szombat, november 24, 2007

P.R.Morrison: Szélszelidítő

Kiadó: Orlando Stúdió
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Borbás Mária
Eredeti cím: The Wind Tamer
Oldalszám: 282
Ára: 1990 Ft
Kategória: gyermek / ifjúsági

A skót Orkney szigetekről származó írónő első regényét jelölték a brit Carnegie medálra, melyet az angol nyelven íródott, elsőként Nagy-Britanniában megjelent gyermekirodalom legjobb művei között osztanak ki. S bár nem nyerte el, a jelölés mindenképp jogos volt.

A történet helyszíne is a skóciai szigetvilág, pontosabban a Westervoe nevű halászfalu. Itt, a Szeles Gerinc nevű házban él Archie Stringweed, az épp tizedik születésnapjára készülő fiú, akivel egyszerében fura dolgok kezdenek történni. Úgy érzi, a szél beszél hozzá (méghozzá fenyegetően), különös, mozgó zöld fényeket és még különösebb, óriási fehér madarakat lát, valamit titkoló szülei elrejtik előle a postán érkezett ajándékát, ráadásul váratlanul betoppan nagybátyja, Rufus, akit 9 éve nem látott a család. Valami készül...

Ez a valami pedig a Stringweedek elsőszülött fiait sújtó átokkal van kapcsolatban: közeleg Huigor, a hurrikán, hogy egy életre elvegye Archie bátorságát – híven a hagyományokhoz akkor, amikor betölti a tizedik életévét. Csakhogy Rufus és mások úgy vélik, Archie talán megtörhetné ezt az átkot, ám ehhez nem „csupán” a pusztító erejű, természetfeletti viharral kell szembenéznie, de önmagával, sőt aggodalmaskodó szüleivel is.

Bátorságról (mely megannyi különféle formát felvehet), kitartásról szóló, izgalmas és szép történet ez. Tiszta nyelvezetű, ugyanakkor sok-sok fontos kalandregényi elemet felvonultató sztori. Meglehet, Rowling dupla ilyen hosszan írta volna meg - nem mintha a Potter sorozathoz sok köze lenne, bár biztos vagyok benne, hogy annak sikere nélkül ez a könyv nem íródott volna meg, és ezt nem rosszból mondom. Hibát én maximum annyit tudok benne felfedezni, és ez nagyon is szubjektív, hogy valahogy nem érzem benne az igazi skót ízt. Nem sztereotípiákat hiányolok belőle, hanem valami hangulati pluszt, amitől eltéveszthetetlenül skótok lennének a regényben felvonultatott sziklás tájak, a szelek és a hideg, meg a szereplők és az események. Persze, hogy nem kell minden ifjúsági regénynek annak a kultúrának a mélyéből táplálkoznia, amelyben megíródik, mégis, ennek a könyvnek az atmoszféráját érzem a leginkább hiányosnak.

De ezzel együtt is kellemes olvasmány, kalandokról álmodozó 10 év körüli fiúknak pedig (no és azon nőnemű kortársaiknak, akik nem kérnek a számukra kitalált, Barbie-jellegű habos, rózsaszínű és cukormázas fantazmagóriákból) a Szélszelidítő egyenest kedvencük lesz. És remélhetőleg a The Wave Traveller (kb. Hullámutazó) c. folytatás is hamarosan megjelenik magyarul.

hétfő, november 19, 2007

Erato (antológia)

Kiadó: Delta Vision Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Oldalszám: 315
Ára: 2090 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror

Ez egy novellaválogatás, melyben a Delta Vision kiadó által kiírt pályázat győztesei szerepelnek. A cél ez volt: bizonyítani, hogy a képzelet irodalmában (legyen bár klasszikus vagy modern fantasy netán sci-fi) is be lehet színvonalasan mutatni az erotikát, a szexualitást. Mondván, e stílusirányzatokban ez ritkán fordul elő. Vagy szépelgés, álszemérmeskedés megy, vagy durva, tapló módon jelenítik meg létünk eme enyhén szólva is fontos (sokak által mindenek közt a legjobbnak és leggyönyörűségesebbnek tartott) aspektusát.

És ezt remek ötletnek tartottam, de őszintén szólva mikor elolvastam a kiírást, nem értettem tisztán, hogy mit is akarnak. Elolvastam/belenéztem az „ajánlott irodalomba” (egy Gaiman novella, egy Farmer regény, stb.), aztán írtam én is kettő novellát, és nem gondolom úgy, hogy olyan fene jók voltak, hogy be kellett volna kerülniük e kötetbe. De azt reméltem, ha megjelenik az antológia, akkor majd megvilágosodok – és ez nem egészen történt meg.

