Ebben a könyvben kétféle varázs van: az egyik a két címszereplőhöz
kötődik – az ember nemigen lát efféle népeket, s persze mind a
tujaszörnyek, mind a nyírfakoboldok tesznek is azért, hogy ez így
maradjon. A másik varázs viszont az erdőé, a növényeké, amelyek között
és amelyekben ezek a különleges fajok élik a maguk módján amúgy
hétköznapi életüket. Úgy értem, különösképpen egyikük sem varázsoskodik,
Kiss Judit Ágnes meséjében a problémákat nem a varázspálca intése oldja
meg. Hanem jobbára csupa olyasmi, amire mi emberek is képesek vagyunk.
Teljes cikkem erről a szépséges könyvről ekulton.
