől, hogy egyszerűbb, rockosabb a dalok zöme, jobban érvényesülnek a dallamok (amikből azért korábban is írtak emlékezeteseket) meg az is, hogy a négy tagból hárman énekelnek. Emellett itt nincs átfogó koncepció, bár fura módon családi tragédia erre az anyagra is hatott (a címadó dalt Brent Hinds gitáros egy vadászaton elhunyt testvére emlékére írták). És miután a szövegi tartalom kevésbé határozza meg a zenét, így bizonyos tekintetben színesebb és szellősebb is az album. Most kevesebb a hegyomlás-szerű gitárriff, a negatív érzések és élmények mélyéről felszakadó, zsigeri üvöltés – de ennek az anyagnak is megvan a maga súlya, hangulata, világa.
Teljes cikk ekulton.

szombat, november 19, 2011

Alice In Chains emlékest – Rocktogon, 2011. november 17.

Vilkóék egy több, mint príma AIC emlékestet csináltak, olyat, aminek egy része persze, hogy nosztalgia volt, hiszen egy rakat jelenlévőnek ez tényleg "gyermekkora" zenéje. Ugyanakkor meg egy élő, lélegző, ma történő esemény is volt, igazi élmény, azért, mert a zenészek akkora szeretettel és átérzéssel tolták, és mert a közönség is annyira egy volt a zenével.
Emitt olvasható egy beszámoló (és a Hammerben lesz egy másik).
Fotó: Wera

kedd, november 15, 2011

Avana-SFportal Sci-fi Nap - 2011. november 12.

Az alanti linkre kattintva olvasható egy hevenyészettségében és töredékességében is hosszú beszámoló erről a remek kis sci-fi rendezvényről. Töredékes, mivel az egész nap zajló különféle előadások és beszélgetések csupán kis részét volt szerencsém látni. De így is élmény volt ez a hol családias, hol paprikás hangulatú, igazi geek rendezvény. Minden sci-fi rajongónak azt tudom ajánlani, hogy ha teheti, menjen el az efféle alkalmakra, mert bizony, hogy vannak jó magyar írók, sokat küzdő könyvkiadók, és sokat olvasott emberek, akiknek érdemes a véleményére adni – és akiktől nagyon vicces sztorikat, jó poénokat lehet hallani.
És gratula Juhász Viktornak, akit fordítói munkája elismeréseként az Egy, izé, Trethon Judit Emlékgyűrűvel jutalmaztak, méltán!
Tehát a cikk az ekulton.

vasárnap, október 30, 2011

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...

Ishiguro nevét a Napok romjai című könyve (és az abból készült film) kapcsán hallhattuk először. Bizonyos értelemben a Ne engedj el... nagyon hasonlít arra. Ott is, itt is belülről látunk egy (vagy több) életet, ami teljesen kizökkent, legalábbis normálisnak, társadalmilag jelenleg elfogadottnak nem nevezhető értékrend szerint zajlik, épül fel, történik. Egyes szám első személyben meséli el Kathy H. az élményeit, amiket a Hailsham nevű magániskolában és az onnan való kikerülése óta szerzett. Az olvasó talán néhány pillanatig úgy érezheti, tipikus angol regény ez, de Ishiguro igazából már az első oldalon világossá teszi, hogy nem az. Hogy valami itt nem stimmel. A donor szó már ott felbukkan, és nagyjából a regény felénél az is kiderül, hogy egészen pontosan miféle emberek is a történet szereplői. Illetve nem egészen pontosan, mert Ishiguro számos kérdésre nem ad választ, ami zavarhatja az olvasót, de... ő ilyen, ő így ír, és ettől számomra csak még inkább hiteles.
Kifejtős cikk az ekultúrán.

Robert E. Howard: Bran Mak Morn és a piktek

Eme válogatás középpontjában egy olyan nép áll, amiről valójában ma sem tudunk sokkal többet, mint Howard korában (Conan a barbár megalkotója mindössze 30 évet élt a múlt század elején). A piktek a brit szigetek olyan korai lakói voltak, hogy a kelták, britek, szászok, normannok mind-mind utánuk érkeztek. A könyvtárakat bújó ifjú Howard egy történelemkönyvben találkozott először a pikt névvel, és azonnal megragadta képzeletét, hogy annyira kevés információ állt róluk rendelkezésre, s hogy még az a kevés is ellentmondásos, mi több, jobbára negatív képet festett a piktekről. Hogy végül is mennyi történelmi alapja van a kötetbe került sztoriknak, az azonban mellékes, sokkal fontosabb, hogy akad köztük pár igazi gyöngyszem. Bran Mak Morn pedig kétségkívül Howard egyik legemlékezetesebb hőse.
Teljes cikk az ekulton.