Mivel a 12 írást 3 alkategóriába osztották, s mind más és más, lentebb egyenként röviden leírom, nekem mi hogy – de itt hatványozottan igaz, hogy a megítélés szubjektív. Általánosságban azt mondhatom, hogy rossz novella nincs a kötetben, de igazán kiemelkedő sem sok. A legtöbb jó átlagos; nem bántam meg egyik elolvasását sem, de maradandónak csak egyik-másik tűnt. Ami meg a szex részét illeti, olyan túl nagy szerep nem is jut neki, sok írásban inkább csak színesít, s nem a cselekmény központi, meghatározó része. Mindegyikben fontos, de végül is nem arról szólt a pályázati kiírás, hogy a szex legyen a főszereplő. Mindenesetre aki azt remélte, hogy valami jó zaftosat olvasgathat, az nyugodtan menjen vissza a kedvenc pornóoldalaira, itt nem pornográfia van, hanem tényleg igényesen megfogalmazott, de nem kendőzött erotika (bár ez is relatív). Aki pedig tündéket/kis zöld embereket/Kthulhukat megerőszakoló orkokra/űrhajósokra/elméjük épségét kockáztató nyomozókra (vagy fordítva) számított, az keservesen csalódik majd.

K. Varga Beáta: Esővágy
Egy elképzelt fantasy vagy ókori világban játszódó sztori. Az Istennő papnőinek egyike, egy vak lány a főszereplő, aki a nagy ünnepre készül, amikor a ceremoniális egyesülés sikere biztosíthatja az elkövetkezendő öt évre elegendő esőt. Némileg patetikus, különösebb extráktól mentes, nem rossz, sem kiemelkedő novella.

Molnár B. Gábor: Kaland a szerelemmel
Akár az előző Delta Vision pályázatra (77) is íródhatott volna, hiszen a magyar népmesék egyik ismert hőse, Árgyélus királyfi a főszereplője, aki, mondjuk így, szexéhes tündérek (boszorkányok, ilyesmik) csapdájába esik. Az értékelendő, hogy Gábor nem szégyenlősködött leírni a két nő + egy férfi felállást, meg stílus, hangulat tekintetében is OK. Ennyi.

Kollár Annamária: Mielőtt a nap felkel
Feudális, királyi környezetben játszódó, intrikákkal teli történet, némi női szerelemmel, arról, hogy mi mindent kell feladni a hatalomért cserébe. Az erotika csupán egy összetevője, és ez is megteszi, de ez minden.

Farkas Balázs: Rókacsapda
Egy kalandozópáros egyik tagja, a címbéli Róka a főszereplő, aki nagyon meg akar kapni egy lányt egy falusi vásáron, csakhogy annak már van fiúja. Bár feldíszítgette az író, alapvetően eléggé egyenes vonalú, szimpla írás ez, a végén egy pici csavarral.

Vértessy Tamás: Dalvarázs
A háttér a mai Magyarország, főleg Budapest és Debrecen, az alapötlet pedig nagyszerű. A főszereplő, András ugyanis dalok segítségével tud varázsolni: felismeri a másik ember által ismert, hallott dalokat (főleg magyar popdalokat idéz az író, bár a Lord részletért jó pont jár), s lényegében azok szövegén keresztül tudja manipulálni a valóságot. András, aki nincs egyedül a tehetségével, bosszúra vágyik mestere megöléséért, ill. beleszeret annak lányába. Minderről idősíkok váltogatásával mesél Vértessy Tamás, és szerintem a befejezés gáz. Viszont a kitalált világba még írhat remek sztorikat.

Tóth Csilla: Az átok
Csilla az egyik a könyvben szereplők közül, akinek már megjelent regénye, és mindkettejükön érződik a tapasztalat. Főszereplője egy negyvenes, lestrapált feleség, igazi trampli, aki a Dallaszból veszi a becenevét, viszont az átkai igen hatásosak. Márta nagy bánata, hogy nincs gyereke, mert alkesz roncs férje nem képes neki nemzeni, úgyhogy végül felkérik „az ember” egyik ifjú munkatársát, hogy ejtse teherbe a nőt. Ezt a kétségbeesett, megalázó helyzetet és szocreál hátterét iszonyú erőteljesen és érzékletesen jeleníti meg a Körbe ég szerzője, szóval mint írás, a kötet egyik legjobbja. De én azt várom már nagyon, hogy valami szépről és jóról írjon Csilla, hogy végre ne csak arra használja a tehetségét, hogy kiakasszon, meg elgondolkodtatjon, de adjon valami enyhülést, valami pozitívat is. Tőle ugyanis az is ilyen valóságos és erős lesz.

