A kötetnek az az alcíme, hogy „Az érzések kedvenc szokásai”, ami
némileg magyarázatot ad a kissé furcsa címre, de így sem voltam
felkészülve az élményre, amit ez a szép kis könyv adott. Értem én, hogy
Oziewicz műve remekül használható, ha el szeretnénk magyarázni az
óvodás-kisiskolás korú gyerekeknek, hogy mik az érzelmek és hogy
működnek, de attól még amit itt látok, az varázslatos és kissé elvont.
Sőt, az illusztrációk első pillantásra nem is tetszettek, merthogy kissé
groteszknek hatottak, és a groteszket, pláne gyerekkönyvben meg
-filmben nem annyira kedvelem. De hamar ráébredtem, hogy Aleksandra
Zając sajátos stílusú képei nagyon is szeretetreméltó, kedves lényeket
ábrázolnak – művészien talán, de mindenképp valami gyermeki
varázslatossággal, rácsodálkozással és beleérzéssel. Akárcsak a szöveg.
Teljes cikkem ekulton.