Tony Parsons: Még egy esély

Van némi sajátos mellékíze a könyv címének, tekintve, hogy az utolsó két Parsons regény (Nem lehetsz angyal, A kedvenc feleségem) nem igazán tetszett. De sajnos ez az új sem.
A történet főszereplő-mesélője George Bailey, 47 éves rendőr, két gyermek apja, egy általa hőn szeretett volt színházi táncosnő férje, aki munkahelyén aktákat tologat, köszönhetően öröklött szívproblémájának. Aztán egy hirtelen jött rendőri akció közben George szívrohamot kap, annak következményeként új szívet, valamint még egy esélyt az élettől. Amit elég sajátosan próbál kihasználni.
Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Pat Walsh: Crowfield démona

Pat Walsh egy brit régész- és írónő, ez a könyve pedig már a második, ami a Crowfield apátságban játszódik. A Crowfield átka egy olvasmányos és élvezetes ifjúsági regény volt, amiben, mint itt kiderül, remek és erős alapokat fektetett le történetei számára – ami magáról az apátságról már kevéssé mondható el...
A Crowfield sorozat szerethető szereplőket, izgalmas cselekményt, erős hangulatot és némi kis tudást is hordoz, elmúlt korokról, természetfeletti, varázsos lényekről. Teljes cikk ekulton.

hétfő, szeptember 26, 2011

My Dying Bride: Like Gods Of The Sun - 1996

Ma 15 éve halt meg a Keresztapám. Rákos volt, számítottunk rá, hogy elmegy. Úgy történt, hogy pont miután megírtam és elmentettem ezt a lemezkritikát (ami aztán a 86-os Metal Hammerben jelent meg), megcsörrent a telefon, anyám hívott, hogy meghalt a Kereszt. Úgyhogy az ő emlékének ajánlottam.

Mintha tüzet gyújtana az éjben, úgy indul a Like Gods Of The Sun, egy hatalmas Non-Fiction/Sabbath riffel, s ahogy lassan átjár a kisebbfajta máglya melege, s felfogod a környező világot, amit a lángok megvilágítanak belőle, azon nyomban ráébreszt az album, hogy mindez csak szenvedés... Egy újabb nyomorult lélek fázós testbe zárva, megátkozva az Élet lángjával. Haldoklunk hát, az első pillanattól kezdve, vállunkon egy újabb élet terhe.
Sötéten simogat az éj a Dark Caress-ben először felcsendülő hegedű szépséges hangjaival. Megcsillan a szem, de nincs, ó mégsincs remény. És így a My Dying Bride sem változott, talán épp csak metalosabb, gyorsabb, mint azelőtt.
Mintha csak Raistlin, a Sárkánydárda Krónikák mágusának homokóra-alakú szembogarán át néznénk a világot. A nyíló virágban már látni a hervadót, a rügyező fában a levelét hullatót, születő gyermekben a megvénült haldoklót... Igéző, csodálatos az A Kiss To Remember, de halott ajak csókol egy másik holtat. Hogy élnek? Csak illúzió...
És elfogyott az erő, mely szembe próbálna szállni a Végzettel. Aaron, az énekes hangja nem kiált fel dühvel, a hegedű nem hívja ördögi táncra a Kaszást. Csak a többiek zúznak, döngölnek, vakon és monotonon néha, de soha meg nem állva. All Swept Away, For You: a Halál tudata keseríti szájuk ízét, de nem fekszenek le csöndben elmúlni. Tagadás? Hit? Vagy már a fény az alagút végén?!
Meghalt. Erdőben jár a párja, s feledett útján kis kápolnára lel. Lassan a tisztaság és a gyász átjárja lelkét; könnyei porba hullanak, de szeme az égen, s bukott angyal búskomor arcát látja, ajkán a bánat, a gyász dalával. Fallen Angel.
Mélyen, hat láb mélyen a földben , és a lélek mérhetetlen mélységében gyökeredzik a My Dying Bride zenéje. Temetők csendje, haldoklók utolsó sóhaja visszhangzik minden dalukban, de, mert Zene, furamód ott van benne maga az Élet is. S ha még oly' nehéz tehernek tűnik is, végig kell élni. Talán ezek az angolok hasznosan teszik ezt, mert művészetük az élőknek sokat adhat. (I.M.S.J.)

vasárnap, szeptember 25, 2011

Delphine de Vigan: No és én

Számos díjjal meg arra jelöléssel elismert francia regény ez, amit fiatalok és felnőttek egyaránt olvashatnak, van miért. A kiadó azt írta rá, 16 éves kortól ajánlják, de fene tudja… Hajléktalant a kisgyerekek is láthatnak, és egy idő után felteszik a kérdést, hogy kik ezek, miért ilyen piszkosak, mit csinálnak, nem fagynak meg itt, meg minden.
De ez a regény nem attól jó, hogy egy fontos társadalmi problémára (miegyéb) világít rá, hanem azért, mert szívhez szóló, őszintén és szépen megírt történet. Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Red Hot Chili Peppers - könyv és új album

