A norvég Green Carnation a ’90-es évekbeli norvég black metal színtérből
indult, bár hosszas szünetekkel és sajátos húzásokkal tarkított
pályájuknak már az elején is csak színesítésként került elő náluk black
téma. Ugyanakkor máig felbukkan némi black-death a dalaikban, ám amit
művelnek, az sokkal inkább illik a dark/gothic/doom és a progresszív /
pszichedelikus / avantgarde skatulyákba. Pályájuk legnagyobb vállalása
az A Dark Poem trilógia, melynek a Sanguis a második része. A múlt évi
első fejezet (The Shores of Melancholia) is kiemelkedő, katartikus
alkotás volt. A folytatás sem kevésbé, ám ez, ahogy az már
a trilógiáknál lenni szokott, sötétebb, mélyebb, bizonyos értelemben
súlyosabb – ha zeneileg nem is. Inkább azt mondanám, hogy drámaibb,
tragikusabb. És mélyen emberi.
Teljes cikkem róla az Underworld honlapján.
