2017-18-ban volt egy sorozatom a Hammer honlapján, melyben magyar
írók-költők vállalták arccal-névvel, hogy bizony hallgatnak rock/metal zenéket
is. Sajnos a Hammer honlapjának megújításakor az összes korábban feltöltött
anyag lekerült onnan, és a visszatöltésük olyan keservesen megy, nekem viszont
olyan fontos ez a sorozat, hogy úgy döntöttem, felteszem ide.
FONTOS: ezek 2017-18-as válaszok (és fotók), azóta sok minden
változhatott, és sajnos néhányan a válaszadók közül el is hunytak időközben. Anno a
honlapon részletekben jelent meg a sorozat, és Lénárd Laci (RIP) mindhez
linkelt kapcsolódó dalt is – ezt itt én nem teszem meg, így is nagyon hosszú
anyag, ömlesztve, ábécé sorrendben. Viszont sajnos min. egy író válaszai
hiányoznak, mivel őt (Leiner Laurát) végül LL tudta elérni.
Hogy sok metalos szeret olvasni,
arra maga a Hammer magazin a bizonyíték. De persze nem csak fémmel él az ember,
néha jól esik elmerülni egy regényben, visszaásni a különféle mítoszokig és
legendákig, melyek közül olyan sok hatott rengeteg metal bandára, vagy épp
élvezni a költészet remekeit. Ám nem csak olvasók vannak, akik a könyveket és a
rockzenét is szeretik, hanem írók és költők is. Megkerestem hát előbb néhányat,
majd egyre többet közülük, mert kiderült, hogy a fantasytől a szépirodalomig,
az undergroundtól a mainstreamig mindenütt találni olyan alkotókat, akik nem
csak azt tudják, hogyan lehet berántani az olvasót a műveikbe, de azt is, hogy
a rock az jó J
Ahogy arra számítani lehetett, a
fantasy/sci-fi írók között sokan szeretik az ilyesmi történeteket feldolgozó
metal zenéket, és az sem volt nagyon meglepő, hogy aki történelmi regényeket
ír, az szívesen hallgat rockot, amikor csatajeleneteket kell írnia. De vajon
számított-e arra bárki, hogy az egyik legsikeresebb, külföldön is elismert
magyar szépíró írásaira a Thy Catafalque is hatott, egy másik nagy nevű
szépirodalmi író a Rammstein ütemeire szeret írni, vagy hogy egy magyar költő
írta meg a világirodalom első metal mítoszát?!
Mindenkinek ugyanazt a két-három
alapkérdést tettem fel, s ki-ki kedve szerint válaszolt rá, hol rövidebben, hol
hosszabban.
Az alapkérdéseim ezek voltak:
Kérnék szépen egy
rövid bemutatkozást, és pár szót a legutóbbi könyvedről!
Mik a kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenéid?
Volt-e olyan zene, amely hatott az
írásaidra, esetleg konkrét jelenetet vagy történetet ihletett? (Akár idézet is
jöhet.)
A. M. Aranth - Holló-Vaskó Péter
A nevem
Holló-Vaskó Péter, A. M. Aranth kódnéven hazudok sok mindent, amit utána
gyakorta megjelentetnek regény formátumban. Piliscsabán lakom a
kardgyűjteményemmel, és immár nyolc éve dolgozom a sci-fi és fantasy könyvek
környékén - időnként le is fordítok egyet-egyet. Legfrissebb, és egyben
legsikeresebb regényem eddig a 2016-os Oculus című sci-fi akció, ami egy
szuperfejlett, félig ír, félig japán kultúrájú, rabszolgatartó társadalom
bolygójára viszi el az olvasót, pont, amikor az utolsó világháború évszázados
szelei elérik azt.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg olyan
kedvencem van, akikhez újra és újra visszatérek. Ilyen a 2006-os The Winter
Wake az Elvenkingtől, a 2004-es Once a Nightwishtől, az Eternity album a
Freedom Calltól, a Mechanical Poet - Eidoline: The Arrakeen Code című
Dűne-inspirálta konceptalbuma, az Images and Words a Dream Theatertől, de
említhetném a Stratovarius, a Ghost, a Finntroll, az Arkona, a Kamelot, az
Eluveitie, az Ex Deo, az Equilibrium vagy az Amaranthe diszkográfiáit is a
teljesség igénye nélkül. Meg hát bármi, ami Mark Knopfler, biztos kap helyet a
lejátszóban. A 2016-os és 2017-es év nagy felfedezése nekem a Leecher zenekar
Sightless albuma, most ez a nagy sláger a Beast in Black Berserkerje, a
Brothers of Metal Prophecy of Ragnarokje és az Equilibrium Armageddonja
mellett.
A zene hatása az írásaidra
Rengeteg ilyen van
- én mindig hallgatok zenét az íráshoz, és ha akarom, ha nem, azok hatnak is a
szövegre. Az Oculus írása közben rengeteget hallgattam a Black Veil Brides
Wretched and Divine: The Story of the Wild Ones című albumát, amiről az In the
End című dal konkrétan megszülte a végkifejletet (elmondanám, hogyan, de óriási
spoiler lenne), de ilyen volt a Gloryhammertől a Universe of Fire című dal is,
ami pedig a végkifejlethez való utat (és az egyik főszereplő karakterét) szülte
meg. Számtalan jó Paddy and the Rats és Firkin koncert emléke él bennem - ezek
az Oculusba is begyűrűztek, a bolygón ugyanis az egyik uralkodó zenei irányzat
a kelta metal egy (ma még nem létező) ága. A Holdárnyék című ifjúsági fantasy
sorozatomban még központibb szerepet kap a rock zene: itt a főszereplők
zenekart alapítanak, és a zene képezi egy darabig a főszálat a regényekben. Itt
konkrétan meg is jelenik az Equilibrium zenekar, akikkel összefutnak a
főszereplőim egy rövid jelenet erejéig. Most az Oculus folytatását írom, már
most köszönhetünk néhány csatát a Sabaton The Last Stand albumának, a
meglehetősen apokaliptikus alaphangulatért az Equi Armageddonja felel, a
szereplők megtépázott lelkivilágáért örök hála a Leechernek.
Babiczky Tibor
Szépirodalmi
szerkesztőként dolgozom a Scolar Kiadónál. Legutóbbi kötetem Kivilágított ég
címmel jelent meg 2015-ben, a Magvetőnél. Egy évvel korábban - ugyanennél a
kiadónál - publikáltam első regényemet, a Magas tengert, ami egy krimizsánerbe
ágyazott lélektani dráma. Jövő júniusban pedig új könyvem jelenik meg, ezúttal
már a Jelenkor Kiadónál.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Sokféle
irányzatot hallgatok a metalon belül. A Pantera és a korai Machine Head állandó
vendége a lejátszási listámnak, ahogyan a Down első lemeze, a NOLA is. Sokat
hallgatom mostanában a Batushka legutóbbi anyagát, a Litourgiyát. A hazai
zenekarok közül az Apey & The Pea-t, az Omega Diatribe-ot (együtt az
Audionerve-vel) és az Ørdøgöt preferálom.
A zene hatása az írásaidra
A
regényemben sok zenei utalás szerepel, Debussytől a Metallicáig. Külön jelenet
van a Slayer South Of Heavenjére, és kiemelt helyzetben "szólal meg"
a Creeping Death is.
Fotó: Oláh Gergely Máté
Balaskó Ákos
1.
1984-ben születtem Dombóváron, jelenleg Dunakeszin élek. 2014-ben
a fiatal írók, költők elismerésére szolgáló Petri György-díjban részesültem,
amelynek eredményeképpen a Magvető kiadó gondozásában jelenhetett meg az első
verseskötetem 2014-ben "A gépház üzen” címmel. A második, Tejsav címet
viselő kötetemet szintén a Magvető adja majd ki 2018-ban.
2. A rock/metal-on belül
mindenevőnek mondanám magam. Általában a hangulatomat még inkább felerősítő
zenéket szoktam hallgatni, vagyis ha pörögni kell valamilyen határidős munkán,
akkor a súlyosabb, tekerős zenék mennek, Machine Head, Insomnium, Five Finger
Death Punch, vagy Dope például. De ha az életről lejövős kedvem van, akkor a
letisztultabb ének- és dallamvilágú, melankolikusabb ritmusú dalokat választom,
például a Sólstafir, a Madrugada vagy a Hurt számait.
Íráskor egy-egy postrock-album
szokott szólni, az April Rain albumai kiválóak, vagy mondhatnám az If These
Trees Could Talk-ot is. Lazulásképp pedig ott vannak Leo Moracchioli
metal-coverjei.
3. Van, felhasználtam
dalszöveg-részleteket, címeket több együttestől is, pl. Trent Reznortól a Hurt
egyes részleteit (persze Johnny Cage hangjától még nyomtatásban sem tudok
szabadulni), illetve a Nirvanától is nyúltam elég egyértelműen:
És sosem fog eszünkbe jutni, milyen mély
önzés drótoz műanyag varjat erkélykorlátra,
és milyen súlymagány épít gallyakból neki fészket.
Sőt, azóta minden kiló túlérett meggy illata
smells like teen spirit.
(Meggymag, Élet és Irodalom,
2014)
Ugyanakkor a következő kötet
anyagára is hatással voltak rock/metal zenekarok, és ezek nem is csak a hangulatokban
érhetőek tetten, például a kötetben szerepel majd egy Fjara című szöveg is, ami
a Sólstafir egy számcíme (magyarul Strand), egy másik versbe pedig egy Linkin
Park szövegrészlet került.
Sőt, az is megesett, hogy,
mintegy terápiás tevékenységként (merthogy megtörtént eseményeket dolgoznak
fel), gyerekverssé alakítottam pár Tankcsapda-dalszöveget, szám szerint hármat,
itt olvashatóak: Ez a kiságy (Ez az a ház), A gyerek legója (a R&R rugója) és a Reggelio (Rio).
Bán Mór
Sci-fi és fantasy
műveim jelentek meg először, többek között a magyar mondavilágra is erőteljesen
építő Kárpáthia világában játszódó népszerű regények. Jelenleg egy nagyszabású
történelmi regénysorozat köti le az energiáimat, ez a Hunyadi, amely tíz
kötetben beszéli el Hunyadi
János fordulatos életét. A teljes opusz egyébiránt 25 kötetes
lesz, mivel Mátyás király és Corvin János történetével folytatódik a sorozat. A
széria a középkori háborúk vad, kegyetlen világát szokatlan nyersességgel
mutatja be - népszerűségére jellemző, hogy eddigi kötetei eddig 170 ezer
példányban fogytak. Civilben a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője
vagyok.
A legutóbbi könyv:
Hunyadi 9. kötet: Isten árnyéka: A sorozat utolsó előtti részében Hunyadi János
kormányzóságának időszakába nyerünk bepillantást. Az ország a szétesés szélén
áll, az egymással háborúzó bárói ligák, rablólovagok belülről bomlasztják a
békét, míg Ausztriai Frigyes és Murád szultán kívülről fenyegeti a határokat. A
kötet a baljós rigómezei hadjárat megindításáig követi az eseményeket.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék és a
zene hatása az írásaidra
Korábban sokat
utaztam kocsival, és nagyon sokféle zenét hallgattam. Mostanában szinte csak
írás közben tudok zenét hallgatni, ezek többnyire filmzenék, amelyek segítik az
éppen írt történetben való hangulat elmélyülést. Nagy kedvenceim ezen felül a
történelmi hangulatot árasztó zenék. Jelenleg a Sabaton a favorit, hihetetlenül
inspiráló a lendület, amit árasztanak az albumaik. A hazaiak közül örök kedvenc
a Dalriada, különösen az Arany-balladák feldolgozásai, amelyeket a Hunyadi írása
közben rengeteget hallgattam. A Szent László adaptációja megunhatatlan Nr. 1,
és nem csak azért, mert ezt a legendát én is feldolgoztam egy novellában, a
Kárpáthia világára ültetve.
Benyák Zoltán
1. Benyák Zoltán vagyok. Mivel én
nem szoktam műfajba sorolni az írásaimat, mások teszik meg ezt helyettem. Ők
modern fantasynak, szépirodalomnak, mágikus realizmusnak, vagy szürrealizmusnak
szokták nevezni a könyveimet. Az biztos csupán, hogy folyton olyan témákat
igyekszem megragadni, amelyek nehezen megfoghatók. Mint a csodák, az idő, vagy
a túlvilág.
2. Magam is gitározom, még amatőr
rockzenekarban is felléptem néhány éve. Az íráshoz is használok zenét, mivel
szeretném, ha erős hangulatú szöveg születne, és ezt úgy szoktam elérni, hogy
keresek egy, a jelentre stimmelő dalt, és írás közben rongyosra hallgatom.
(Szerencsére a youtube nem rongyolódik).
A régi Maident, Megadeth-et
kedvelem, Panterát, főleg a Cemetery Gates címú dalukat. Néhány filmzenére is
gerjedek, mint a Conan, a barbár főcímdalára, vagy Vangelis Szárnyas
fejvadászára. Modernebb zenék már nehezebben férkőznek közelebb hozzám, de a
Dream Theaternek például sikerült. (Igen, nekem ez újabb keletű zenekarnak
számít J).
De egyébként változó a hangulatom, egyik nap Nightwish csúszik, másik nap korai
Black Sabbath.
3: A zenehallgatásnál azonban nem
áll meg a történet. A dalszövegeket olykor be is építem a könyvbe. Hol csak a
fejezet elejére kerülnek idézetként, hol szervesen belegyógyulnak a szövegbe.
Azt hiszem, az első könyvemben, a
Veszett lelkek városában is volt már dalszöveg. A Rolling Stones Paint It
Blackje, és a Megadeth Tornado of Souls-a. Az idő bolondjaiba nemcsak a Cats in
the Cradle pár sora került, de egy kis LSD-s Doors utánérzés is. Az utolsó
regényemben, A nagy illúzióban még vaskosan jelen van a rock. Egy frissen
elhalálozott festőről szól a sztori, aki bekalandozza a túlvilágot. És mivel
ilyen környezetben vagyunk, nincsenek korlátok. Egy temetőben Jimi Hendrix ad
koncertet, az út szélén Kurt Cobain stoppol. A révészlány vagány kocsiban
cipeli magával főhősünket, a kocsi rádiójából Ozzy Osborne üvölti a Mr.
Crowleyt.
A zene egy Benyák-regényben a
történet része.
Berta Ádám
1. Friss könyvem, A haramiák című
kisregény alapötletét az elmúlt tíz évben ismertté vált, ún. nigériai csalások
adták, ahol egy levélíró vagy telefonáló képzelt örökséget kínál valakinek,
aztán ennek kapcsán pénzt kér felmerülő – banki, ügyvédi, stb. – költségekre. A
csalás pszichológiája akkor kezdett érdekelni, amikor egy közvetett ismerős
azért ment bele az ügyletbe, és ennek következtében vált áldozattá, mert
elhitte magáról, hogy túl fog járni a csalók eszén. Ez a csaló nincs tisztában
vele, hogy nem én vagyok az igazi örökös – átverem és megszerzem az örökséget,
mondta magában a leendő áldozat. A csalás tehát tulajdonképpen ragályos, úgy
működik, mint valami fertőzés.