A Red Hot Chili Peppers-t valószínűleg én is abban az elhíresült Parabolában láttam először, amikor egy szál zokniban voltak, s az is a farkukon, és úgy nyomták a rap-rock-punk keveréket, de ezt akkor még nem tudtam. Azt sem, hogy ezt azért mutatják, hogy lássuk, mint rothad a Nyugat, míg nekünk milyen jó a szocializmusban.
Aztán rémlik valami gimis sorozat a Disney mesedélutánon, ahol az egyik arcnak a Chili volt a kedvence, de lefordították a banda nevét magyarra, és akkor viszont már tudtam, miről van szó, és szörnyülködtem (a fordítás tényén).
És aztán a kb. 2. Szigeten, két metal koncert között valami domb környéki, szabadtéri színpadnál, volt valami cudar divatbemutató, de a Give It Away ment alatta, és Kovács Bedlammal nagyot ugráltunk rá. Igen, és már nagyon régóta tudom, hogy a Chili egyike azonban bandáknak, amiknek a lemezeit a legjobb hallgatni házimunkákhoz, mert tele van energiával és vidámsággal, és pont ez a két dolog szokott hiányozni az efféle melókhoz (meg a kedv, viszont az, hogy kell, sokszor ugye erősebb, hehe).
És ott voltam az egy szem magyar RHCP koncerten a Kisstadionban, a One Hot Minute turnéján, pontosabban nem is volt az még a turné, hanem csak az azt megelőző bemelegítő buli (vki okos ezt mondta), és szóval csapni való volt. Ott nem volt szerencsém velük, azóta meg hozzájuk, és most, hogy Frusciante megint lelépett, szomorú is vagyok, mert vele volt a Chili az, amiért én a leginkább szerettem őket.

Ennyit a személyes vonatkozásokról. A Chiliről szóló könyvről, ami nagy, szép, és menő lett volna azzal mászkálni a városban, de végül csak itthon olvastam ki, az ekulton lehet olvasni a cikkemet.
És ugyanoda írtam az új lemezről, ami nem rossz, de nem is igazán jó, számomra legalábbis. Háttérzenének kiváló, másnak nem annyira, szemben a korábbiak zömével. És megint nem jönnek Budapestre :(

szerda, szeptember 14, 2011

Keep Floyding – Wekerle-napok, 2011. szeptember 11.

Ahogy a zenekar nevéből sejthető, a Keep Floyding egy tribute csapat, mely Pink Floyd dalokat játszik. Hosszú évek óta teszik ezt (korábban Echoes Of Pink Floyd néven), és már régen is jók voltak, s azóta nyilván csak jobbak lettek. És tényleg, nagyon hangulatos koncertet adtak a Wekerle-napokon: ekulton a teljes cikk.

péntek, szeptember 09, 2011

Conan, a barbár

Robert E. Howard Conan történetei a fantasy alapművei közé tartoznak, azok nélkül nem lett volna Trónok harca sem. De aki csak ezt a filmet látja, nem fogja ezt elhinni. És ez a legnagyobb baj vele. Howard eredeti Conan sztorijainak hangulatát, atmoszféráját talán ha pillanatokra képes megidézni, de inkább annyira sem. Hibákkal, önmaguk paródiájába forduló momentumokkal teli film. Nagy kár érte.
Hosszas kirohanás az ekulton.

szerda, augusztus 31, 2011

27 képtelen történet (Mesék felnőtteknek)

A fülszöveg azt írja, a legjobb kortárs angol szerzők (pl. Roddy Doyle, Joanne Harris, Lawrence Block, Chuck Palahniuk, vagy Diana Wynne Jones) vadonatúj novellái ezek, amikben, merítsenek bár a képzeletből vagy a mindennapi valóságból, az a közös, hogy különlegesek. Ez persze kevés antológia esetében volna igaz, és itt sem az teljesen, de tény, hogy a 27 történet zöme jó. Persze, hogy mi a jó, relatív, ebben a cikkben azt írtam le, hogy szerintem.

