csütörtök, május 31, 2007

Kowalsky: Jéglanka meséi

Kiadó: Trajan Könyvesműhely
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 276
Ára: 2000 Ft
Kategória: szépirodalom


Kowalsky immáron csak volt-Black-out frontember, aki a Mantra-ban is énekelt, de ma már csupán a Kowalsky meg a Vega nevű formációjában zenél – ez pedig a második könyve. A Holnap előtt című elsőt még Le Renard-ral közösen írta, aki ezalkalommal (Szántai Zsolt néven) csupán mint szerkesztő közreműködött. Ez bizony teljes egészében Kowa műve, egy olyan rockénekesé, aki nagyon sok mindenen ment keresztül. Ám közvetlenül az élettapasztalatairól sokkal kevesebbet írt le ebben a könyvben, mint az előzőben.

De nem csak ebben más a Jéglanka meséi. Bár a cím becsapós lehet – ez valójában nem gyermekmese. De nem is „szimplán” regény – inkább valami nagyon érdekes kavalkád. Adott egy kiindulási pont – egy fiú egy jókora pofon hatására átkerül egy másik világba, Jéglankára, ahol szélként járva belelát eme havas-jeges bolygó élőlényeinek, a jégsziláknak életébe, sőt gondolataiba is. A fő történeti szálat tehát a szilákkal, s elsősorban is az Olvadó Muni nevű szerzetessel történő események adják. Legfőképpen az, hogy királyukat megszállja a Mamothi nevű, ősi, gonosz szellem, aki világuk elpusztítására tör, lévén éltetőeleme mások szenvedése. Ugyanakkor erre a szálra számos kisebb sztorit fűz fel az író, mind egy-egy példázat vagy tanmese, melyeket történetünk hősei az emberek világáról mesélnek egymásnak. A történelem számos eseménye, és a Föld megannyi helye feltűnik ezekben a rövid betétekben, mindig ahhoz kapcsolódóan, ami épp történik a jégszilákkal illetve aki épp meséli. Így apránként kiderül, hogy Mamothi már számtalan alakban felbukkant az emberek között, és nagyjából minden rosszról ő tehet (de a felbukkanásáról meg az, akinek nem tiszta a szíve). Azonban Olvadó és barátai rátalálnak annak a nyitjára, hogy hogyan lehet ezt az ártó lényt elűzni – még ha mindennek nagy ára van is.

Elsőre, megmondom őszintén, nem igen tetszett ez az egész. Hogy van itt minden: mese, fantasy, sci-fi, persze a hétköznapi valóság is valamelyest, de még dalszövegek is; a jégszilák fura nevei, a nyilvánvaló, ám sokáig nevén nem nevezett keleti filozófiai hatások, és a többi. Ez túl soknak, túl zagyvának tűnt. Zavartak szóismétlések, oda nem illőnek érzett dolgok, mintha csak a szerkesztő nem lett volna elég erős kezű az írói útjának még mindig inkább elején járó Kowalsky-val. De aztán ahogy egyre beljebb haladtam a könyvben, úgy tetszett meg egyre jobban. Nem mondom, hogy maga a történet olyan szédületesen eredeti, sem a kis beiktatott sztorik. De aztán már inkább némi csodálatot váltottak ki belőlem az utóbbiak, mert lejött, hogy az író rendesen utánajárt a legkülönfélébb történelmi tényeknek is. Márpedig igen különfélék, hiszen a korai keresztények üldöztetése épp úgy felbukkan, mint közel- ill. távol-keleti események és személyek, a keresztes háborúk, vagy épp Jeanne D’Arc. Ezeket mondjuk néhol inkább csak hozzáfércelte, mint szőtte a fő történetszálhoz, ám mindet jól megírta (bár az elefántos sztori a három vakkal kicsit kilóg, lévén relatíve jól ismert verzió arról, hogy ki vagy mi Isten), s a könyv vége felé már kitisztul a kép, az olvasó megérti, mit miért tett hozzá könyvéhez Kowa. A legvégén található idézetek pedig, úgy a Bhagavad-Gítából mint a Bibliából, szemernyi kétséget sem hagynak a kötet végtelenül pozitív, szeretetet és békét árasztó, ugyanakkor erőt-energiát is adó üzenete felől.

