2017-18-ban volt egy sorozatom a Hammer honlapján, melyben magyar írók-költők vállalták arccal-névvel, hogy bizony hallgatnak rock/metal zenéket is. Sajnos a Hammer honlapjának megújításakor az összes korábban feltöltött anyag lekerült onnan, és a visszatöltésük olyan keservesen megy, nekem viszont olyan fontos ez a sorozat, hogy úgy döntöttem, felteszem ide.
FONTOS: ezek 2017-18-as válaszok (és fotók), azóta sok minden változhatott, és sajnos néhányan a válaszadók közül el is hunytak időközben. Anno a honlapon részletekben jelent meg a sorozat, és Lénárd Laci (RIP) mindhez linkelt kapcsolódó dalt is – ezt itt én nem teszem meg, így is nagyon hosszú anyag, ömlesztve, ábécé sorrendben. Viszont sajnos min. egy író válaszai hiányoznak, mivel őt (Leiner Laurát) végül LL tudta elérni.
Hogy sok metalos szeret olvasni, arra maga a Hammer magazin a bizonyíték. De persze nem csak fémmel él az ember, néha jól esik elmerülni egy regényben, visszaásni a különféle mítoszokig és legendákig, melyek közül olyan sok hatott rengeteg metal bandára, vagy épp élvezni a költészet remekeit. Ám nem csak olvasók vannak, akik a könyveket és a rockzenét is szeretik, hanem írók és költők is. Megkerestem hát előbb néhányat, majd egyre többet közülük, mert kiderült, hogy a fantasytől a szépirodalomig, az undergroundtól a mainstreamig mindenütt találni olyan alkotókat, akik nem csak azt tudják, hogyan lehet berántani az olvasót a műveikbe, de azt is, hogy a rock az jó J
Ahogy arra számítani lehetett, a fantasy/sci-fi írók között sokan szeretik az ilyesmi történeteket feldolgozó metal zenéket, és az sem volt nagyon meglepő, hogy aki történelmi regényeket ír, az szívesen hallgat rockot, amikor csatajeleneteket kell írnia. De vajon számított-e arra bárki, hogy az egyik legsikeresebb, külföldön is elismert magyar szépíró írásaira a Thy Catafalque is hatott, egy másik nagy nevű szépirodalmi író a Rammstein ütemeire szeret írni, vagy hogy egy magyar költő írta meg a világirodalom első metal mítoszát?!
Mindenkinek ugyanazt a két-három alapkérdést tettem fel, s ki-ki kedve szerint válaszolt rá, hol rövidebben, hol hosszabban.
Az alapkérdéseim ezek voltak:
Kérnék szépen egy rövid bemutatkozást, és pár szót a legutóbbi könyvedről!
Mik a kedvenc rock/metal/ilyesmi zenéid?
Volt-e olyan zene, amely hatott az írásaidra, esetleg konkrét jelenetet vagy történetet ihletett? (Akár idézet is jöhet.)
A. M. Aranth - Holló-Vaskó Péter
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg olyan kedvencem van, akikhez újra és újra visszatérek. Ilyen a 2006-os The Winter Wake az Elvenkingtől, a 2004-es Once a Nightwishtől, az Eternity album a Freedom Calltól, a Mechanical Poet - Eidoline: The Arrakeen Code című Dűne-inspirálta konceptalbuma, az Images and Words a Dream Theatertől, de említhetném a Stratovarius, a Ghost, a Finntroll, az Arkona, a Kamelot, az Eluveitie, az Ex Deo, az Equilibrium vagy az Amaranthe diszkográfiáit is a teljesség igénye nélkül. Meg hát bármi, ami Mark Knopfler, biztos kap helyet a lejátszóban. A 2016-os és 2017-es év nagy felfedezése nekem a Leecher zenekar Sightless albuma, most ez a nagy sláger a Beast in Black Berserkerje, a Brothers of Metal Prophecy of Ragnarokje és az Equilibrium Armageddonja mellett.
A zene hatása az írásaidra
Rengeteg ilyen van - én mindig hallgatok zenét az íráshoz, és ha akarom, ha nem, azok hatnak is a szövegre. Az Oculus írása közben rengeteget hallgattam a Black Veil Brides Wretched and Divine: The Story of the Wild Ones című albumát, amiről az In the End című dal konkrétan megszülte a végkifejletet (elmondanám, hogyan, de óriási spoiler lenne), de ilyen volt a Gloryhammertől a Universe of Fire című dal is, ami pedig a végkifejlethez való utat (és az egyik főszereplő karakterét) szülte meg. Számtalan jó Paddy and the Rats és Firkin koncert emléke él bennem - ezek az Oculusba is begyűrűztek, a bolygón ugyanis az egyik uralkodó zenei irányzat a kelta metal egy (ma még nem létező) ága. A Holdárnyék című ifjúsági fantasy sorozatomban még központibb szerepet kap a rock zene: itt a főszereplők zenekart alapítanak, és a zene képezi egy darabig a főszálat a regényekben. Itt konkrétan meg is jelenik az Equilibrium zenekar, akikkel összefutnak a főszereplőim egy rövid jelenet erejéig. Most az Oculus folytatását írom, már most köszönhetünk néhány csatát a Sabaton The Last Stand albumának, a meglehetősen apokaliptikus alaphangulatért az Equi Armageddonja felel, a szereplők megtépázott lelkivilágáért örök hála a Leechernek.
Babiczky Tibor
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Sokféle irányzatot hallgatok a metalon belül. A Pantera és a korai Machine Head állandó vendége a lejátszási listámnak, ahogyan a Down első lemeze, a NOLA is. Sokat hallgatom mostanában a Batushka legutóbbi anyagát, a Litourgiyát. A hazai zenekarok közül az Apey & The Pea-t, az Omega Diatribe-ot (együtt az Audionerve-vel) és az Ørdøgöt preferálom.
A zene hatása az írásaidra
A regényemben sok zenei utalás szerepel, Debussytől a Metallicáig. Külön jelenet van a Slayer South Of Heavenjére, és kiemelt helyzetben "szólal meg" a Creeping Death is.
Fotó: Oláh Gergely Máté
Balaskó Ákos
2. A rock/metal-on belül mindenevőnek mondanám magam. Általában a hangulatomat még inkább felerősítő zenéket szoktam hallgatni, vagyis ha pörögni kell valamilyen határidős munkán, akkor a súlyosabb, tekerős zenék mennek, Machine Head, Insomnium, Five Finger Death Punch, vagy Dope például. De ha az életről lejövős kedvem van, akkor a letisztultabb ének- és dallamvilágú, melankolikusabb ritmusú dalokat választom, például a Sólstafir, a Madrugada vagy a Hurt számait.
Íráskor egy-egy postrock-album szokott szólni, az April Rain albumai kiválóak, vagy mondhatnám az If These Trees Could Talk-ot is. Lazulásképp pedig ott vannak Leo Moracchioli metal-coverjei.
3. Van, felhasználtam dalszöveg-részleteket, címeket több együttestől is, pl. Trent Reznortól a Hurt egyes részleteit (persze Johnny Cage hangjától még nyomtatásban sem tudok szabadulni), illetve a Nirvanától is nyúltam elég egyértelműen:
És sosem fog eszünkbe jutni, milyen mély
önzés drótoz műanyag varjat erkélykorlátra,
és milyen súlymagány épít gallyakból neki fészket.
Sőt, azóta minden kiló túlérett meggy illata
smells like teen spirit.
(Meggymag, Élet és Irodalom, 2014)
Ugyanakkor a következő kötet anyagára is hatással voltak rock/metal zenekarok, és ezek nem is csak a hangulatokban érhetőek tetten, például a kötetben szerepel majd egy Fjara című szöveg is, ami a Sólstafir egy számcíme (magyarul Strand), egy másik versbe pedig egy Linkin Park szövegrészlet került.
Sőt, az is megesett, hogy, mintegy terápiás tevékenységként (merthogy megtörtént eseményeket dolgoznak fel), gyerekverssé alakítottam pár Tankcsapda-dalszöveget, szám szerint hármat, itt olvashatóak: Ez a kiságy (Ez az a ház), A gyerek legója (a R&R rugója) és a Reggelio (Rio).
Bán Mór
A legutóbbi könyv: Hunyadi 9. kötet: Isten árnyéka: A sorozat utolsó előtti részében Hunyadi János kormányzóságának időszakába nyerünk bepillantást. Az ország a szétesés szélén áll, az egymással háborúzó bárói ligák, rablólovagok belülről bomlasztják a békét, míg Ausztriai Frigyes és Murád szultán kívülről fenyegeti a határokat. A kötet a baljós rigómezei hadjárat megindításáig követi az eseményeket.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék és a zene hatása az írásaidra
Korábban sokat utaztam kocsival, és nagyon sokféle zenét hallgattam. Mostanában szinte csak írás közben tudok zenét hallgatni, ezek többnyire filmzenék, amelyek segítik az éppen írt történetben való hangulat elmélyülést. Nagy kedvenceim ezen felül a történelmi hangulatot árasztó zenék. Jelenleg a Sabaton a favorit, hihetetlenül inspiráló a lendület, amit árasztanak az albumaik. A hazaiak közül örök kedvenc a Dalriada, különösen az Arany-balladák feldolgozásai, amelyeket a Hunyadi írása közben rengeteget hallgattam. A Szent László adaptációja megunhatatlan Nr. 1, és nem csak azért, mert ezt a legendát én is feldolgoztam egy novellában, a Kárpáthia világára ültetve.
