Nekünk írták a dalt! - A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig / Kiállítás a Zene Házában

Egy évvel azután, hogy megnyílt a Városligetben a Zene Háza, ez a különös, elvarázsolt hangulatú épület, 2023. január 22-én megnyitották első időszaki kiállításukat is. Mely kiállítás az egyik (ha nem A) legélvezetesebb, amin valaha jártam. S meggyőződésem, hogy azoknak is az lehet, akik még nem éltek az említett korban. Nekem „gyerekkorom lexebb dalai”-t idézi, szüleim 1 ill. 3 évesek voltak ’57-ben, úgyhogy számukra a lázadó ifjúkor is megjelenik itt, de a nálunk később érkezettek is jól fogják érezni magukat. Méghozzá azért, mert ez egy elképesztően kreatív ötletekkel teli, interaktív kiállítás.

Olyannyira, hogy két cikket is írtam róla.

A metal felől közelítő a Hammer honlapján olvasható.

Az általánosabb az ekultura.hu-n.

(De a fotók sem teljesen egyeznek a kettőben.)

 

Alan Moore: Különleges Úriemberek Szövetsége 2.

Alan Moore 1999-ben indult képregénysorozata legfőképp viktoriánus kori fiktív művek hőseit és gonoszait állítja csatasorba, hogy fergeteges, sziporkázó és vérfagyasztóan izgalmas kalandokban részeltesse szerencsés olvasóit. Eme második kötet úgy kezdődik, hogy égen-földön nem látni a címbéli szövetség bármely tagját. Hamar kiderül, hogy azért, mert a nyitóoldalak a Mars bolygón játszódnak, ahol épp csata zajlik, melynek folyományaként földönkívüliek támadnak Földünkre. Ahol aztán pont, hogy a K.Ú.Sz. tagjaival kell felvenniük a harcot – s úgy tűnik, az invazív förtelmek állnak nyerésre… 

Teljes cikkem ekulton.

Anne Tyler: Az alkalmi turista

Ez az 1985-ben (s magyarul öt évre rá) megjelent regény alapvetően hétköznapi emberekről szól, legyen bármennyi furcsaságuk is, de hát nem őrült-e mindenki egy kissé, ha közelebbről megnézzük? Anne Tyler Nick Hornby nagy kedvence, s most, hogy végre elolvastam egy regényét, értem is, miért. Hozzátéve, hogy bár van itt is humor, messze nem olyan humoros, mint Hornby. Cserébe még nála is jobban ismeri az embereket.

Teljes cikkem ekulton.

Pierre Wazem: A kulisszák mögött

Pierre Wazem svájci képregényíró és –rajzoló, aki a 2015-ös Képregényfesztivál vendége volt, Barangolás(ok) c. kötete kapcsán. Aztán hét évet kellett várni, hogy újabb kiadvány jelenjen meg tőle magyarul.

Ahogy nézem, a Barangolás(ok) rajzstílusát követi emitt is, még ha még kevésbé kidolgozott formában is. És nem is a szerző tudatalattijába illetve múltjába vezet, hanem a képregényfesztiválok kulisszái mögé. És ha bárki azt gondolná, hogy ez unalmas alapanyag, akkor az egy hü… úgy értem, na, rég nevettem ennyit bármin, mint ezen a köteten.

Teljes cikkem ekulton.

Best of 2022

• Könyv  

Ray Bradbury: Dandelion ​Wine

Neil Gaiman: Sandman: ​Az álmok fejedelme-gyűjtemény 4.

David Petersen: Egérőrség - Fekete ​Fejsze

Alexander Weinstein: Az ​Új Világ gyermekei és más történetek

Simon Jimenez: Elveszett ​madarak

Michael Blake: Farkasokkal ​táncoló / A szent út

Ebben az évben is sokat olvastam, de mint látható, nem feltétlenül a 2022-ben megjelent könyvek adták a legtöbbet.