Diana Wynne Jones: A trónörökös

Eddig jellemzően gyermek/ifjúsági regényeket olvashattunk a márciusban elhunyt kiváló írónőtől, ám A trónörökös inkább ifjúsági és felnőtt könyv. Úgy értem, aki képes volt elolvasni a Harry Potter sorozatot, a benne lévő szörnyűségekkel együtt, az bírni fogja ezt a sztorit is, de azért 13-14 év alatt nem annyira adnám gyerek kezébe.
Pedig nem úgy indul. Diana Wynne Jones 1997-ben Hugo és World Fantasy díjra is jelölt The Tough Guide to Fantasyland című elméleti munkája a fantasy kliséit vette végig, majd írt két regényt is, amik ezeket parodizálják (a Mythopoeic díjat kapott Dark Lord of Derkholm-ot és a Year of the Griffin-t), és A trónörökös is tartalmaz jó pár vicces elemet. És amikor az események hirtelen szörnyű fordulatot vesznek, akkor meg is lepődik az olvasó.
A cikk további része az ekulton.

szombat, augusztus 20, 2011

David Almond: Csókás nyár

David Almond művei számos díjat nyertek, angol nyelvterületen egyike a legelismertebb gyermek/ifjúsági íróknak. Nálunk meg alig ismerik, pedig azt gondolnám, Almond filozofikus, gondolkodásra serkentő írásait a magyar olvasóközönség akár jobban is venné, mint az angol – de lehet, hogy helyesebb a múltidő használata. Almond történeteiben mindig van valami a hétköznapin túlmutató, ugyanakkor sokszor mégis azt mutatják meg, ami minden hétköznapi emberben ott van. Jelen könyve, akárcsak a Dave McKean illusztrációival készült A vadóc, az agresszióról szól, a gyermeki kegyetlenségről is, és arról is, hogy megfelelő helyzetben mi mindenre lehet képes (vagy képtelen) bármelyikünk.
Teljes cikk az ekultúrán.

Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában

Ez már a harmadik (vagy inkább ötödik) kötet Frances Mayes-től, az Egyesült Államok déli részéről, Georgia államból származó költő-írónőtől és tanártól, amelyik toszkánai birtokukon zajló hétköznapjaikról szól. Az első ilyen könyve, a még a ’90-es években írt Napsütötte Toszkána tette őt híressé. Annak egyenes folytatása volt az Édes élet Itáliában, s ez az új, angolul múlt évben megjelent mű is. 11 évet kellett rá várni, és az csak részben igaz, hogy ugyanolyan, mint az első két könyv. Mindenesetre amiért azokat szerettük, azok javarészt itt is megvannak.
Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Robert E. Howard: Kull király és az ősök

Robert E. Howard (1906. január 22. – 1936. június 11.) nevét talán nem ismeri mindenki, akinek illene, de Conanról már a többség hallott. A barbár Howard legismertebb hőse, akinek történetei a fantasy irányzat alapművei közé tartoznak, de voltak neki más remek, emlékezetes karakterei is. A Delta Vision új, MesterMűvek című sorozatának nyitódarabjában három korai Howard hősről olvashatunk.
Teljes cikk az ekulton.

Luis Sepúlveda: A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni

Luis Sepúlveda chile-i író, bár számos pontján élt már a világnak, egy időben (pl. midőn ezt a könyvét írta) Németországban is, ám manapság Spanyolországban lakik. Ezen kívül egyetlen könyve jelent meg magyarul, Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott, és azt nagyon szerettem. Meg ezt is, pedig nagyon más. Az elején, talán csak a német vonatkozások miatt, még Michael Ende is eszembe jutott róla – sokkal inkább, mint más latin-amerikai írók. Ez egy kedves mese, aminek már a címe is mindent elmond, már ami a történetet illeti.
Bővebben ekulton.

szombat, július 23, 2011

Diana Wynne Jones: A másik palota

Becsapós a magyar cím, ez valójában a harmadik palota, vagyis a harmadik könyv, amiben felbukkan Howl mágus, és párja, Sophie, akiket még A vándorló palota című regényben (vagy a Miyazaki rendezte animében) ismertünk meg. Ahogy Az égi palota című folytatásban, a harmadik részben sem ők már a főszereplők, de újra felbukkannak más, már ismert alakokkal együtt.
Azonban a főszerep most egy Charmain nevű lányé. Ő Felső-Norland királyságában él (ami egy másik ország abban a világban, ahol Ingary is van), szülei olyan tiszteletreméltónak nevelik, hogy jószerével nem tud semmit, aminek a gyakorlati életben hasznát venné (ami neki aztán sok kellemetlen, az olvasónak meg vidám percet okoz), viszont imádja a könyveket, és mint kiderül, szíve is, esze is a helyén van. S mivel a szülői felügyeletből már elege van, örömmel vállalja el William nagy-nagybácsikája házának őrzését, míg az idős és beteg varázsló az elfeknél van, akik megpróbálják testéből eltávolítani a daganatot.

