Magam korábban csak a Teremtő Alvin ciklus nyitódarabját, A hetedik fiú-t olvastam Card-tól (ami egy mestermű), de annak fényében sokáig nem értettem, miért ez a nagy felhajtás a Végjáték körül. Mintha csak egy borult kamaradrámát olvastam volna, ahol az űrbéli díszletek csupán arra szolgálnak, hogy még jobban lecsupaszítva tárják elénk egy egyszerre szánni való és félelmetes emberi lény, egy gyermek-aki-sosem-lehetett-az kálváriáját. Ám a könyv utolsó kb. 50 oldala engem is meggyőzött. Erről bármit elárulnom az élmény csorbítása volna, legyen elég annyi, hogy Card akkora csavart tett bele, amire végképp nem számítottam, pedig... És annak a fényében magam is jogosnak tartok minden díjat és méltatást, sőt, azt kell, hogy mondjam, sci-fin belül nagyon-nagyon kevesen voltak képesek ilyen káprázatos húzásra, ilyen tartalomra.Teljes cikk az ekultúrán.