• Film

Belfast

Provence-i vakáció

Sandman: Az álmok fejedelme

Moziba alig jutottam el, abban sem feltétlenül volt köszönet, de a Belfast nagyon tetszett. A Provence-i vakáció régebbi film, csak most találtam rá, és nagyon jó élmény volt. Sorozat vonalon meg a Sandman tetszett leginkább (de A korona eddig látott majd' 3 évada is nagyon jó, és az első három epizód alapján Ted Lasso rajongó is lettem).

• Koncert 

Ebben az évben egyértelműen a két pesti Thy Catafalque koncert volt a legjobb, de legalább ugyanannyira emlékezetes a Lénárd László emlékest (iszonyatosan sajnálom, hogy meghalt).

Jó sok koncertre, amire szerettem volna, nem jutottam el, mindenesetre az alábbiakon fotóztam is:

Eilema, Szimpla

Thy Catafalque / All Machines Will Fail, Akvárium

Angertea, Szimpla

Tulpa, Szimpla

Mercyful Fate / Death Angel, Fezen

Lénárd László emlékest. Barba Negra Track

Thy Catafalque / Jo Quail, Akvárium

Pear Jam, Muzikum

Alva, Szimpla

New Model Army, A38

• Dalok 

Katt ide a teljes YouTube lejátszási listáért, ill. alant egyesével: Aebsence: Akinél az ördög Amorphis: The Moon Avatarium: Death, Where Is Your Sting A-Z: The Machine Gunner Brutus: Victoria Clue: Numinosus Everflow: Élni kell 440 Watt Sun: Reveal Ghost Toast: Rejtekből Half Gramme Of Soma: Muck & Cheese Ignite: Enemy King's X: Watcher Marillion: Murder Machines Nulladik Változat: Hová mész Oceans Of Slumber: The Lighthouse Perfect Pill: Boundaries Porcupine Tree: Harridan Queensryche: Hold On Red Hot Chili Peppers: Tangelo The Cult: Give Me Mercy Thy Catafalque: Fekete mezők Trident: Közel az éj Voivod: Planet Eaters Von Hertzen Brothers: All of a Sudden, You're Gone

A legtöbb szereplőtől más számokat is feltehettem volna ide, érdemes utánuk ásni.

• Fotók

Ez az év nem a fotózásról szólt számomra, hiába, hogy sok koncertképet lőttem. Valahogy sem idő, sem megfelelő hangulat nem volt hozzá, bár az UNfotóra ill. az Insta oldalamra tettem néhányat, aminek tán megvan a maga atmoszférája.

Magma Rise, LL-emlékest, 2022. szeptember

Szombathely, 2022. augusztus

 

Szóval persze, még ennek a tetves rohadt évnek is megvoltak a maga kincsei. Nyilván. Csak közben a háború, a világban és országban zajló mindenféle szar, az, hogy az ember egészen biztos lehet benne, hogy átcseszik, kihasználják, és elveszik tőle a levegőt, az élhető életet. A fenti kincsek dacára. És tudom, hogy lehetne rosszabb is, esélyes, hogy lesz is. Úgyhogy ez a lista leginkább emlékeztető annak egy részére, ami jót meg szépet találtam én 2022-ben, megosztva veletek, hátha nektek is ad valamit.

 

Mester Csaba • Tóth-Laboncz Attila: Egyenesen a mocsárból

A Master-Lab Comics sorozatot Mester Csaba rajzoló és Tóth-Laboncz Attila „Labi” író készíti. Az egyes füzetekben különféle magyar muzsikusok, zenekarok a főszereplők. Az Egyenesen a mocsárból a széria első része, melyben Ganxsta Zolee és Takács Vilkó texasi-mexikói kalandjait ismerhetjük meg.

Teljes cikkem ekulton.

Charles M. Schulz: JUHÚÚÚÚÚÚ! (Snoopy képregények 1.) és Snoopy családi szakácskönyv

Bár a Peanuts című képregénysorozat történelmet írt, és egyik főszereplője, Snoopy, a beagle kutyus pláne milliók kedvence, a magyar kiadása eddig elég nehézkesen és szerencsétlenül alakult. A Vad Virágok Könyvműhely most nyomban két kötettel hozza őt vissza, az egyikben főleg olyan képsorokkal, melyeket „kezdő olvasóknak is szívből ajánlanak”, míg a másikban megannyi, Amerikában közkedvelt és a Snoopy képregényekben is felbukkanó, fincsi étel receptje, plusz jó sok képregény is.