És az is jó, hogy a Jéglanka meséiben nem teng túl sem a szentimentalitás, sem a hurrá-optimizmus. Hogy Kowa nem azt mondja, hogy ez és ez a frankó, és akkor majd minden rendbe jön, vagy hogy csak ez a helyes út, és aki ezt követi, az jó csávó, a többi meg megy a pokolba. Hanem azt, hogy itt ez a történet, ő így tudja elmesélni, és reméli, másnak is jól fog esni. És hogy azt is hozzáteszi: „...együtt tényleg lehetnénk hurrikán, hiszen összeköt minket... az Élet!”
Bizony, ez megintcsak jó könyv lett!

hétfő, május 28, 2007

A Karib-tenger kalózai: A világ végén

Színes amerikai kalandfilm
Eredeti cím: Pirates of the Caribbean: At Worlds End
Gyártás éve: 2007
Hossz: 168 perc
Rendező: Gore Verbinski
Főszereplők: Johnny Depp, Orlando Bloom, Keira Knightley, Bill Nighy, Stellan Skarsgård, Geoffrey Rush, Yun-Fat Chow, Keith Richards
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hazai bemutató: 2006. május 24.

A Karib-tenger kalózai sorozat 2003-ban indult, s A Fekete Gyöngy átka c. első rész óriási siker lett. A múlt év júniusában mozikba került folytatás, A holtak kincse szintén, és egészen biztos vagyok benne, hogy az internetes kalózkodás korában is épp eleget fognak az alkotók, forgalmazók és a franchise többi résztvevői kaszálni ezen a harmadik részen is.
A teljes cikk az ekulturán, rummal az igazi! :)

kedd, május 22, 2007

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2003 (2004, stb.)
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Eredeti cím: Five Quarters of the Orange
Oldalszám: 397
Ára: 2480 Ft
Kategória: szépirodalom

Ez volt a harmadik magyarul megjelent Joanne Harris könyv (először 2003-ban), egyébként a francia anya és angol apa lányáként született írónő ötödik regénye, egyben az „étel trilógia" befejező része. Az Ötnegyed narancs mindkét előzőnél sötétebb, félelmetesebb – ugyanakkor a mágiának, ami bizonyos mértékben és értelemben mindkét előzőben megvolt, nyoma sincs benne. A gasztronómia viszont ugyanolyan fontos eleme, még ha a címbéli gyümölcs amolyan fegyverként jelenik is meg. S a helyszín is egy apró francia település, ezalkalommal a Loire menti Les Laveuses.
Teljes cikk az ekulturán.

hétfő, május 21, 2007

De Facto + 4, 2007. máj. 18., Bp. Kultiplex

The Moon and the Nightspirit. Fotó: UNMár amikor a The Moon and the Nightspirit 2 +3 tagja felment a színpadra, meglegyintett valami furcsa hangulat. „Miféle varázsos népek, garabonciás diákok, erdei tündérek...?!” – ez jutott eszembe, s nem is csalatkoztam. Nem vártam mondjuk, hogy a dark és rocker közönség majd táncra perdül, ahogy egy belga fantasy fesztiválon vagy egy itáliai pogány rendezvényen – de a hangulat így is remek volt.

The Moon and the Nightspirit. Fotó: UNAki nem tudná, ez a békéscsabai formáció a Nyugat-Európában ’99 környékén kisebb sikereket elért Evensong két tagjából áll: Szabó Mihály élőben elsősorban akusztikus gitáron játszik, párja, Tóth Ágnes pedig énekel és hegedül. Áginak vékonynak tetsző, magasabb hangja van, ám élőben is mély átéléssel és hatással hozta tündérhonban, Aranykorban fogant dallamait. És nem sok olyan ember van, akin nem találnám nevetségesnek, túlzónak vagy egyszerűen csak nem rá illőnek a tollakat a hajban, a kicsit boszis-tündéres ruhát – Ő az egyik kivétel. Ugyanígy a többiek szerelése is tökéletes volt, s még az is megfordult a fejemben, hogy kb. ’98 óta ismerem őket, s mit sem öregedtek, szóval lehet ám valami ebben a zenében!

Kettejükön kívül az Evensong volt ritmusszekciója zenélt élőben, s még egy gitáros. Eddig két lemezük jelent meg (Of Dreams Forgotten and Fables Untold 2005, Regő rejtem 2007), mindkettő szépséges digipak formátumban, a portugál Equilibrium Music kiadásában. Ezekről kb. fele-fele arányban játszottak, s az olyan, táncra hívó, varázslatos dalok mellett, mint a Beloved Enchantress vagy a Regő rejtem, néhány szomorkásabb, lassabb darab is felcsendült. S ha nem is vonultatták fel a teljes hangszer-arzenált, a lényeg ott volt.