Kolozsvári Zsófia: Testközelben
Egész jó kis sztori arról, hogy egy fiatal lány ismerőse, régi titkos hódolója a csajszi illatává válik. Az alapötlet remek, az Ági és seggfej pasija közti üres, értelmetlen kapcsolat ábrázolása is valóságos. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy a lány minden különösebb megrökönyödés, és az okok, hogyanok és miértek keresése nélkül elfogadja, hogy Gábi lett az őt mindenhova elkísérő, figyelmes és kedves illata. Tudom, hogy ez itt fantasztikus irodalom, de ez vajon azt is jelenti, hogy az emberi természethez tartozó, alapvető logikai lépcsőket át lehet ugrani?

Jakab R. József: Kallódó élvezetek
Rövid novella egy éjjeli őrről, aki egy jövőbeli áruházban fura dolgokra lesz figyelmes. Szegény Vilmosnak senki nem hiszi el, hogy szeretkező, pajzán alakokat lát éjszakáról éjszakára, akiket hiába is üldöz, nem tud elkapni – mígnem... Ez sem egy megrázó alkotás, de értékelem a humorát.

K. Varga Beáta: Nyolc négyzetméter a világ
Beáta két írása közül ez a futurisztikus jellegű jobban tetszik. Egy olyan fürdőkád a főszereplője, „aki” érzékeli a benne tisztálkodó ember hangulatait, reakcióit, s aszerint mozgatja a vizet, áraszt különböző illatokat, és így tovább. És aki beleszeret a gazdájába, majd féltékeny lesz annak barátnőjére, majd... Sikamlós, némi humorral fűszerezett sztori ez, egy pénzzel és képzelőerővel felfegyverzett pornórendező akár filmre is vihetné.

Fehér László: Betanított
A kötet legjobbja. Eddig nem ismertem Fehér László (alias Marvin) írásait, pedig az
rpg.hu-n fellelhetőkből külön kötetet lehetne kiadni. Ez a novellája kb. olyan, mintha mondjuk Kelly Link vagy Palahniuk egy sztoriját Philip K. Dick valamelyik beteges, futurisztikus világába helyeznénk. Hangulatilag iszonyú erős, noha nem egykönnyen érthető, részint költői, posztmodern novella. Egy kísérletről ill. egy megépítendő gépezetről van szó, melybe bele akarják táplálni az összes fellelhető szexuális elhajlást. Minderről egy olyan ürge mesél, aki olyan videókat gyűjt, melyeken rejtett kamerák által felvett emberi megszégyenülések, szerencsétlenségek láthatók... De az asszisztense is épp elég perverz, és ez mind semmi ahhoz képest, ami akkor történik, amikor a fejlesztett program... Nem mesélem el. És azt sem mondom, hogy ez tetszett a legjobban, ugyanis ez is az a fajta írás, ami azzal hat, hogy milyen szinten morbid, kifordult és ütős. De azzal aztán nagyon durván.

László Zoltán: Mélyebb rétegek
Több regény (pl. Nagate) szerzője hozza a tőle szokott precíz mondatokkal megírt, jól odatett sztorit. Méghozzá egy jövőbeli Budapesten, ahol az emberi kapcsolatok ürességét csak mélyítik a szkinek, a letölthető külsők. Mindenki szép, mindenki kívánatos, de ha szeretkezel valakivel, ugyan kivel teszed valójában?! Igen, itt van filozófiai mélység, és ez egy jó írás.