Bárcsak eljöttek volna azok az elfek az írónőért is! :(
Teljes cikk az ekultúrán.

J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve I-II.

Vannak, akik csak A Gyűrűk Ura filmtrilógiát látták, és annyi is elég volt nekik. Mások elolvasták a könyveket is, mi több, A hobbitot is, majd nekifutottak A szilmariloknak, de azt már nem bírták végigrágni. És vannak azok, akik azt is imádták, meg A Gyűrű keresése című kötetet is, és alig várták, hogy az Elveszett mesék könyve újra megjelenjen, mert az 1996-os kiadást már csak aranyárban kapni, ha ugyan, obskúrus vagy rátermett antikváriumokban. Mindezen emberek közül egyedül az utolsó csoportnak tudom istenigazából ajánlani ezt a vaskos kötetet. De az is lehet, hogy aki még nem olvasott Tolkien-től semmit, de nyitott a mítoszokra és mesékre, élvezné – amennyiben kihagyja a jegyzeteket. Amik nélkül viszont a Tolkien-fanoknak nem lenne jó olvasmány élmény a könyv.
Hosszas elemzés vagy legalábbis mindenféle, ami eszembe jutott, itt.

Neil Gaiman – Dave McKean: Farkasok a falban

Gaiman és McKean régi harcostársak, már a Sandman képregény sorozat előtt is együtt dolgoztak, és bár külön-külön is királyok, együtt mindig valami elképesztőt és fantasztikusat alkotnak.
A Farkasok a falban első olvasatban csak egy roppant látványos mesekönyv tizenéveseknek, kiskamaszoknak, meg bárki idősebbnek, aki bírja az ilyesmit. Sokban hasonlít a Coraline-ra (amit szintén McKean illusztrált), de az egy regény, ez meg csak egy kis szösszenet. De annak nagyon zsír.
Teljes méltatás ide kattintva.

Chuck Palahniuk: Altató

Chuck Palahniuk ötödik regénye, az Altató is a Harcosok klubjá-ban megszokott stílust és súlyos mondanivalót hozza.A főszereplő, egyben mesélő egy Mr. Streator nevű újságíró, aki a hirtelen bölcsőhalálról ír cikksorozatot. Személyesen is érintett, hiszen az ő babája is hirtelen, minden látszó ok nélkül halt meg – akárcsak felesége. Nyomozása során ráébred, hogy minden ilyen esetnél ott volt egy bizonyos könyv, a Versek és mondókák a világ minden tájáról, benne egy bizonyos, Afrikából származó altató, amivel, mint kiderül, ölni lehet. Akinek felolvassák, meghal.
Így veszi kezdetét egy tipikus palahniuk-i agymenés, aminek valamilyen értelemben úgyis sírás lesz a vége. Emitt a teljes cikk.

szombat, július 02, 2011

Máté Angi: Mamó

Volt egyszer egy kislány, valahol Erdélyben egy kis faluban, az anyukája meghalt, és őt a nagyanyjára hagyta, akit Mamónak hívtak, meg Szabó Annának is, mint végül kiderült, és így meg így éltek ezek kettecskén. Ha így nézem, szegénységben minden tekintetben, nem csak anyagilag, de szeretet tekintetében is. Ha meg úgy nézem, az a kislány gazdag volt, mert övé volt mindaz a világból, amit látott: talán kevés, de neki az volt a minden. S mivel nem volt összehasonlítási alapja, mindent úgy fogadott el, ahogy volt, s hogy az rossz volt, meg borzalmas, azt már csak utóbb aggathatja rá, aki akarja.
Emitt a teljes cikk.

Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra

Attól függően, hogy a Marsbéli krónikákat minek számoljuk, ez volt az idén 91 éves Ray Bradbury 5. vagy 6. novelláskötete. 1959-ben jelent meg, és a benne olvasható írások közül jó párat már korábban publikált ilyen-olyan magazinokban. Azóta további kb. 20 novellaválogatása jelent meg. Magyarul eddig jó, ha ötödét olvashattuk ennek a terjedelmes életműnek, és nem is tudom, mi a döbbenetesebb: az, hogy egy fia rossz novellát nem olvastam még tőle, vagy az, hogy ezek a több mint fél évszázados írások mit sem veszítettek erejükből, hatásukból. Még a sci-fi kategóriába illők sem.
Igaz, Bradbury a sci-fihez sosem a tudományosság felől közelített. Így ha vannak is novelláiban idejétmúlt vonások, azok mellékesek az igazi tartalomhoz, üzenethez mérten. Mert persze sci-fi környezetben is „csak” emberi történeteket mesél nekünk a Mester.