2. A szűkebb értelemben vett
metalhallgatás végét nekem a Metallica fekete albuma jelentette, attól kezdve
valahogy már nem csúszott annyira. Amik addig a kedvenc lemezeim voltak –
Megadeth: Rust in Peace, So Far So Good So What, Slayer: South Of Heaven –,
azokat most is szívesen hallgatom, de újakat már nem teszek melléjük.
Bepuhultam, grunge-ot és dirty rock and rollt kezdtem nyomni a hifiben,
miközben szorgalmasan ástam ki a gyökereket. Így lett a kedvencem az első Black
Sabbath LP 1970-ből. A magyarok közül a fehérvári Visioned Frailty a befutó.
3.
„István halott. A homokban
játszott a lábujjával. Középen ült, egyik oldalán Brúnó, a másikon Kornél.
– Jön a medve – mondta Brúnó
keserűen.
– Nincs bérletem – ál-sikoltotta
Kornél enerváltan.
Miki, a gyomaendrődi Bobby Ewing
kuporgott a karibi homokban, és próbálta összerakni, hogy egyik barátja
Jockynak képzeli őt, a másik meg biciklilánccal fenyegetőző tarajos punk
ellenőrnek. Amely utóbbi esetben önmagát Galla Miklósnak képzeli, aki a
bérletét elvesztő fiatalembert alakítja.
A pult felől egy régi Cult szám
üvöltött. I saw the devil, deklamálta éppen az énekes.”
(Miki nem finnyás, [Kalligram, 2015.])
„Reggel tíz felé állt meg a
Csalogány utcai szerviz előtt, négy nappal korábban jelentkezett be. A
hangfalból üvöltött a Mastodon. A fekete Honda kereke eltaposott egy szürkés
hóbuckát, a kocsi oldala maximum egy métert hagyott a műhelyajtóig.
A szerelő segített kirámolni a
csomagtartóból a téli abroncsokat, egy kollégája pedig előkészítette a nagy,
valaha pirosra festett, keresztforma kulcsot és két guruló, apró, ügyes emelőt.
Botond autója előtt BMW X3-as parkolt, szintúgy csere, mellette jóvágású ötvenes
szivar, szemre izraeli állampolgár telefonált, és közben egy alacsony
huszonévesnek integetett kicsit odébb, aki talán a kisboltból érkezett vissza,
kezében papírzacskó és kóla. Botondnak negyven perce volt a dologra, aztán
indul fel a hegyre, ahol angolórát tart egy barátja édesanyjának.”
(a Gumicsere c. novella a Baleset
az építkezésen című kötetből [Kalligram, 2016.])
Fotó: (c) Paprasz Pamela
Bíró Szabolcs
Bíró Szabolcs vagyok, a
Csallóköz szívében élek, jövőre leszek harminc, és tíz éve folyamatosan
jelennek meg könyveim. Tizenegy éven keresztül amatőr rockénekesként is
tevékenykedtem, de néhány éve már főállású regényíró vagyok. A közönség
leginkább a történelmi regényeimet ismeri, de idén az
Elveszett csillagok c. ifjúsági kalandregényemmel is szép sikereket
értem el. Legutóbb a történelmi regénysorozatom, az
Anjouk IV. része jelent meg,
Szent
György testvérei címmel az Athenaeum Kiadónál. Ez a könyv az 1324 és 1328
közötti eseménydús időszak csatáit és hadjáratait, diplomáciai és egyéb téren
lezajlott küzdelmeit dolgozza fel izgalmas, pörgős történetvezetéssel. Élet és
halál a középkori Magyar Királyságban. Most épp ennek a könyvnek a folytatásán
dolgozom.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Apró korom óta a rock és a metal
zenék bűvöletében élek, kiegészítve blues-zal, és mindenféle minőségi
hangszeres zenével. Az óvodába már úgy mentem, hogy otthon Queent, AC/DC-t és
XL Sisterst hallgattam. Utóbbira még emlékszik valaki? Igazi mocsokrock volt,
két nagyszerű énekessel és Alapi István zseniális gitárjátékával. Tőlük a Nagy test, nagy élvezet c. dal akkoriban
alap volt, de az óvó nénik annak már kevésbé örültek, ha nekiálltam ordítani,
hogy „szennyes szextől mocskos az ágy!” Pár pofonnal és hajtépéssel lettem
gazdagabb ezekben az években, de Papp Ritát meg Hupikék Törpikéket akkor sem
voltam hajlandó hallgatni. (Na jó, az Oroszlánkirály zenéjét igen, de az pár
fényévvel minőségibb cucc az előbb említetteknél.) Az iskola első pár évében az
AC/DC volt a nagy kedvenc, emellé jött be nálam akkoriban a Hobo Blues Band,
Deák „Bill” Gyula, a Tátrai Band, és persze Horváth Charlie, akinek a zenéjéért
máig rajongok (az első két szólólemeze szövegeit szerintem nem is az agyamban,
hanem a vénámban tárolom). Tizenegykét évesen találtam otthon egy kazettát „valami”
Iron Maidentől, az volt ráírva, hogy „The Number of the Beast.” Máig emlékszem
arra az érzésre, ami az első hallgatás közben rám tört. Ott valami örökre
megváltozott. A Maidentől máig ez a kedvenc albumom, a Brave New World mellett.
Nem sokkal később, szintén teljesen véletlenül találtam otthon egy tök fekete
kazettát. Azóta vagyok Metallica-rajongó, de annyira, hogy én még a Load/ReLoad
érát is szeretem tőlük, a St. Anger az egyetlen kivétel. (Tényleg, a Death
Magneticet miért marasztalja el mindenki?) Kamaszként még a Deep Purple volt
nagy hatással rám, nekik a hetvenes évekbeli dolgaikat szeretem leginkább: In
Rock, Fireball, Machine Head, Burn… Az olyan alapvetéseket, mint a Black
Sabbath, Ozzy Osbourne, Motörhead, szinte említenem sem kell. A rock/metal
színtérről kamaszként sok mindent megismerhettem, a finomabb anyagoktól a
legszélsőségesebb brutalitásig, elsősorban a Metal Hammer kazetta- és
CD-mellékleteinek köszönhetően, és persze nálam is pörögtek a magyarországi
alap metal együttesek: Pokolgép, Ossian, Moby Dick… Végül megmaradtam
régivágású hard rockos, heavy metalos arcnak, némi thrash metalos elhajlással.
A modernebb állatságok közül egyedül a Rammstein található meg a
gyűjteményemben.
A zene hatása az írásaidra
Az egész rocker mivoltom kihat az
írásaimra, a rock and roll életérzés miatt lehetnek annyira szenvedélyesek a
szövegeim. Amikor a Ragnarök c. regényemet írtam, akkor a Corvus Corax mellett
folyton Amon Amarth bömbölt a lejátszómban. Konkrét jelenetet nem tudom, hogy
ihletett-e zene, de az Elveszett csillagok egyik fejezetének éppen a Tátrai
Band előtti főhajtásként adtam azt a címet, hogy Utazás az ismeretlenbe. Arról
egyébként meg vagyok győződve, hogy talpig páncélban megrohamozni az ellenséget
a legmasszívabb heavy metal a világon.
(Fotó: Soós Laca)
Bleeding Bride
1. Papírforma szerint Réka
volnék, de Bleeding Bride-ként szignózom az írásaimat és tényleg hallgatok is a
“Blíding” megszólításra. A név több, mint egy évtizede ragadt rám egy
garázszenekarnak írt dalszöveg kapcsán. Azóta ők már nem zenélnek együtt, én
meg rájöttem, hogy prózában jobb vagyok, mint a lírában. Hat éve jelent meg az
első egyedülálló kötetem, a Fekete fivérek, legutóbbi megjelenésem épp az első
szülöttem javított, kiforrottabb verziója. Ez a regény valószínűleg mindig a
legfontosabb mű lesz a számomra, mert épp a gót szubkultúrában való
felcseperedésnek, a metal zene adta életérzésnek, valamint az ebben a világban
megnyugvást, otthont találó lelkeknek állít egyfajta elvont emléket.
2. Nagyon eklektikus a zenei
ízlésem, mert a Sister of Mercy, Skinny Puppy, Bauhaus mellett az EBM,
electropop és industrial is nagyon közel áll a szívemhez, mégis túlnyomó részt metal
zenét hallgatok. Örök kedvenceim a The 69 Eyes, Nevegreen, Agregator, Arch
Enemy, Sear Bliss, Christian Epidemic, Slayer, Morbid Angel, Children of Bodom,
Amorphis, Amon Amarth, Iced Earth, Venom, Bathory, Fear Factory, Kreator,
Nightwish (én elhivatottan a “Tarja óta nincs Nightwish” vonalat erősítem) és a
lista, be kell látnom, végtelen.
Javarészt ugyanazokat az együtteseket meg dalokat hallgatom, mint tíz
plusz éve, nagyon nehezen áll rá a fülem az új együttesekre. Kivételt az In
This Moment, a Five Finger Death Punch és a tetoválóművészem, a könyvborítóim
megálmodójának együttese, a No Sugar képez, az ő dalaik találták meg még hozzám
és a szívemhez az utat.
3. Azt érdemes elmondani, hogy
nem teszek meg két lépést sem csendben, még aludni sem nagyon sikerül, ha a
fülembe nem dalol valaki, így az egész életemnek van egy folytonos
soundtrackje. Minden, amit valaha alkottam, legyen az színdarab, novella,
karcolat vagy regény, azt zene ihlette. Bár elég szövegcentrikus vagyok a
zenében is, sokkal jobban tudok meríteni az érzésből, amit adnak nekem a dalok.
Mint említettem, a második kiadásban napvilágot látott Fekete fivérek című
kötetem teljesen erre is épül, annak ellenére, hogy épp csak megemlítve a
szereplőm maga is zenész, mégis sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a hangulatra,
az érzékekre. Nehéz lenne emiatt idézetet hoznom, főleg, hogy Mikus Tamás volt
olyan kedves, hogy átengedte az Agregator dalszövegek használatát, tucatnyit
fel is használtam, mellette pedig Nightwish szövegek is találhatóak benne
szabadfordításban, de a Christian Epidemic soraiból is rejtettem el. Egyébként
azt hiszem, hogy ha az írást zenével akarnám párhuzamba hozni, akkor az én írói
világom a Nevergreen hangulatvilágával lehetne egy helyen emlegetni. Írás
közben gyakorta Bob Macura dúdol a fülembe, tök jó párost alkotunk, ha ő nincs
is ezzel tisztában (MÉGJ)
Bukros Zsolt
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Kedvenc zenekaraim:
Linkin Park (R.I.P. Chester Bennington), Metallica, bár tőlük inkább a régebbi
albumokat szeretem, mint a Ride the Ligthning vagy az …And Justice for All,
nagyon szeretem Manson zenéit és a Rammsteint, az Amaranthe-ot, az
Equilibriumot, a Volbeatet, a Limp Bizkitet, a Nightwisht, a Halestormot, a
Papa Roach-t, az Evanescence-t, a Lacuna Coilt, a Skilletet és még jó néhány
társaságot.
A zene hatása az írásaidra
Ezek a zenék
folyamatosan hatással vannak a műveimre, mert az akciójeleneteknél mindig sokat
segítenek, vagy éppen olyankor, ha kellene valami sötét hangulat. Konkrétan
olyan történetem nincs, amit kifejezetten egy bizonyos rock vagy metal szám
ihletett volna, de mindig szól valamilyen pörgősebb-zúzósabb zene, amikor
alkotok.
Cserna-Szabó András
Szépíró vagyok és
gasztronómiai újságíró. A kettőt párhuzamos művelem. Legutóbbi regényem a
SÖMMI. című "kisromán" (Rózsa Sándor, a betyárkirály történetének egy
parafrázisa), melynek metalista különlegessége, hogy az Ørdøg
zenekar csinálta hozzá a reklámklippet. Legutóbbi
könyvem: 77 magyar pacal, a pacal történetét, receptjeit és irodalmát járja
körül.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A kedvencem a
nyolcvanas évek thrash metalja. Az első három Metallica-lemez, aztán Slayer,
Testament, Megadeth, Kreator, Voivod, Sodom stb. A régiek közül Jimi Hendrix,
az AC/DC vagy a Motörhead bármikor jöhet, de bírom a Rammsteint, a System of a
Downt, a Napalm Death-t és megőrülök a Kvelertakért.
A zene hatása az írásaidra
A karácsonyi Élet
és Irodalomban egy novellám fog megjelenni, aminek "főszereplője" a
The Four Horsemen című Metallica szám, és maga a négy lovas is feltűnik az
írásban. De általában fülhallgatóval a fejemen írok, ez lekapcsol a világról és
vagy operát vagy metalt hallgatok.
(Fotó: Valuska Gábor)
Dobai Bálint
Dobai Bálint
vagyok, 1983-ban születtem Zilahon, ’90 óta Budapesten és a környező hegyekben
élek. Első verseskötetem 2009-ben Kolozsváron jelent meg (Megfáztam egy temetésen címmel), legutóbbi könyvemmel pedig éppen a
metal eddigi mostoha szépirodalmi sorsán szeretnék javítani: megírtam a
világirodalom első metalmítoszát, magyaros 12-esekben, végig páros rímmel (ez a
Toldi formája). Olyan legendák előtt hajtok benne fejet mint Lukács László, Kalapács
József itthonról, a Black Sabbath, Iron Maiden, Metallica, Manowar, System of a
Down stb. a nemzetközi nagyszínpadról.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Először életemben metal
zeneként Bruce Dickinson Tears of the Dragon című számát hallottam. Az ének
ereje is magával ragadott, de a riffek és az az embertelen Roy Z szóló függővé
tett. Innen lóugrásban haladtam a fent említett klasszikusokkal kezdve a
Symphony-X agypróbáló megoldásaiig vagy másik végletként a pillanatnyi nu-metalos
felejthetőségekig.
Mondhatnám a
Maiden hármas gitárjátékát kedvencnek, aminek egy másodpercében több
dallamötlet van, mint egy évnyi poptermésben… Vagy mondhatnám a Metallica első
albumait, amiket – olyan füllel hallgatva, hogy mások mit játszottak akkoriban
– minimum zenei Nobelre jelölnék (ha lenne ilyen)… Mondhatnék rengeteg értéket
és mélységet, ami ezekbe a dübörgő nehézfémtartalmú sziklákba van rejtve, mégis
Bruce Dickinson szólólemezeit említem: nem mint legjobbakat, hanem mint hozzám
legközelebb álló, tényleg kedvenc zenéket.
A zene hatása az írásaidra
A fentiek mind
együtt hatottak arra, hogy egyeztetve metalkedvelő író- és ivócimborákkal (itt
nem kisebb nevekre kell gondolni, mint Térey János, Nagy Koppány Zsolt,
Szöllősi Mátyás) nekiduráljam magam, és megírjam Titántorkú Sámson című
könyvemet, ami tényleg elsőként dolgozza fel minden szempontból szépirodalmi
igénnyel (forma, intertext utalások, kidolgozottság, szerkesztés stb.) a heavy metal
életérzést, az ütközésig tolt keménységtől a lélekdörzsölő Hangzáson át a
könnyezve röhögésig.
