nat b

RandomSky

Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

kedd, január 02, 2018

Best of 2017

• Könyv
Eckhart Tolle: A most hatalma
Legjobban tetsző fotós könyvek:
Könyvileg vegyes év volt ez, jó, de jó pár olyan könyv került fel a listámra, amiről nem én írtam a cikket. Klassz volt az is, hogy több íróval (Tisza Kata, Erlend Loe, Szöllősi Mátyás) interjúzhattam is, mind remek élmény volt. Ahogy az is, hogy dolgozhattam a Philip Pullman-féle Északi fény trilógia új kiadásán és a végre elkészült folytatás/előzményregényen. Mi több, életemben először lefordítottam egy könyvet is. Nem valami nagy cuccot, egy mesekönyvszerűséget, mely Tolkien életéről szól, de jó volt vele molyolni.


• Film
Idétlen időkig (végre megnéztem, és örök kedvenc lett belőle)
És két különlegesség:
Az a fura, hogy moziilag ezt az évet kevésbé éreztem erősnek, legalábbis kevesebbszer jutottam el moziba, és úgy tűnt, nem szól most annyi film hozzám. Mégis hosszabb listát írok azokról, amik emlékezetesek, amiket DVD-n is meg akarok venni, mint múlt évben.

Bizony, ebben az évben olyan sok különféle fotós kiállításon jártam, hogy van miért külön emlegetni őket. És ezek csak azok, amelyek a legjobban tetszettek (és a Kornissra még el sem jutottam).


• Koncert
Fates Warning / A New Tomorrow, A38
Nomad / Slogan, ShowBarlang
Dream Theater, Tüske csarnok
Mastodon / Ørdøg, Barba Negra Track
Avatarium, Dürer kert
VoiVod / Perihelion, Dürer kert
Aebsence, Kék Yuk
Sólstafir / Myrkur, A38
Időrendi sorrend, bár nehéz lenne megmondani, melyik tetszett a legjobban. És nem is tudom, volt-e valaha olyan év, amikor elmondhattam, hogy az év végi 20-as albumlistám első négy helyezettjét is láthattam élőben. Döbbenet. És hogy amiket fel sem tettem a listára, azok is jók voltak. És mennyi koncertre el se jutottam!


• Dalok
...és némi bónusz hardcore arcoknak

2017 simán durvább év volt, mint 2016, amikor még azt hittük, hogy, pedig dehogy.
Azért ilyen kultúr értelemben frankó év volt szerintem, amint fentebb látható. Kivéve, hogy meghalt Chris Cornell és Warrel Dane. Nekik még nagyon nem kellett volna...
Ami még jó volt ebben az évben számomra: eljutottam pár napra Bergenbe, s azóta együttérzek a Monty Python-féle kék papagájjal: én is vágyok vissza a fjordokra. Megjártam a birminghami Photography Show-t (mivel kivételesen pont a London Book Fair után tartották), az is jó élmény volt. Persze rengeteget fotóztam is, bár a Flickr-en egy fia képemet nem válogatták be az Explore-ba. Úgy fest, a közízléstől távol járok, de az észlelhető művészi színvonal számomra még elérendő magasságokban van. Sebaj, az élmény a fontos. Továbbá ebben az évben írtam a FotóVideó magazinba jó pár cikket, főleg teszteket ilyen-olyan fotós cuccokról, de oda is készítettem néhány frankó interjút, amikre büszke vagyok. De ennek a történetnek valószínűleg el is jött a vége (bár még van pár bevállalt és megírandó cikk előttem), mert úgy vagyok vele, hogy a hobbimban nem akarok senkivel harcolni, arra ott van az élet többi része, nem? De gond egy szál se, jó, hogy részese lehettem annak a lapnak is.
És annak is nagyon örülök, hogy elindítottam a Hammer honlapján Az irodalom visszavág - Magyar írók és a rock/metal zene sorozatot, melyből 3 rész jelent meg '17-ben, és lesz még jó pár '18-ban.

És akkor kívánom, hogy 2018 végre igazán, tényleg jó év legyen mindannyiótoknak! Ragyogjatok, legyetek a mostban (Tolle nyomán), és ha sikerült, mutassátok meg nekem is, hogy kell :)

Címkék: , , , , , , ,