Both Miklós – Radnóti

Radnóti Miklós az egyik kedvenc magyar költőm. Both Miklós pedig jelen korunk egyik legnagyszerűbb magyar zenésze, akit a legtöbben a folk- vagy ethno-rock Napra zenekar kapcsán ismernek, bár nekem még kedvesebb a Barbaro-val készített albuma. Egy fiatal zseni, mind gitáron, mind, nos, fejben és szívben. Tökéletes választás egy közel lehetetlen feladatra. Mert nem, hogy nem gondoltam volna, de szükségét sem láttam, hogy bárki próbálkozzon Radnóti verseinek megzenésítésével. Merthogy nem lehet. Ahogy a kötet előszavából kiderül, Both Miklós is hasonlóképpen volt ezzel. Aztán mégis csinált egy páratlan albumot.
Teljes cikk az ekulton.

vasárnap, június 19, 2011

Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

Meglehet, ez az eddigi legbecsapósabb könyv az Agave által kiadott Dick művek közül. Már a címe (ami eredetileg We Can Build You, és sokkal trükkösebb) meg a fülszövege miatt.
Igaz, a sztori hátterét, környezetét egy elképzelt jövő adja, amiben egy elektromos orgonákat gyártó kis vállalkozás, hogy ne menjen csődbe, megépít egy szimulákrumot, az emberre megtévesztésig hasonlító robotot, amit Edwin M. Stantonról, Lincoln amerikai elnök volt hadügyminiszteréről mintáznak. S mivel több, mint jól sikerül, készítenek még egyet, a címbéli elektromos Lincoln-t. Hogy ezeknek a gépembereknek vannak-e jogai, az szinte fel sem merül, és az is csak akkor esik le az olvasónak, hogy épp ők viselkednek a „legnormálisabban”, ha képes egy pillanatra kivonni magát a könyv hatása alól. Azt meg elég nehéz, mert nem csak, hogy a szokásos dick-i makkanás van benne, hanem egy (vagy több) hirtelen, goromba váltás is, amikkel kirántja a talajt a lábunk alól az író.
Teljes megfejtés az ekulton.

Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság 2.: Veszélyes utakon

Aki nem olvasta A Titokzatos Benedict Társaság című ifjúsági regényt, annak azt javaslom, az arról szóló cikket fussa át inkább, ne ezt. Neki csak annyit: a folytatás talán még jobb, még izgalmasabb lett, mint az első rész volt.Meglehet, azért érzem így, mert a főbb szereplők már jó ismerősként köszönnek ránk, de az is lehet, hogy az írónak sikerült most jobban tömörítenie az izgalmakat és rejtélyeket. Akárhogy is, erről a folytatásról is ugyanazt tudom elmondani, mint az első részről: nem megrázóan újító vagy izgalmas, nem lesz belőle világméretű őrület, de aki szereti a régi vágású, kalandos ifjúsági regényeket, az nem fog csalatkozni.

Bill Watterson: Annyi a tennivaló!

Ez már a 8. Kázmér és Huba gyűjtemény. Ez egy végtelenül szórakoztató képregény sorozat, aminek egy Kázmér nevű kisfiú és Huba nevű plüsstigrise a két főszereplője. Utóbbit előbbi határtalan képzelete kelti életre, és rengeteg poén, kaland és, nos, mondanivaló várja azt, aki belekezd a róluk szóló képregények olvasásába.
Teljes cikk az ekultura.hu-n.

William Butler Yeats: Vörös Hanrahan legendája

Nagyon elhanyagoltam ezt itt, de ez azért eléggé mindegy kategóriás dolog, meg most sincs rá időm, de veszni hagyni azért nem akarom, úgyhogy jöjjön ömlesztve pár cucc.

Ez a kötet Yeats jobbára az 1800-as évek végéről illetve az 1900-as évek elejéről származó írásait sűríti magába. Elsősorban prózai műveket tartalmaz, konkrétan ír/kelta legendákat, mondákat, a vidéki ír népek körében fennmaradt történeteket, babonaságokat. Melyek közé azért néhány költemény is került. És bár szép és jó, igazán csak a megrögzött kelta-ír fanatikusoknak tudom ajánlani.
Teljes cikk az ekulton.

vasárnap, március 27, 2011

Joanne Harris: Kékszeműfiú

Joanne Harris új regénye rendkívül ellentmondásos egy mű. A nyakamat nem tenném rá, hogy így van, de az az érzésem, hogy a francia felmenőkkel is bíró brit írónő végképp ki akart törni a legnagyobb sikere, a Csokoládé óta ráerőltetett skatulyából, vagy szimplán csak megint valami újat akart kipróbálni, mindenesetre sikerült egy olyan pszichothrillert írnia, ami sötétebb és betegebb, s legfőképp bonyolultabb minden korábbi regényénél.
Teljes cikk az ekulton.

péntek, március 25, 2011

Diana Wynne Jones: Az égi palota

A vándorló palota című regény folytatása ez. Abból készült egy Oscarra jelölt rajzfilm Miyazaki mester műhelyében, és van neki Az égi palota című filmje is, de annak semmi köze Diana Wynne Jones könyvéhez. Sőt, egy darabig úgy tűnik, a folytatásnak sincs az előzményhez. Később aztán feltűnnek a már ismerős szereplők, de a főszerepet itt nem Sophie vagy Howl varázsló kapta, és a helyszín is jó ideig más.