Benyák Zoltán
2. Magam is gitározom, még amatőr rockzenekarban is felléptem néhány éve. Az íráshoz is használok zenét, mivel szeretném, ha erős hangulatú szöveg születne, és ezt úgy szoktam elérni, hogy keresek egy, a jelentre stimmelő dalt, és írás közben rongyosra hallgatom. (Szerencsére a youtube nem rongyolódik).
A régi Maident, Megadeth-et kedvelem, Panterát, főleg a Cemetery Gates címú dalukat. Néhány filmzenére is gerjedek, mint a Conan, a barbár főcímdalára, vagy Vangelis Szárnyas fejvadászára. Modernebb zenék már nehezebben férkőznek közelebb hozzám, de a Dream Theaternek például sikerült. (Igen, nekem ez újabb keletű zenekarnak számít J). De egyébként változó a hangulatom, egyik nap Nightwish csúszik, másik nap korai Black Sabbath.
3: A zenehallgatásnál azonban nem áll meg a történet. A dalszövegeket olykor be is építem a könyvbe. Hol csak a fejezet elejére kerülnek idézetként, hol szervesen belegyógyulnak a szövegbe.
Azt hiszem, az első könyvemben, a Veszett lelkek városában is volt már dalszöveg. A Rolling Stones Paint It Blackje, és a Megadeth Tornado of Souls-a. Az idő bolondjaiba nemcsak a Cats in the Cradle pár sora került, de egy kis LSD-s Doors utánérzés is. Az utolsó regényemben, A nagy illúzióban még vaskosan jelen van a rock. Egy frissen elhalálozott festőről szól a sztori, aki bekalandozza a túlvilágot. És mivel ilyen környezetben vagyunk, nincsenek korlátok. Egy temetőben Jimi Hendrix ad koncertet, az út szélén Kurt Cobain stoppol. A révészlány vagány kocsiban cipeli magával főhősünket, a kocsi rádiójából Ozzy Osborne üvölti a Mr. Crowleyt.
A zene egy Benyák-regényben a történet része.
Berta Ádám
2. A szűkebb értelemben vett metalhallgatás végét nekem a Metallica fekete albuma jelentette, attól kezdve valahogy már nem csúszott annyira. Amik addig a kedvenc lemezeim voltak – Megadeth: Rust in Peace, So Far So Good So What, Slayer: South Of Heaven –, azokat most is szívesen hallgatom, de újakat már nem teszek melléjük. Bepuhultam, grunge-ot és dirty rock and rollt kezdtem nyomni a hifiben, miközben szorgalmasan ástam ki a gyökereket. Így lett a kedvencem az első Black Sabbath LP 1970-ből. A magyarok közül a fehérvári Visioned Frailty a befutó.
3.
„István halott. A homokban játszott a lábujjával. Középen ült, egyik oldalán Brúnó, a másikon Kornél.
– Jön a medve – mondta Brúnó keserűen.
– Nincs bérletem – ál-sikoltotta Kornél enerváltan.
Miki, a gyomaendrődi Bobby Ewing kuporgott a karibi homokban, és próbálta összerakni, hogy egyik barátja Jockynak képzeli őt, a másik meg biciklilánccal fenyegetőző tarajos punk ellenőrnek. Amely utóbbi esetben önmagát Galla Miklósnak képzeli, aki a bérletét elvesztő fiatalembert alakítja.
A pult felől egy régi Cult szám üvöltött. I saw the devil, deklamálta éppen az énekes.”
(Miki nem finnyás, [Kalligram, 2015.])
„Reggel tíz felé állt meg a Csalogány utcai szerviz előtt, négy nappal korábban jelentkezett be. A hangfalból üvöltött a Mastodon. A fekete Honda kereke eltaposott egy szürkés hóbuckát, a kocsi oldala maximum egy métert hagyott a műhelyajtóig.
A szerelő segített kirámolni a csomagtartóból a téli abroncsokat, egy kollégája pedig előkészítette a nagy, valaha pirosra festett, keresztforma kulcsot és két guruló, apró, ügyes emelőt. Botond autója előtt BMW X3-as parkolt, szintúgy csere, mellette jóvágású ötvenes szivar, szemre izraeli állampolgár telefonált, és közben egy alacsony huszonévesnek integetett kicsit odébb, aki talán a kisboltból érkezett vissza, kezében papírzacskó és kóla. Botondnak negyven perce volt a dologra, aztán indul fel a hegyre, ahol angolórát tart egy barátja édesanyjának.”
(a Gumicsere c. novella a Baleset az építkezésen című kötetből [Kalligram, 2016.])
Fotó: (c) Paprasz Pamela
Bíró Szabolcs
.jpg)
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Apró korom óta a rock és a metal zenék bűvöletében élek, kiegészítve blues-zal, és mindenféle minőségi hangszeres zenével. Az óvodába már úgy mentem, hogy otthon Queent, AC/DC-t és XL Sisterst hallgattam. Utóbbira még emlékszik valaki? Igazi mocsokrock volt, két nagyszerű énekessel és Alapi István zseniális gitárjátékával. Tőlük a Nagy test, nagy élvezet c. dal akkoriban alap volt, de az óvó nénik annak már kevésbé örültek, ha nekiálltam ordítani, hogy „szennyes szextől mocskos az ágy!” Pár pofonnal és hajtépéssel lettem gazdagabb ezekben az években, de Papp Ritát meg Hupikék Törpikéket akkor sem voltam hajlandó hallgatni. (Na jó, az Oroszlánkirály zenéjét igen, de az pár fényévvel minőségibb cucc az előbb említetteknél.) Az iskola első pár évében az AC/DC volt a nagy kedvenc, emellé jött be nálam akkoriban a Hobo Blues Band, Deák „Bill” Gyula, a Tátrai Band, és persze Horváth Charlie, akinek a zenéjéért máig rajongok (az első két szólólemeze szövegeit szerintem nem is az agyamban, hanem a vénámban tárolom). Tizenegykét évesen találtam otthon egy kazettát „valami” Iron Maidentől, az volt ráírva, hogy „The Number of the Beast.” Máig emlékszem arra az érzésre, ami az első hallgatás közben rám tört. Ott valami örökre megváltozott. A Maidentől máig ez a kedvenc albumom, a Brave New World mellett. Nem sokkal később, szintén teljesen véletlenül találtam otthon egy tök fekete kazettát. Azóta vagyok Metallica-rajongó, de annyira, hogy én még a Load/ReLoad érát is szeretem tőlük, a St. Anger az egyetlen kivétel. (Tényleg, a Death Magneticet miért marasztalja el mindenki?) Kamaszként még a Deep Purple volt nagy hatással rám, nekik a hetvenes évekbeli dolgaikat szeretem leginkább: In Rock, Fireball, Machine Head, Burn… Az olyan alapvetéseket, mint a Black Sabbath, Ozzy Osbourne, Motörhead, szinte említenem sem kell. A rock/metal színtérről kamaszként sok mindent megismerhettem, a finomabb anyagoktól a legszélsőségesebb brutalitásig, elsősorban a Metal Hammer kazetta- és CD-mellékleteinek köszönhetően, és persze nálam is pörögtek a magyarországi alap metal együttesek: Pokolgép, Ossian, Moby Dick… Végül megmaradtam régivágású hard rockos, heavy metalos arcnak, némi thrash metalos elhajlással. A modernebb állatságok közül egyedül a Rammstein található meg a gyűjteményemben.
A zene hatása az írásaidra
Az egész rocker mivoltom kihat az írásaimra, a rock and roll életérzés miatt lehetnek annyira szenvedélyesek a szövegeim. Amikor a Ragnarök c. regényemet írtam, akkor a Corvus Corax mellett folyton Amon Amarth bömbölt a lejátszómban. Konkrét jelenetet nem tudom, hogy ihletett-e zene, de az Elveszett csillagok egyik fejezetének éppen a Tátrai Band előtti főhajtásként adtam azt a címet, hogy Utazás az ismeretlenbe. Arról egyébként meg vagyok győződve, hogy talpig páncélban megrohamozni az ellenséget a legmasszívabb heavy metal a világon.
(Fotó: Soós Laca)
Bleeding Bride
2. Nagyon eklektikus a zenei ízlésem, mert a Sister of Mercy, Skinny Puppy, Bauhaus mellett az EBM, electropop és industrial is nagyon közel áll a szívemhez, mégis túlnyomó részt metal zenét hallgatok. Örök kedvenceim a The 69 Eyes, Nevegreen, Agregator, Arch Enemy, Sear Bliss, Christian Epidemic, Slayer, Morbid Angel, Children of Bodom, Amorphis, Amon Amarth, Iced Earth, Venom, Bathory, Fear Factory, Kreator, Nightwish (én elhivatottan a “Tarja óta nincs Nightwish” vonalat erősítem) és a lista, be kell látnom, végtelen. Javarészt ugyanazokat az együtteseket meg dalokat hallgatom, mint tíz plusz éve, nagyon nehezen áll rá a fülem az új együttesekre. Kivételt az In This Moment, a Five Finger Death Punch és a tetoválóművészem, a könyvborítóim megálmodójának együttese, a No Sugar képez, az ő dalaik találták meg még hozzám és a szívemhez az utat.