Sorsszerű, hogy a
mostani felkérésetekkel szinte egyszerre, december végén jelenik meg ez a könyv
új kiadásban, Csillag István zseniális grafikáival gazdagon illusztrálva.
Kedvcsinálónak egy
részlet a könyv legelejéről, az [intro] című fejezetből:
„Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbath-ra zúzzák.
A másik kezét is kidugja és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson…
Így jött a világra Titántorkú Sámson.”
Dörnyei Kálmán
1975-ben születtem
Budapesten. Közgazdász, író, tartalékos szakaszvezető, 9. kyu-s veterán
kick-box harcos vagyok, illetve az u-porti fekete lyuk koktél és a
dimenziótehén űrsztráda megteremtője. Voltam sorkatona, szőnyegbolt- és
pizzéria vezető, bevásárlóközpontban menedzser és banki alkalmazott. Jelenleg
egy befektetési cégnél fiókhálózati támogatóként dolgozom. Házas vagyok, egy
lányom és egy fiam van, illetve három kedvenc szellemi szülöttem: Arawn a
halálpap, Nordy Fox egy félig ember – félig növényszörny 26. klónja és végül,
de nem utolsósorban Yabbagabb a minden lében kanál, kontár és dilettáns,
harcos-varázsló, pszionicista vadtehetség.
5 regényem jelent
meg eddig (4 fantasy és 1 sci-fi) és 7 novellám. Jelenleg egy lapozgatós játékkönyvön dolgozunk a feleségemmel,
illetve az egyik legnépszerűbb regényem, a Kaland nélkül (No more quests) angol
nyelvű megjelenésén.
Az utolsó 2
könyvem: "A Fekete Egy" bővített második kiadása, illetve a
folytatása, "Az Arató Halál". "A Fekete Egy" Arawn, a
halálpap gyerekkoráról és halálpappá válásának rögös útjáról szól, míg "Az
Arató Halál" az első küldetéséről (egy eldugott templomban nyomoz egykori
tanítómestere különös és váratlan halálának ügyében).
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Stratovarius,
Hammerfall, Rhapsody, Nightwish, Manowar
A zene hatása az írásaidra
Miközben írok,
ritkán kapcsolok be zenét, mert általában elvonja a figyelmemet az írásról, de
edzés (ellipszis tréner) közben szinte mindig metal zenekarok számait
hallgatom. Ekkor születnek meg a legjobb regényötleteim. Nem vagyok egy
vizuális típus, de ilyenkor megelevenednek előttem a jelenetek, és látom
például hogy hogyan mészárolja le Arawn harci kaszával a kézben a Kilenc Pokol
szörnyetegeit :)
Pörgősebb
események, például harci jelenetek írásánál azért előfordul, hogy bekapcsolok
valamilyen zenét, és akár egymás után többször is meghallgatom.
Például a
Rhapsody: Reign of Terror számát hallgattam Az Arató Halál alábbi részének
megírása alatt (mindenkinek bátran ajánlom):
"Arawn nem
bírta megállni, hogy ne nézzen hátra a druidára. Szívbemarkoló és egyszersmind
gyomorforgató látványt nyújtott széttépett ajkával és holtsápadt, beesett
arcával. Hosszú, egyenes haja valaha tisztán ragyoghatott, mint a frissen
leesett hó a napsütésben, most a rászáradt alvadt vértől koszos volt és
gubancos. Annyi mindent szeretett volna kérdezni tőle, de nem tehette meg. A
papok befejezték imáikat, és ugyanabban a pillanatban az élőholtak is támadásba
lendültek.
Egy ghoul vetődött
Velmator felé, s a druida csak úgy tudott kitérni a sárgás szemfogak elől, hogy
hirtelen hátravetette magát.
Az öreg
természetpap elvesztette az egyensúlyát, s mire visszanyerhette volna, az egyik
csuhás lecsapott rá láncos buzogányával, bal vállánál találva el. A
fémgolyóbistól szilánkokra törtek a csontjai. Dühödten felkiáltott – nem is a
fájdalom miatt, hanem azért, mert kiejtette kezéből a hegyes végű csontnyársát.
Az élőholtak újabb
hulláma borította el őket, újabb sérüléseket okozva szinte mindegyiküknek. Egy
sárga szőrű ghoul megragadta a karjánál a védtelen druidát, míg egy másik a
lábánál kapta el, s kirángatták a társai közül. Ekkor legalább hat zombi
vetette még rá magát, s az egyiknek sikerült egy óriási húsdarabot kitépnie a
nyakából. Az öregember megbicsaklott, s rángatózva összeesett – az élőholtak
jobbról-balról szaggatták-harapdálták...
A szertartás
kezdete előtt, amikor a foglyokat az oltár felé vezették, a szentély
bejáratánál Velmator felkapta a fejét. Még nem láthatták a rengeteg
állattetemet, de a druida már tudta, hogy mi történt. Megérezte a lemészárolt
lények életesszenciáit, melyek még mindig ott köröztek dühösen a saját tetemeik
felett. Volt köztük olyan, akit személyesen is ismert – a közeli mocsárerdő
lakói. A számtalan darabra vagdalt vaddisznót kismalac kora óta istápolta, a
levágott fejű szarvast hosszú évek óta igaz barátjának tartotta, míg a
megnyúzott, kibelezett farkas egyszer az életét is megmentette.
Hagyta, hadd
gyűljön fel benne a harag és a gyász. Nem engedte szabadjára indulatait egészen
addig, míg kezdetét nem vette a szertartás, majd a küzdelem, s az élőholtak ki
nem rángatták a harcoló fogolytársai közül. Amikor a zombik és csontvázak a
felismerhetetlenségig harapdálták és karmolták, s halálos sérülést szerezve a
földre rogyott, megtörtént az, ami csak a leghatalmasabb druidáknak adathat meg
az elmúlás pillanatában. Lelke, félig elhagyva testét, készen állt a nagy útra,
de a számtalan legyilkolt állat életesszenciája összegyűlt köré, és eggyé
olvadva vele, visszapréselték lelkét földi porhüvelyébe… igaz csak rövid időre,
de elég energiát kölcsönözve ahhoz, hogy bosszút állhasson a csuhásokon.
Lentúr továbbra is
Arawnon tartva a patáját, meglepetten kapta hátra a fejét a szokatlan hangok
irányába. Oroszlánbömböléshez hasonló üvöltés nyomta el a csuhások
halálhörgését. Az ördög bosszúsan kémlelte, mi okozhatja a szolgái körében
támadt hirtelen riadalmat. És akkor észrevette azt a valamit, amit embernek már
csak nagy jóindulattal lehetett volna nevezni. Velmator volt, de mégsem egészen
ő. Egyszerre volt ember és ezernyi vérszomjas vadállat. Egy haláltusáját vívó
caridori vérmedvére hasonlított – amik arról voltak híresek, hogy haláluk után
még hosszú percekig küzdöttek, és ebben az állapotukban szinte
elpusztíthatatlanok voltak.
Velmator teste
másfélszeresére nőtt, szemfogai megnyúltak, kezei medvemancsokká alakultak át,
a bőre pedig egy óriási tölgyfa kérgére emlékeztetett, és ugyanolyan kemény is
volt.
Az élőholtak
tehetetlenek voltak ellene, a haláltusáját vívó druida félrehajigálta őket az
útjából, és Lentúr felé csörtetett.
– Tartóztassátok
fel! – ordított az ördög a közelében álló Mararra, Mobára és a kissé távolabb
lévő Belialra.
A prior kántálásba
kezdett, és úgy tűnt, hogy egy félelmetes varázslatért fohászkodik Dimorachhoz,
amivel megállíthatja a druidát. A valóságban azonban nem tett ilyet, csak
kiejtette a szavakat, de nem merített a Hit erejéből, hogy azok valóra is
váljanak.
Dögölj meg Lentúr!
Itt az ideje, hogy én legyek az új helytartó – gondolta magában a prior.
Moba, a
fegyvermester csak néhány másodpercig habozott, aztán Velmator elé ugrott, és
kardjával fürgén lecsapott a szörny-druida fejére. Bár a penge egy ujjnyira
belehatolt Velmator koponyájába, láthatólag különösebb hatással nem volt rá.
Moba fürgén visszarántotta fegyverét, és előre döfött. Sikerült eltalálnia
ellenfele mellkasát, de mindössze annyi történt, hogy a kard vége szilánkokra
tört a kemény bőrön.
Ezután Velmator
következett. Teljes erőből nekirontott a papnak. Moba az összeütközés
pillanatában elvesztette az eszméletét, így azt már nem érezhette, hogy
ellenfele megragadja, a magasba rántja, és a derekánál kettészakítva két
irányba a falhoz vágja földi maradványait.
Lentúr fekete
tüzet okádott fel a gyomrából. A megszállott druida lángolva rohant tovább.
Marar okulva Moba
halálából, nem a fegyverével vette fel a harcot a megállíthatatlannak tűnő
lénnyel szemben. Inkább átvette az irányítást néhány zombi felett. Különleges
gyorsaságra bírta az élőholtakat, majd Lentúr és a természetpap közé vezényelte
őket. A zombik pusztán fizikai erejükkel nem lettek volna képesek
feltartóztatni Velmatort, de Marar ismerte Lentúrnak egy különleges képességét,
amit a közelében tartózkodó alacsonyabb rendű élőholtakon tudott alkalmazni.
– Robbantsd fel
őket, nagyúr! – kiáltotta, és még szinte be se fejezte a mondatot, Lentúr a
puszta akaratával megsemmisítette a druida elé érő hat zombit. Az élőholtak
szinte egyszerre robbantak fel. A detonáció ereje hátravetette Velmatort. Az
egyensúlyát vesztett természetpapra három csontváz ugrott, s leterítették a
földre. Mire feltápászkodhatott volna, újabb és újabb csontvázharcosok
érkeztek. Lentúr felrobbantotta őket is. Egy idő után már nem is lehetett
kivenni a druida alakját a tűztengerben, s hamarosan elérkezett a pillanat,
amikor egy caridori vérmedve is feladja a küzdelmet, és végső nyugalomra
szenderül.
Ahogy a lángok
alábbhagytak, láthatóvá vált a tűzgolyók okozta kráter mélyén a természetpap
újra emberi formát felvett, összeégett teste. A lelke viszont már messze
járt."
Kiélezettebb
párbeszédek írásához pedig az alábbi számok a kedvenceim: Stratovarius:
Stratofortress illetve szintén tőlük: Find your own voice.
Például ilyen
párbeszéd Az Arató Halálban az alábbi rész: https://moly.hu/idezetek/885482
Melankolikusabb
számok hallgatásakor gyakran előbújik a költői vénám. Például a Kaland nélkül
írásakor Behemor a barbár alábbi monológjánál (szám hozzá: Stratovarius: Mother
Gaia): https://moly.hu/idezetek/885483
Dragomán György
Író
vagyok, főleg regényeket írok, a legismertebbek a Máglya és A fehér király,
ezek több mint harminc nyelven jelentek meg, a világon mindenfelé olvashatók.
Erdélyi gyerekkorom inspirálta őket (Marosvásárhelyen nőttem fel), kalandos
történetek a diktatúra kulisszái előtt.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg
kemény zenét hallgatok, a nagy klasszikusoktól, Maiden, Metalica, Judas,
Sabbath kezdve el egész az olyan sötétebb zenékig mint a Samael, az Ahab vagy a
Thy Catafalque. De nagyon szeretem például a Bad Religiont, a Rollins Bandet,
Iggy Popot. Végtelen hosszú listáim vannak kemény zenékből, de rengeteg jazzt
meg klasszikust meg világzenét is hallgatok. Ha kedvenc lemezt kéne, hogy
válasszak, bajban lennék, de aztán mégiscsak a Maidentől a Seventh Son-t
választanám, azzal (és az …And Justice for All-al) udvaroltam tizenöt évesen a
későbbi feleségemnek, úgy, hogy közösen hallgattuk, én meg fordítottam neki a
szövegeket. Az meg külön poén, hogy tizenöt éves nagyfiam, teljesen magától
mindenféle szülői ráhatás nélkül megtalálta ezeket a zenéket magának, de
annyira, hogy elkezdett gitározni, összespórolt magának egy gitárra meg
erősítőre való pénzt, és most azokat a számokat gyakorolja a szobájában, úgy,
hogy zeng tőle a ház, amelyek miatt a szülei annak idején egymásba szerettek.
A zene hatása az írásaidra
Jótól
kérdezed, én mindig zenét hallgatok írás közben (bár nem feltétlenül azt,
amiről az írás szól majd). Ráadásul képes vagyok egyes számokat vagy
részleteket heteken át loopolni, a Thy Catafalque Holdkomp című számának utolsó
három percét például több héten át loopoltam a Máglya írása közben. De
használtam így Strapping Young Ladet, Arch Enemyt, Ahabot, Tiamatot, My Dying
Brideot, még Amon Amarthot is. (És persze csomó más nem metal zenét is.)
A
legutóbbi könyvem az Oroszlánkórus, az novelláskötet, egészen tele van zenével,
szinte mindegyik írást konkrét zene ihlette. Két kifejezetten metalos darab is
van benne, a Hevimetal (http://gyorgydragoman.com/?p=248),
ami egy nagy Judas tribute és a Szakállas villanyszerelő (http://gyorgydragoman.com/?p=631),
ami pedig egy AC/DC omázs. És írtam egyszer egy Maidenes szöveget is, az a
címe, hogy A maidennel csajozni, (http://gyorgydragoman.com/?p=1817),
ez kötetben még nem jelent meg, de az index.hu közölte.
Gaura Ágnes
Gaura
Ágnes írói álnév, a mögötte rejtőzködő énem magyar fantasyt ír: nem egyszerűen
magyar környezetben, hazai karakterekkel játszódó regényeket, hanem a magyar
folklór, hiedelemvilág gazdag anyagából merítkező (eddig jellemzően urban)
fantasyt, melynek kötetei a Delta Vision kiadó gondozásában jelennek meg.
2012-ben mutatkoztam be a „Magyar nyakba magyar szemfog!” szlogennel
fémjelzett, jelenleg ötkötetes Borbíró Borbála-sorozat (Boriverzum) első
könyvével (Vámpírok Múzsája), jelent meg novelláskötetem (Embertelen jó
címmel), 2017-ben pedig egy önálló, tündéres regényem (Túlontúl).
