Carlos Ruiz Zafón újra visszatér az Elfeledett Könyvek Temetője
világához, vagyis egy (részint legalábbis) elképzelt Barcelonához. A
sorozat első kötete (amikor még nem is lehetett tudni, hogy sorozat
lesz), A szél árnyéka nagy-nagy kedvencem, és az ahhoz csak mérsékelten kapcsolódó Angyali játszma
is tetszett, ha nem is annyira nagyon. S mivel a maga módján mindkét
történet befejezett egésznek tűnt, nem is nagyon értettem, mi szükség
van folytatásra, de az nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. És bár jó olvasmány, messze nem annyira az, mint az előző kettő.