3. Azt érdemes elmondani, hogy nem teszek meg két lépést sem csendben, még aludni sem nagyon sikerül, ha a fülembe nem dalol valaki, így az egész életemnek van egy folytonos soundtrackje. Minden, amit valaha alkottam, legyen az színdarab, novella, karcolat vagy regény, azt zene ihlette. Bár elég szövegcentrikus vagyok a zenében is, sokkal jobban tudok meríteni az érzésből, amit adnak nekem a dalok. Mint említettem, a második kiadásban napvilágot látott Fekete fivérek című kötetem teljesen erre is épül, annak ellenére, hogy épp csak megemlítve a szereplőm maga is zenész, mégis sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a hangulatra, az érzékekre. Nehéz lenne emiatt idézetet hoznom, főleg, hogy Mikus Tamás volt olyan kedves, hogy átengedte az Agregator dalszövegek használatát, tucatnyit fel is használtam, mellette pedig Nightwish szövegek is találhatóak benne szabadfordításban, de a Christian Epidemic soraiból is rejtettem el. Egyébként azt hiszem, hogy ha az írást zenével akarnám párhuzamba hozni, akkor az én írói világom a Nevergreen hangulatvilágával lehetne egy helyen emlegetni. Írás közben gyakorta Bob Macura dúdol a fülembe, tök jó párost alkotunk, ha ő nincs is ezzel tisztában (MÉGJ)
Bukros Zsolt
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Kedvenc zenekaraim: Linkin Park (R.I.P. Chester Bennington), Metallica, bár tőlük inkább a régebbi albumokat szeretem, mint a Ride the Ligthning vagy az …And Justice for All, nagyon szeretem Manson zenéit és a Rammsteint, az Amaranthe-ot, az Equilibriumot, a Volbeatet, a Limp Bizkitet, a Nightwisht, a Halestormot, a Papa Roach-t, az Evanescence-t, a Lacuna Coilt, a Skilletet és még jó néhány társaságot.
A zene hatása az írásaidra
Ezek a zenék folyamatosan hatással vannak a műveimre, mert az akciójeleneteknél mindig sokat segítenek, vagy éppen olyankor, ha kellene valami sötét hangulat. Konkrétan olyan történetem nincs, amit kifejezetten egy bizonyos rock vagy metal szám ihletett volna, de mindig szól valamilyen pörgősebb-zúzósabb zene, amikor alkotok.
Cserna-Szabó András
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A kedvencem a nyolcvanas évek thrash metalja. Az első három Metallica-lemez, aztán Slayer, Testament, Megadeth, Kreator, Voivod, Sodom stb. A régiek közül Jimi Hendrix, az AC/DC vagy a Motörhead bármikor jöhet, de bírom a Rammsteint, a System of a Downt, a Napalm Death-t és megőrülök a Kvelertakért.
A zene hatása az írásaidra
A karácsonyi Élet és Irodalomban egy novellám fog megjelenni, aminek "főszereplője" a The Four Horsemen című Metallica szám, és maga a négy lovas is feltűnik az írásban. De általában fülhallgatóval a fejemen írok, ez lekapcsol a világról és vagy operát vagy metalt hallgatok.
(Fotó: Valuska Gábor)
Dobai Bálint
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Először életemben metal zeneként Bruce Dickinson Tears of the Dragon című számát hallottam. Az ének ereje is magával ragadott, de a riffek és az az embertelen Roy Z szóló függővé tett. Innen lóugrásban haladtam a fent említett klasszikusokkal kezdve a Symphony-X agypróbáló megoldásaiig vagy másik végletként a pillanatnyi nu-metalos felejthetőségekig.
Mondhatnám a Maiden hármas gitárjátékát kedvencnek, aminek egy másodpercében több dallamötlet van, mint egy évnyi poptermésben… Vagy mondhatnám a Metallica első albumait, amiket – olyan füllel hallgatva, hogy mások mit játszottak akkoriban – minimum zenei Nobelre jelölnék (ha lenne ilyen)… Mondhatnék rengeteg értéket és mélységet, ami ezekbe a dübörgő nehézfémtartalmú sziklákba van rejtve, mégis Bruce Dickinson szólólemezeit említem: nem mint legjobbakat, hanem mint hozzám legközelebb álló, tényleg kedvenc zenéket.
A zene hatása az írásaidra
A fentiek mind együtt hatottak arra, hogy egyeztetve metalkedvelő író- és ivócimborákkal (itt nem kisebb nevekre kell gondolni, mint Térey János, Nagy Koppány Zsolt, Szöllősi Mátyás) nekiduráljam magam, és megírjam Titántorkú Sámson című könyvemet, ami tényleg elsőként dolgozza fel minden szempontból szépirodalmi igénnyel (forma, intertext utalások, kidolgozottság, szerkesztés stb.) a heavy metal életérzést, az ütközésig tolt keménységtől a lélekdörzsölő Hangzáson át a könnyezve röhögésig.
Sorsszerű, hogy a mostani felkérésetekkel szinte egyszerre, december végén jelenik meg ez a könyv új kiadásban, Csillag István zseniális grafikáival gazdagon illusztrálva.
Kedvcsinálónak egy részlet a könyv legelejéről, az [intro] című fejezetből:
„Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbath-ra zúzzák.
A másik kezét is kidugja és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson…
Így jött a világra Titántorkú Sámson.”
Dörnyei Kálmán
5 regényem jelent meg eddig (4 fantasy és 1 sci-fi) és 7 novellám. Jelenleg egy lapozgatós játékkönyvön dolgozunk a feleségemmel, illetve az egyik legnépszerűbb regényem, a Kaland nélkül (No more quests) angol nyelvű megjelenésén.
Az utolsó 2 könyvem: "A Fekete Egy" bővített második kiadása, illetve a folytatása, "Az Arató Halál". "A Fekete Egy" Arawn, a halálpap gyerekkoráról és halálpappá válásának rögös útjáról szól, míg "Az Arató Halál" az első küldetéséről (egy eldugott templomban nyomoz egykori tanítómestere különös és váratlan halálának ügyében).
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Stratovarius, Hammerfall, Rhapsody, Nightwish, Manowar
A zene hatása az írásaidra
Miközben írok, ritkán kapcsolok be zenét, mert általában elvonja a figyelmemet az írásról, de edzés (ellipszis tréner) közben szinte mindig metal zenekarok számait hallgatom. Ekkor születnek meg a legjobb regényötleteim. Nem vagyok egy vizuális típus, de ilyenkor megelevenednek előttem a jelenetek, és látom például hogy hogyan mészárolja le Arawn harci kaszával a kézben a Kilenc Pokol szörnyetegeit :)
Pörgősebb események, például harci jelenetek írásánál azért előfordul, hogy bekapcsolok valamilyen zenét, és akár egymás után többször is meghallgatom.
Például a Rhapsody: Reign of Terror számát hallgattam Az Arató Halál alábbi részének megírása alatt (mindenkinek bátran ajánlom):
"Arawn nem bírta megállni, hogy ne nézzen hátra a druidára. Szívbemarkoló és egyszersmind gyomorforgató látványt nyújtott széttépett ajkával és holtsápadt, beesett arcával. Hosszú, egyenes haja valaha tisztán ragyoghatott, mint a frissen leesett hó a napsütésben, most a rászáradt alvadt vértől koszos volt és gubancos. Annyi mindent szeretett volna kérdezni tőle, de nem tehette meg. A papok befejezték imáikat, és ugyanabban a pillanatban az élőholtak is támadásba lendültek.
Egy ghoul vetődött Velmator felé, s a druida csak úgy tudott kitérni a sárgás szemfogak elől, hogy hirtelen hátravetette magát.
Az öreg természetpap elvesztette az egyensúlyát, s mire visszanyerhette volna, az egyik csuhás lecsapott rá láncos buzogányával, bal vállánál találva el. A fémgolyóbistól szilánkokra törtek a csontjai. Dühödten felkiáltott – nem is a fájdalom miatt, hanem azért, mert kiejtette kezéből a hegyes végű csontnyársát.
Az élőholtak újabb hulláma borította el őket, újabb sérüléseket okozva szinte mindegyiküknek. Egy sárga szőrű ghoul megragadta a karjánál a védtelen druidát, míg egy másik a lábánál kapta el, s kirángatták a társai közül. Ekkor legalább hat zombi vetette még rá magát, s az egyiknek sikerült egy óriási húsdarabot kitépnie a nyakából. Az öregember megbicsaklott, s rángatózva összeesett – az élőholtak jobbról-balról szaggatták-harapdálták...
A szertartás kezdete előtt, amikor a foglyokat az oltár felé vezették, a szentély bejáratánál Velmator felkapta a fejét. Még nem láthatták a rengeteg állattetemet, de a druida már tudta, hogy mi történt. Megérezte a lemészárolt lények életesszenciáit, melyek még mindig ott köröztek dühösen a saját tetemeik felett. Volt köztük olyan, akit személyesen is ismert – a közeli mocsárerdő lakói. A számtalan darabra vagdalt vaddisznót kismalac kora óta istápolta, a levágott fejű szarvast hosszú évek óta igaz barátjának tartotta, míg a megnyúzott, kibelezett farkas egyszer az életét is megmentette.