Horváth Éva: Szerezz energiát!
A sci-fi négyes közül a legkönnyedebb, lényegében akár Star Wars is lehetne. Egy csempészhajó szeli a mélyűrt, míg különféle okokból el nem fogy az energiája. A legénységre a biztos halál vár, kivéve, ha rá tudják venni utasaikat, három különös lényt, hogy szeretkezzenek – ugyanis ha azt teszik, akkor azzal energiát fejlesztenek. Csakhogy úgy alakul, hogy az egyik embernek kell alávetnie magát a pángalaktikus szexuális aktusnak, aminek végkimenetele előre kiszámíthatatlan.

szombat, november 17, 2007

John Howe fantasy műhelye

Kiadó: Delta Vision Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Unger Imola és Unger Anikó
Eredeti cím: John Howe Fantasy Art Workshop
Oldalszám: 124
Ára: 4950 Ft

Ha azt mondom, John Howe, a többség azt mondja rá: Gyűrűk Ura. Legalábbis a legtöbben a Gyűrűk Ura filmtrilógia kapcsán hallottak először erről a kiváló festőművészről. Peter Jackson filmjei képivilágának viszont épp amiatt lett Howe az egyik kialakítója (a páratlan Alan Lee mellett), mert már rég ismert volt remek Tolkien-illusztrációiról. Pl. nálunk is megjelent olyan Szilmarilok, amit az ő festményei díszítenek. De számtalan más témát feldolgozott már, s pl. az összes Conan történetet magában foglaló két vaskos kötet is az ő borítófestményeivel jelent meg magyarul.

De ennél is sokkal-sokkal több különféle illusztrációt és festményt alkotott már, zömükben fantasy ill. mitológiai témájú képeket, amikből alapos áttekintést nyújt ez a kötet. John Howe-nak megvan a maga jól felismerhető stílusa. Tisztán látszik, hogy nem esne nehezére Vallejo-szerű fitness fantáziákat festeni (csupaizom harcos + nagymellű címlapbaby + förtelem csúf szörny), ám ritkán folyamodik ilyesmihez. Ha stílusa nem is oly’ költői és finom, mint Alan Lee-é, ahogy színhasználatban is sokkal sűrűbben használ harsányabb, erősebb színeket, nála is roppant fontos a hangulat és az üzenet közvetítése. Tájai csodálatosan kidolgozottak, a kép szereplőinek elhelyezése, a választott nézőpont pedig ugyanúgy beszédes, mesélő, mint az, amit a kép ábrázol. A szinte fotografikus realizmus és a fantasztikum szemet kápráztató, lenyűgöző egységet alkot számos művén.

Ám ahogy a cím sejteti, többről van itt szó, mint egy újabb képzőművészeti albumról. Az írói vénával is megáldott Howe ugyanis számos gyakorlati tanáccsal látja el a festői babérokra vágyó olvasót. Amik között az első és legfontosabb, hogy nincs semmi, ami pótolhatná vagy létrehozhatná a tehetséget. Nem is tankönyv ez, nem Hogyan-legyél-festőművész ABC – viszont nem csak a festőműhely kulisszatitkaiba nyújt bepillantást. A kimondott technikai részletek, egyes festmények elkészültének lépésről-lépésre való bemutatása, vagy a kellékek összeszedegetésének és rendben tartásának módszerei mellett szól olyan témákról is, mint az ihlet, a felkészülés műveid bemutatására, az önmenedzselés, vagy hogy miféle válogatott módokon szúrhat ki egy kiadó vagy megrendelő egy festővel. S persze a Gyűrűk Ura filmek ill. több könyvborító kapcsán is van mit mesélnie.

De nem csak festőpalántáknak lehet érdekes és izgalmas olvasmány ez a szépséges kötet. Howe ugyanis hol filozófikusan, hol humorral, hol pedig kéretlenül őszintén ír, úgy és olyat, hogy azt bárki számára érdemes elolvasni, aki egy picit is kíváncsi arra, hogy mivel jár egy-egy remekbeszabott festmény megalkotása, ill. egy ilyen művészi lét felépítése. És közben maga Howe is közelebb kerül az olvasóhoz. Ez a modern kori lovag ugyanis önmagáról is elárul egy s mást. Kiderül, mennyire vonzódik a középkorhoz, s ez nála nem merül ki vonatkozó könyvek olvasgatásában – a fél világot bejárta, hogy képzeletbeli, mitológiai és történelmi tárgyú képeihez valóságos helyek látványából, hangulatából merítsen (ugyanakkor külön fejezet szól a mágikus, elképzelt lények ábrázolásáról). Foglalkozik középkori páncélok, fegyverek gyűjtésével, viselésével és használatával, sőt megannyi képének saját maga állt modellt – talpig páncélban.
Emellett John Howe elkötelezett védelmezője a valódi festésnek. Ő maga is használja a technika adta lehetőségeket, a számítógépes megoldásokat, ám nem rejti véka alá azon véleményét, hogy az a kompjutergrafikus, aki nem tanulta ki a szabadkézi rajzolás és festés csínját-bínját, az valami roppant fontosnak van híján.

