Kiadó: Maecenas KönyvkiadóKiadás éve: 2007 (második* kiadás)
Fordította: Borbás Mária, Göncz Árpád, Lorschy Katalin, M. Nagy Miklós, Szántó György Tibor, Szilágyi Tibor
Eredeti cím: Welcome to the Monkeyhouse
Oldalszám: 426
Ára: 1950 Ft
Kategória: szépirodalom
Kurt Vonnegut (1922-2007) amerikai író korai novelláinak gyűjteménye ez. Egyszer már megjelent magyarul, a Totem kiadónál ’95-ben, Kőrös László fordításában, és amikor azt olvastam, javarészt nem voltam oda érte. Persze lehet, hogy nem megfelelő hangulatban vettem kézbe. Van ilyen. Mindenesetre ez az új kiadás más fordításokat tartalmaz, még ha nem is mind új, hiszen pl. a címadó írás Göncz Árpád magyarításában már 1979-ben, a 36-os Galaktikában megjelent, és így tovább. Amúgy a korai, rövid írásoknak létezik egy másik válogatáskötete is, a Hamvaskék sárkány, ami legutóbb 2006-ban jelent meg magyarul.
A kötet 26 írása között szerepel az író első nyomtatásban megjelent műve, a Jelentés a Barnhouse-effektusról (Report on the Barnhouse Effect, 1950) is. Ez egy sci-fi jellegű alapötletre épülő novella: mi lenne, ha egy ember rájönne, hogy az elme erejét hogyan lehet szinte bármire használni – s ráadásul egy olyan ember, akinek van lelkiismerete, és semmi kedve tudását hadászati célok szolgálatába állítani. Szóval Vonnegut valóban az első írásától kezdve a háború ellen tette le voksát.
Bár a kötet írásai igen változatosak, és messze nem mind nevezhető sci-finek, ahogy az író később oly’ jellegzetessé vált stílusa sem mindegyikben felismerhető, egyvalamiben megegyeznek. Egytől-egyig mind arra koncentrál, hogy az ember (akár a jellemzően inkább antihős főszereplő, akár úgy általában az emberiség) miként reagál az adott helyzetre. Vagy még inkább: mi mozgatja, mi rejlik reakciói hátterében. Még a legfurább jövőképben is azt keresi, hogy az ember milyenné válik, ha ez vagy az történik vele, ha ez vagy az változik az életében. Mindezt nem pszichologizálva vagy moralizálva teszi, hanem mint valaki, aki ismeri az embert, az emberi lelket és létet. A későbbi humanizmus és elnéző humor csak nyomokban bukkan fel, de így is olyasmikre mutat rá, amikre talán más nem, vagy nem így. És néha elég kényelmetlen gondolatokat ébreszt.
De képzeljék, még szerelmes történet is van a novellák között, nem is egy! Ilyen az És most ki vagyok?, a Kísértés kisasszony meg a Hosszú út az örökkévalóságba is. És most jöjjön a legmegdöbbentőbb: utóbbi nem is különösebben megtekert love story! Igen, ez egyike azon írásoknak, amiken a leginkább érződik, hogy a megélhetésért írta a Barnhouse... megjelenése után szabadúszó írói pályára lépett Vonnegut.
Mi van még? Nem fogom mindet felsorolni. Csak címszavakban néhányról: A Foster-vagyon ravasz példázat arról, hogy a pénz nem boldogít; az Adj, király, katonát! egy különösen kegyetlen sakkjátszma háborús időkből; a Tom Edison loncsos kutyája az egyetlen írás, ami nem az emberekről szól, ellenben a legjobb, legmókásabb kutyás sztorik egyike; az Új szótár egy értelmező szótár kritikája (ténylegesen az); az Előkelőbb házak szatírikus látnoki kinyilatkoztatás az agymosott fogyasztói társadalomról; A hontalan egy szomorú II. világháborús mese; a Szarvas a kombinátban azt a nagyvállalati létet mutatja be, amit Vonnegut az írás kedvéért hagyott maga mögött; és így tovább, tovább.
Nem vagyok benne biztos, hogy ha ifj. Kurt csak ezeket a novellákat írta volna, ma is emlékeznénk a nevére. Néhány vájtfülű, kinyúlt kardigánú ínyenc biztos máig bálványozná, de amúgy valóban a regényei tették őt naggyá és feledhetetlenné (az ’52-es első, a Gépzongora még hasonló színvonalat képvisel, mint e kötet írásai). És hát még alig ment el, máris hiányzik. Valahogy olyan megnyugtató volt a tudat, hogy, ha nem is ír már, de még köztünk van ez a remek fickó, ez a szellemi óriás, akit nem egyszer hasonlítottam már Istenhez, még ha ezzel nem is a tradícionális ábrázolásokra céloztam. De hát ő „már az égben jár”. Most mi lesz.