Hagyta, hadd gyűljön fel benne a harag és a gyász. Nem engedte szabadjára indulatait egészen addig, míg kezdetét nem vette a szertartás, majd a küzdelem, s az élőholtak ki nem rángatták a harcoló fogolytársai közül. Amikor a zombik és csontvázak a felismerhetetlenségig harapdálták és karmolták, s halálos sérülést szerezve a földre rogyott, megtörtént az, ami csak a leghatalmasabb druidáknak adathat meg az elmúlás pillanatában. Lelke, félig elhagyva testét, készen állt a nagy útra, de a számtalan legyilkolt állat életesszenciája összegyűlt köré, és eggyé olvadva vele, visszapréselték lelkét földi porhüvelyébe… igaz csak rövid időre, de elég energiát kölcsönözve ahhoz, hogy bosszút állhasson a csuhásokon.
Lentúr továbbra is Arawnon tartva a patáját, meglepetten kapta hátra a fejét a szokatlan hangok irányába. Oroszlánbömböléshez hasonló üvöltés nyomta el a csuhások halálhörgését. Az ördög bosszúsan kémlelte, mi okozhatja a szolgái körében támadt hirtelen riadalmat. És akkor észrevette azt a valamit, amit embernek már csak nagy jóindulattal lehetett volna nevezni. Velmator volt, de mégsem egészen ő. Egyszerre volt ember és ezernyi vérszomjas vadállat. Egy haláltusáját vívó caridori vérmedvére hasonlított – amik arról voltak híresek, hogy haláluk után még hosszú percekig küzdöttek, és ebben az állapotukban szinte elpusztíthatatlanok voltak.
Velmator teste másfélszeresére nőtt, szemfogai megnyúltak, kezei medvemancsokká alakultak át, a bőre pedig egy óriási tölgyfa kérgére emlékeztetett, és ugyanolyan kemény is volt.
Az élőholtak tehetetlenek voltak ellene, a haláltusáját vívó druida félrehajigálta őket az útjából, és Lentúr felé csörtetett.
– Tartóztassátok fel! – ordított az ördög a közelében álló Mararra, Mobára és a kissé távolabb lévő Belialra.
A prior kántálásba kezdett, és úgy tűnt, hogy egy félelmetes varázslatért fohászkodik Dimorachhoz, amivel megállíthatja a druidát. A valóságban azonban nem tett ilyet, csak kiejtette a szavakat, de nem merített a Hit erejéből, hogy azok valóra is váljanak.
Dögölj meg Lentúr! Itt az ideje, hogy én legyek az új helytartó – gondolta magában a prior.
Moba, a fegyvermester csak néhány másodpercig habozott, aztán Velmator elé ugrott, és kardjával fürgén lecsapott a szörny-druida fejére. Bár a penge egy ujjnyira belehatolt Velmator koponyájába, láthatólag különösebb hatással nem volt rá. Moba fürgén visszarántotta fegyverét, és előre döfött. Sikerült eltalálnia ellenfele mellkasát, de mindössze annyi történt, hogy a kard vége szilánkokra tört a kemény bőrön.
Ezután Velmator következett. Teljes erőből nekirontott a papnak. Moba az összeütközés pillanatában elvesztette az eszméletét, így azt már nem érezhette, hogy ellenfele megragadja, a magasba rántja, és a derekánál kettészakítva két irányba a falhoz vágja földi maradványait.
Lentúr fekete tüzet okádott fel a gyomrából. A megszállott druida lángolva rohant tovább.
Marar okulva Moba halálából, nem a fegyverével vette fel a harcot a megállíthatatlannak tűnő lénnyel szemben. Inkább átvette az irányítást néhány zombi felett. Különleges gyorsaságra bírta az élőholtakat, majd Lentúr és a természetpap közé vezényelte őket. A zombik pusztán fizikai erejükkel nem lettek volna képesek feltartóztatni Velmatort, de Marar ismerte Lentúrnak egy különleges képességét, amit a közelében tartózkodó alacsonyabb rendű élőholtakon tudott alkalmazni.
– Robbantsd fel őket, nagyúr! – kiáltotta, és még szinte be se fejezte a mondatot, Lentúr a puszta akaratával megsemmisítette a druida elé érő hat zombit. Az élőholtak szinte egyszerre robbantak fel. A detonáció ereje hátravetette Velmatort. Az egyensúlyát vesztett természetpapra három csontváz ugrott, s leterítették a földre. Mire feltápászkodhatott volna, újabb és újabb csontvázharcosok érkeztek. Lentúr felrobbantotta őket is. Egy idő után már nem is lehetett kivenni a druida alakját a tűztengerben, s hamarosan elérkezett a pillanat, amikor egy caridori vérmedve is feladja a küzdelmet, és végső nyugalomra szenderül.
Ahogy a lángok alábbhagytak, láthatóvá vált a tűzgolyók okozta kráter mélyén a természetpap újra emberi formát felvett, összeégett teste. A lelke viszont már messze járt."
Kiélezettebb párbeszédek írásához pedig az alábbi számok a kedvenceim: Stratovarius: Stratofortress illetve szintén tőlük: Find your own voice.
Például ilyen párbeszéd Az Arató Halálban az alábbi rész: https://moly.hu/idezetek/885482
Melankolikusabb számok hallgatásakor gyakran előbújik a költői vénám. Például a Kaland nélkül írásakor Behemor a barbár alábbi monológjánál (szám hozzá: Stratovarius: Mother Gaia): https://moly.hu/idezetek/885483
Dragomán György
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg kemény zenét hallgatok, a nagy klasszikusoktól, Maiden, Metalica, Judas, Sabbath kezdve el egész az olyan sötétebb zenékig mint a Samael, az Ahab vagy a Thy Catafalque. De nagyon szeretem például a Bad Religiont, a Rollins Bandet, Iggy Popot. Végtelen hosszú listáim vannak kemény zenékből, de rengeteg jazzt meg klasszikust meg világzenét is hallgatok. Ha kedvenc lemezt kéne, hogy válasszak, bajban lennék, de aztán mégiscsak a Maidentől a Seventh Son-t választanám, azzal (és az …And Justice for All-al) udvaroltam tizenöt évesen a későbbi feleségemnek, úgy, hogy közösen hallgattuk, én meg fordítottam neki a szövegeket. Az meg külön poén, hogy tizenöt éves nagyfiam, teljesen magától mindenféle szülői ráhatás nélkül megtalálta ezeket a zenéket magának, de annyira, hogy elkezdett gitározni, összespórolt magának egy gitárra meg erősítőre való pénzt, és most azokat a számokat gyakorolja a szobájában, úgy, hogy zeng tőle a ház, amelyek miatt a szülei annak idején egymásba szerettek.
A zene hatása az írásaidra
Jótól kérdezed, én mindig zenét hallgatok írás közben (bár nem feltétlenül azt, amiről az írás szól majd). Ráadásul képes vagyok egyes számokat vagy részleteket heteken át loopolni, a Thy Catafalque Holdkomp című számának utolsó három percét például több héten át loopoltam a Máglya írása közben. De használtam így Strapping Young Ladet, Arch Enemyt, Ahabot, Tiamatot, My Dying Brideot, még Amon Amarthot is. (És persze csomó más nem metal zenét is.)
A legutóbbi könyvem az Oroszlánkórus, az novelláskötet, egészen tele van zenével, szinte mindegyik írást konkrét zene ihlette. Két kifejezetten metalos darab is van benne, a Hevimetal (http://gyorgydragoman.com/?p=248), ami egy nagy Judas tribute és a Szakállas villanyszerelő (http://gyorgydragoman.com/?p=631), ami pedig egy AC/DC omázs. És írtam egyszer egy Maidenes szöveget is, az a címe, hogy A maidennel csajozni, (http://gyorgydragoman.com/?p=1817), ez kötetben még nem jelent meg, de az index.hu közölte.
Gaura Ágnes
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Az érdeklődési területem talán azt sejteti, hogy a szabadidőmben elsősorban népdalokat dúdolgatok, de azért a folk metal hallgatása gyakrabban előfordul – a Dalriada zenéit nagyon szeretem. Régóta gondolkodom azon, hogy az egyik számukat – a Nap és Szél házát – valahogy beledolgozom a Boriverzum-kötetek egyikébe, egy időben ez volt a kisfiam kedvence, így rengeteget hallgattuk az írás közti pihenőkben. Éveken keresztül énekeltem kórusban, és ez meghatározza, hogy az a fajta zene nagyon közel áll hozzám, amelyben komoly énekesi teljesítményt hallani. A koromnál fogva rockból, metalból a klasszikusokat hallgatom a legszívesebben: Freddy Mercuryt felülmúlhatatlannak tartom, és persze ifjúságom bulizenéi határozzák meg az ízlésemet (Led Zeppelin, AC/DC, Guns N' Roses, Metallica, Apocalyptica). Na, ez az, amit nem tudok hallgatni, ha dolgozom, mert a kisfiam úgy érzi, hogy valamit valamiért: ha én írok, akkor ő ugyanazon a gépen zenét hallgat, mert az neki jár (illetve, ő ezt munkamegosztásként definiálja). Szerencsére elég jó zenei ízlést sikerült belé nevelnünk, így mindössze annyi történik, hogy ha a gépnél ülök, a kortárs rock bömböl: most jellemzően Skillet, Linkin Park, Starset és Three Days Grace. Néha nosztalgiázunk egy kis Van Cantoval. Szerencsére Babymetalt már nem hallgat, az kemény időszak volt. Viszont imádtam, amikor kórusban üvöltötték a gyerekeim, hogy „Hol van az icipici szandál!” – vagyis az AC/DC Thunderstruck első sorait, angoltudásuknak megfelelő, színvonalas fordításban.