Csodálatos vizuális élmény, érdekfeszítő olvasmány, és egy szigorú, ám igazságos és emberséges mester tanácsainak gyűjteménye ez a szépséges kötet. Az meg, hogy az előszót Terry Gilliam, az utószót Alan Lee írta, már tényleg csak extra plusz. Bár a karácsonyi könyvpiac bizonyos tekintetben elég kiábrándító tud lenni, ez a „vegyél-meg-mindent”-dolog, de erre a könyvre nem tudok mást mondani, mint hogy ennél jobb karácsonyi ajándékot az ilyesmire érzékeny népek számára keresve sem találni.

vasárnap, november 11, 2007

Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a Fekete Mágus

Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Szécsi Noémi
Eredeti cím: Mr. Sebastian and the Negro Magician
Oldalszám: 296
Ára: 2790 Ft
Kategória: szépirodalom, fantasy / horror

Daniel Wallace nevét a Nagy hal (Big Fish) c. csodás Tim Burton film kapcsán ismertem meg. Az volt az 1959-ben az Alabama állambeli Birmingham-ben született író első megjelent regénye (1998), s az 5 évvel később belőle készült mozit még Oscarra is jelölték – ami az egyik legnagyobb kedvencem. Sajnos a Nagy hal azóta sem jelent meg magyarul, ám a Jaffa Kiadó kihozta a legutóbbi, negyedik Wallace regényt.

Sok minden emlékeztet a Mr. Sebastian...-ban a Big Fish világára – és sok a különbség is. A mágikus elemek itt is megvannak, a cirkuszi népek, az amerikai Dél, a hirtelen, meglepő fordulatok, a csavaros meseszövés szintén. Viszont derű és vidámság helyett többnyire tragédiát, félreértést, emberi kegyetlenséget, fájdalmat és gyászt hordoz a történet.

A regény főszereplője a Fekete Mágus, Henry Walker, egy rendkívül fura, tragikus figura. A múlt század ’50-es éveiben kezdődik a könyv, de nem a történet. Ekkoriban Henry Jeremiah Mosgrove Kínai Cirkuszának mágusaként tengeti napjait. A turnéján egy poros déli kisvárosba érkező társulat sokat hibázó bűvészére felfigyel három rasszista fiatal. És bár meglehet, a rabszolgatartás már a múlté, ők a „niggereket” továbbra sem tekintik teljes értékű embernek. Úgyhogy a Klu-Klux-Klánba illő ifjak nem nézik jó szemmel, hogy egy néger végez szemfényvesztést a színpadon – pláne, hogy még szerencsétlenkedik is...

Csakhogy mágusunk valójában nem néger... Ezzel elárultam a könyv egyik titkát, ám maradt ott még elég. Mert miután Henry eltűnik, a cirkuszból, kollégái közül többen is megpróbálnak rájönni, hogy mi történhetett vele, miért jutott oda, ahova, s miért veszett aztán nyoma. Mindezt az egyes szereplők (az Erős Ember, az igazgató, a kikiáltó, a Csontlány, stb.) saját szemszögéből meséli el Wallace, akár valami nyomozást (s végül is arról is van szó). Azt pedig már a Nagy hal-ból tudjuk, hogy a tényszerű valóságnál sokszor az elmesélt változat az igazabb. Hát, itt kapunk elég verziót, s közben halad is a történet, előre és hátra, meg széltében is. És jelent némi kihívást a megfejtése, mert ha nem is krimi, elég szövevényes. Van benne egy család, amit a nagy gazdasági válság tönkretett, az anya meghalt, az apa lecsúszott, a kislány titokzatos körülmények között eltűnt – és a fiú, Henry, egész életében oly’ sok veszteséget szenvedett el... Bűvész pedig úgy lett belőle, hogy gyermekkorában összetalálkozott az ördöggel (ez volna a címbéli Mr. Sebastian) egy hotelszobában, és szövetséget kötött vele. Így igazi, hatalmas mágussá vált, aki...
Nem mesélek el többet. Fejtse meg ki-ki a maga módján, hogy mi illúzió, mi valóság.