Kedvenc rock/metal/ilyesmi
zenék
Az
érdeklődési területem talán azt sejteti, hogy a szabadidőmben elsősorban
népdalokat dúdolgatok, de azért a folk metal hallgatása gyakrabban előfordul –
a Dalriada zenéit nagyon szeretem. Régóta gondolkodom azon, hogy az egyik
számukat – a Nap és Szél házát – valahogy beledolgozom a Boriverzum-kötetek
egyikébe, egy időben ez volt a kisfiam kedvence, így rengeteget hallgattuk az
írás közti pihenőkben. Éveken keresztül énekeltem kórusban, és ez meghatározza,
hogy az a fajta zene nagyon közel áll hozzám, amelyben komoly énekesi
teljesítményt hallani. A koromnál fogva rockból, metalból a klasszikusokat
hallgatom a legszívesebben: Freddy Mercuryt felülmúlhatatlannak tartom, és
persze ifjúságom bulizenéi határozzák meg az ízlésemet (Led Zeppelin, AC/DC,
Guns N' Roses, Metallica, Apocalyptica). Na, ez az, amit nem tudok hallgatni,
ha dolgozom, mert a kisfiam úgy érzi, hogy valamit valamiért: ha én írok, akkor
ő ugyanazon a gépen zenét hallgat, mert az neki jár (illetve, ő ezt
munkamegosztásként definiálja). Szerencsére elég jó zenei ízlést sikerült belé
nevelnünk, így mindössze annyi történik, hogy ha a gépnél ülök, a kortárs rock
bömböl: most jellemzően Skillet, Linkin Park, Starset és Three Days Grace. Néha
nosztalgiázunk egy kis Van Cantoval. Szerencsére Babymetalt már nem hallgat, az
kemény időszak volt. Viszont imádtam, amikor kórusban üvöltötték a gyerekeim,
hogy „Hol van az icipici szandál!” – vagyis az AC/DC Thunderstruck első sorait,
angoltudásuknak megfelelő, színvonalas fordításban.
A zene hatása az írásaidra
Időnként
jólesik a háttérzene, de az az igazság, hogy a regényírás sokkal hatékonyabban
megy csöndben, így ha fantasy szöveget írok, inkább a pihenőkben lazítok
zenével, és természetesen előfordul, hogy ennek konkrét hatása is megmutatkozik
a regényeimben. A Boriverzumban a rangidős vámpír-elit a klasszikusabb zenéket
preferálja, míg a pórnéphez tartozó „fiatalok” illetve a főszereplő
vámpírológusom rendszeresen hallgatnak rockzenét. Az előbbiek időnként még
énekelnek is:
„–
Irány a karaoketerem – mondta sejtelmesen, én pedig szó nélkül követtem.
Nemcsak hogy egyből megláttuk, de meg is hallottuk depressziós vámpírunkat, aki
épp a színpad közepén nyomta mély átéléssel a Queen együttes ősrégi, de ezek
szerint örök érvényű nótáját, melynek refrénjéhez több vámpír is csatlakozott.
„Who wants to live forever”, zúgott az egész terem. Összenéztünk Attilával, és
kivételesen egyetértettünk: Bélát soha, de soha nem lett volna szabad a
színpadnak még csak a közelébe sem engedni. A bőrkabátját remekül lengette a
kitartott hangoknál, más kérdés, hogy jobb lett volna, ha nem tart ki semmiféle
hangot.
–
Remélem, tud segíteni ez a majom, különben sosem bocsátom meg ezt az élményt –
súgta a fülembe Attila.
–
Nekem sokkal rosszabb – súgtam vissza. – Egyébként is jó a hallásom, most meg
még inkább hallom, mennyire ótvar ez az egész.
–
Ha te hallod, akkor ez a sok önjelölt Fred Mercury hogyhogy nem?
–
A vámpírsággal együtt jár az érzékszervek kifinomulása. Meghallják a legapróbb
neszt is, amire emberként nincs esélyed. De abszolút hallást nem ad. Aki
emberként hamisan énekel, az vámpírként is úgy fog.” (Gaura Ágnes: Vámpírok
múzsája)
Ez
a vámpírregény-folyam egy alternatív Magyarországon játszódik, ahol a a
politikai játszmákat elsősorban vámpírok irányítják. A sorozat egy vagány, nagy
dumájú vámpírológus kalandjaira koncentrál, aki kénytelen a kormányzáshoz
elengedhetetlen vámpírokkal együttműködni. A Boriverzum erősen épít a magyar
néphagyományra, vámpírjai nem csillognak, és nem szeretnek bele pillákat rebegtető
gimis lányokba, viszont szerepeltet olyan lényeket, amelyek kifejezetten
errefelé „honosak” (pl. táltos, lúdvérc, tündér, vagy épp a rézfaszú bagoly).
Vivien Holloway / Sasvári Vivien
A
nevem Sasvári Vivien, 2013 óta Vivien Holloway álnéven írok fantasy és
steampunk könyveket.
Legutóbbi
megjelent könyvem a Winie Langton történetek sorozat ötödik része, a Mechanikus
farkas volt. Ez egy sokadik világháború utáni jövőben játszódó kisregényfolyam,
mely a steampunkos stílus jegyében tele van különleges tárgyakkal, és gőzgépek
szolgáltatják az energiát. A történet egy tolvajcsaládról szól, kiemelten
Winie-ről, aki egy meglehetősen temperamentumos és fiús természetű lány. Az ő
kalandjait követjük végig a kötetek során.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Nagyjából
tizennégy éves korom óta hallgatok rockot és metalt – mikor már kialakult a
saját ízlésem, ugyanis nálunk a családból senki sem hallgatott ilyesmit.
Édesanyám a mai napig nem érti, hogy az ő nyafka, ijedős kislányából, aki öt
éves koráig a hintára sem mert felülni, hogyan lett egy színes hajú, tetovált, metalt
hallgató felnőtt – ezen mindig jókat mosolygunk. Szóval én tényleg nem
kamaszként lázadtam… Felnőtt fejjel lettem ilyen elborult.
Az
ultimate kedvencem, ami rajongásom első tárgya volt, az Evanescence. Az első
rock banda volt, akiket hallgattam, és akiknek minden számát szeretem a mai napig. Utána jött
még mellé a Within Temptation – ami szintén nagy szerelem –, a Skillet, Lacuna
Coil, Halestorm és még sokan mások.
Az
utóbbi években szívesen hallgatok ritmusosabb, populárisabb fúziós metalt is.
Ilyen például az Amaranthe vagy az Icon for Hire. Nekem ezek a „bulizós”
zenéim. Ha nem akarom teljesen kikészíteni a kollégáimat, inkább ezeket tolom
az arcukba. Ezt öt pernél tovább szokták bírni. (Ha genya vagyok, vagy
felbosszantanak, beteszek valami hörgős-üvöltőst, szeretem hallgatni, ahogy
szörnyülködnek).
A zene hatása az írásaidra
Nem
mindig hallgatok zenét írás közben – sokszor énekelgetek magamban (vagy
hangosan, ha senki sincs a közelben), és ez olyankor elvonja a figyelmemet –,
de ha igen, akkor olyasmit, ami illik annak az aktuális jelenetnek a
hangulatához. A legutóbb az Evanescence The Only One című számára írtam az új,
készülő könyvem egyik jelentetét - amit most ezért még nem osztanék meg
veletek, de majd idővel. Akkor bekapcsoltam ezt a zenét, és végtelenítve ment,
amíg annak a bizonyos szakasznak a végére nem értem.
De
általában jellemzőbb, hogy egy egész könyvhöz egyetlen számot kapcsolok. Amikor
azt a számot hallgatom, látom magam előtt pörögni a történetet, mintha csak egy
trailert néznék.
Imre Viktória Anna
1988-ban
születtem Szombathelyen, de azóta is vándorlok a nagyvilágban. Amióta az
eszemet tudom, olvasok, írok és rajzolok. Az ELTE angol irodalom szakán
végeztem, de még a szakdolgozatomat is démonokból írtam. Első regényem, a
Kísértés Rt. 2011-ben jelent meg, Az Őrült Hold alatt 2013-ban. Időnként
novellákat is írok – például korrupt pápákról vagy életképtelen vámpírokról.
A
legutóbbi regényem, A bosszúszomjas doktor egy trilógia első részeként jelent
meg 2016-ban. A cselekmény egy erősen félresiklott XIX. századi Londonban
játszódik, amit kétszáz éve sötétség borít. Alkimisták, mágusok és boszorkányok
marakodnak a városon, három orvos pedig úgy dönt, hogy egy kegyetlen rítus
segítségével magához ragadja a hatalmat. Jelenleg a második köteten dolgozom,
és ha minden összejön, jövőre meg is jelenhet.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A
műfaj szeretetét a bátyám örökítette rám: az ő gyűjteményében akadtam rá
tizennégy évesen a Nightwish "Sleeping Sun" című számára, és ennek beláthatatlan
következményei lettek. :) Eleinte azokat a bandákat hallgattam, amiket ő is
(Nightwish, Rhapsody, The Gathering, Guano Apes), később bővült a kínálat.
Lényegében "mindenevő" vagyok: Within Temptationtől kezdve
Rammsteinen át Dimmu Borgirig bármit szívesen hallgatok, amíg megfog benne
valami, de előny, ha női hang énekli a dalszöveget.
A
teljesség igénye nélkül mostanában ezek szólnak legtöbbször a lejátszómon:
Delain, Lacuna Coil, Serenity, Evanescence, Sirenia, Stream of Passion, Leander
Kills
A zene hatása az írásaidra
Gyakran
előfordul, hogy zenehallgatás közben támad ötletem: legutóbb a Lacuna Coil
"Blood, Tears, Dust" c. száma alapozott meg egy jelenetet, amit
sajnos nem fejthetek ki bővebben anélkül, hogy elspoilerezném a következő könyvet.
:)
De,
hogy konkrétummal is szolgáljak, a Sonata Arctica "Wildfire" c. száma
sokat segített az alábbi jelenet hangulatának megteremtésében:
"Első
emléke a tűz volt: őrjöngő, mindent elemésztő pokol. Emlékezett a forróságra, a
különféle elemektől narancs, zöld, bíbor árnyalatúvá változó lángnyelvekre.
Talán hároméves lehetett – alig tanult meg olvasni –, és sírva csimpaszkodott
az apja nyakába, annyira félt.
–
Csillapodj, fiam – paskolta meg a hátát Aurelius Bell, korának egyik
legkiválóbb alkimistája. – Anyád úgysem veszi már hasznát.
Úgy
beszélt hozzá, akár egy megbokrosodott lóhoz. Nem sokkal korábban még odafent
álltak a toronyszobában, és a használaton kívüli lombikokat, kémcsöveket
nézegették. Aurelius néhány napja örökölte meg a tornyot, és a kisfiú a maga
naiv örömével azt hitte, most majd odaköltöznek ők ketten, és minden este
együtt várják majd, hogy az anyja hazatérjen a Tanács üléseiről. Hiszen a nő
teljes felszerelése ott hevert szétszórva a dísztelen polcokon, asztalokon –
mintha Servilia csak elugrott volna egy palack higanyért, és bármikor
megjelenhetne a lépcső tetején. Még a ruhái is ott lógtak a szekrényben: fehér
blúzok, sötét szoknyák, három pár cipő.
–
Hol lesz az én ágyam, apám? – kérdezte Harry fülig érő szájjal. Annyira
izgatott volt, hogy pislogni is elfelejtett.
A
férfi válasz helyett felemelte a tiszta szesszel teli üveget – „Soha, semmilyen
körülmények között ne nyúlj hozzá, fiam!” –, és módszeresen végiglocsolta
Servilia Morgan hátrahagyott jegyzeteit. Néhány ruhadarabot is szétdobált, majd
pedig egy nedves ösvényt húzott az alkohollal egészen a helyiség közepén álló
kemencéig. Amikor végzett, szépen odaállította a kiürült üveget a bejárat
mellé, és magához intette az értetlen kisfiút.
–
Gyere szépen! – A karjába kapta, pedig Harry már ügyesen tudott sétálni.
A
következő pillanatban olyasmit tett, amit a fia évek múltán sem tudott
észérvekkel megmagyarázni: gyufát gyújtott, és az égő pálcikát belepöccintette
a kemence szájába.
Olyan
hirtelen szabadult el a pokol a toronyszobában, hogy Harry szíve kihagyott egy
ütemet. Üvegek robbantak szét, ezerfelé szórva a szilánkjaikat; könyvek kaptak
lángra, és az amúgy is rossz levegőjű helyiséget sűrű fekete füst lepte el. A
kemikáliák szaga ekkora hőfokon orrfacsaró volt.
Aurelius
nedves rongyot szorított a fia arcára, és futva megindult vele a lépcsőn
lefelé. A gyerek köhécselt és könnyezett, apró mellkasát pedig máris rázni
kezdte a kétségbeesés. Nem így képzelte ezt el, nem és nem. Ő csak annyit
akart, hogy a szülei végre együtt legyenek, és nem értette, mi kifogása van ez
ellen az apjának.
Fülsiketítő
hangorkán tombolt a fejük felett, és hiába kellett volna halkulnia, ahogy
lefelé haladtak, inkább hangosabbá vált. Minden dörrenésnél megremegtek a falak
és maga a lépcsősor is, mintha földrengés lepte volna meg Londont.
Mire
az utcára értek, már kövek hullottak a toronyból, és a robbanások zajába a
járókelők sikoltozása is vegyült. Harry rettegve fordította felfelé az arcát,
mert akármennyire borzalmas volt is az egész, képtelen volt levenni róla a
szemét. Látnia kellett, mit művelt Aurelius Bell féktelen dühe annak a nőnek a
hagyatékával, aki őt a világra hozta."
(A
villámsújtotta torony, 2016.)
Kiss
Balázs Kunó
1. A 2017-ben megjelent,
"Semmit és azt könnyedén" című könyvem leginkább taoista ihletettségű
műnek fogható fel, ha kategorizálni szeretnénk. Ám a mai, XXI. századi problémákra
reflektálva, vallás és filozófia nélkül mesélem el, hogy hogyan lehet úgy élni,
hogy mindeközben az ember semmit nem akarásból tesz - és mindezt könnyedén.
Hivatalosan ez az első igazi
könyvem, de valójában már a hetedik. Egy könyvkiadó vezetőjeként két oldalról
kezelem a könyveket, és nagyon szeretem azt a folyamatot, ahogyan egy
kéziratból nyomtatott kiadás lesz.
2. Tulajdonképpen egész életemben
rock, vagy rock alapú zenéket hallgattam, bár inkább az alternatív vonal
vonzott, mint például a Sziámi vagy a Kontroll Csoport - és korának hasonló
együttesei. Kortárs metal vagy rock bandákat nem ismerek, de sokszor előveszek
olyan klasszikusokat, mint a Pink Floyd, The Doors vagy a Deep Purple. A
Hammond orgona alapú együtteseket különösen kedvelem. Bár manapság leginkább
klasszikus zenét hallgatok, abból Beethowen a kedvencem. A kortárs zene
valahogy nem talál meg, pedig nyitott vagyok, de általában valamit hiányolok
belőlük - mármint ami eljut hozzám ezekből a műfajokból. A világzenei alapokra
épülő dalokkal is jóban vagyok, de egyik téren sem tudnék nagy kedvenceket
kiragadni, mert nagyon széles a paletta, amiket hallgatok.