A zene hatása az írásaidra
Időnként jólesik a háttérzene, de az az igazság, hogy a regényírás sokkal hatékonyabban megy csöndben, így ha fantasy szöveget írok, inkább a pihenőkben lazítok zenével, és természetesen előfordul, hogy ennek konkrét hatása is megmutatkozik a regényeimben. A Boriverzumban a rangidős vámpír-elit a klasszikusabb zenéket preferálja, míg a pórnéphez tartozó „fiatalok” illetve a főszereplő vámpírológusom rendszeresen hallgatnak rockzenét. Az előbbiek időnként még énekelnek is:
„– Irány a karaoketerem – mondta sejtelmesen, én pedig szó nélkül követtem. Nemcsak hogy egyből megláttuk, de meg is hallottuk depressziós vámpírunkat, aki épp a színpad közepén nyomta mély átéléssel a Queen együttes ősrégi, de ezek szerint örök érvényű nótáját, melynek refrénjéhez több vámpír is csatlakozott. „Who wants to live forever”, zúgott az egész terem. Összenéztünk Attilával, és kivételesen egyetértettünk: Bélát soha, de soha nem lett volna szabad a színpadnak még csak a közelébe sem engedni. A bőrkabátját remekül lengette a kitartott hangoknál, más kérdés, hogy jobb lett volna, ha nem tart ki semmiféle hangot.
– Remélem, tud segíteni ez a majom, különben sosem bocsátom meg ezt az élményt – súgta a fülembe Attila.
– Nekem sokkal rosszabb – súgtam vissza. – Egyébként is jó a hallásom, most meg még inkább hallom, mennyire ótvar ez az egész.
– Ha te hallod, akkor ez a sok önjelölt Fred Mercury hogyhogy nem?
– A vámpírsággal együtt jár az érzékszervek kifinomulása. Meghallják a legapróbb neszt is, amire emberként nincs esélyed. De abszolút hallást nem ad. Aki emberként hamisan énekel, az vámpírként is úgy fog.” (Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája)
Ez a vámpírregény-folyam egy alternatív Magyarországon játszódik, ahol a a politikai játszmákat elsősorban vámpírok irányítják. A sorozat egy vagány, nagy dumájú vámpírológus kalandjaira koncentrál, aki kénytelen a kormányzáshoz elengedhetetlen vámpírokkal együttműködni. A Boriverzum erősen épít a magyar néphagyományra, vámpírjai nem csillognak, és nem szeretnek bele pillákat rebegtető gimis lányokba, viszont szerepeltet olyan lényeket, amelyek kifejezetten errefelé „honosak” (pl. táltos, lúdvérc, tündér, vagy épp a rézfaszú bagoly).
Vivien Holloway / Sasvári Vivien
Legutóbbi megjelent könyvem a Winie Langton történetek sorozat ötödik része, a Mechanikus farkas volt. Ez egy sokadik világháború utáni jövőben játszódó kisregényfolyam, mely a steampunkos stílus jegyében tele van különleges tárgyakkal, és gőzgépek szolgáltatják az energiát. A történet egy tolvajcsaládról szól, kiemelten Winie-ről, aki egy meglehetősen temperamentumos és fiús természetű lány. Az ő kalandjait követjük végig a kötetek során.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Nagyjából tizennégy éves korom óta hallgatok rockot és metalt – mikor már kialakult a saját ízlésem, ugyanis nálunk a családból senki sem hallgatott ilyesmit. Édesanyám a mai napig nem érti, hogy az ő nyafka, ijedős kislányából, aki öt éves koráig a hintára sem mert felülni, hogyan lett egy színes hajú, tetovált, metalt hallgató felnőtt – ezen mindig jókat mosolygunk. Szóval én tényleg nem kamaszként lázadtam… Felnőtt fejjel lettem ilyen elborult.
Az ultimate kedvencem, ami rajongásom első tárgya volt, az Evanescence. Az első rock banda volt, akiket hallgattam, és akiknek minden számát szeretem a mai napig. Utána jött még mellé a Within Temptation – ami szintén nagy szerelem –, a Skillet, Lacuna Coil, Halestorm és még sokan mások.
Az utóbbi években szívesen hallgatok ritmusosabb, populárisabb fúziós metalt is. Ilyen például az Amaranthe vagy az Icon for Hire. Nekem ezek a „bulizós” zenéim. Ha nem akarom teljesen kikészíteni a kollégáimat, inkább ezeket tolom az arcukba. Ezt öt pernél tovább szokták bírni. (Ha genya vagyok, vagy felbosszantanak, beteszek valami hörgős-üvöltőst, szeretem hallgatni, ahogy szörnyülködnek).
A zene hatása az írásaidra
Nem mindig hallgatok zenét írás közben – sokszor énekelgetek magamban (vagy hangosan, ha senki sincs a közelben), és ez olyankor elvonja a figyelmemet –, de ha igen, akkor olyasmit, ami illik annak az aktuális jelenetnek a hangulatához. A legutóbb az Evanescence The Only One című számára írtam az új, készülő könyvem egyik jelentetét - amit most ezért még nem osztanék meg veletek, de majd idővel. Akkor bekapcsoltam ezt a zenét, és végtelenítve ment, amíg annak a bizonyos szakasznak a végére nem értem.
De általában jellemzőbb, hogy egy egész könyvhöz egyetlen számot kapcsolok. Amikor azt a számot hallgatom, látom magam előtt pörögni a történetet, mintha csak egy trailert néznék.
Imre Viktória Anna
A legutóbbi regényem, A bosszúszomjas doktor egy trilógia első részeként jelent meg 2016-ban. A cselekmény egy erősen félresiklott XIX. századi Londonban játszódik, amit kétszáz éve sötétség borít. Alkimisták, mágusok és boszorkányok marakodnak a városon, három orvos pedig úgy dönt, hogy egy kegyetlen rítus segítségével magához ragadja a hatalmat. Jelenleg a második köteten dolgozom, és ha minden összejön, jövőre meg is jelenhet.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A műfaj szeretetét a bátyám örökítette rám: az ő gyűjteményében akadtam rá tizennégy évesen a Nightwish "Sleeping Sun" című számára, és ennek beláthatatlan következményei lettek. :) Eleinte azokat a bandákat hallgattam, amiket ő is (Nightwish, Rhapsody, The Gathering, Guano Apes), később bővült a kínálat. Lényegében "mindenevő" vagyok: Within Temptationtől kezdve Rammsteinen át Dimmu Borgirig bármit szívesen hallgatok, amíg megfog benne valami, de előny, ha női hang énekli a dalszöveget.
A teljesség igénye nélkül mostanában ezek szólnak legtöbbször a lejátszómon: Delain, Lacuna Coil, Serenity, Evanescence, Sirenia, Stream of Passion, Leander Kills
A zene hatása az írásaidra
Gyakran előfordul, hogy zenehallgatás közben támad ötletem: legutóbb a Lacuna Coil "Blood, Tears, Dust" c. száma alapozott meg egy jelenetet, amit sajnos nem fejthetek ki bővebben anélkül, hogy elspoilerezném a következő könyvet. :)
De, hogy konkrétummal is szolgáljak, a Sonata Arctica "Wildfire" c. száma sokat segített az alábbi jelenet hangulatának megteremtésében:
"Első emléke a tűz volt: őrjöngő, mindent elemésztő pokol. Emlékezett a forróságra, a különféle elemektől narancs, zöld, bíbor árnyalatúvá változó lángnyelvekre. Talán hároméves lehetett – alig tanult meg olvasni –, és sírva csimpaszkodott az apja nyakába, annyira félt.
– Csillapodj, fiam – paskolta meg a hátát Aurelius Bell, korának egyik legkiválóbb alkimistája. – Anyád úgysem veszi már hasznát.
Úgy beszélt hozzá, akár egy megbokrosodott lóhoz. Nem sokkal korábban még odafent álltak a toronyszobában, és a használaton kívüli lombikokat, kémcsöveket nézegették. Aurelius néhány napja örökölte meg a tornyot, és a kisfiú a maga naiv örömével azt hitte, most majd odaköltöznek ők ketten, és minden este együtt várják majd, hogy az anyja hazatérjen a Tanács üléseiről. Hiszen a nő teljes felszerelése ott hevert szétszórva a dísztelen polcokon, asztalokon – mintha Servilia csak elugrott volna egy palack higanyért, és bármikor megjelenhetne a lépcső tetején. Még a ruhái is ott lógtak a szekrényben: fehér blúzok, sötét szoknyák, három pár cipő.
– Hol lesz az én ágyam, apám? – kérdezte Harry fülig érő szájjal. Annyira izgatott volt, hogy pislogni is elfelejtett.
A férfi válasz helyett felemelte a tiszta szesszel teli üveget – „Soha, semmilyen körülmények között ne nyúlj hozzá, fiam!” –, és módszeresen végiglocsolta Servilia Morgan hátrahagyott jegyzeteit. Néhány ruhadarabot is szétdobált, majd pedig egy nedves ösvényt húzott az alkohollal egészen a helyiség közepén álló kemencéig. Amikor végzett, szépen odaállította a kiürült üveget a bejárat mellé, és magához intette az értetlen kisfiút.
