vasárnap, július 17, 2016

John Williams: Stoner

Ez a cikk a HammerWorld magazin 2016. júniusi (No. 285) számában jelent meg
Ez a könyv nem a stoner nevű, lelazult zenei irányzatról szól, hanem egy emberről. Egy teljesen átlagos emberről. Olyanról, akinek vannak jó meg rossz tulajdonságai, aki hozott pár jó és pár rossz döntést az életében, aki sokat szenvedett és keveset élt, és aki még megannyi más miatt olyan, mint bármelyikünk. Ha azt nézem, mi benne a metal, hát legfeljebb annak a szenvedélynek a hőfoka, amellyel az irodalom és annak tanítása iránt viseltetett, és hogy volt néhány alkalom az életében, amikor kiállt az igazáért, amikor inkább választotta az egyenes gerincet, tudván tudva, hogy akkor is elroppantják…
William Stoner az 1800-as évek végén született egy keményen güriző farmer család egyetlen gyermekeként, és a Missouri Egyetemre ment, hogy mezőgazdálkodást tanuljon. Ám ott elrabolta a szívét az irodalom. Közben jött az I. világháború, ahova ő nem ment, ám a két ember közül, akit talán barátjának nevezhetett, az egyik igen, ám nem tért vissza élve. Stoner inkább maradt az egyetemen, a tanári pályát választotta, és amolyan szürke eminenciásként élte le az életét. Rosszul házasodott, élete egyetlen fényét, a lányát az anyja elidegenítette tőle, és így tovább. Nem mesélem el, de nem is nagyon van mit elmesélni, mert teljesen átlagos mindaz, ami vele történik.
Akkor miért lett ekkora siker a Stoner? Pláne miért lett egy könyv bestseller 50 évvel a megjelenése után? Talán mert ilyen fajta, egyszerre gyönyörű, mégis végtelenül egyszerű szépirodalmat nem ír ma senki? Vagy mert annyira őszinte és lényegláttató, hogy még a politikai korrektséghez sem ragaszkodik, ahogy ma szokás? Vagy mert annyira igazi, hiteles, hogy az már fáj, és mert mégis olyan csodálatos pillanatai vannak, amilyenekért megéri embernek születni?