Klassz mindkettő, s ezt ekulton fejtem ki alaposabban.

Alig Használt Képregények – Képregényantológia 1-3.

2021. novemberében indult a meglepő nevű képregényantológia sorozat. Ahogy György Zoltán szerkesztő előszavából kiderül, eredeti koncepciója szerint olyan hosszabb-rövidebb képregények kerülnek bele, melyek léteznek már egy ideje (legyen bár az az idő fél évszázad vagy fél év), ám ilyen formában (egyben, ilyen minőségben stb.) még nem jelentek meg.

Ennek megfelelően az első kötet csupa csemegét és kuriózumot tartalmaz.A további kettőbe azonban már teljesen friss és zsírúj anyagok is kerültek, új és már ismert arcoktól egyaránt, és a minőség és változatosság egészen elképesztő.

Teljes cikkem az első három kötetről ekulton.

THY CATAFALQUE – Mezolit: Live at Fekete Zaj – Filmvetítés és közönségtalálkozó a Toldi Moziban

2021 augusztusában, a sástói Fekete Zaj fesztiválon volt először Thy Catafalque koncert - akkor még közel harminc zenész közreműködésével. Hatalmas élmény volt, és lett belőle egy káprázatos koncertfelvétel, amit egyetlen alkalommal moziban is vetítettek. Ott voltam, írtam róla a Hammer site-ra, rávilágítva, hogy ez bizony a magyar metal történelmének mérföldköve volt, úgy ám!

Vian: Kötelező EP

A Vian a 2000-es évek első évtizedében volt aktív, igen fajin alter/ethno-rockot játszottak, de aztán hosszas szünet következett, mely eddig tartott. Időközben, rock téren leginkább a kurd származású énekes, Amang volt számottevően aktív, s a jelenleg Párizs-Devecser-Budapest vonalon, jobbára „távkapcsolatban” létező négyes egy három számos EP-vel jelentkezett, mely közeli rokona Amang egyes dalainak, és frankó nagyon.

Hammer site-on a teljes kritika.

Képregénysaláta: Metabárók 1., Dűne: Atreides-ház 3., Dűne: Képregény 2.

Rövidebben írtam egy olyan képregénykötetről, mely más kiadásban már megjelent bő tíz éve, továbbá két különálló Dűne-képregénysorozat 2. ill. 3. részéről ekulton. Mindhárom jó cucc, vagy inkább mindháromnak vannak pozitívumai is, de a három közül a Metabárók a legütősebb.

Sandman: Az álmok fejedelme

Az eredetileg 1989-96 között kiadott Sandman sorozat egyike volt a műfajt felforgató, forradalmi ötleteket hozó képregényeknek. Bár már több, mint három évtizede szó van róla, hogy filmre vinnék, dacára, hogy sokan lehetetlennek tartják ezt, végül csak elkészült – épp csak nem mozfilmként, hanem tévésorozatként. Mely lehetővé teszi, hogy az eredeti, iszonyú szövevényes és szerteágazó történetfolyamot a képregényhez hasonlóan epizódonként tárja elénk.

És bár az első évad nagyjából az első két és fél kötetet dolgozza fel csupán, ami a teljes sorozatnak jó, ha negyede, tehát még nagyon (de nagyon!) sok minden van hátra, egyelőre jobbára tetszik.

Jó hosszan az ekulton fejtettem ki a véleményem.

David Petersen: Egérőrség: Fekete Fejsze

Ez az Egérőrség sorozat 3. kötete. Az elsőt kettőt is nagyon szerettem, arra azonban nem számítottam, hogy pont ez a visszatekintő, előzményeket elmesélő kötet lesz az, amire azt mondom, hogy még azoknál is jobb.

Ekulton írtam le, hogy hogy értem én ezt.