Néha mézédes, máskor ligetes, szélfútta, vagy erdőn bolyongó zene ez, ősmagyar emlékek-álmok és Loreena McKennitt-rokon hangulatok finom, igéző keveréke. Amíg tartott a koncert, áradt a színpadról a szépség, az áldás és a derű.

A szegedi Variola kultikus csapat volt nagyjából akkortájt, amikor az F.O. System-nek is jól ment (1990 körül), csak ők inkább vidéken mozogtak. És saját maximalizmusuk miatt sosem csináltak demót vagy albumot – egész múlt évi újjáéledésükig. Dula Sanci gitáros és Fincza dobos amúgy a Nevergreenből is ismerős lehet, de ez másfajta cucc: jó sok ’80-as évekbeli gót meg alterock van benne (F.O., Mission, Cult, stb.), meg egy egész kevés olyasmi, amit mondjuk a korai Tankcsapdához tudok hasonlítani. Elég nyers zene, remek Dula szólókkal, könnyen megfogó nótákkal. Bár a Depeche Mode feldolgozás (Never Let Me Down Again) ráébresztett, hogy túl sok Variola számban vész el a verzék alatt a lendület, a dinamika.

A
Gire-ben most egy darabig megint Hermann Balázs basszusgitározik, aki raszták nélkül is döbbenetes átéléssel és mozgással tud muzsikálni, s hozzá még jól is. Ő volt középen, tőle balra vagy jobbra üvöltött és zúzta BC Rich-ét Kónya Zoltán, míg a másik szélen Kátai Tamás gyilkolta a szintit. A program a február táján megjelent első album zúzósabbik fele volt + Az őzek futása, és ha nem is jutott nekik tökéletes hangzás, legalább nem folyt össze minden. Ráadásul a közönség kimondottan ráérzett a Gire zenéjére, így az első pillanattól forró volt a hangulat – meg persze őszi is, amikor Tamás szintidallamai épp felülkerekedtek a dobgép-riff robajon. Szép volt és megindító, annyit mondhatok. És remélem, míg Balázs itthon van, összeraknak egy rakás új dalt.

Az ausztrál The Eternalról eddig mit sem tudtam. Valaki azt mondta, amolyan Anathema/Katatonia keverék, és ez kb. meg is állta a helyét. Hogy ausztrálok, az talán csak pár poénos konferanszból derült ki, amúgy jó doom-osan/setéten, s néha meg egész fogós dallamokkal tolták a dark-gót metalt. Alapvetően egész jó volt, csak nekem ekkortájt már kezdett túl sok lenni aznapra (a Kultiban még a Moon and the Nightspirit-et is képesek fülsiketítő hangerőre keverni, szóval ez már fájt), úgyhogy az utolsó pár nótát kihagytam.

A
De Facto-t ellenben végignéztem megmég. Az új, Karizma c. lemeznek az első felét meg a Szárnyak és karmok-at tolták, plusz kisebb best of-ot a régiekből, és bár más volt ez a koncert, mint az A38-on februárban, nagyon élveztem.

A Gothica fesztiválon tapasztaltak alapján kicsit tartottam pedig tőle. Mert jó és dicső, hogy rátaláltak a szellős dalszerkezetek és hiperfogós dallamok titkára, amint azt a Karizma bizonyítja, ám a PeCsában a régi nóták ereje elvészni tűnt. És arra gondoltam, OK, kell nekik még pár év, hogy még tovább érjenek, és ráébredjenek, hogy igenám, de a rockos témáknak meg kell dörrenniük, azokat oda kell tenni, finomkodás nélkül. De az a jó, hogy ezen a koncerten talán ha egyetlen dalnál éreztem úgy, hogy ez azér’ régebben állatabb volt, amúgy Geőcze Zoli gitáros és Tóth Gyula énekes is azt és úgy hozta, ahogy kell. Én meg szeretem, ha Gyula üvölt, hehe.

De az új dalok is imádniavalóak, pedig nem sok zenekartól viselném el ezt a fajta pop-os slágerességet, sőt. Az Angyalszívvel nyitottak, aminek jó kis klipje immáron a Viva-n is szépen pörög, és a közönség onnantól meg is volt véve. Lehet, hogy Gyula hangja itt-ott nem volt 100%-os formában, de a népek kipótolták, ha kellett. Óriási hangulat uralkodott mindvégig, na.

Nekem személy szerint a Kereszt és a 999 c. örökbecsűek mellett a Szentháromság jött be most a legjobban, ami bárki mástól pofátlan Cult nyúlás lenne, de ahogy Gyuláék tolják, úgy nem érdekel ez. Nem, hogy léggitár, de légcsörgő, meg széles terpesz, meg minden. Akkora nóta, hogy az kész, maga a szenvedély! De mondjuk a Violett is gyönyörűszép volt.