– Gyere szépen! – A karjába kapta, pedig Harry már ügyesen tudott sétálni.
A következő pillanatban olyasmit tett, amit a fia évek múltán sem tudott észérvekkel megmagyarázni: gyufát gyújtott, és az égő pálcikát belepöccintette a kemence szájába.
Olyan hirtelen szabadult el a pokol a toronyszobában, hogy Harry szíve kihagyott egy ütemet. Üvegek robbantak szét, ezerfelé szórva a szilánkjaikat; könyvek kaptak lángra, és az amúgy is rossz levegőjű helyiséget sűrű fekete füst lepte el. A kemikáliák szaga ekkora hőfokon orrfacsaró volt.
Aurelius nedves rongyot szorított a fia arcára, és futva megindult vele a lépcsőn lefelé. A gyerek köhécselt és könnyezett, apró mellkasát pedig máris rázni kezdte a kétségbeesés. Nem így képzelte ezt el, nem és nem. Ő csak annyit akart, hogy a szülei végre együtt legyenek, és nem értette, mi kifogása van ez ellen az apjának.
Fülsiketítő hangorkán tombolt a fejük felett, és hiába kellett volna halkulnia, ahogy lefelé haladtak, inkább hangosabbá vált. Minden dörrenésnél megremegtek a falak és maga a lépcsősor is, mintha földrengés lepte volna meg Londont.
Mire az utcára értek, már kövek hullottak a toronyból, és a robbanások zajába a járókelők sikoltozása is vegyült. Harry rettegve fordította felfelé az arcát, mert akármennyire borzalmas volt is az egész, képtelen volt levenni róla a szemét. Látnia kellett, mit művelt Aurelius Bell féktelen dühe annak a nőnek a hagyatékával, aki őt a világra hozta."
(A villámsújtotta torony, 2016.)
Kiss Balázs Kunó
Hivatalosan ez az első igazi könyvem, de valójában már a hetedik. Egy könyvkiadó vezetőjeként két oldalról kezelem a könyveket, és nagyon szeretem azt a folyamatot, ahogyan egy kéziratból nyomtatott kiadás lesz.
2. Tulajdonképpen egész életemben rock, vagy rock alapú zenéket hallgattam, bár inkább az alternatív vonal vonzott, mint például a Sziámi vagy a Kontroll Csoport - és korának hasonló együttesei. Kortárs metal vagy rock bandákat nem ismerek, de sokszor előveszek olyan klasszikusokat, mint a Pink Floyd, The Doors vagy a Deep Purple. A Hammond orgona alapú együtteseket különösen kedvelem. Bár manapság leginkább klasszikus zenét hallgatok, abból Beethowen a kedvencem. A kortárs zene valahogy nem talál meg, pedig nyitott vagyok, de általában valamit hiányolok belőlük - mármint ami eljut hozzám ezekből a műfajokból. A világzenei alapokra épülő dalokkal is jóban vagyok, de egyik téren sem tudnék nagy kedvenceket kiragadni, mert nagyon széles a paletta, amiket hallgatok.
3. Sok korai versemet ihlette a Doors vagy a Sziámi. A könyveim munkálatai során szinte 90%-ban valamilyen rockos zene szólt. Bár nincs nagyon konkrét történet, amit elmesélhetnék, de a zene végigkíséri az életemet, nagyon aktívan. Ha ez mond valamit, akkor születésnapomra általában Wagner operára kérek jegyet az első sorba az Operaházba. A könyveimben egyébként ami aktívan megjelenik, az a színház. Egyrészt maga a színház és a valóság viszonyát használom, másrészt a rengeteg színházi darab töménytelen mennyiségű alapot ad különböző valós élethelyzetek megértéséhez. Kicsit elkanyarodtunk a zenétől, de hát ma már a színház sem képzelhető el zene, zenei aláfestés nélkül, nem is beszélve az operákról, amiknek nagy rajongója vagyok. Bár, ha 20 évesen valaki azt mondta volna, hogy operát fogok hallgatni, valószínűleg kinevettem volna. Így a B oldal felé (hogy autentikus legyek) az embernek változik az ízlése.
Fotó: Sárosi Zoltán
Kleinheincz Csilla
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Többnyire hangulatfüggő, mit hallgatok, de bizonyos előadókhoz, együttesekhez gyakran visszatérek, ilyen a Dream Theater, Anathema, Devin Townsend, a The Moon and the Nightspirit, a Volbeat vagy a Spock's Beard. De mindig jönnek új dalok, hatások, különösen, mert a párom nálam jóval nagyobb zeneértőként nem hagyja, hogy tudatlan maradjak, és nagyon jól ráérez arra, hogy mi tetszene nekem.
A zene hatása az írásaidra
Néha hallgatok zenét írás közben, mindig épp azt, amiről úgy érzem, illik az adott könyvhöz vagy jelenethez. Amikor az Ólomerdőt és a folytatását írtam, leginkább szimfonikus és folk metalt hallgattam (Apocalypticát, Nightwisht, Thy Catafalque-ot és The Moon and the Nightspiritet), utóbbinak a szövegei is összecsengtek néha az általam elképzelt tündérvilággal. Hogy emiatt olyan idegenek néha a tündéreim, nem állítanám biztosan, de azt gondolom, ez a fajta zene is mélyről merít, ahhoz az időhöz kiált vissza, amikor még mágia élt a tüzek és lámpások fénykörén túl, és az erdők nem voltak sem szelídek, sem emberiek.
Úgy tizenöt éve, épp, amikor megtaláltam magam a novellaírásban, a My Dying Bride és az Anathema voltak az aktuális kedvenceim, és bár konkrét számok hatását nem lehet felfedezni egyik akkori írásomban sem, a sötét hangulat ott van több akkori novellámban is. Nem voltak
azok horrortörténetek, de sokszor a fonák oldalról szemlélték az életet (és a halált).
És van egy teljes novellám a zenéről (Sellődal), de nem nagyon tudok kiragadni belőle részleteket, talán ez, a zene erejéről:
"Az erősítő csak egészen halványan rezonált be. A fájdalmas hang keresztüláramlott rajtam, csontjaimban éreztem a rezgését, aztán maga mögött hagyott, kilebegett a tenger fölé. Úgy éreztem, mintha a szívemet is felkapta volna menet közben, hogy kisodorja és beszórja a habokba.
Nem csak magány zengett benne, hanem titkosan mély megnyugvás is, mintha a dal horgonyt vetett volna, kijelölve énem tömör szikláját is. Bölcsességet éreztem áradni benne, s diadalt a szomorúság mellett. Megzavarodva bámultam a felágaskodó hullámokat, képtelen voltam egyszerre befogadni mindent. Mintha nem is éneket, hanem ezernyi különálló gondolatot hallottam volna. Kávém kihűlt a bögrében.
A legerősebb azonban mégis a hívás volt. Tudtam, hogy már nem lehetek közelebb mint vagyok, mégis, minden porcikám sajgott a vágytól, hogy feloldódjak a zenében, letépjem a hangfal elejét, és megkeressem a gépben azt, aki énekel."
Az Ólomerdőben-Üveghegyben meg ezeket találtam konkrét utalásként: https://moly.hu/idezetek/885486 és https://moly.hu/idezetek/885487
Fotó: Uzseka Norbert
Kukorelly Endre
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Nagyon nem vagyok benne – itt most egy laikus beszél. Egy biztos, a többi nem: az abszolút metal Richard Wagner. Hallgasd, amíg át nem üt. Először-másodszor lepattan rólad, mert (még) súlyosan süket bunkó vagy, és nyolcadszor is lepereg a primkó lelkedről, csak a kilencedik heavy odahallgatásra üt át. Üt szét. Változtat meg. Hoz rendbe. Hoz föl. Térít magadhoz. 9 mélymagas hallgatás: 9 Walkür, Wotan lányai, talpig páncélba öltözött, vadul száguldozó szüzek. Amúgy hallgattam – inkább hallottam – ezt-azt, inkább a Rolling Stonest mint a Beatlest, a The Who-t és Jimi Hendrixet, az AC/DC-t és az Uriah Heep-et, de igazából a Led Zeppelin és a Deep Purple jött be. Aztán sokáig csöppet sem hallgattam ilyesmit, kimaradt az underground, a dark, a thrash meg a death, az Iron Maiden, a Bon Jovi meg a Motörhead, és a magyar izéket mulatságosnak találtam. Teljesen lejöttem a dologról, és csak a Rammstein vitt vissza. Ugye, egyszerűen az, hogy németül énekelnek, nem? Nem hallod ezt? Akkor mit hallasz? A Metallica nem, viszont valamivel később a Placebo nagyon beütött.
A zene hatása az írásaidra
Wir haben Angst und sin allein / Gott weiß ich will kein Engel sein. Nem tudom, ez hatás-e vagy sem. Hatás.
Lauer Gábor
2. Elég vegyes a lista. Skunk Anansie, Skindred, Sick of it all, Rancid, Backyard Babies, The Virginmarys. Leginkább ezek pörögnek a lejátszómban. Hmm, most látom, hogy mindegyikben van „i” betű. Talán ez köti össze őket? Ezen még nem is gondolkodtam...
