1990-ben ma 35 éve jelent meg King Diamond ezen albuma. Ezzel kattantam rá, és máig az egyik leghangulatosabb, leghátborzongatóbb albumnak tartom. Az alábbi lemezkritikát 2006-ban írtam a Hammer Hatásokk rovatába.
King Diamond albumai közül elsősorban a ’87-es Abigail-t szokás klasszikusként emlegetni, de az azt követő, összefüggő „Them” és Conspiracy is kiemelkedő alkotásai a metal történelemnek. Szerintem mégis a The Eye a legjobb. Ezen az anyagon Kingék némileg dallamosabb, közérthetőbb irányba fordultak, ami a szövegek által megjelenített sztoriban és a zenében is megjelent.
Nagy teret kaptak a billentyűs hangszerek, amik inkább dúsították és masszívabbá tették a zenét, mintsem lágyították volna – azokról a mélyen dörgő-hömpölygő Hammond témákról mindig kormos füsttel lángoló fáklyák, és éji egekig csapó máglyák jutnak eszembe... S mivel a szövegi koncepció nem annyira erősen meghatározó, mint a megelőző King lemezeken, a Mester szabadabban, több dallammal énekelhet. Az olyan nóták melódiái, mint a Father Picard, a The Meetings vagy az 1642 Imprisonement, kétségkívül Diamond legemlékezetesebb, örökkön kísértő darabjai...
Mindemellett olyasmi, tökéletes heavy metalt játszik a remek zenészekből álló csapat (élén Andy La Rocque gitárossal), ami a Mercyful Fate zenéjében gyökerezik, de sokat adott a kései Death, vagy épp a Nevermore zenéjéhez is. Komplex, de megjegyezhető témákkal teli, izgalmas, mindmáig rozsdamentes fémzene.
Minden King Diamond album valamilyen történetet mesél el. A The Eye annyiban lóg ki a sorból, hogy csak csekély részben King agyszüleménye a sztori – a java a francia inkvizíció idejéből származó iratokon, tehát megtörtént eseményeken alapul.
A nyitó Eye Of The Witch és a záró The Curse adja a mában játszódó keretet – egy nyaklánc áll a történet középpontjában, a Szem, melybe ha az ember május 1-én belenéz, akkor újra átéli mindazt a borzalmat, amit az említett időszakban viselői megtapasztaltak. Kezdve a boszorkánysággal megvádolt lány, Jeanne szenvedéseivel, akit megkínoz és megéget az inkvizíció (The Trial, Burn). Jeanne volt tehát a lánc első tulajdonosa, az ő szeme került valami csodás módon a medálba... Később két kicsi lány a máglya helyén játszadozva rátalál a láncra – a Two Little Girls csilingelő hangjaival minden idők egyik leghátborzongatóbb King dala... Aztán megismerjük a bűnei elől egy apácazárdába menekülő Madeleine-t (Into the Convent), aki ahelyett, hogy békét lelne ott, egy olyan perverz apát, David atya irányítása alá kerül, akinek kedvelt szokása az apácák megerőszakolása. Madeleine megtalálja a Szemet, David atya pedig belenézve szörnyet hal. Ám a helyére érkező Picard atya még rosszabb – a sátáni pap valami szerrel elkábítja a nővéreket, és igen durva dolgokra veszi rá őket (pl. csecsemők keresztre szegelése...). Madeleine és a többi apáca nincs egészen tudatában, mit tesznek, szép lassan mégis megőrülnek (Behind These Walls, The Meetings). Picardot később elviszi a pestis, Madeleine nővért pedig bebörtönzik (ha jól értem azért, mert a borzalmas találkozók végül nem maradtak titokban), ahol aztán végre megtalálja lelke békéjét (1642 Imprisonement).
Az album hangulata teljesen magával ragadja az embert, tényleg olyan, mintha belenéznél a Szembe. A gótikus ill. természetfeletti horror, a sötét középkor, a katolikus egyház vétkei – mindezek zenei megjelenítésében King Diamond utolérhetetlen. És persze május 1.-én csak óvatosan a The Eye-jal!...