A hírhedten elvetemült humorú Christopher Moore negyedik regénye
volt ez, eredetiben 1997-ben jelent meg, és ez azért fontos, mert a
hibáira rá tudom fogni, hogy még kevésbé volt tapasztalt akkoriban – bár
nem sokkal később előállt a Jézus életének a Bibliából kiszerkesztett
részét feldolgozó Biff evangéliumával, ami viszont messze-messze
kimagaslik a könyvei közül. No mindegy, az, amiért a legjobban szeretjük
Moore-t, vagyis a humora, itt is működik.
szombat, január 26, 2013
szombat, január 19, 2013
Mette Jakobsen: Minou szigete
Tüneményes kis könyv ez, régies, hideg, mégis bensőséges hangulatot
árasztó borítóval, nem lehet nem kézbe venni, ha az ember meglátja a
könyvesboltban. Egy kicsiny szigeten játszódik, és leginkább a szeretetről és a gyászról beszél, egyszerre egyszerű és zavaros módon.
Jeffrey Brown: Darth Vader és fia
Ha nem pont a Csillagok háborújáról lenne szó, azt is mondhatnám, ez egy
rétegkönyv, hiszen igazán az tudja értékelni és élvezni, aki 1. szereti
a Star Wars sorozatot, 2. apa. Emellé az sem árt, ha van némi
humorérzéke, és nem idegenkedik a képregények avagy illusztrált könyvek
világától.
Nekem bejött. Cikkem az ekulton.
hétfő, december 31, 2012
Best of 2012
• Könyv
2012 tényleg nehéz év volt. Lehet, hogy 2013 sem lesz más. De azért azt remélem, jobb lesz. Ránk férne már egy igazán jó év. Legyen az, mindenkinek!
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Stian Hole: Garmann nyara
Ebben az évben nálam sci-fi/fantasy-ből volt a legtöbb. Egy részüket én korrektúráztam/szerkesztettem, és nagyon jó, hogy annyi remek kortárs regény jelent meg erről a vonalról. De a legnagyobb élmény Bradbury örökzöldje volt.. Meg persze egy Máté Angi, a legújabb. Voltak más gyermek/ifjúsági könyvek is, amik nagyon-nagyon tetszettek, és nem-fantasztikusból meg szépirodalomból is akadtak több, mint emlékezetesek (pl. jó volt újraolvasni a Pop, csajok, satöbbit, és ráébredni, most mennyire mást jelent, mint mikor először olvastam).
Ebben az évben nálam sci-fi/fantasy-ből volt a legtöbb. Egy részüket én korrektúráztam/szerkesztettem, és nagyon jó, hogy annyi remek kortárs regény jelent meg erről a vonalról. De a legnagyobb élmény Bradbury örökzöldje volt.. Meg persze egy Máté Angi, a legújabb. Voltak más gyermek/ifjúsági könyvek is, amik nagyon-nagyon tetszettek, és nem-fantasztikusból meg szépirodalomból is akadtak több, mint emlékezetesek (pl. jó volt újraolvasni a Pop, csajok, satöbbit, és ráébredni, most mennyire mást jelent, mint mikor először olvastam).
A fenti listán nem szerepel ez az ifjúsági regény: Catherynne M. Valente: A
lány, aki saját hajóján körbenavigálta Tündérföldet, mert ugyan 2012-ben
szerkesztettem, de csak jövőre jelenik meg. Nagyon-nagyon jó, fantáziadús,
mondanivalója is van, egyéni is, miközben a nagy klasszikusokból merít.
• Film
Decemberben többet voltam moziban, mint egész évben addig. Most nem láttam
olyat, ami meghatározó élmény volna, mert mindegyik esetben messze jobb és
tartalmasabb a könyv, de mindhárom filmet érdemes azért megnézni:
Pi élete
• Koncert
VoiVod, Dürer kert
Mark Lanegan, A38
Dead Can Dance, Aréna
• Dalok
stb.
