Vidra Gabriella a második kötetre jött bele igazán a történetmesélésbe.
Ügyesen fokozza az izgalmakat, ráadásul úgy, hogy képes nyugodtabb
pillanatokat is tenni a sztoriba. Manapság nagyon sok olyan regény meg
film van, amiben nincs egy percnyi megállás sem, és ez nem csak azért
rossz út, mert az élet maga sem ilyen, akárhogy pörgesse is a média meg a
többi, de azért is, mert így elvész a történet dinamikája, az egymást
érő izgalmak végül kioltják egymás hatását. Ugyanezt a hozzáállást látom
tükröződni abban, hogy Vidra Gabriella nem akarja sokkolni az olvasóit,
noha egyre többen hangoztatják, hogy az agymosott emberiség figyelmét
már csak sokkoló, újszerű dolgokkal lehet felkelteni. A tanárnő hisz az
emberi hangban, abban, hogy a dolgokat normálisan is meg lehet beszélni
illetve oldani, és a hite olyan erős, hogy átragyog a regényen. És ez
nagyon fontos. Mert így a Tudás Könyvei sorozat nem csak arról szól,
hogy a tanulás igenis lehet élvezetes, mi több hasznos és jó, és
megmentheti az életünket, de olyan mintát ad, amit nem most találtak ki a
reklámszakemberek és a divatdiktátorok. Lehet, hogy ezt ritkábban látni
a tévében, de kipróbált, működő valami – az őseink is ezt használták.
