A miskolci Eclipse alighanem a kultikusnál is undergroundabb formáció. Első és eddig egyetlen lemezük 1998-ban jelent meg Soft Orange címmel. Ez a második album azóta íródik, készül, és még mindig nem végleges. Viszont egy az egyben, ingyen letölthető a bandahonlapjáról, és ki tudja, lesz-e valaha CD formátumban is.
Hogy egyáltalán erre a verzióra miért kellett ennyit várni, arról biztos sokat tudnának mesélni az arcok, de az egyik fő ok, hogy az egyszer már elkészült anyag odaveszett az azt tartalmazó winchester elpusztultakor…
A 11+2 számos anyagot így különböző felvételek alkotják. Itt van a 2001-es Ageless promo mind a 4 száma (meg a Pictures of a City c. King Crimson feldolgozás is), és bizony érezni a differenciát a máskor rögzített nótákkal. Összességében pedig épp a hangzás a Slowsonic jelen formájának gyenge pontja.
A zene nagyon sokban emlékeztet a King Crimson féle borult progresszív rockra, de vannak különbségek is. Rezső hangja sokban emlékeztet a God Machine-os Robin Proper-Sheppardéra (sőt az Asleep szövegében konkrét sorokat vett át tőle), vagyis kicsit alterockos, olyasmi orgánum ez, amivel a nihilt és a legmélyebb érzelmeket is ki lehet fejezni. Dallamai is elég speciálisak, sokszor teljesen a maguk útját járják, látszólag kerülve a zene vonalát – de épp az az egyik legfőbb vonzerő az Eclipse-ben, ahogy Rezső költemény értékű, belső vívódásokra és a külvilág szellemi-lelki sivárságára világító sorai sajátos mintákat képezve összefonódnak az önmagában is épp elég bonyolult, vibráló muzsikával.
Amiben a sok tappinges, lebegős, finom rész mellett iszonyú súlyos metal témák is vannak dögivel. Alapvetően az Eclipse a thrash-ből indult még ’90-ben, sőt Rezső, aki itt-ott (Schizo, Slowsonic) elereszt némi brutál hörgés-üvöltést, hajdanában death metal bandában énekelt. És ez mélyen belül érződik is. Barna Tamás és Tisza Tamás gitárosok, Hudák Attila basszer (aki több dalban szólózik is) és Takács József dobos fantasztikus zenészek, akik mindig képesek meglepetést okozni.
Így történhet, hogy a legszebb dallamokat hordozó Before The Rain szellős, mégis oly’ sűrű simogató hangokban, mint egy csendes eső; hogy a False Mirror egyszerre riffelős metal és keletiesen lebegős dal; hogy a Daydreaming egyre forr, míg végül egy magyar népzenéből vett, mégis Sabbath súlyú témában robban ki; vagy hogy a Catamaran úgy ringat, ahogy hullámok a hajót, s talán még a sirályokat is látod a ragyogó magas égen, de belül mégis tudod, hogy ez csak egy álom. Egy álom, mikor kiakaszt a való világ üressége és kilátástalansága.
Noha az Eclipse-nek szinte semmi konkrét terve nincs, s így nem tudni, mi lesz velük, az albumot töltse le mindenki, aki szeret olyan bandákat, mint az Isten Háta Mögött, a Gire, a Watch My Dying, vagy akár a Tool meg a fentiek. Meglehet, a rajongókon múlik, hogy legyen még Eclipse.