2012 tényleg nehéz év volt. Lehet, hogy 2013 sem lesz más. De azért azt remélem, jobb lesz. Ránk férne már egy igazán jó év. Legyen az, mindenkinek!
szombat, december 29, 2012
Máté Angi: Az emlékfoltozók
Az emlékfoltozók két tündérrigólány: egy limonádéhajú és egy
faodúbarna. Megkeresik egy öreg kék roller, egy tölgyfa és egy fiú
elveszett emlékeit, visszavarrják azokat a postán kapott kendőkre, hogy
öröm legyen, hogy emlékezhessenek azok.
Máté Angi korábbi könyvei valahogy pont ezt tették velem is. Ez az új pedig... újabb csoda, és itt olvasható, hogy ezt hogy értem.
péntek, december 28, 2012
David Mitchell: Felhőatlasz
A Felhőatlasz valójában hat kisregényből áll, melyeket matrjoska-babák
módjára, avagy mint a hagyma rétegeit építette egybe az író. Egymásba
ágyazódnak, s a „középső” után újra visszatérünk, apránként, az elejére.
Ez olyan megoldás, amit nem tudok nem körmönfont szemfényvesztésnek
felfogni (s mi minden ilyen még ebben a könyvben!), de attól még
működik. Más kérdés, hogy még a négyszázadik oldal környékén sem igazán
tudtam, hogy mit is akar Mitchell. És akkor mentem el moziba, megnézni a filmverziót.
szombat, december 22, 2012
Scott Westerfeld: Leviatán
Scott Westerfeld neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, a Csúfok – Szépek - Különlegesek trilógia már korábban megjelent tőle. A Leviatán
egy másik trilógia kezdete, mely szintén ifjúsági, de nem egy
elképzelt jövőt, egy disztópiát ír le, hanem az első világháború éveiben
játszódik. Emellett viszont alternatív történelmi alapokra épül, és jó
sok steampunk elemet rejt, valamint Keith Thompson rendkívül hangulatos fekete-fehér illusztrációit. Remek regény, a teljes cikk róla itt olvasható.
Tony Parsons: Reptér
Tony Parsons angol író, aki érzelmes, emberi regényeivel lett sokak kedvence. Magam is szerettem a magyarul megjelent első néhány könyvét,
de aztán besokalltam kissé, hiszen ő is önismétlővé vált, meg alighanem
ellőtte a puskaporát – s az újabb könyvei már egyre inkább csalódást
okoztak. A Reptér azonban tetszik. Igaz, ez csupán egy 100
oldalas könyvecske, és a tipikus parsons-i húzások itt is megvannak, de
érezhető, hogy számára is felfrissülést hozott a feladat. Állítólag a
londoni Heathrow repülőtér meghívta az írót, hogy nézze meg minden
részlegüket, és írjon róla, amit szeretne. És egy ilyen, valójában
furcsa helyen, ahol ráadásul évi 75 millió ember fordul meg, nyilván
lehet találni egy rakás jó sztorit.
Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában
Carlos Ruiz Zafón újra visszatér az Elfeledett Könyvek Temetője
világához, vagyis egy (részint legalábbis) elképzelt Barcelonához. A
sorozat első kötete (amikor még nem is lehetett tudni, hogy sorozat
lesz), A szél árnyéka nagy-nagy kedvencem, és az ahhoz csak mérsékelten kapcsolódó Angyali játszma
is tetszett, ha nem is annyira nagyon. S mivel a maga módján mindkét
történet befejezett egésznek tűnt, nem is nagyon értettem, mi szükség
van folytatásra, de az nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. És bár jó olvasmány, messze nem annyira az, mint az előző kettő.
szerda, december 12, 2012
A hobbit – Váratlan utazás
„Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.” Sokunk
számára meghatározó volt ez az első mondat (bár van, aki hobbit helyett
még babót olvasott, az első magyar fordításban). Tolkien professzor
meséje sok ezer embernek jelent örök élményt. Szeretném hinni, hogy
filmes feldolgozás ide vagy oda, ezután is így lesz, és sokan fogják
olvasni.