A történet az Ingary-tól messze délre található Rashpuht szultanátusban, Zanzib városában kezdődik, és Abdullah a főszereplője, egy álmodozásra hajlamos, árva szőnyegárus, akire apja egy szerény, de tisztes megélhetést adó szőnyegüzletet hagyott, meg, mint idővel a fiúval jobbára csúful bánó rokonoktól kiderül, egy próféciát is. De Abdullahnak ama jövendölésre sincs szüksége, hogy úgy érezze, ő valójában egy elrabolt hercegfi, akire gazdagság és szépséges hercegkisasszony vár. Mindazonáltal ő is megdöbben, mikor álmai valóra kezdenek válni, pláne, hogy nem csak a szép álmok…
Teljes cikk az ekultura.hu-n.

hétfő, március 14, 2011

Hobo – Pilinszky

A Hangzó Helikon sorozat legújabb darabja ez a szépséges kivitelű könyv és CD. Egy olyan költő verseit hallhatjuk itt, finoman megzenésítve, Hobo dörmögő hangú, értő tolmácsolásában, aki megjárta a világháborús haláltáborok poklát (katonaként került oda), és akit az 1946 utáni politika sokáig hallgatásra kárhoztatott.
Teljes cikk ekulton.

szombat, február 26, 2011

Pat Walsh: Crowfield átka

A regényt szokás A rózsa neve ifjúsági verziójaként emlegetni, ami azért túlzás, hiszen Umberto Eco remekműve sokkal sűrűbb és szövevényesebb, ám abból hiányzik a természetfeletti, ami a Crowfield átkának fontos része. A helyszín itt is egy világtól elzárt apátság, ahol valaki meghal és ahol szörnyű titkot őriznek, de nagyjából ez minden. Ja, és az időpont is hasonló: 1347-ben járunk.
Főszereplőnk Will, egy szőke, tizenéves fiú, akit szülei halála után a Crowfield-i apátság vett védőszárnyai alá, ami valójában annyit tesz, hogy reggeltől estig dolgozhat a legkevésbé sem kielégítő koszt-kvártélyért cserébe. Ám Will nem boldogtalan. Van néhány barátja az apátságban, és képes meglátni mindennapjaiban is a jót. A szíve, noha ezt nem hangsúlyozza túl a könyv, aranyból van, amint az nyomban a történet elején kiderül: az erdőt járva ugyanis kiszabadít egy hobot a brutális csapdából, ami a lábát is eltörte szegény párának. És ezzel veszi kezdetét egy igen kalandos történet, melyben egy angyalnak tartott teremtménynek és különféle tündérnépeknek is sok szerep jut.
Teljes cikk az ekultúrán.

kedd, február 22, 2011

Clive Barker: Pokoli versenyfutás

Meggyőződésem, hogy ha a maguk idejében (1984-85 táján), vagy legalábbis a rendszerváltás után, a ’90-es években jelentek volna meg magyarul Clive Barker Vérkönyvei, akkor ma közel akkora tábora lenne nálunk is, már százalékos arányban, mint angol nyelvterületen – avagy, mint Stephen King-nek vagy Dean R. Koontz-nak.
Hogy nem így történt, arról nem ő tehet, de ha előbb nem, hát most elolvashatjuk a Vérkönyveket, a horrort megújító novellái hatkötetes gyűjteményét, amikből ez a második.
Ez meg a teljes cikk az ekulton.

kedd, február 15, 2011

Hobo Blues Band búcsúkoncert – Papp László Sportaréna, 2011. február 12.