Az élet tele van történetekkel, félreértéssel, szenvedéllyel és szenvedéssel, és ezt közhelyként is felfoghatjuk, de nem akkor, ha Daniel Wallace mesél. A legősibb motíumokat is képes üdítően tálalni, oly’ sajátos és különös mind stílusában, mind hangulatában, mind pedig az elmondott sztori tekintetében. Ezt a regényt egyaránt tudom ajánlani azoknak, akik García Márquez-t és a mágikus realizmust, akik Edgar Allan Poe-t és más klasszikus krimi- ill. fantasztikus szerzőket, akik a David Lynch-féle filmeket, vagy akár akik az amerikai Dél atmoszféráját kedvelik. Vagy Twain-t, vagy Vonnegut-ot, vagy Beagle-t. Mindegyikőjüknek adhat valamit ez a regény. Varázslatos és súlyos szépirodalom, talán épp nem divatos, de jó nagyon. És különösképp érdemes megnézni
az író honlapját.

csütörtök, november 08, 2007

Kiki - A boszorkányfutár

Eredeti cím: Majo no Takkyubin
Japán anime
Gyártás éve: 1992
Hossz: 103 perc
Rendező: Hayao Miyazaki
Forgatókönyv: Hayao Miyazaki
Zene: Joe Hisaishi
Gyártó: Studio Ghibli / Hakuhodo / Tokuma Shoten
Hazai DVD megjelenés: 2007. október 24.
Forgalmazó: Best Hollywood

Hayao Miyazaki ’92-es filmje nem saját történetéből készült. Sőt, kezdetben ő csak producer lett volna, s a Ghibli stúdió ifjú tehetségeire bízták volna a Kiki – A boszorkányfutár elkészítését, ám a mester elégedetlen volt a forgatókönyvvel, s inkább átvette, ahogy aztán a rendezést is.

Az eredeti történet Eiko Kadono műve, s az írónő a film sikere után készítette el a folytatását, aminek azonban (híven Miyazaki tradícióihoz) nem készült el a mozgóképes verziója. Kadono egyébként nem volt túl lelkes, mikor először hallott Miyazaki változtatásairól, de úgy hiszem, csak hasznára vált a sztorinak, hogy tettek bele némi csavart, olyasmit, amitől több lett tinilányoknak szóló egyszerű és kedves mesénél.

A főszereplő Kiki, a 13 éves boszorkány. Úgy szokás, hogy ebben a korban a kis boszik elhagyják a szülői házat, hogy egy olyan várost keressenek, ahol nincs másik boszorka, és ott kell eltölteniük egy évet tanulással. És ez persze az élet iskolája: hogy a kis tanonc képes-e (és hogyan) beilleszkedni, megtalálni a helyét, kivívni, elérni az emberek megbecsülését és szeretetét. Márpedig a kissé zabolátlan leányzó nem ért sem a jósláshoz, sem a rontáslevételhez, de még ahhoz sem, amiben édesanyja oly’ ügyes: a különféle gyógy- és bájitalok készítéséhez. Viszont ügyesen repül. Így mikor – az anyjától kapott seprűn, az apjától kapott rádióval, és régi társával, Jiji-vel, a mókás fekete macsekkal együtt – elhagyja otthonát, és rátalál Korico tengerparti városára, úgy dönt, a repülésből igyekszik megélni: futárszolgálatot indít. Egy pékséget vezető kedves házaspár fogadja be őt, ez lesz a bázis, ahova a felkérések befutnak.

Az üzlet jól indul, azonban Kikinek meg kell küzdenie önmagával is: hiszen repülés ide vagy oda, ő is csak egy lány, aki egyre közelebb kerül a felnőttkorhoz, aki szeretne néha szép ruhákban járni, nem csak a kötelező feketében, aki vágyik más emberek ismeretségére, és így tovább. Persze ott van neki Jiji, akivel szó szerint remekül megértik egymást – de aztán történik valami. (Vigyázat! Spoiler jön!) Eltörik a seprű, a rádióban már más nyelven mondják az időjárásjelentést, és Jiji szavát sem érti már a kis boszorkány.

Igen, a felnőttéválásról szól ez a film, arról, hogy mit jelent úgy istenigazából elkerülni otthonról, úgy lelkileg, mint fizikailag. És arról, hogy lehet ezt is helyesen, jól, hogy miközben az ember elveszít ezt-azt a múló gyerekkorral, közben nyerjen helyette mást. Kikinek ez, kell-e mondanom, végül sikerül, és ez a legfontosabb üzenete a filmnek, mindenki, de elsősorban a tinik számára: hogy a gyermekkor magunk mögött hagyása nem valami jó dolog (akármint állítsa is be a média), de lehet így is, ahogy Kiki. És ez valami nagyon szép és jó, ami bárcsak minden „rászorulóhoz” eljutna.