3. Ilyenről sajnos nem tudok beszámolni, azt azonban kijelenthetem, zengett már például a Kill the power - mondjuk úgy - pihenésképpen, mikor szünetet tartottam egy vértől sikamlós oldal közben. Hát, nem lett éppenséggel kevésbé pokoli a folytatás.
Mickey Long / Rákosi Miklós
Azóta garázdálkodtam már a Mysterious Universe világában, egy novella erejéig irányítottam Ammerúnia hősét, Asslanthasi Aldyrt, és létrehoztam egy bohókás mesevilágot, az Arany Tölgyfalevél Tanodát, amely két részt ért meg idáig.
Folyamatosan ötletelek és írok. Cetlikkel van tele minden zsebem, mert ha eszembe jut egy jó jelenet, vagy egy geg, akkor azonnal le kell írnom. Aztán persze a gép előtt simán kihordok néhány infarktust, ha kiderül, hogy valamerre elkevertem a papírokat. A legutóbbi novellámnál például három napig kerestem azt a blokkot, amire a befejezést írtam. Ez egy fantasy világban játszódó zombis, kaszabolós írás, amelyben egy halhatatlan nomád összetűzésbe kerül egy ősi istennel. A Darrgenor síri csendje, ami a Főnix gondozásában, a Halhatatlanok c. novelláskötetben jelent meg, a humoros oldaláról közelíti meg az öröklétet:
„Csontos Harleck rezzenéstelen arccal meredt a lapjaira. Fehéren világító csontvázként, ez mondjuk nem volt nagy kunszt tőle. Abban viszont mindenki megegyezhetett, hogy a kifejezéstelen tekintetett új szintre emelte. Klasszikusan fekete köpönyege csuklyáját mélyen a szemgödre felé húzta. Jó lapjárása lehetett, mert egy mozdulattal betolta az asztal közepére az előtte tornyosuló bronzdukát halmot.”
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Amikor gépre viszem az előttem tornyosuló cetlihalmot, mindig szól a háttérben a zene. Főleg ha nem mesekönyvet írok, hanem felnőtteknek szóló, tesztoszteronban és humorban fürdő akciórészeket. Ilyenkor általában azok a „klasszikusok” szólnak, amiket nem tudok megunni. Guns N' Roses, AC/DC, Metallica, Billy Idol. A Shock to the System például állandó vendégem a kocsiban is, ilyenkor nagyon kell figyelnem, mert a rend éber őrei nem értékelik ha túlzottan élvezem a zenét. Vagyis pont az, hogy értékelik… :D Debreceni létemre természetesen nagy kedvenc még a Tankcsapda, az Alföldi gyerek is beleivódott a hallójáratomba.
A zene hatása az írásaidra
Amikor a most még megjelenés előtt álló steampunk vadnyugati kisregényem készült, akkor a ZZ Top ugrott a képzeletbeli ranglistám dobogós helyére. A jellegzetes hangzásviláguk miatt, egyszerűen imádom a három szakállas fazont.
A Led Zeppelin - Stairway To Heaven ötletére, illetve ihletére egy fanyar hangulatú sci-fi novellát is írtam még 2010-ben, ami csak a neten olvasható: http://karcolat.hu/irasok/egyeb/mickey_long/stairway_to_heaven
Molnár Krisztina Rita
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A rock-zenével – ahogy gondolom, a kortársaim jórésze – egy egyszerű zsebrádió segítségével kerültem kapcsolatba. Majdnem többes számban írtam, ugyanis öcsémmel együtt kuporogtunk délutánonként a Petőfi Rádiót hallgatva a rádió előtt, és hallgattuk az angol nyelvű számokat, aminek az öcsém, aki akkoriban gitározott, az akkordjait, én pedig a szövegét igyekeztem valahogy leírni. Nem volt egyszerű, sem az angoltudásom, sem például Mick Jagger kiejtése nem segítette a műveletet. Pedig nagyon szerettük volna eljátszani az Angie-t, aztán persze el is játszottuk valahogy, és szerettük a Rolling Stones-t nagyon. De hallgattunk Led Zeppelint, Doorst, az Animalstől a régi balladát, a House of the Rising Sun-t, és amikor végre lett egy kazettás magnóm, akkor az első kazettám egy Beatles volt. Addigra már a barátnőm jóval idősebb bátyja összes Beatles-kazettáját kívülről fújtuk, pedig ezek valójában nem a mi zenéink voltak, egy generációt elcsúsztunk, mégis rajongtunk értük. Természetesen csöves nadrágban, alföldi papucsban, térdig érő pólóban jártam ekkoriban, és a gázálarctáskámon egy bőrszíjra fűzött csirkenyak-csontok lógtak. Kifőztem a csontgyöngyöket és szépnek láttam őket. Persze béke-jelvényem is volt, és egy idő után magyar rock-zenekarok – Piramis, Pandora’s Box – koncertjeire jártam. Az AC/DC filmet is megnéztem – ma már nem tudom meghallgatni Angus Youngot. Érdekes, a rock gimis koromra lassan elmúlt, ez a lázadás a felső tagozatra esett időben, amikor az iskolában még éltanuló voltam és jókislány. Bár kevésbé kemény hangzású rock-zenét hallgattam gimiben és hallgatom azóta is. Pink Floyd, Dire Straits, Doors – most is épp Pink Floyd szól. De volt jónéhány év, amikor nem tudtam ezeket a zenéket bekapcsolni, amikor a gyerekeim kicsik voltak, zavart a rockzene hangzása, diszharmóniát keltett bennem. Ahogy az underground is, amit pedig annyira szerettem. A Második Műsor, a Balaton, a Trabant, az Európa Kiadó valamikor az életem része volt, és aztán megdöbbenve tapasztaltam, hogy képtelen vagyok meghallgatni a dalokat – se a szöveg, se a zene nem tud hozzám szólni. Aztán amikor a fiaim kiskamaszok lettek, megismertem velük a Green Dayt és elégedett voltam az ízlésükkel. Ők persze ma már egészen mást hallgatnak, én pedig mostanában fedeztem fel néhány izlandi rockzenét, például a Sólstafirt, Sigur Rost. Az utóbbi nagyon megkedveltem. De az igazság az, hogy ma már nagyon ritkán hallgatok rockzenét. Írás közben kiegyensúlyozottabb hangzásra van szükségem, kisebb amplitúdókra érzelmileg és hangzásban is. Klasszikusok vagy drum, házimunkához filmzene, például az Amelie csodálatos élete remek takarításhoz, az autóban pedig legtöbbször az Órák című film zenéje szól.
A zene hatása az írásaidra
A most megjelent Derűs hétköznapokban bolondok napján Pink Floydot hallgatnak a gyerekek, mert Anna néni, a rajztanárnő megmutatja a mobilján nekik, miután nem hajlandó csendéletet rajzolni, helyette a kedvenc együttesének rajzol lemezborítót. Azt hiszem, ez az egyetlen konkrét példa. Áttételesen biztos, hogy nagyon sok zene hatott az írásaimra, arra, hogy írok egyáltalán. De nem elsősorban a rock, hanem a zene, a zenélés. Nálunk mindenki zenélt és vannak a családban zenészek is, én is zongoráztam nyolc évig. Tegnap este egyébként elalvás előtt a karácsony előtt a Naphegy Kiadónál megjelent Világvége alsó című népmese-átiratokat olvastam. Az antológiában nekem is megjelent egy mesém, de most Gimesi Dóra gyönyörű meséjét, A halhatatlanság dalát szeretném ajánlani. A királyfi, aki vonattal utazik a királylány megmentésére a Világvégére, egész úton gitározik. Jimi Hendrix, Pink Floyd, Beatles, Rolling Stones szól a kupéban, és még a savanyú képű kalauz is jókedvre derül.
(Fotó: Wavrik Gábor)
Nagy Koppány Zsolt
2. Sokáig a The Doors volt a kedvenc együttesem, közben meg a Guns N' Roses, szóval sajnos semmi különleges perverzióm nincs. A magyarok közül a Hobo Blues Band meg egy időben a Tankcsapda. Rengeteg zenét hallgatok amúgy, mindenfélét, egy ideje népzenét is szívesen, de mostanában azt vettem észre, hogy az elfogyasztott mennyiség a zene élvezhetősége minőségének a kárára megy: régebben ronggyá hallgattam bizonyos albumokat, minden hajlítást betéve ismertem, most meg annyi a meghallgatnivaló szám, album, hogy ilyen elmélyült zenehallgatásra nincs mód.
3. Bár egyáltalán nem vagyok oda Toto Cutugnóért, de a L’Italiano és a Soli című számait mindenki ismeri, és van egy novellám (Ne múljon el a nap a te haragoddal), amelyik tulajdonképpen erre az utóbbi számra épül.
Nemes István / John Caldwell, Jeffrey Stone
Legutóbbi művem, amin még jelenleg is dolgozok, a „Csempésztánc”, a Kalóztánc 2 antológia belső regénye, amely a hatodik kötet lesz a Tánc-ciklusban, azaz, Skandar Graun ifjú kori kalandjainak lezárása, amely épp ott fejeződik be, ahol annak idején a Káosz-ciklusom 1990-ben megjelent első regénye, „A Káosz Szava” elkezdődött. A megjelenés 2018 tavaszán várható.