3. Sok korai versemet ihlette a
Doors vagy a Sziámi. A könyveim munkálatai során szinte 90%-ban valamilyen
rockos zene szólt. Bár nincs nagyon konkrét történet, amit elmesélhetnék, de a
zene végigkíséri az életemet, nagyon aktívan. Ha ez mond valamit, akkor
születésnapomra általában Wagner operára kérek jegyet az első sorba az
Operaházba. A könyveimben egyébként ami aktívan megjelenik, az a színház.
Egyrészt maga a színház és a valóság viszonyát használom, másrészt a rengeteg
színházi darab töménytelen mennyiségű alapot ad különböző valós élethelyzetek
megértéséhez. Kicsit elkanyarodtunk a zenétől, de hát ma már a színház sem
képzelhető el zene, zenei aláfestés nélkül, nem is beszélve az operákról, amiknek
nagy rajongója vagyok. Bár, ha 20 évesen valaki azt mondta volna, hogy operát
fogok hallgatni, valószínűleg kinevettem volna. Így a B oldal felé (hogy
autentikus legyek) az embernek változik az ízlése.
Fotó: Sárosi Zoltán
Kleinheincz Csilla
Együtt
élek a fantasztikus irodalommal. Szerkesztem, fordítom és írom, és ha netán
képes lennék zenélni, akkor is onnan merítenék. A valóságon túli elemek
lehetőséget adnak arra, hogy mélyen igaz dolgokat vizsgáljak meg és fogalmazzak
meg magamnak, és ez a látszólagos ellentmondás érdekel igazán. A legutóbbi
munkám az Ólomerdő-trilógia (amelynek utolsó kötetével még adós vagyok), ez a magyar
népmesevilágból építkezik, és finoman arra keresi a választ, ki hogyan találja
meg önmagát és az útját. A főszereplő lány egyébként rock és metal rajongó, és
még ha ezt nem is hangsúlyozom különösebben, amikor írni kezdtem a történetét,
tudtam, hogy másként nem is lehet: a mágiához ez a zene illik leginkább.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Többnyire
hangulatfüggő, mit hallgatok, de bizonyos előadókhoz, együttesekhez gyakran
visszatérek, ilyen a Dream Theater, Anathema, Devin Townsend, a The Moon and
the Nightspirit, a Volbeat vagy a Spock's Beard. De mindig jönnek új dalok,
hatások, különösen, mert a párom nálam jóval nagyobb zeneértőként nem hagyja,
hogy tudatlan maradjak, és nagyon jól ráérez arra, hogy mi tetszene nekem.
A zene hatása az írásaidra
Néha
hallgatok zenét írás közben, mindig épp azt, amiről úgy érzem, illik az adott
könyvhöz vagy jelenethez. Amikor az Ólomerdőt és a folytatását írtam, leginkább
szimfonikus és folk metalt hallgattam (Apocalypticát, Nightwisht, Thy
Catafalque-ot és The Moon and the Nightspiritet), utóbbinak a szövegei is
összecsengtek néha az általam elképzelt tündérvilággal. Hogy emiatt olyan
idegenek néha a tündéreim, nem állítanám biztosan, de azt gondolom, ez a fajta
zene is mélyről merít, ahhoz az időhöz kiált vissza, amikor még mágia élt a tüzek
és lámpások fénykörén túl, és az erdők nem voltak sem szelídek, sem emberiek.
Úgy
tizenöt éve, épp, amikor megtaláltam magam a novellaírásban, a My Dying Bride
és az Anathema voltak az aktuális kedvenceim, és bár konkrét számok hatását nem
lehet felfedezni egyik akkori írásomban sem, a sötét hangulat ott van több
akkori novellámban is. Nem voltak
azok
horrortörténetek, de sokszor a fonák oldalról szemlélték az életet (és a
halált).
És
van egy teljes novellám a zenéről (Sellődal), de nem nagyon tudok kiragadni
belőle részleteket, talán ez, a zene erejéről:
"Az
erősítő csak egészen halványan rezonált be. A fájdalmas hang keresztüláramlott
rajtam, csontjaimban éreztem a rezgését, aztán maga mögött hagyott, kilebegett
a tenger fölé. Úgy éreztem, mintha a szívemet is felkapta volna menet közben,
hogy kisodorja és beszórja a habokba.
Nem
csak magány zengett benne, hanem titkosan mély megnyugvás is, mintha a dal
horgonyt vetett volna, kijelölve énem tömör szikláját is. Bölcsességet éreztem
áradni benne, s diadalt a szomorúság mellett. Megzavarodva bámultam a
felágaskodó hullámokat, képtelen voltam egyszerre befogadni mindent. Mintha nem
is éneket, hanem ezernyi különálló gondolatot hallottam volna. Kávém kihűlt a
bögrében.
A
legerősebb azonban mégis a hívás volt. Tudtam, hogy már nem lehetek közelebb
mint vagyok, mégis, minden porcikám sajgott a vágytól, hogy feloldódjak a
zenében, letépjem a hangfal elejét, és megkeressem a gépben azt, aki
énekel."
Az
Ólomerdőben-Üveghegyben meg ezeket találtam konkrét utalásként: https://moly.hu/idezetek/885486 és https://moly.hu/idezetek/885487
Fotó: Uzseka Norbert
Kukorelly Endre
1963
szeptemberétől három évig a Fradi kölyökcsapatában fociztam, később alacsonyabb
osztályokban is. 1997-ben megalapítottam a Magyar Íróválogatottat. Irodalmi
lapoknál dolgoztam, négy évig a Magyar Narancsnál is. 25 magyar, 18
idegennyelvű könyvem jelent meg, regények, versek, rövidprózák és esszék,
legutolsó a Porcelánbolt – egyfajta irodalomtörténet, a kortárs magyar
irodalmat igyekszik játékba hozni. Két és fél évig az LMP parlamenti
képviselője voltam. 1993 óta kreatív írás szemináriumokat tartok olyanoknak,
akik maguk is írni akarnak.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Nagyon
nem vagyok benne – itt most egy laikus beszél. Egy biztos, a többi nem: az
abszolút metal Richard Wagner. Hallgasd, amíg át nem üt. Először-másodszor
lepattan rólad, mert (még) súlyosan süket bunkó vagy, és nyolcadszor is lepereg
a primkó lelkedről, csak a kilencedik heavy odahallgatásra üt át. Üt szét.
Változtat meg. Hoz rendbe. Hoz föl. Térít magadhoz. 9 mélymagas hallgatás: 9
Walkür, Wotan lányai, talpig páncélba öltözött, vadul száguldozó szüzek. Amúgy
hallgattam – inkább hallottam – ezt-azt, inkább a Rolling Stonest mint a
Beatlest, a The Who-t és Jimi Hendrixet, az AC/DC-t és az Uriah Heep-et, de
igazából a Led Zeppelin és a Deep Purple jött be. Aztán sokáig csöppet sem
hallgattam ilyesmit, kimaradt az underground, a dark, a thrash meg a death, az
Iron Maiden, a Bon Jovi meg a Motörhead, és a magyar izéket mulatságosnak
találtam. Teljesen lejöttem a dologról, és csak a Rammstein vitt vissza. Ugye,
egyszerűen az, hogy németül énekelnek, nem? Nem hallod ezt? Akkor mit hallasz?
A Metallica nem, viszont valamivel később a Placebo nagyon beütött.
A zene hatása az írásaidra
Wir
haben Angst und sin allein / Gott weiß ich will kein Engel sein. Nem tudom, ez
hatás-e vagy sem. Hatás.
Lauer Gábor
1. Egyelőre egy egykönyves,
írogató fazon vagyok, akinek
Út sehová című
novelláskötete nagyjából egy éve jelent meg. Ha a műfaját pár szóban
jellemeznem kéne, azt mondanám róla: félelem, őrület, és feketeség, feketeség,
feketeség. Rettegéseink alapjait boncolgatja a kötet. 2018-ban terveim szerint
tesója érkezik majd. Civilben műszaki eladó vagyok egyébként, még „civilebben”
pedig zenélek is. Volt egy Tirpunk nevű zenekarom (pont a Hammerben jelent meg
lemezünk CD mellékletként 2008-ban), most pedig egy Rancid tribute csapatban
csinálok zajt.
2. Elég vegyes a lista. Skunk
Anansie, Skindred, Sick of it all, Rancid, Backyard Babies, The Virginmarys.
Leginkább ezek pörögnek a lejátszómban. Hmm, most látom, hogy mindegyikben van
„i” betű. Talán ez köti össze őket? Ezen még nem is gondolkodtam...
3. Ilyenről sajnos nem tudok
beszámolni, azt azonban kijelenthetem, zengett már például a Kill the power -
mondjuk úgy - pihenésképpen, mikor szünetet tartottam egy vértől sikamlós oldal
közben. Hát, nem lett éppenséggel kevésbé pokoli a folytatás.
Mickey Long / Rákosi Miklós
Rákosi
Miklós néven láttam meg a napvilágot, néhány évtizeddel ezelőtt. Gyerekként is
már történeteket találtam ki, bár ezt akkor még sokan lódításnak nevezték. Ez a
szenvedélyem viszont a mai napig elkísér, és a históriák mozgóképként forognak
lelki szemem előtt, nekem csak figyelnem és jegyzetelnem kell. A Karcolat.hu
internetes oldalán kezdtem publikálni az írásaimat, ahol majdnem hatvan
feltöltött alkotásom van. Szerencsémre egy olyan csapatba botlottam bele, akik
mindenben segítettek.
Azóta
garázdálkodtam már a Mysterious Universe világában, egy novella erejéig
irányítottam Ammerúnia hősét, Asslanthasi Aldyrt, és létrehoztam egy bohókás
mesevilágot, az Arany Tölgyfalevél Tanodát, amely két részt ért meg idáig.
Folyamatosan
ötletelek és írok. Cetlikkel van tele minden zsebem, mert ha eszembe jut egy jó
jelenet, vagy egy geg, akkor azonnal le kell írnom. Aztán persze a gép előtt
simán kihordok néhány infarktust, ha kiderül, hogy valamerre elkevertem a
papírokat. A legutóbbi novellámnál például három napig kerestem azt a blokkot,
amire a befejezést írtam. Ez egy fantasy világban játszódó zombis, kaszabolós
írás, amelyben egy halhatatlan nomád összetűzésbe kerül egy ősi istennel. A
Darrgenor síri csendje, ami a Főnix gondozásában, a Halhatatlanok c.
novelláskötetben jelent meg, a humoros oldaláról közelíti meg az öröklétet:
„Csontos
Harleck rezzenéstelen arccal meredt a lapjaira. Fehéren világító csontvázként,
ez mondjuk nem volt nagy kunszt tőle. Abban viszont mindenki megegyezhetett,
hogy a kifejezéstelen tekintetett új szintre emelte. Klasszikusan fekete
köpönyege csuklyáját mélyen a szemgödre felé húzta. Jó lapjárása lehetett, mert
egy mozdulattal betolta az asztal közepére az előtte tornyosuló bronzdukát
halmot.”
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Amikor
gépre viszem az előttem tornyosuló cetlihalmot, mindig szól a háttérben a zene.
Főleg ha nem mesekönyvet írok, hanem felnőtteknek szóló, tesztoszteronban és
humorban fürdő akciórészeket. Ilyenkor általában azok a „klasszikusok” szólnak,
amiket nem tudok megunni. Guns N' Roses, AC/DC, Metallica, Billy Idol. A Shock
to the System például állandó vendégem a kocsiban is, ilyenkor nagyon kell
figyelnem, mert a rend éber őrei nem értékelik ha túlzottan élvezem a zenét.
Vagyis pont az, hogy értékelik… :D Debreceni létemre természetesen nagy kedvenc
még a Tankcsapda, az Alföldi gyerek is beleivódott a hallójáratomba.
A zene hatása az írásaidra
Amikor
a most még megjelenés előtt álló steampunk vadnyugati kisregényem készült,
akkor a ZZ Top ugrott a képzeletbeli ranglistám dobogós helyére. A jellegzetes
hangzásviláguk miatt, egyszerűen imádom
a három szakállas fazont.
A
Led Zeppelin - Stairway To Heaven ötletére, illetve ihletére egy fanyar
hangulatú sci-fi novellát is írtam még 2010-ben, ami csak a neten olvasható: http://karcolat.hu/irasok/egyeb/mickey_long/stairway_to_heaven
Molnár Krisztina Rita
Molnár Krisztina Rita költő,
író, műfordító. Legutóbbi verseskötete, a Levél egy fjord partjáról 2017
októberében jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában. A kötet harmadik hete az
Írók Boltja sikerlistás könyve. Ezzel szinte egyidőben látott napvilágot a
Derűs hétköznapok című kalendárium-regénye (Naphegy Kiadó, 2017), ami a Maléna
kertje című Ovidius-parafrázisához kapcsolódik. A gyerekeknek és felnőtteknek
szóló meseregény második kötete, a Kréta-rajz, a három főszereplő tíznapos
naplója. A most megjelent zárókötet az időre hívja fel az olvasó figyelmét,
azt, hogy ne csak azt vegyük észre, hogy múlik, hanem azt is, mivel telik.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
A rock-zenével –
ahogy gondolom, a kortársaim jórésze – egy egyszerű zsebrádió segítségével
kerültem kapcsolatba. Majdnem többes számban írtam, ugyanis öcsémmel együtt
kuporogtunk délutánonként a Petőfi Rádiót hallgatva a rádió előtt, és
hallgattuk az angol nyelvű számokat, aminek az öcsém, aki akkoriban gitározott,
az akkordjait, én pedig a szövegét igyekeztem valahogy leírni. Nem volt
egyszerű, sem az angoltudásom, sem például Mick Jagger kiejtése nem segítette a
műveletet. Pedig nagyon szerettük volna eljátszani az Angie-t, aztán persze el
is játszottuk valahogy, és szerettük a Rolling Stones-t nagyon. De hallgattunk
Led Zeppelint, Doorst, az Animalstől a régi balladát, a House of the Rising
Sun-t, és amikor végre lett egy kazettás magnóm, akkor az első kazettám egy
Beatles volt. Addigra már a barátnőm jóval idősebb bátyja összes
Beatles-kazettáját kívülről fújtuk, pedig ezek valójában nem a mi zenéink
voltak, egy generációt elcsúsztunk, mégis rajongtunk értük. Természetesen
csöves nadrágban, alföldi papucsban, térdig érő pólóban jártam ekkoriban, és a
gázálarctáskámon egy bőrszíjra fűzött csirkenyak-csontok lógtak. Kifőztem a
csontgyöngyöket és szépnek láttam őket. Persze béke-jelvényem is volt, és egy
idő után magyar rock-zenekarok – Piramis, Pandora’s Box – koncertjeire jártam.
Az AC/DC filmet is megnéztem – ma már nem tudom meghallgatni Angus Youngot.