Volt némi érzelmi hullámvasút jellege a Hobo Blues Band búcsúkoncertjének, és nem csak azért, mert búcsúztak. Hanem pl. azért, mert a két- vagy akár három évtizedes daloknak ma is ugyanúgy megvan a súlyuk, tartalmuk, sőt, zömüket ma sokkal jobban értem és értékelem, mint valaha. Hobo mély, dörmögő hangját meg imádom, közhelyesen szólva, ha a bevásárlólistát morogná rá valami blues alapra, akkor is király lenne.
Ekultúrán a beszámolóm.

szombat, január 29, 2011

Hiteles másolat

Egy angol író Toszkánában mutatja be új, művészettörténeti könyvét, ami az eredeti művekről és azok másolatairól, meg ezek kapcsolatáról szól. Egy helyi, műtárgyakat kínáló galéria francia tulajnője meghívja őt magához, pontosabban kiautóznak egy kis faluba, ahol a nő mutatni akar valamit a férfinek. Közben beszélgetnek. Filozofikus, ugyanakkor a valóságos életről szóló beszélgetés ez, aminek talán vezérfonala az eredeti és másolat kérdése. Aztán egy kis kávézóban házaspárnak nézik őket, és onnantól...
Nos, egy verzió szerint onnantól azt játsszák, hogy azok is. Csakhogy a filmben talán nincs egyetlen szó, gesztus, arckifejezés sem, ami ne lehetne igaz más verzióban. Ugyanúgy lehet, hogy egykori házasok, vagy olyanok, akik elhidegültek egymástól, a férfi alig van otthon, a munkájába temetkezik, a nő pedig szeretne adni a kapcsolatuknak még egy esélyt a 15. házassági évfordulójukon. Bármelyik igaz lehet – vagy hamis.
De ahogy viselkednek, beszélnek, az pontosan olyan, mint megannyi, 15 éve tartó házasság. Néhol eltúlozzák, olyankor mintha csak mindezek paródiája lenne a film, de épp ennyire tragikus is.
És még hosszan fejtegetem ebben a cikkben az ekulton.

szerda, január 26, 2011

Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Ez az igen kiváló regény 1999-ben már megjelent magyarul a megboldogult Beneficium kiadónál, de mivel teljesen elfogyott, és közben Neil Gaiman-ből nálunk is ismert és közkedvelt író lett, jogos és örömteli, hogy újra kiadásra került.
Gaiman a regény írása idején (1990) jobbára a Sandman című kultikus képregénysorozattal foglalkozott, még nem számított nagy névnek, bár pont amiatt sokan felfigyeltek rá. Pratchett viszont már sokak kedvence volt a Korongvilág regények kapcsán. Akárhogy is, remek párost alkottak.
Ugyan néhány konkrét részlettől eltekintve nem nagyon lehet tudni, mi melyiküktől származik, hiszen nyilván inspirálták is egymást, így Gaiman előhozhatott Pratchett-ből olyan dark dolgokat, amiket az máskülönben le nem írt volna, ahogy Pratchett is Gaiman-ből olyan humorokat. De ez mellékes is, a lényeg, hogy ketten együtt egy sziporkázó, remek regényt írtak.
Teljes cikk az ekulton.

vasárnap, január 23, 2011

Beregi Tamás: Pixelhősök - A számítógépes játékok első ötven éve

A könyv az ’50-es évektől kezdve meséli el a számítógépes játékok történetét. Beregi időrendben illetve az alapvető játékfajták (akció-, kaland-, stratégiai-, szerep-, szimulátor-, sport-, stb.) szerint vezet minket végig a számítógépes játékok elképesztően gazdag és színes történelmén. Két nagy fejezetre bontva: a 8 illetve 16 bites gépek fémjelezte aranykorra (ZX Spectrum, Commodore 64, Amiga), illetve a PC-k térnyerésével kezdődő korszakra. Valahol a 2000-es évek elején hagyja abba, mondván, az újabb forradalmi változások jelenleg is zajlanak, és egyelőre nem látni, hova fajul mindez.
Tamás minden időszak illetve irányzat legfontosabb játékait említi meg, s a könyv még így is ilyen vaskos... Pedig a legtöbbről csak pár sort írt, csupán a legmeghatározóbb, alapvető gamékról ír hosszabban. Rövid leírásai mégis alaposak, a lényeg jobbára bennük van. Saját stílusa (egykoron különféle számítógépesjáték lapokban írt maga is) csak itt-ott villan meg, de az épp elég fűszert jelent az irdatlan mennyiségű információ meg a sok fotó között.
Teljes és igen hosszú cikk az ekulton.

szombat, január 22, 2011

Dezső Andrea: Mamuska

Ebbe a könyvbe már a címlapját megpillantva beleszerettem. A Mamuska végig fekete-fehér könyv, grafitceruzával készített, különös atmoszférájú rajzok díszítik, ami önmagában is egyénivé és különlegessé teszi. Emellett egy kislány visszaemlékezései a nagymamájáról, magyarán olyan témáról szól, amit a legtöbb gyerekkönyv messzire elkerül. Pedig nem a halál benne a lényeg, hanem az, hogy hogyan emlékszik egy gyermek arra, aki elhunyt.
Teljes cikk az ekultúrán.