szombat, november 17, 2012
Karen Thompson Walker: Csodák kora
Karen Thompson Walker regénye olyasmiről szól, ami
elképzelhetetlen: a Föld forgása lassulni kezd. Elképzelhetetlen, s nem
is tudományosan, mint inkább „csak úgy”: ez mindenre hatással lenne. És
mindent senki nem tud felfogni meg elképzelni. Végigvehetném, milyen
típusú írók mihez kezdtek volna ezzel a témával, de amit és ahogy Karen
mesél, az egészen különleges – talán mert közben egészen hétköznapi. Ez
nem sci-fi, nem thriller, nem disztópia, s még csak nem is feltétlenül
apokaliptikus látomás. Viszont benne van az emberi tényező, sőt, az a legfontosabb - hogy hogy éli meg mindezt egy 11-12 éves, átlagos kaliforniai lány. Érdemes elolvasni!
Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja
A regény alternatív világában az 1848-49-es szabadságharc egészen
máshogy alakult: elsősorban a Buda-Ganz gyár gépfegyvereinek
köszönhetően a magyarok nyerték, meg sok más nép, akiknek elegük volt a
Habsburgok uralmából (vagy épp az orosz, netán francia igából).
Megalapították a Dunai Konföderációt, amit nagy vonalakban olyannak
írnak le a nem testvérpár írók, amilyennek jó esetben az Európai Uniónak
kellett volna lennie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben
van – Belgrádban például egyre erősödik a szeparatista mozgalom, és
hőseink útja is oda vezet.
Kossuth unokája, egy szerb kémnő, sok-sok izgalom. Teljes cikk ekulton.
hétfő, október 22, 2012
Robert E. Howard: Cormac Mac Art és a vikingek
A kardozós-barbáros fantasy atyjának, Robert E. Howard-nak (1906–1936) hatása felbecsülhetetlen értékű. Jó példaként említhetném, hogy George R. R. Martin Trónok harca/A tűz és jég dala ciklusa nem olyan lenne, amilyen, ha nincs Howard és az ő Conanja, aki a
történelem előtti korokban kalandozott. Howard ilyetén jelentőségét
felismerve a Delta Vision a MesterMűvek / klasszikusok sorozatán belül
külön szériát indított Conan testvérei címmel, amelyben az író kevésbé
ismert írásai, hősei szerepelnek. Ez már a harmadik kötet, főszerepben egy kelta harcos-kalózzal.
Vidra Gabriella: A labirintus titka (A Tudás Könyvei 2.)
Vidra Gabriella a második kötetre jött bele igazán a történetmesélésbe.
Ügyesen fokozza az izgalmakat, ráadásul úgy, hogy képes nyugodtabb
pillanatokat is tenni a sztoriba. Manapság nagyon sok olyan regény meg
film van, amiben nincs egy percnyi megállás sem, és ez nem csak azért
rossz út, mert az élet maga sem ilyen, akárhogy pörgesse is a média meg a
többi, de azért is, mert így elvész a történet dinamikája, az egymást
érő izgalmak végül kioltják egymás hatását. Ugyanezt a hozzáállást látom
tükröződni abban, hogy Vidra Gabriella nem akarja sokkolni az olvasóit,
noha egyre többen hangoztatják, hogy az agymosott emberiség figyelmét
már csak sokkoló, újszerű dolgokkal lehet felkelteni. A tanárnő hisz az
emberi hangban, abban, hogy a dolgokat normálisan is meg lehet beszélni
illetve oldani, és a hite olyan erős, hogy átragyog a regényen. És ez
nagyon fontos. Mert így a Tudás Könyvei sorozat nem csak arról szól,
hogy a tanulás igenis lehet élvezetes, mi több hasznos és jó, és
megmentheti az életünket, de olyan mintát ad, amit nem most találtak ki a
reklámszakemberek és a divatdiktátorok. Lehet, hogy ezt ritkábban látni
a tévében, de kipróbált, működő valami – az őseink is ezt használták.