Joe Hill és Gabriel Rodríguez: Locke & Key – Kulcs a zárját: Az aranykor

Mint előszavában Joe Hill bevallja, bár a Locke & Key képregénysorozatot lezárták, kerek egész, mégis éveken át motoszkált benne és rajzoló-alkotótársában, Gabriel Rodríguezben a gondolat, hogy jó lenne egy crossovert írni hozzá, melyben a Neil Gaiman-féle Sandman sorozat szereplői bukkannának fel. Képregényes vonalon (de azokból készült filmekben is) gyakori megoldás ez, mely papíron az összemixelt sorozatok rajongóinak örömét szolgálja, ám az esetek túl nagy részében inkább erőltetett, fölösleges, logikátlan, esetenként gyalázatos az eredmény. Ezzel Hill is tisztában van, így addig nem veselkedtek neki, míg meg nem jött a kellő ihlet, és meg nem kapták Gaiman áldását. Jól tették.

Teljes cikkem ekulton.

Alva koncert, 2022.10.08. Bp. SzimplaRocks

A sajátos grunge/doom/stoner keveréket játszó Alva ’19-ben adta első koncertjét, a Walking Papers előtt, még más ritmusszekcióval. Azóta is várunk az első lemezre, pedig már akkor is hidegrázást okozott, amit előadtak. Most sem volt másként.

A Hammer honlapon olvasható, hogy de mégis hogy volt.

PEAR JAM, 2022. okt. 1., Bp., Muzikum

Három éve volt utoljára Pear Jam koncert, és közben új gitáros és énekes érkezett a bandába. Helytálltak, mi több, baromi jó kis "házibuli" volt ez egy patinás helyen.

Írtam róla a Hammer site-ra.

Fotóim meg emitt.

Andreas H. Schmachtl: Mókus és Medve

Andreas H. Schmachtl nevét jól ismerik, akik olvasták Alma Magdi sorozatát, ám számomra a Mókus és Medve az első könyve. Ránézésre az Alma is bájos és aranyos, de azt nem tudom, abban is ilyen vásott humorral ír-e a szerző. Mindenesetre az egyik legjópofább gyerekkönyv ez, amit az utóbbi években olvastam.

A kötet alcíme: „Erdei kalandok, húsz mesés történet”. Hogy erdeiek és kalandok, arra valahogy számít az ember a címet és borítót látva, ám amiért úgy döntöttem, szeretnék írni erről a könyvről, az kb. az első három mondat volt. Azzal meg is győzött.

Teljes cikkem ekulton.

Forrai Márton: Tüzek és túlvilágok

Ez a rövid ám velős novellagyűjtemény összesen 8 novellát rejt, s címe kissé félrevezető lehet, bár a borítón látható kép segít. Igen, vannak itt fantasztikus elemek is (én legalábbis a címből ilyesmikre asszociáltam), ám az összes írás középpontjában így vagy úgy, de hétköznapi ember áll. Novellánként más és más helyzetben – s valami meglepőt, ütőset, vagy épp megrázót mindig kihoz az adott helyzetből Forrai Márton.

Teljes cikkem a kötetről ekulton.

Nina George: Déli fények

Persze, ez egy női regény, bár férfiakról is szól, de van, hogy annyira rossz dolgok történnek, hogy muszáj valamit olvasnom, ami eltereli a figyelmemet. Nem baj, ha limonádé, vagy akármi, csak adjon egy kis derűt.

Nina George-tól a Levendulaszoba anno nagyon tetszett, s az a könyves témája miatt került kezembe. Amit amarról írtam, az jobbára áll erre is. És abban emlegetnek egy könyvet, hogy az micsoda csoda, és Déli fények a címe. Más írók is éltek már ezzel a trükkel, hogy egy fantasztikus, ám nem létező könyvnek fontos szerepet adnak a maguk könyvében, ám Nina George ezt végül meg is írta.