Ezalkalommal is szerepelt pár nótában Gyula unokahúga, a Karizmán is énekelgető Napsugár. Amikor felment, és elkezdte, hogy „nagyon örülök, hogy itt lehetek...”, akkor azért megrémültem, de mikor bekiabált valaki, hogy „éljen a melle!”, és ő meg azt válaszolta, hogy „kettő van”, akkor azért kapott tőlem pár respekt-pontot, hehe. És különben jól is énekelt, bár az olyan helyzeteket, mint mikor az unokabratyója gondolt egyet, leugrott a színpadról, majd egy csörgővel a kezében tért vissza, szóval amikor ott kellett egyedül állnia, még nem kezeli valami jól, de talán ezt nem is várhatjuk el tőle. Gyula amúgy is mindig kész meglepetéseket okozni, még ha az „ecsegfalvi parasztgyerek vagyok” dumák előre borítékolhatóak is. Tök mindegy, minek kapcsán, de előbb-utóbb úgyis előjön velük. Isten bocsássa meg nekem, de még ezt se bánom, hehe.

Amúgy viszont azt vettem észre, hogy az új De Facto dalok csajoknak jobban bejönnek, mint krapekoknak. Talán azért lehet ez, mert annyi érzés, lélek és ösztön van bennük, még ha a dalok felépítése baromi átgondolt munka eredménye is. Persze nem én voltam az egyetlen kivétel, de akkor is úgy látom, hogy aki mindenáron ésszel felfogni, értelmezni akarja a De Facto zenéjét, az rossz oldalról közelít. Ezt érezni kell, és hogy lehet, arra rajtam kívül egy halom ember a bizonyíték, és azt remélem, hogy egyre többen és többen lesznek. Mert minden borús meg sötét meg bánatos szöveg dacára is van valami pozitív, valami erőt adó ebben a zenében. Valami olyasmi, amire nagy szüksége van a mi világunknak.

hétfő, május 14, 2007

Ray Bradbury: Az öröm masinériái

Ray Bradbury nevét hallva a legtöbbeknek persze a Marsbéli krónikák meg a Fahrenheit 451 ugrik be. Ám az Agave Könyvkiadó azt ígéri, ezeket is újrakiadja majd Bradbury-életmű sorozatában. Úgy legyen! Amit Philip K. Dick dolgaival műveltek az eddigiekben, az alapján csakis jóra számítok.

Tehát ennek a sorozatnak a nyitódarabja Az öröm masinériái, benne 21 remekbe szabott novellával, ami eredetileg 1964-ben jelent meg. Jószerével bármelyik másikkal is kezdhették volna, de annyiból mindenképp jó választás volt, hogy szinte nincs benne két szorosabban értelmezve hasonló irányzatba tartozó írás sem. És bár az egyéni ízlés szerint változó lehet, hogy kinek melyik tetszik leginkább, mindegyik darabja mestermű. A teljes cikk pedig imhol, az endless-en.

vasárnap, május 13, 2007

Anne Rice: Merrick

Sorozatcím: Vámpírkrónikák, VII. rész
Kiadó: Dáin Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 298
Ára: 2990 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror


A Vámpírkrónikák VII. részében Anne Rice új szereplővel ismerteti meg rajongóit. Ő Merrick Mayfair, a New Orleans-ban felnőtt Talamasca-s boszorkány. A mesélő azonban ezalkalommal is David Talbot, több Rice-féle vámpír regény lejegyzője, akit még a Talamasca főnökeként ismertünk meg a IV. részben (A testrabló meséje), és akiből aztán Lestat csinált vámpírt.
A teljes cikk az ekulturán olvasható.

kedd, május 01, 2007

Peter S. Beagle: Tükörbirodalmak

Sorozatcím: Beagle sorozat
Kiadó: Delta Vision Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Kleinheincz Csilla
Oldalszám: 448
Ára: 2550 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror

Ez a hatodik magyarul megjelenő Beagle kötet, és a második novellaválogatás. Ami annyiban speciális, hogy ilyen formában még soha sehol nem jelent meg. Egyes részei itt, mások ott kerültek nyomtatásba (van, ami önálló könyvként, más meg ilyen-olyan kollekciók részeként), ám ilyeténképpeni összeválogatásuk egyedülálló. Ez történik, ha egy kiadó-fordító a szokásosnál elmélyültebb kapcsolatot ápol egy íróval. Van okunk örülni, olvasók! És van okotok tovább olvasni a cikket az ekulturán. :)