vasárnap, szeptember 23, 2012
Lavie Tidhar: Oszama
Oszama bin-Láden. Van, aki nem ismeri ezt a nevet? Felteszem a nyugati,
illetve az arab világban aligha. 9/11, terrorizmus, a megelőző csapások
és a többi. Én őszintén szólva telítődtem mindezzel. Egy időben túl sok
mindent lehetett ezekről a témákról hallani, túl borzalmas volt minden
aspektusa. Mégis hogyan is reagálhat az ember valamire, ami egyrészt nem
vele, nem az ő országában történik, másrészt mégis meghatározó erővel
hat az életére millió tekintetben? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre
sem, ám Lavie Tidhar ennél sokkal mélyebbre ásott, s olyan megközelítésben, ami inkább foglalkozik az egyes emberrel, mint a történelemmel. Megrázó, szomorú könyv ez.
kedd, szeptember 11, 2012
Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai
Philip K. Dick (1928-1982) nagy álma volt, hogy kitörjön a sci-fi
skatulyából, és szépíróként érvényesüljön. Hiába írt olyan sci-fi
mesterműveket, amelyek máig hatással vannak mind az olvasókra, mind az
irodalomra és filmművészetre, mi több, amelyeknek szépirodalmi értékeit
sokan elismerik, élete egy korszakában ez nem elégítette ki (igaz, akkor
még csak éppen kezdett elismert sci-fi író lenni), és egyre
próbálkozott fantasztikumtól mentes műveket írni. Ezek közül egyetlen
egy jelent meg életében, cikkem tárgya, az is 1975-ben, kb. 16 évvel az
után, hogy megírta és átadta az ügynökségének…
És nagy vonalakban, olyan, mint a többi műve, épp csak a fantasztikus elem hiányzik belőle - több értelemben is. Teljes cikk ekulton.
hétfő, augusztus 27, 2012
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Bár Gaiman bizonyos tekintetben nagyon is hétköznapi közegbe, a mai
Amerikába helyezte a történetet, érzésem szerint arra emlékeztet minket,
hogy mindenben van valami isteni, valami mitikus, valami
megfoghatatlan, több mint szemünkkel látható, bölcselmünkkel álmodható. Bámulatosan zsonglőrködik a mítoszokból, legendákból, népmesékből származó elemekkel és Amerika ismeretlen tájaival és fura figuráival. Olyan regény ez, amelynek számos rétege van, sokat lehet róla beszélgetni, gondolkozni, álmodozni.
szombat, augusztus 25, 2012
Orson Scott Card: Ender árnyéka
Orson Scott Card leghíresebb regénye, a Végjáték
múlt évben jelent meg újra magyarul, és készül belőle a mozifilm. A
könyv angolul 1985-ben látott napvilágot, és egy hosszú ciklus
nyitódarabja lett. Ám, szokatlan módon, Card egy mellékszálból is külön
sorozatot csinált, ez lett az Árnyék saga, melynek nyitókötete cikkem
tárgya. S ami még szokatlanabb: az Ender árnyékában nagyjából a Végjáték eseményeit írta meg újra, egy másik szereplő szemszögéből.
Azt kétlem ugyan, hogy a Végjáték ismerete nélkül igazán élvezhető és érthető az Ender árnyéka, viszont ez a könyv sok tekintetben még jobb, még erősebb. Teljes cikk ekulton.
péntek, augusztus 17, 2012
Merida, a bátor
Egy újabb Disney/Pixar animációs film, némi csavarral: ez ugyanis nem egy mai poénokkal és szülőknek szánt kiszólásokkal teli darab, hanem egy régi vágású mese, aminek mégiscsak van mai üzenete. Merida skót hercegnő a klánok korában, és jobban érdekli az íjazás és a lovaglás, mint az etikett és a ruhák, és amikor visszautasítja minden kérőjét, alapos fejtörést okoz a szüleinek - pedig jön annál is rosszabb, pl. egy böhöm és brutális medve...
A Merida többek között azért jó, mert nem pont ugyanolya, mint a többi Disney mozi az utóbbi tíz évben, és azért is, mert olyan szép Skócia :) Teljes cikkem ekulton.
csütörtök, augusztus 16, 2012
Mathias Malzieu: A szív mechanikája
Furcsa, de szép mese ez (felnőtteknek is) a szerelemről, egy francia alternatív rock zenekar frontemberétől, enyhe steampunk/Tim Burton rokonsággal, a franciákra jellemző szenvedélyességgel és szellemességgel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


