Egy keveset még a film hátteréről: Korico sajátos keveréke a mediterrán partvidéki városoknak és néhány északi (főleg svéd) településnek, de akad benne San Francisco-ból vett elem is. S ahogy a Ghiblitől megszokhattuk, számos egyéb apró részlet, poén van a filmben. Arra mondjuk nem vennék mérget, hogy a DVD borítón látható Kiki portrét Deák Ébner Lajos tüneményes
Fifine c. festményéről mintázták (pláne, hogy az eredeti regény is illusztrált volt, és javarészt arra épült a film képivilága is), mindenesetre a hasonlóság megdöbbentő. A film pedig igazán pompás élmény.

szerda, november 07, 2007

Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár...

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Eredeti cím: How I Live Now
Oldalszám: 198
Ára: 2290 Ft
Kategória: szépirodalom / gyermek / ifjúsági

Nem vagyok oda a csilivili könyvborítókért, alapból gyanús minden, amin fényes kiemelések vannak, de
Meg Rosoff könyve már a külalakjával megfogott. Varázst és titkokat sugallt, s mikor elolvastam a hátulján a szöveget, nem maradt bennem kétség, hogy nekem ez kell. Merthogy általában bejönnek az olyan könyvek, amikben valami városi gyerek vagy fiatal a vidéki Angliába szabadul (jellemzően nyáron), ahol minden vén és titokzatos és szép. Legutóbb Peter S. Beagle Tamsin-ja is hasonló alapötletből indult ki, és imádtam.

Persze, volt ott a hátsó oldali ajánlóban egy mondat, az utolsó, ami figyelmeztetett, hogy ez valami más lesz: „Közben a világban is minden felborul...”, de még reménykedtem, hogy valami könnyed, kedélyes és szép történetben lesz részem. Tévedtem, de nem bánom. Így is nagy élmény volt a bostoni születésű, ám ma Észak-Londonban élő írónő első regénye.

Daisy a mesélő-főszereplő, a 15 éves, ízig-vérig New York-i lány, akit apja és mostohaanyja nyaralni küld Angliába, a vidéki rokonokhoz. Három fiú és egy lány unokatestvér vár ott Daisy-re, s közös nyaruk valóban idilli módon indul. Sőt, Daisy-t eléri a szerelem is, még ha nem is épp átlagos formában. Merthogy az egyik unokatesójával szeretnek egymásba. Rosoff bírálói (akik nem adták volna e könyvnek 2004-ben a Guardian-féle gyermekirodalmi díjat) ezt vélik a legfőbb támadási felületnek, ami, ha úgy nézzük, képmutatás, mert hát az ember gyermekkorában nem igen foglalkozik holmi szabályokkal, erkölcsökkel és hasonlókkal, egyszerűen csak él – és épp ez az, amit az írónő olyan bámulatosan képes bemutatni, átadni. Amikor az első hírek érkeznek Daisy-ékhez arról, hogy Londonban terrormerényletek történnek, és ezrek halnak meg, arra is pont úgy reagálnak a gyerekek, ahogy hozzájuk illik. Mit számít nekik bármennyi ember, akit nem is ismernek?! Mit tudnak ők ezrekről?

Csakhogy a terrortámadásokból háború lesz, olyasmi, amit nem is annyira nehéz elképzelni 9/11 után, noha bevallottan sokkal inkább a volt Jugoszláviában zajló háború hatott a könyvre. És minderről úgy ír Meg Rosoff, ahogy egy 15 éves írna, könnyed stílusban, különösebb cirkalmazás nélkül, s mégis megrázó erővel, érzékletesen (picit a Zabhegyezőre emlékeztetően). Mert hamarosan egész Angliát leigázza egy meg sem nevezett hatalom, és egy idő után már azt sem tudni, ki az igazi ellenség, és Daisy-éket is szétválasztja a sors, s borzalmak közepette, embertelen körülmények között kell valahogy túlélniük, és újra egymásra találniuk. Mert ennek vágya mozgatja mindkét felet...

péntek, november 02, 2007

Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban!