És végül is szórakoztató volt, adott némi derűt, van benne sok okos gondolat szerelemről, könyvekről, miegymásról, és persze, csodás helyen játszódik (Nyons és környéke Dél-Franciaországban, Provence közelében). De sokszor éreztem úgy, hogy kissé kusza, máskor meg, hogy erőltetett. És hiába szeretné az ember, hogy létezzen ilyen, hogy meg lehet találni az egyetlen igazit, meg hogy van, hogy néha kap is segítséget, és akkor mindenki boldog meg minden – attól még a valóság nem ilyen. Nem annyira „egyszerű”, mint itt. Lehet, hogy csak az én valóságom nem, és nem gondolom helyénvalónak, hogy bárki le- vagy hülyének nézzen bárkit, csak mert neki másmilyen a valósága, de szóval minden bölcselkedés meg élettapasztalat mellett is ez a regény egyszerűen túl light-os (haha). Van benne rakat szereplő, zavaróan sok, de az összes ilyen-olyan szenvedése ellenére sem lett egyikük sem olyan megtört, hogy amikor aztán jön a szerelem (meg az ő „segítő keze”), akkor ne tudná nyomban (OK, max. némi berzenkedés meg jajistenemténylegőeaz után) elfogadni és fejest ugrani beléje. És mindenki olyan jófej, meg minden. Nekem ez életidegen. De nyilván én vagyok megkeseredve meg minden.

De azért csak tetszett. Sok minden. Nem adta azt, amit reméltem, nem hatott át tőle a dél-francia vidék atmoszférája (tényleg, ha már franciák: ezerből 999 francia film meg regény arról szól, mennyit tudnak ezek a népek szerelem meg effélék terén kavarni, erre itt egy német írónő, aki ott is él, és azt bizonygatja, hogy mindenkinek megvan az egyetlene, és meg is találhatja…). Mégis, akármilyen kitaláltak is a szereplők, akármilyen bakugrásokkal mesél is néha, mond jókat. Például ezt:

„Kik azok a csábítók? – Olyan emberek, akik rávesznek, hogy azt tedd, amit akarsz, csak okos vagy ostoba okból megtiltottad magadnak. Az a lényeg, hogy időben felismerd a különbséget.”

Vagy ezt: „…talán az élet is egy könyv, és ha az ember megöli magát, akkor az ember elszalasztja az igazi véget.”

Netán: „A nő úgy szereti, ahogy szeretni tudja. Talán nem úgy, ahogy ő, Francis akarja. És ha sikerül, ha el tudja fogadni az ember, hogy soha nem úgy szeretik, ahogy ő akarja, hanem csak úgy, ahogy a másik éppen képes – akkor igen, akkor lehetséges a béke.”

Továbbá: „A szerelem egy lakás, Marie-Jeanne. Egy lakásban mindent használni kell, semmit nem szabad letakarni vagy „kímélni”. Csak az él, aki a szerelmet is teljes egészében belakja, és egyetlen szobától, egyetlen ajtótól sem riad vissza. Veszekedni és gyengéden megfogni egymást, mindkettő egyformán fontos; szorosan megkapaszkodni egymásban, és újra eltaszítani egymást szintén. Szükséges, hogy a szerelemnek tényleg az összes szobáját használja az ember. Különben önállósodnak benne a szellemek és a szagok. Az elhanyagolt szobák és házak alattomosak és büdösek tudnak lenni…”

És amilyen ritkaság, hogy valaki megírjon egy általa kitalált történetbe beleszőtt kitalált könyvet, Nina még némi extrát is tartogat a végére, ami inkább üdítő és meglepő színfoltok csokra, mintsem olyasmi, ami hiányzott a regényből. De semmiképp sem átlagos, s persze, a regény sem. Csak nekem, most, e nehéz időkben, nem volt elég hihető sem.

 

Maxim, Szeged, 2021

272 oldal

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Michael Blake: Farkasokkal táncoló / A szent út

Megindító regény és annak még szomorúbb folytatása arról, mi történt az észak-amerikai őslakosokkal, az 1800-as évek második felében. Avagy: „Amikor az utolsó fa is kipusztult, az utolsó folyót is megmérgeztük, és az utolsó halat is kifogtuk, csak akkor jövünk rá, hogy nem tudjuk megenni a pénzt.” (krí indián mondás, már ha tényleg)
Nem annyira előtérbe toltan hősies, sokszor irónikus, és végképp nagyon emberi két regény, mely kerüli a pátoszt és a hatásvadászatot. 

ekultra írtam róla.