Érdekes, a rock gimis koromra lassan elmúlt, ez a lázadás a felső tagozatra
esett időben, amikor az iskolában még éltanuló voltam és jókislány. Bár kevésbé
kemény hangzású rock-zenét hallgattam gimiben és hallgatom azóta is. Pink
Floyd, Dire Straits, Doors – most is épp Pink Floyd szól. De volt jónéhány év,
amikor nem tudtam ezeket a zenéket bekapcsolni, amikor a gyerekeim kicsik
voltak, zavart a rockzene hangzása, diszharmóniát keltett bennem. Ahogy az
underground is, amit pedig annyira szerettem. A Második Műsor, a Balaton, a
Trabant, az Európa Kiadó valamikor az életem része volt, és aztán megdöbbenve
tapasztaltam, hogy képtelen vagyok meghallgatni a dalokat – se a szöveg, se a
zene nem tud hozzám szólni. Aztán amikor a fiaim kiskamaszok lettek,
megismertem velük a Green Dayt és elégedett voltam az ízlésükkel. Ők persze ma
már egészen mást hallgatnak, én pedig mostanában fedeztem fel néhány izlandi
rockzenét, például a Sólstafirt, Sigur Rost. Az utóbbi nagyon megkedveltem. De
az igazság az, hogy ma már nagyon ritkán hallgatok rockzenét. Írás közben
kiegyensúlyozottabb hangzásra van szükségem, kisebb amplitúdókra érzelmileg és
hangzásban is. Klasszikusok vagy drum, házimunkához filmzene, például az Amelie
csodálatos élete remek takarításhoz, az autóban pedig legtöbbször az Órák című
film zenéje szól.
A zene hatása az írásaidra
A most megjelent
Derűs hétköznapokban bolondok napján Pink Floydot hallgatnak a gyerekek, mert
Anna néni, a rajztanárnő megmutatja a mobilján nekik, miután nem hajlandó
csendéletet rajzolni, helyette a kedvenc együttesének rajzol lemezborítót. Azt
hiszem, ez az egyetlen konkrét példa. Áttételesen biztos, hogy nagyon sok zene
hatott az írásaimra, arra, hogy írok egyáltalán. De nem elsősorban a rock,
hanem a zene, a zenélés. Nálunk mindenki zenélt és vannak a családban zenészek
is, én is zongoráztam nyolc évig. Tegnap este egyébként elalvás előtt a
karácsony előtt a Naphegy Kiadónál megjelent Világvége alsó című népmese-átiratokat
olvastam. Az antológiában nekem is megjelent egy mesém, de most Gimesi Dóra
gyönyörű meséjét, A halhatatlanság dalát szeretném ajánlani. A királyfi, aki
vonattal utazik a királylány megmentésére a Világvégére, egész úton gitározik.
Jimi Hendrix, Pink Floyd, Beatles, Rolling Stones szól a kupéban, és még a
savanyú képű kalauz is jókedvre derül.
(Fotó: Wavrik
Gábor)
Nagy Koppány Zsolt
1. Nagy Koppány Zsolt vagyok,
regényeket és novellákat írok elsősorban. Köteteim a Magvető Kiadónál jelentek
meg, 2016-ban József Attila-díjat kaptam. A legutóbbi könyvem (Nem kell vala
megvénülnöd 2.0) egy utópia arról, hogy valamikor a század derekán a
nyugdíjbiztosítási rendszer tarthatatlansága miatt elkezdik először csak
nyilvántartásba venni, majd a lakosság többi részétől elkülöníteni, végül pedig
megsemmisíteni az ezredforduló előtt született „öregeket”. Ez így elég durván
hangzik, mint ahogy az is. A könyvben gyakran hangzanak el a zeneirodalomra
vonatkozó utalások, gyakran konkrétan is: meg kell hallgatni például az R.E.M.
Drive című száma szólónak is beillő riffjét, hogy a történet érthetővé váljon,
meg ilyenek.
2. Sokáig a The Doors volt a
kedvenc együttesem, közben meg a Guns N' Roses, szóval sajnos semmi különleges
perverzióm nincs. A magyarok közül a Hobo Blues Band meg egy időben a
Tankcsapda. Rengeteg zenét hallgatok amúgy, mindenfélét, egy ideje népzenét is
szívesen, de mostanában azt vettem észre, hogy az elfogyasztott mennyiség a
zene élvezhetősége minőségének a kárára megy: régebben ronggyá hallgattam bizonyos
albumokat, minden hajlítást betéve ismertem, most meg annyi a meghallgatnivaló
szám, album, hogy ilyen elmélyült zenehallgatásra nincs mód.
3. Bár egyáltalán nem vagyok oda
Toto Cutugnóért, de a L’Italiano és a
Soli című számait mindenki ismeri, és
van egy novellám (Ne múljon el a nap a te haragoddal), amelyik tulajdonképpen
erre az utóbbi számra épül.
Nemes István / John Caldwell, Jeffrey Stone
Nemes
István
vagyok, 57 éves; 27 éve főállású író, szerkesztő és műfordító, a Cherubion
kiadó alapítója. Ez idáig kb. 190 regényem, száznál több fordításom és elég sok
rövidebb írásom jelent meg; összességében nagyjából ötszáz könyvben szerepel a
nevem. Főként fantasy és sci-fi zsánerben publikálok, de néha ifjúsági és
romantikus műveket is elkövetek. Legismertebb műveim a John Caldwell álnéven
írt fantasy regényeim, s azon belül is a Káosz-ciklus, melyek főhőse Skandar
Graun, egy randa félvér ork, Yvorl isten harcos-papja, s az ő történetéhez
kötődő egyéb sztorijaim. Írásaim általában darkos hangulatúak, akciódúsak &
fordulatosak, némi trágár „kocsmahumorral” fűszerezve.
Legutóbbi
művem, amin még jelenleg is dolgozok, a „Csempésztánc”, a Kalóztánc 2 antológia
belső regénye, amely a hatodik kötet lesz a Tánc-ciklusban, azaz, Skandar Graun
ifjú kori kalandjainak lezárása, amely épp ott fejeződik be, ahol annak idején
a Káosz-ciklusom 1990-ben megjelent első regénye, „A Káosz Szava” elkezdődött.
A megjelenés 2018 tavaszán várható.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Zenehallgatás
nélkül képtelen lennék alkotni (a csend kiöli belőlem a kreativitást), s mivel
nem ritkán 12-14 órát töltök írással vagy fordítással a számítógép előtt,
kiszámítható, hogy nem csekély mennyiségű zenét hallgattam eközben az elmúlt
két évtizedben. Alapvetően majdnem mindenevő vagyok, s néha klasszikus zenéket,
operákat, filmzenéket, világzenéket, egyebeket is befogadok, hangulattól függ,
épp melyiket, de az időm nagy része, úgy kilencven százalékban, a metal és az
industrial között oszlik meg, nagyjából egyenlő mértékben. Amikor sci-fit írok
vagy fordítok, elektronikus zenét hallgatok (mostanában főképp aggrotechet vagy
dark elektrót), fantasy írásakor pedig metalt; elsősorban szimfonikus black
metalt, folk metalt, pagan metalt vagy viking metalt.
Ha
az első számú kedvenceimet kellene listáznom, nagy gondban lennék, hiszen
rengeteg együttes van, amiket nagyra tartok, és amelyek között legfeljebb a
pillanatnyi hangulatom alapján tudnék bármiféle sorrendet felállítani. Aztán
másnap ez a sorrend már változna is. Próbálok tehát most úgy írni, hogy arra
gondolok, az elmúlt évek (évtizedek) alatt, mely bandáktól hallgattam a legtöbb
zenét…
Metalban
(talán): Limbonic Art (mert oly imádni valóan sötét), Arcturus (mert oly
különleges és egyedi), Dimmu Borgir (mert oly földbe döngölő), vagy a Covenant /Kovenant/
(mert csak). Vagy az ukrán, ámde önmagukat orosznak valló Nokturnal Mortum,
akiknek a „Nechrist” c. albumát (meg a többit is) éveken át „rongyosra
hallgattam”. Felsorolni sem bírnám, kik hatottak még rám az elmúlt években, de
mostanság – a „Csempésztánc” írásakor például leginkább – Finntroll, Trollfest,
Nekrogoblikon, Korpikliaani, Ensiferum, Manegarm, Graveworm, Eisregen, Turisas,
Tvangeste, Moonsorrow, Arkona vagy akár a Therion… és folytathatnám a
felsorolást még oldalakon át! Sok-sok (még sok-sokabb) oldalon át…
Industrialban
(talán): a Dawn of Ashes, Life Cried, Kill the Sleeper, Bestias de Asalto, Die
Braut Brain Infect, Velvet Acid Christ, Ad Inferna és az FGFC820 hatottak rám
leginkább… de itt is felsorolhatnék száznál is több bandát, amiket nagyon bírok
– köztük a magyar Infra Blacket és Plasma Poolt, amiket a mai napig is gyakran
előveszek.
A zene hatása az írásaidra
Mindazon
zenék, amiket írás közben hallgatok, elengedhetetlen hangulati elemei a
műveimnek. Mindegyik regényemhez tudnék kötni valamit, ami az alapot adta írás
közben. Ám ha ki akarnék emelni egyet a sok közül, feltétlenül meg kell
említenem a másfél évtizeddel ezelőtt írt „Fekete Lángok” c. regényemet,
melynek keletkezését két tényező is segítette. Szinte egyszerre kaptam meg
Zubály Sándor grafikus barátom egy extravagáns címlapját, amelyet nem
kifejezetten számomra festett, csak úgy kedvtelésből; valamint a (finn-magyar)
Finnugor együttes első albumának végső vágás előtti anyagát, melyet a magyar
frontember, Gabriel Wolf küldött át nekem. A festmény illetve az album 8.
számának (Behind the Mirror) témája és hangulata oly annyira stimmelt az
általam elképzelt sztorihoz, hogy megpróbáltam összehangolni a dolgokat: a
főszereplőim külsejét a képen látható alakokhoz igazítottam, a regény egyik
csúcsjelenetét pedig a dalszöveghez és a zene hangulatához pofozgattam. Ez a
három tényező – a festmény, a zene és a regény története – oda-vissza hatott
egymásra. A Finnugor albuma eredetileg a „Rearming Ancestral Pro¬ge¬nies” címet
viselte volna, ám a történtek után Gabriel is változtatott, s „Black
Flames”-ként jelent meg a francia Adipocere Recordsnál, 2002-ben, ugyanazzal a
borítóképpel, mint ami a könyvre került.
Nemes Z. Márió
1. Költő, esztéta, egyetemi
oktató vagyok. Legutóbbi verseskötetem
A
hercegprímás elsírja magát (2014) címen jelent meg a Libri kiadónál. Ebben
a kötetben magyar történelmi és népmesei elemeket próbáltam remixelni pop- és
szubkulturális motívumokkal egy groteszk, gyakran horrorisztikus testköltészet
keretei között. Több elméleti kötetem is megjelent (
A preparáció jegyében, 2014,
Képalkotó
elevenség, 2015), melyek filmes, képzőművészeti és irodalmi tárgyú írásokat
tartalmaznak. Egyik szerkesztője vagyok a Technologie und das Unheimliche
http://www.technologieunddasunheimliche.com/
angol nyelvű kultúraelméleti fanzine-nak, mely művészeti kollektívaként is
működik és egy határozott zeneesztétikai irányvonal (militáns elektronika) is
jellemző rá. Jelenleg egy kispróza-köteten dolgozom, illetve a hungarofuturista
mozgalom
http://tranzitblog.hu/ez-egy-tobbfrontos-kulturalis-partizanhaboru-a-hungarofuturizmus-eveben/
ügyes-bajos dolgaival foglalkozom.
2. Mindig is az extrém műfajok
érdekeltek, próbáltam lefúrni a zenei formátlanság határára. Kamaszként
alapvetően black metal rajongó voltam, lelkesen hallgattam mind az ortodox,
mind az újhullámos bandákat. Ez az irány még mindig érdekel, de mostanában
jobban lázba hoznak az olyan fúziós zenék, melyek képesek ötvözni az
experimentális black metal és a dark ritual, noise, electro hangzásokat. Ezt az
esztétikai világot próbáltam bemutatni a Necrostructure-trilógiában
https://soundcloud.com/technologieunddasunheimliche/mario-z-nemes-necrostructure,
melyet a Technologie und das Unheimliche mixtape-sorozatába kompiláltam, de
újabb felfedezéseim közül mindenképp kiemelném Maxime Taccardi K. F.
R.-projektjét https://www.youtube.com/watch?v=X2Z-D_D7HBY&t=349s
, illetve a Gnaw Their Tongues https://www.youtube.com/watch?v=e5DuvmjgZhE és a The Body https://www.youtube.com/watch?v=6oWxfAvJKhE&t=1256s nevű zenekarokat.
3. Az extrém műfajokra jellemző
dehumanizáló szemlélet mindig is jelen volt a szövegeimben, de a legkonkrétabb
utalások A hercegprímás-kötetben
találhatóak, ugyanis a versek népi (neo)szürrealizmusára nagyban hatott a
Tormentor Recipe Ferrum című albuma.
Az egyik közös pont ebben az összefüggésben Hany Istók alakja, akinek mitikus
figurájáról én is megemlékeztem. Innen jött az ötlet, hogy mindenképp szerettem
volna valamilyen formában együttműködni Csihar Attilával, mely Csala Bertalan
kurátori munkájának hála 2016-ban meg is valósult a Noise Anatomy https://www.youtube.com/watch?v=f7IBPF5W-iY
fesztivál keretében, ahol több más zenekarral együtt Attila is felhasználta a
verseimet egy speciális produkció során. A fesztiválnak a tavaly karácsonyra
megjelent Noise Anatomy kiadvány
(JAK, Melting Books, 2017) állít emléket, mely egy underground művészeti
„szeretetcsomag”, hiszen a zenészek által fel- és bedolgozott verseimet
tartalmazza Kis Róka Csaba illusztrációival, illetve ott figyel még az
interjúkkal felturbózott koncert-DVD is.
Poós Zoltán
1. Poós Zoltán 1970-ben született
Battonyán. 1988-ban díjazott volt a Diákírók és Diákköltők Országos
találkozóján, majd 1992-ben megjelent első kötete a Cserépfalvi gondozásában.
Hat verseskötetet, négy regényt és számos dizájnnal és popkultúrával foglalkozó
esszékötetet publikált. 2002-ben Zelk Zoltán-díjat, 2012-ben Füst Milán-díjat
kapott, Inzultusok című Örkény István ösztöndíjas drámáját beválogatták a Dramaturgok
Céhe antológiájába. Az alkony fokozatai, a Szív határai és az Állami Áruház
című könyveiből rádiójátékok készültek.
Legutóbbi könyve, az Étvágy az
imákra című regény különös utazásra hívja olvasóját, bejárhatja a
rendszerváltás Magyarországát, de Poós Zoltán regénye megmutatja azt is, hogy a
világ közepét mindenki maga jelöli ki. Akár úgy is, hogy szerelmével együtt
rámutatnak egy pontra. Kádár János temetésének napján 1989. július 14-én Vitus
Istvánnak nem jut eszébe a Miatyánk néhány sora, és ahogy emlékezni próbál az
imára, olyan dolgokat is felidéz, amelyek talán meg sem történtek vele.