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007 (második* kiadás)
Fordította: Borbás Mária, Göncz Árpád, Lorschy Katalin, M. Nagy Miklós, Szántó György Tibor, Szilágyi Tibor
Eredeti cím: Welcome to the Monkeyhouse
Oldalszám: 426
Ára: 1950 Ft
Kategória: szépirodalom

Kurt Vonnegut (1922-2007) amerikai író korai novelláinak gyűjteménye ez. Egyszer már megjelent magyarul, a Totem kiadónál ’95-ben, Kőrös László fordításában, és amikor azt olvastam, javarészt nem voltam oda érte. Persze lehet, hogy nem megfelelő hangulatban vettem kézbe. Van ilyen. Mindenesetre ez az új kiadás más fordításokat tartalmaz, még ha nem is mind új, hiszen pl. a címadó írás Göncz Árpád magyarításában már 1979-ben, a 36-os Galaktikában megjelent, és így tovább. Amúgy a korai, rövid írásoknak létezik egy másik válogatáskötete is, a Hamvaskék sárkány, ami legutóbb 2006-ban jelent meg magyarul.

A kötet 26 írása között szerepel az író első nyomtatásban megjelent műve, a Jelentés a Barnhouse-effektusról (Report on the Barnhouse Effect, 1950) is. Ez egy sci-fi jellegű alapötletre épülő novella: mi lenne, ha egy ember rájönne, hogy az elme erejét hogyan lehet szinte bármire használni – s ráadásul egy olyan ember, akinek van lelkiismerete, és semmi kedve tudását hadászati célok szolgálatába állítani. Szóval Vonnegut valóban az első írásától kezdve a háború ellen tette le voksát.

Bár a kötet írásai igen változatosak, és messze nem mind nevezhető sci-finek, ahogy az író később oly’ jellegzetessé vált stílusa sem mindegyikben felismerhető, egyvalamiben megegyeznek. Egytől-egyig mind arra koncentrál, hogy az ember (akár a jellemzően inkább antihős főszereplő, akár úgy általában az emberiség) miként reagál az adott helyzetre. Vagy még inkább: mi mozgatja, mi rejlik reakciói hátterében. Még a legfurább jövőképben is azt keresi, hogy az ember milyenné válik, ha ez vagy az történik vele, ha ez vagy az változik az életében. Mindezt nem pszichologizálva vagy moralizálva teszi, hanem mint valaki, aki ismeri az embert, az emberi lelket és létet. A későbbi humanizmus és elnéző humor csak nyomokban bukkan fel, de így is olyasmikre mutat rá, amikre talán más nem, vagy nem így. És néha elég kényelmetlen gondolatokat ébreszt.

De képzeljék, még szerelmes történet is van a novellák között, nem is egy! Ilyen az És most ki vagyok?, a Kísértés kisasszony meg a Hosszú út az örökkévalóságba is. És most jöjjön a legmegdöbbentőbb: utóbbi nem is különösebben megtekert love story! Igen, ez egyike azon írásoknak, amiken a leginkább érződik, hogy a megélhetésért írta a Barnhouse... megjelenése után szabadúszó írói pályára lépett Vonnegut.

Mi van még? Nem fogom mindet felsorolni. Csak címszavakban néhányról: A Foster-vagyon ravasz példázat arról, hogy a pénz nem boldogít; az Adj, király, katonát! egy különösen kegyetlen sakkjátszma háborús időkből; a Tom Edison loncsos kutyája az egyetlen írás, ami nem az emberekről szól, ellenben a legjobb, legmókásabb kutyás sztorik egyike; az Új szótár egy értelmező szótár kritikája (ténylegesen az); az Előkelőbb házak szatírikus látnoki kinyilatkoztatás az agymosott fogyasztói társadalomról; A hontalan egy szomorú II. világháborús mese; a Szarvas a kombinátban azt a nagyvállalati létet mutatja be, amit Vonnegut az írás kedvéért hagyott maga mögött; és így tovább, tovább.

Nem vagyok benne biztos, hogy ha ifj. Kurt csak ezeket a novellákat írta volna, ma is emlékeznénk a nevére. Néhány vájtfülű, kinyúlt kardigánú ínyenc biztos máig bálványozná, de amúgy valóban a regényei tették őt naggyá és feledhetetlenné (az ’52-es első, a Gépzongora még hasonló színvonalat képvisel, mint e kötet írásai). És hát még alig ment el, máris hiányzik. Valahogy olyan megnyugtató volt a tudat, hogy, ha nem is ír már, de még köztünk van ez a remek fickó, ez a szellemi óriás, akit nem egyszer hasonlítottam már Istenhez, még ha ezzel nem is a tradícionális ábrázolásokra céloztam. De hát ő „már az égben jár”. Most mi lesz.