Elhagyni készül egy számmal jelölt majorságot, mert Budapestre költözik, és
ahogy egyre távolodik a gyerekkor vidékétől, úgy építi fel az egykori Pereget,
ad identitást a településnek, ahogy identitását keresi az ország is, és persze
maga a tizennyolc éves Vitus is, akivel ezen a bizonyos napon megtörténik
minden, a szex, a drog és a rock and roll. És persze a legfontosabb is:
szerelmes lesz. Utazása közben megismerjük családját, az apját, akit kivágtak a
Műszaki Egyetemről 1957 elején, mert beazonosították a Köztársaság téri ostrom
képsorain, megismerjük az apja történeteit, aki hallotta Mindszenty egyik
utolsó prédikációját Makón, ott volt Ribbentrop és Horthy mezőhegyesi
vadászatán, megtudjuk, hogy Vitus ősei kapálták az aranyat termő szőlő földjét,
és hogy Pereg mellett volt a Monarchia utolsó nagy hadgyakorlata. A könyv
második részében már nem járnak autók, alig van mozgás Budapesten, a
taxisblokád idején a már tizenkilenc éves fiú az esküvőjére készül, ami könnyen
lehet, hogy elmarad, és olyan kudarccal végződik minden, mint amilyen
elveszettnek tűnt 1990 októberében, a szabad választások után néhány hónappal a
hitét vesztett Magyarország.
2. A gyerekkoromnak főleg a
hard- és heavy rock volt a háttérzenéje, az első meghatározó élményem az
1977-es Metronom ’77 fesztivál volt, ahol a Piramis előadta az Égni kell című
számát. Ezután már csak kemény riffek érdekeltek, a Rádió és Televízió Újságot
átlapozva minden Tánczenei koktél listát végigbújtam és aláhúztam a
rockzenekarokat, így ismertem meg már alsóban a P.Mobilt, a Korált, a Deep
Purple-t. Később a már gimis unokabátyám hatott rám, aki volt építőtáborokban,
számos Beatrice és P.Mobil koncerten, és 1981-ben már nekem is volt babos
kendőm, csöves farmerem, később bőrdzsekim. Az első koncertem 1981 tavaszán egy
Korál-buli volt a battonyai művelődési házban. Főleg a hard-rock érdekelt abban
az időben, persze az Edda, a Beatrice és a P.Mobil…, aztán a HBB is, majd
hatodikban már hozzájutottam Deep Purple (In Rock, Machine Head) lemezekhez,
később az Iron Maiden (The Number Of The Beast, Powerslave) albumaihoz is, ami
nagy dolog volt a szocializmus kellős közepén egy dél-békési kisvárosban. Aztán
1983 és 1984 körül a tévé leadott egy Judas Priest koncertrészletet és egy Iron
Maiden showt, és a Világ Ifjúsága is a műfaj mellé állt. Számomra a legnagyobb
hatású rocklemez talán a Purple Machine Head című albuma volt (talán azért is,
mert még gyerek voltam, amikor megismertem), de a Black Sabbath Heaven and Hell
és Mob Rules című lemezei is etalonnak számítottak. Ugyancsak nagyon szerettem
a punkos húzású Motörheadet is, az Iron Fistet a műfaj egyik csúcslemezének
tartom. Anno csak kazettán volt meg a Judas Priest Unleashed In The East
koncertalbuma, emlékszem, ezt hallgattam egy Sanyo magnón 1984 tavaszán,
miközben az egész kertet felástam. Ezt az albumot helyzetbe hoztam az Étvágy az
imákra című regényemben is.
A Judas Defenders of the Faith
lemezét már sikerült vinylen is megszereznem, ez akkora hatással volt rám, hogy
magyar szövegeket írtam a Freewhell Burning (Romlott a világ) és a Jawbreaker
(Cserbenhagyásos gázolás) című számokra. Aztán 1985 januárjában dobos lettem a
TBC nevű punkzenekarban, és innen már az érdeklődésem főleg a punk és a
karcosabb new wave irányába vitt, a Dead Kennedys, a Sex Pistols, a UK Subs és
a Lords Of The New Church mindent vittek, de amikor a magyar rádió leadta
1984-ben az első két Metallica-lemezt, már tudtam, hogy valami megváltozott a rocktörténelemben.
Voltam 1986 augusztusában Scorpionson az MTK-pályán, majd ugyanitt egy hónap
múlva Iron Maidenen, szóval, nem lettem hűtlen a metalhoz, bár kétségtelen,
hogy a Joy Divison, a Cocteau Twins, a Bauhaus és a The Cure elrabolták a
szívemet. De a rockzene is örök szerelem maradt, része a gyerek- és
kamaszkoromnak, a mai napig vinylen is gyűjtöm azokat rocklemezeket, amelyek
kamaszként hatottak rám. Amit most keresek: Uriah Heep: Abominog, Def Leppard:
Pyromania, Scorpions: Tokyo Tapes. Szóval, ha leprofilozna az FBI, akkor az
indie-rockot (jelentsen ez bármit) jelölné meg nálam első helyen, de soha nem
fogom letagadni azt, hogy szeretem az olyan minőségi rockzenekarokat, mint a
Whitesnake. Ugyanakkor, valamennyire letapogattam a kortárs metalt is, hosszú
évekig vettem a Hammert is, és ami számomra a kilencvenes években a
legizgalmasabb volt, az a Paradise Lost (főleg a Draconian Times című lemezük),
de bírtam az Anathemát is. Kihagyhatatlan a Sepultura (már 1993-ban is láttam
őket), de jöhet a Mastodon, a Pantera (őket is láttam), System Of A Down vagy
éppen a Gojira…
3. A metal közvetlenül nem
hatott az írásaimra (bár Paradise Lostot szívesen hallgatok korrektúrázás
közben), ugyanakkor a Táskarádió című esszékötetemben hosszan írtam a
Piramisról, a Beatricéről, a P.Mobilról, az Eddáról és a Pokolgépről is.
Riley E. Raines / Bódis Éva
Riley
E. Raines-ként publikálok, a név egy harminc éves nőt rejt. Mióta az eszemet
tudom, szeretek történeteket kitalálni és szórakoztatni, leírni őket, és még mindig
gyermeki izgalommal várom az első, előolvasói véleményeket. 2017 elején jelent
meg az első regényem, Trizanton pilótái - Chloe, a titokzatos címmel, ami egy
főleg gyerekeknek, és mecha-rajongó felnőtteknek szóló regénysorozat első
kötete.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Írás
közben utálom a csendet, és nem is tudok alkotni, ha nem dübörög valami a
fülemben. Régóta rajongója vagyok a Within Temptation, Nightwish, Epica
együtteseknek, de helyet kap a listán a Kamelot és a Breaking Benjamin is
(biztos, hogy nem jutott most eszembe mindenki...), és imádom felfedezni az
újabb és újabb, rock-metal együtteseket.
A zene hatása az írásaidra
A
zene számomra nem csak ihletforrás, de egyszerre segítség is az
összpontosításhoz. Sok akciójelenetet írok, és ezeknek ritmusát gyakran egy-egy
szám adja, amíg végtelenítve zeng a hangszórókból. Kifejezetten jól esik a
dübörgés, miközben lézerágyúk sülnek el, rakéták robbannak és vadászgépek
semmisülnek meg. De a Within Temptation Angels című száma annak idején egy komplett
kis (korai) novellát ihletett, és később ugyancsak tőlük a What About Us
segített megalkotni egy újabb világot.
Holden Rose / Kovács Attila
Kovács
Attila
vagyok és Holden Rose néven írok sci-fit, valamint detektívtörténeteket. Most
ősszel jelent meg a nyolcadik könyvem, Holtidő címmel, ami egy steampunk
világban játszódó ifjúsági kalandregény. Több, mint harminc éve zenélek
különböző műfajokban, például amatőr rockzenekarokban is. Dalszerző, szövegíró,
énekes, és vokalista pozíciókban lehet fellelni a munkásságom.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg
kedvencem van, de mindenki jobban jár, ha csak azokat sorolom fel, amit az
elmúlt 1-2 hónapban hallgattam. Mostanában a Grand Illusion utolsó három albuma
forog a legtöbbet nálam, meg a Myrath két legújabb korongja. Újra előkerült, és
megint kedvenc az A.C.T. Circus Pandemonium lemeze és rendszeresen hallgatom az
új Kansas albumot, mert fantasztikus.
A zene hatása az írásaidra
Nem
tudok ilyennel szolgálni. Én vagy egyikkel foglalkozom, vagy a másikkal. Írás
közben sem hallgatok zenét, mert elvonja a figyelmem. Ellenben magát az írást a
zenélés miatt kezdtem el. Úgy is fogalmazhatok, hogy az egyik folyománya volt a
másiknak. Ugyanis egy rockoperát terveztem írni, amihez szerettem volna
lejegyzetelni a történetet. Nem akartam, hogy meglepetés érjen az ikszedik
dalszövegnél, és át kelljen írni az egészet. Viszont, ha már leültem írni,
akkor azt gondoltam, megadom a módját, és igyekeztem jól megfogalmazni. Ebből
aztán született egy könyv, amit úgy emlegetek, hogy véletlenül írtam egy
regényt. Bár ezt a sztorit nem adta ki végül senki, mégis megismerkedtem néhány
kiadóval, és elindulhatott ez az írói utam.
Szécsi Noémi
Szécsi Noémi,
József Attila-díjjal és az EU Irodalmi díjával jutalmazott író, műfordító, hat
regény és sok minden más szerzője. Októberben jelent meg Egyformák vagytok című
regénye, ami napjaink Budapestjén, többek közt egy romkocsmában játszódik egy
születésnapon, ahol „az ünnepeltnél az életközepi válság egy zenekar
alapításában tetőzött, ami első világbeli, kiégett, felső középosztálybeli
férfiak világnézeti dilemmáit taglalta, de persze nem érte be azzal, hogy budai
teremgarázsában pengethet”.
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
Bár mindig
kizárólag a rockzenét szerettem, sosem radikalizálódtam igazán, érdeklődve
meghallgattam az ismerős fiúk metalszámait, de maradtam a Rolling Stones-Foo
Fighters tengelyen. Világéletemben nagyon vonzottak a csípőjükkel köröző,
falzett hangon visító androgün rocktrubadúrok, mint Axl Rose vagy Steven Tyler,
ámulva néztem a nyilvánvalóan földönkívüli Mick Jagger vagy Iggy Pop
megszállott pattogását a színpadon. Időnként a glam rock is elragad, mert
bájosan viccesnek találom, különösen abban a formában, ahogyan pl. a Velvet
Goldmine-ban megjelenik. Veterán Guns N' Roses-rajongó férjemmel a
magyarországi Slash-koncertek lelkes látogatói vagyunk.
A zene hatása az írásaidra
Amikor 2013-as
regényemet, a Gondolatolvasót írtam, munka előtt sokszor meghallgattam a Foo
Fighters Pretender című számát, hogy el tudjam képzelni a főhős, egy siket
kamaszfiú világgal szembeni elsöprő dühét, az Egyformák vagytok-ban pedig
fejezeteket írtam egy-egy szám szakaszai szerint. Írás közben a rock sokszor
szolgál indulatkonzervként, amiből ha az ember egyet felpattint, érzelmekkel tudja
megtölteni a jelenetet és a szereplőket.
Fotó: Szilágyi Lenke
Szöllősi Mátyás
Szöllősi Mátyás 1984-ben
született Budapesten. Író és fotóriporter. Idén – Váltóáram című könyvével –
elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A legutóbbi könyve egy
budapesti arcokat, és a történeteiket bemutató album, a Budapest Katalógus. 150
személy mesél benne magáról, a Budapesthez fűződő viszonyáról, nagyon sok
mindenről szó esik a kötetben, méghozzá két nyelven.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék, és a
zene hatása az írásaidra
A
metal hullámokban tér vissza az életembe. Először a kétezres évek
elején-közepén, a középiskola vége felé vált meghatározóvá, például a The
Gathering által. Azt hiszem, sokakat megigézett akkor Anneke van Giersbergen
hangja, és az a néhol brutális, de ugyanakkor költői és egyedi hangzás, mely
jellemző (volt) rájuk. A How To Measure a Planet?, vagy épp a Souvenirs számai
abban az életkorban igen felszabadítóak voltak, és kellően érzelmesek is ahhoz,
hogy más állapotba kerüljünk, mondjuk a szigetes, vagy a Wigwamban tartott
koncertjükön. Sokat köszönhetek azoknak az élményeknek, amiket általuk, velük
együtt élhettem át. Rá nagyjából tíz évre ismertem meg Honfi Annát, akivel egy
párt alkottunk majdnem négy éven keresztül. Őt elsősorban a RockOut nevű zenekarból
ismerhetik sokan, akik járatosak az itthoni (metal)éjszakában. Az első
pillanattól kezdve lenyűgözött, hogy egy vékony lány hogyan képes azokat a
hangokat elővarázsolni magából, mondjuk amikor egy Scorpions, egy Iron Maiden
vagy egy Whitesnake számot énekel. Bizonyára elfogult voltam és vagyok vele
kapcsolatban, de – ahogy én ezt képes vagyok megítélni – az egyik legegyedibb
hangú metalénekes itthon, aki egészen kiválóan érzi a műfaj sajátosságait. És
bár a zenekarral elsősorban klasszikusokat szólaltattak meg, de azokat is
egyedi módon, a saját képére formálva adta mindig elő. Nem mondhatnám azt, hogy
elsősorban metalt hallgatok, de vannak olyan periódusok, szituációk az
életemben, amikor fontos, sőt elengedhetetlen. Egyszerűen szólva: kell.
Térey János
1. 1970-ben születtem
Debrecenben, verset, prózát és drámát írok, húsz könyvem jelent meg idáig.
(Majdnem) a legutóbbi könyvem A
Legkisebb Jégkorszak. Ez a leginkább téli, és ez van a leginkább átitatva
zenével:
„Befagy a Duna, és megnyílik a síparadicsom
a Svábhegyen.
2019-et írunk, Európát és benne
Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális
lehűlés keríti hatalmába… A vulkáni tél lassanként beköszönt Magyarországra is.
Vajon miként birkózik meg a magyar társadalom a váratlan katasztrófahelyzettel?
Mihez kezd az épp regnáló szociáldemokrata-jobbközép kormány Magyarországon?
Miközben a felső középosztály fényűző díszletek között zajló kényelmes életét
felborítani látszanak a hó és jég alatt is forrongó szélsőséges csoportok. Mi
történik, ha csődöt mond a logisztika, a pénz sem bizonyul hathatós
cserealapnak a túléléshez, és előbújnak a hegy kísértetei is?”
2. Depeche Mode. The Cure.
Laibach. Nine Inch Nails. Rammstein.
3. Szinte csak olyan írásom van,
amelyik zenére vagy zene közelében született (lásd a novelláim térkép- és
zenemellékletét:
https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=1BJiQpDtQs106PnK6GTBeU92XsL8&hl=en_US&ll=47.482286475242354%2C19.090794184867036&z=12
És ez a bizonyos Jégkorszak is
pont Metallicával kezdődik:
http://www.litera.hu/hirek/terey-janos-ex
Fotó: Gálos Viktor
Tisza Kata
1. Tisza Kata, öregedéskutató,
író, coach. Legutóbb megjelent kötete az "akik nem sírnak rendesen" a
gyászt, a magányt, a gyerekkori mintákat dolgozza fel, mintegy előszobája annak
a kötetnek, amely már a vívódást követő döntéshozást, a válást, és a válás
traumájának feldolgozását tűzi célul. A szerző pszichológiai doktori kutatásait
ötvözi coaching praxisának élményeivel, és a saját életének legfájóbb
momentumaival, így jön létre a könyvfesztiválra megjelenő terápiás verseskötete.
2. Gyerekkoromban, miután a
bátyám rockdobos, egy csomó zenét tőle örököltem, ilyenek voltak a Scorpions, a
Metallica, a Whitesnake. Ezek mellett elég korán kialakult a saját zenei
ízlésem, amit kezdetben a grunge fémjelzett, nagy kedvencem a Nirvana volt.
Aztán egyre nagyobb hatást gyakorolt rám a magyar underground zenei világa és
szövegei, és ez most már több, mint húsz éve elkísér, erre írok, dolgozom,
takarítok.
3. Egészen konkrétan a Balaton,
Trabant, Európa Kiadó, Sziámi, Neurotic, amiket egyvégben hallgatok, több
szövegemben is megjelenik a zene, és terápiás célokra is használom, ugyanis
zenével és költészettel olyan érzelmi színterekre is be tudunk jutni, ahová
máshogy nehezebben, és így számos elfojtás szabadítható fel.
Idézet: pl. Akik nem sírbak
rendesen, 125. oldal:
"Tisztességes lánynak
neveltek. A szüleim óvtak, féltettek. Azt akarták, hogy jó legyen nekem. Anyám
egyre figyelmeztetett: erőszakos férfit sose szeressek. Apám pedig hozzátette:
ne adjam könnyen magam. Egyszer megjelent álmomban egy angyal: azt mondta, a
zenében van a férfiak lelke. A férfiak pedig jöttek, az éveim mentek. És nem
adtam könnyen magam. A kocsijukba beültem, de a lakásukra nem mentem fel soha.
A kocsiban azt figyeltem, amire az angyal intett: hogy milyen zene szól. Ha
olyan, amit én is szerettem, tudtam, hogy bennem van a lelke. De a férfiak
mindig csak azt tették be, amit ők akartak hallgatni aznap este. Erről beugrott
az anyám intése, hogy erőszakos férfit sohase szeressek. Nem is mentem fel a
lakására egynek sem. Egyszer aztán az autót olyan férfi vezette, aki
megkérdezte, mit hallgatnék szívesen. Nagyot dobbant a szívem: találkozott az
anyám, az apám, meg az angyal intelme! A lakására hívott; mentem vele. Ott
aztán meggyilkolt a kedvenc zenémre."
Fotó: Uzseka Norbert
Totth Benedek
Totth
Benedek író, műfordító vagyok, két fiú büszke apukája, többnyire írok és
műfordítok, regényeket, novellákat, színdarabokat. Eddig két regényem jelent
meg a Holtverseny (2014) és Az utolsó utáni háború (2017).
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
A
kedvencekre vonatkozó kérdésekkel könnyen sarokba lehet szorítani, főleg, ha a
válaszadásnak terjedelmi korlátai vannak. Az első nagy szerelem az Appetite for
Destruction volt, kazettán hallgattam, arra is emlékszem, hol volt meggyűrődve
a szalag, és amikor sok év után újrahallgattam mp3-ban, fura volt, hogy
kimaradt a gyűrődés. Ezt a lemezt időről-időre meghallgatom, és nem a Sweet
Child O' Mine, hanem a Nighttrain a kedvenc számom. A következő rongyosra
hallgatott album az ...And Justice for All volt. Fura, de eleinte úgy
hallgattam, hogy rettegtem tőle, mégsem bírtam abbahagyni. Ezt szintén heti
rendszerességgel előveszem. Aztán jött a grunge. Pearl Jam fanatikus voltam,
teljesen rágyógyultam a Ten-re, de nagyon bejött a Soundgarden és az Alice in Chains
is. És a teljesség igénye nélkül legyen itt még néhány albumcím: a Red Hot
Chili Peppers-től a Blood Sugar Sex Magik nálam minden idők egyik legjobb lemeze,
szerintem azóta sem tudták túlszárnyalni magukat. Időnként rákattanok
erre-arra. System of a Down, Slipknot, A Perfect Cricle, Soul Coughing.
Mostanában Toolt hallgatok.
A zene hatása az írásaidra
A
Holtversenyben elég sok zenei utalás van, eklektikus névsor, de a keményebb
cuccok közül a Slipknot belekerült:
„A hangfalakból Slipknot bömböl, a Wait and
Bleed, mert Misi szerint az a legjobb zene gyilkoláshoz.”
Mondjuk
ezzel most már nem feltétlenül értek egyet.
Veres Attila
Veres
Attila
vagyok, filmforgatókönyveket írok és novellákat, valamint idén megjelent az
első regényem, az Odakint sötétebb. A regény egy olyan Magyarországon
játszódik, ahol a 80-as években egy csápos idegen faj jelent meg, akiket
vadászni kezdtünk a testnedveikért. A megmaradt lényeket farmokra gyűjtjük és
gondozzuk őket; a regény főhőse egy ilyen farmra érkezik. Azonban az élete
hamar rémálommá válik, a szó legszorosabb értelmében. A könyvben keverednek a
magyar hétköznapok a kozmikus, időtlen iszonyattal. A történetről többen írták,
hogy lovecraft-i, hogy horror, hogy sci-fi, de számomra leginkább egy bizarr
teremtésmítosz, amiben egyébként nagy szerepet kap a zene, a bakelitgyűjtés és
egy rejtélyes zenekar délutáni próbái. Nagyon fontos nekem a zene, ezért a
regényben is fontos. Talán csak a zenéhez nem kapcsolódik a könyvben a borzalom
képzete.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Tényleg
nagy zenerajongó vagyok, szóval nehéz felsorolni mindent. Gyerekkoromban
meghatározó élmény volt, mikor beraktam a Black Sabbath első lemezét. Addigra
hallgattam már mindent, amit a barátaim is; Rammstein, Prodigy, Manson,
ilyesmik, de amikor a Black Sabbath nyitószáma megszólalt, akkor tudtam, hogy
ez az igazi, ez mindennek az alapja. Szóval a Sabbath elég meghatározó, meg a
Pink Floyd, a Dark Side of the Moon és Meddle albumok főleg. Itt szeretném
megköszönni a minden áruházban fillérekért kapható Pop Classics sorozatnak a
közreműködést, mert így találtam rá ezekre a lemezekre. Emellett egy pesti
iskolai utazás során a Nyugati téri aluljáróban megvettem műsoros kazettán a
Neurosistól a Times of Grace-t, mindkettő elég fontos volt nekem akkor is és
most is.
Azóta
sajnos érdeklődési köröm csak bővült, amivel a gyűjteményem is, a vagyonommal
fordított arányban. A Neurosis különösen károsít, A Sun That Never Sets album
több formátumban is megvan, annyira imádom. Nine Inch Nails a The Fragile lemezig
végtelenítve jöhet, a Kyuss teljes életműve szintén. Bármelyik Clutch album
bármikor. Rákaptam a Mastodonra, a klasszikus Slayerre, a Motörheadre, ezekre
egyébként nagyszerűen tudok írni is. Rajongom a noiserock cuccokat, Unsane, The
Jesus Lizard, METZ, Future of the Left, Mclusky meg a szerb Repetitor; bárki
akar magának egy jó estét, menjen el Repetitor bulira, elég gyakran játszanak
itthon. De már tényleg csak csapongok. Túl sok mindent hallgatok és nincs
preferált műfajom; gyakran felmegy a lejátszóra egymás után egy Discharge meg
egy Fleet Foxes lemez; nem tudom, ez mit mond el rólam, de gondolom nem sok
jót.
Magyar
előadók közül az egyik kedvencem a Thy Catafalque, ha egyszer olyan könyvet
tudnék írni, mint amilyen a Róka hasa rádió vagy a Rengeteg zenében, akkor elég
boldog lennék. Kátai Tamás
szerintem a valaha is élt egyik legjobb magyar nyelvű szövegíró. Vagy amikor
tiniként véletlenül vettem egy cédét, és az egyik legszerencsésebb hibám volt.
A debreceni Necropsia zenekar lemeze, A magány rítusai volt az; akkor nem
értettem teljesen az albumot, de nemrég újrahallgattam, és rájöttem, hogy
abszolút zseniális, ez elejétől a végéig. Illetve imádtam a Varsót, amíg
léteztek. Valamennyi koncertjük emlékezetes volt.
A zene hatása az írásaidra
A
zene fontos inspirációs forrás; leginkább hangulatokra vadászok, mikor zenét
hallgatok. Amikor a regényt írtam, az elejétől úgy gondoltam, hogy három lemez
hangulatát szeretném keresztezni benne. Az egyik a Kyuss Welcome to Sky Valley
albuma, mert megvan benne az a mindent leszaró szabadságérzet, ami a könyv
elején el akartam érni. A másik a Slint Spiderland című lemeze, amiben olyan
sűrű a szorongás és a magány érzete, hogy az szinte elviselhetetlen. A harmadik
a Boards of Canada utolsó albuma, a Tomorrow's Harvest; a lemez a test, a
társadalom, a világ természetes pusztulásáról szól, szavak nélkül, csak a
hangulatokon, hangmintákon, zenei textúrán keresztül; én is hasonló hatásra
törekedtem a regényben, és ezt a lemezt sokat hallgattam inspirációért.
Ilyen
módon nagyon is informálnak a zenék. Az új regényemet is három lemez hangulati
összegzéseként képzelem el; egy Converge (az Axe to Fall), egy Radiohead (az In
Rainbows) és egy Bohren und der Club of Gore (a Black Earth) album határozza
majd meg számomra a szöveg irányát.
A
novelláskötetemben lesz egy történet, a Ködváros, amit a zene ihletett. A
történet témája egy elveszett zenekar utáni kutatás; a novella amatőr
zenekarokról szól, egy város rejtett zenei életéről. Egyébként fiatalon
doboltam amatőr zenekarban, sőt, az Uzseka Norbert írt is rólunk kritikát.
Waldmann Szabolcs / Michael Walden
Waldmann Szabolcs vagyok, írói
nevem Michael Walden, legutóbbi könyvem az Eshtar című trilógiám második
kötete. Ez egy Sci-Fi/Fantasy crossover, mely civilizációk harcába csöppent
fiatalokról szól. A sorozat több idősíkon játszódik egyszerre, fejezetenként
váltva. Megjelenik orosz, hidegháborús korszak; Gilgames kora, a Sumer
birodalom, több mint négyezer évvel ezelőtt; az európai reneszánsz Itáliája, a
jelenkor USA-ja és a NASA titkai. A két legfontosabb szál azonban Inisfael
bolygóján játszódik, egymástól ötszáz év távolságra. Itt él a két főszereplő:
Vittorya Astarte hercegnő, más néven Eshtar, aki a mi földünkön nevelkedett,
illetve kései leszármazottja, Mikael Shahan. Mikael idejére Vittorya tettei,
miszerint legyőzi a Férgek seregeit, legendává szelídülnek, és egy vallás épül
köré, melyben Eshtar néven istennőként tisztelik. Mikael egy egyszerű régész
(legalábbis így tűnik elsőre), aki ennek a legendának az eredetét kutatja, és
nem is sejti, mekkora terv része lesz hamarosan, mikor eljön az utolsó Féreg...
Kedvenc
rock/metal/ilyesmi zenék
A kedvenc rock/metal zenéim a
Nightwish, a Disturbed, és a Sisters of Mercy.
A zene hatása az írásaidra
A Nightwish konkrétan ihletett
nem egy jelenetet a könyvből, hatással volt az egész hangulatára. A Distrubed
"The Light" című száma pedig akár a főcímdala is lehetne, ha
filmsorozat készülne belőle, annyira passzol hozzá! De ez csak utólag esett le,
amikor megjelent.
Kae Westa / Barsiné Gál Erika
Civilben
Barsiné Gál Erikának hívnak, és szerkesztőként dolgozom a Delta Vision
Kiadónál, ahol egyebek mellett Sir Arthur Conan Doyle, Orson Scott Card, J.
Goldenlane és R. A. Salvatore könyvei is átmentek a kezem alatt. Szerzőként a
Kae Westa álnév alatt rejtőzöm, és fantasy regényeket írok. A legutóbbi
áprilisban jelent meg Napsötét címmel, és egy régi ötletemet jártam körbe
benne: azt, hogy mi lenne, ha egyszer a gonosz úgy tényleg, istenigazából
győzne, és nem csak ideiglenesen, amíg a hősök a ragyogó páncéljaikban meg nem
állítják. A Napsötét egyszerre szól a teremtésről és a bukásról, a szereplői
mind emberfeletti lények (olyannyira, hogy nemük sincs). Hősök gyakorlatilag
nincsenek is, a főszereplő, Vrudla például konkrétan ennek a bizonyos gonosznak
a jobbkeze: egykori lázadó tanítvány, aki szabadulni akart a fennálló világrend
korlátozásaitól, és a sötétség szolgálatába állt.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Ha
rock, akkor Alice Cooper minden mennyiségben. Rocker szülők mellett nőttem fel,
teljesen természetes volt, hogy kisbabakoromban már Pink Floydra altattak el.
Otthon mindig szólt valami, nagyjából a Deep Purple-től a Led Zeppelinig
terjedő palettán; Alice Cooper inkább édesanyám kedvence volt, neki
köszönhetem, hogy mélyebben elmerültem a munkásságában. A nyári fehérvári
fellépése életem legmeghatározóbb koncertélményei között van.
Idővel
aztán magamtól kezdtem keményebb zenéket hallgatni. Nagy kedvencem a Blind
Guardian (akikkel – szintén a FEZEN alkalmával – volt szerencsém találkozni,
beszélgetni is egy kicsit), de egyébként is szeretem a német vonalat (például a
Freedom Callt, a Gamma Rayt, nagyjából a Rocket Ride albumig az Edguyt és az
első három Avantasiát), ahogy a skandinávokat is (a Sabatontól a Stratovariuson
át a HammerFallig). És természetesen ott van a lista élén az Iron Maiden is.
A zene hatása az írásaidra
Rengeteg.
A Napsötét megírása közben például nagyon sokat hallgattam a Blind Guardian
Nightfall in Middle-Earth albumát, ami egészében is remekül hozta a hangulatot,
a Blood Tears című szám pedig (ami a Thangorodrim hegyhez láncolt Maedhros
rabságáról szól) kifejezetten hajtott előre azoknál a jeleneteknél, amikor
Vrudla a fogságba vetett Vizek Urát gyötri. Egy másik (egyelőre terv és
rengeteg jegyzet formájában létező) regényem főszereplőjének pedig paranoid
személyiségzavara van, őrá nagyjából minden harmadik Alice Cooper-számot rá
tudnám húzni. Beleolvasó a regényhez.
.jpg)