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Zenehallgatás nélkül képtelen lennék alkotni (a csend kiöli belőlem a kreativitást), s mivel nem ritkán 12-14 órát töltök írással vagy fordítással a számítógép előtt, kiszámítható, hogy nem csekély mennyiségű zenét hallgattam eközben az elmúlt két évtizedben. Alapvetően majdnem mindenevő vagyok, s néha klasszikus zenéket, operákat, filmzenéket, világzenéket, egyebeket is befogadok, hangulattól függ, épp melyiket, de az időm nagy része, úgy kilencven százalékban, a metal és az industrial között oszlik meg, nagyjából egyenlő mértékben. Amikor sci-fit írok vagy fordítok, elektronikus zenét hallgatok (mostanában főképp aggrotechet vagy dark elektrót), fantasy írásakor pedig metalt; elsősorban szimfonikus black metalt, folk metalt, pagan metalt vagy viking metalt.
Ha az első számú kedvenceimet kellene listáznom, nagy gondban lennék, hiszen rengeteg együttes van, amiket nagyra tartok, és amelyek között legfeljebb a pillanatnyi hangulatom alapján tudnék bármiféle sorrendet felállítani. Aztán másnap ez a sorrend már változna is. Próbálok tehát most úgy írni, hogy arra gondolok, az elmúlt évek (évtizedek) alatt, mely bandáktól hallgattam a legtöbb zenét…
Metalban (talán): Limbonic Art (mert oly imádni valóan sötét), Arcturus (mert oly különleges és egyedi), Dimmu Borgir (mert oly földbe döngölő), vagy a Covenant /Kovenant/ (mert csak). Vagy az ukrán, ámde önmagukat orosznak valló Nokturnal Mortum, akiknek a „Nechrist” c. albumát (meg a többit is) éveken át „rongyosra hallgattam”. Felsorolni sem bírnám, kik hatottak még rám az elmúlt években, de mostanság – a „Csempésztánc” írásakor például leginkább – Finntroll, Trollfest, Nekrogoblikon, Korpikliaani, Ensiferum, Manegarm, Graveworm, Eisregen, Turisas, Tvangeste, Moonsorrow, Arkona vagy akár a Therion… és folytathatnám a felsorolást még oldalakon át! Sok-sok (még sok-sokabb) oldalon át…
Industrialban (talán): a Dawn of Ashes, Life Cried, Kill the Sleeper, Bestias de Asalto, Die Braut Brain Infect, Velvet Acid Christ, Ad Inferna és az FGFC820 hatottak rám leginkább… de itt is felsorolhatnék száznál is több bandát, amiket nagyon bírok – köztük a magyar Infra Blacket és Plasma Poolt, amiket a mai napig is gyakran előveszek.
A zene hatása az írásaidra
Mindazon zenék, amiket írás közben hallgatok, elengedhetetlen hangulati elemei a műveimnek. Mindegyik regényemhez tudnék kötni valamit, ami az alapot adta írás közben. Ám ha ki akarnék emelni egyet a sok közül, feltétlenül meg kell említenem a másfél évtizeddel ezelőtt írt „Fekete Lángok” c. regényemet, melynek keletkezését két tényező is segítette. Szinte egyszerre kaptam meg Zubály Sándor grafikus barátom egy extravagáns címlapját, amelyet nem kifejezetten számomra festett, csak úgy kedvtelésből; valamint a (finn-magyar) Finnugor együttes első albumának végső vágás előtti anyagát, melyet a magyar frontember, Gabriel Wolf küldött át nekem. A festmény illetve az album 8. számának (Behind the Mirror) témája és hangulata oly annyira stimmelt az általam elképzelt sztorihoz, hogy megpróbáltam összehangolni a dolgokat: a főszereplőim külsejét a képen látható alakokhoz igazítottam, a regény egyik csúcsjelenetét pedig a dalszöveghez és a zene hangulatához pofozgattam. Ez a három tényező – a festmény, a zene és a regény története – oda-vissza hatott egymásra. A Finnugor albuma eredetileg a „Rearming Ancestral Pro¬ge¬nies” címet viselte volna, ám a történtek után Gabriel is változtatott, s „Black Flames”-ként jelent meg a francia Adipocere Recordsnál, 2002-ben, ugyanazzal a borítóképpel, mint ami a könyvre került.
Nemes Z. Márió
2. Mindig is az extrém műfajok érdekeltek, próbáltam lefúrni a zenei formátlanság határára. Kamaszként alapvetően black metal rajongó voltam, lelkesen hallgattam mind az ortodox, mind az újhullámos bandákat. Ez az irány még mindig érdekel, de mostanában jobban lázba hoznak az olyan fúziós zenék, melyek képesek ötvözni az experimentális black metal és a dark ritual, noise, electro hangzásokat. Ezt az esztétikai világot próbáltam bemutatni a Necrostructure-trilógiában https://soundcloud.com/technologieunddasunheimliche/mario-z-nemes-necrostructure, melyet a Technologie und das Unheimliche mixtape-sorozatába kompiláltam, de újabb felfedezéseim közül mindenképp kiemelném Maxime Taccardi K. F. R.-projektjét https://www.youtube.com/watch?v=X2Z-D_D7HBY&t=349s , illetve a Gnaw Their Tongues https://www.youtube.com/watch?v=e5DuvmjgZhE és a The Body https://www.youtube.com/watch?v=6oWxfAvJKhE&t=1256s nevű zenekarokat.
3. Az extrém műfajokra jellemző dehumanizáló szemlélet mindig is jelen volt a szövegeimben, de a legkonkrétabb utalások A hercegprímás-kötetben találhatóak, ugyanis a versek népi (neo)szürrealizmusára nagyban hatott a Tormentor Recipe Ferrum című albuma. Az egyik közös pont ebben az összefüggésben Hany Istók alakja, akinek mitikus figurájáról én is megemlékeztem. Innen jött az ötlet, hogy mindenképp szerettem volna valamilyen formában együttműködni Csihar Attilával, mely Csala Bertalan kurátori munkájának hála 2016-ban meg is valósult a Noise Anatomy https://www.youtube.com/watch?v=f7IBPF5W-iY fesztivál keretében, ahol több más zenekarral együtt Attila is felhasználta a verseimet egy speciális produkció során. A fesztiválnak a tavaly karácsonyra megjelent Noise Anatomy kiadvány (JAK, Melting Books, 2017) állít emléket, mely egy underground művészeti „szeretetcsomag”, hiszen a zenészek által fel- és bedolgozott verseimet tartalmazza Kis Róka Csaba illusztrációival, illetve ott figyel még az interjúkkal felturbózott koncert-DVD is.
Poós Zoltán
Legutóbbi könyve, az Étvágy az imákra című regény különös utazásra hívja olvasóját, bejárhatja a rendszerváltás Magyarországát, de Poós Zoltán regénye megmutatja azt is, hogy a világ közepét mindenki maga jelöli ki. Akár úgy is, hogy szerelmével együtt rámutatnak egy pontra. Kádár János temetésének napján 1989. július 14-én Vitus Istvánnak nem jut eszébe a Miatyánk néhány sora, és ahogy emlékezni próbál az imára, olyan dolgokat is felidéz, amelyek talán meg sem történtek vele. Elhagyni készül egy számmal jelölt majorságot, mert Budapestre költözik, és ahogy egyre távolodik a gyerekkor vidékétől, úgy építi fel az egykori Pereget, ad identitást a településnek, ahogy identitását keresi az ország is, és persze maga a tizennyolc éves Vitus is, akivel ezen a bizonyos napon megtörténik minden, a szex, a drog és a rock and roll. És persze a legfontosabb is: szerelmes lesz. Utazása közben megismerjük családját, az apját, akit kivágtak a Műszaki Egyetemről 1957 elején, mert beazonosították a Köztársaság téri ostrom képsorain, megismerjük az apja történeteit, aki hallotta Mindszenty egyik utolsó prédikációját Makón, ott volt Ribbentrop és Horthy mezőhegyesi vadászatán, megtudjuk, hogy Vitus ősei kapálták az aranyat termő szőlő földjét, és hogy Pereg mellett volt a Monarchia utolsó nagy hadgyakorlata. A könyv második részében már nem járnak autók, alig van mozgás Budapesten, a taxisblokád idején a már tizenkilenc éves fiú az esküvőjére készül, ami könnyen lehet, hogy elmarad, és olyan kudarccal végződik minden, mint amilyen elveszettnek tűnt 1990 októberében, a szabad választások után néhány hónappal a hitét vesztett Magyarország.
2. A gyerekkoromnak főleg a hard- és heavy rock volt a háttérzenéje, az első meghatározó élményem az 1977-es Metronom ’77 fesztivál volt, ahol a Piramis előadta az Égni kell című számát. Ezután már csak kemény riffek érdekeltek, a Rádió és Televízió Újságot átlapozva minden Tánczenei koktél listát végigbújtam és aláhúztam a rockzenekarokat, így ismertem meg már alsóban a P.Mobilt, a Korált, a Deep Purple-t. Később a már gimis unokabátyám hatott rám, aki volt építőtáborokban, számos Beatrice és P.Mobil koncerten, és 1981-ben már nekem is volt babos kendőm, csöves farmerem, később bőrdzsekim. Az első koncertem 1981 tavaszán egy Korál-buli volt a battonyai művelődési házban. Főleg a hard-rock érdekelt abban az időben, persze az Edda, a Beatrice és a P.Mobil…, aztán a HBB is, majd hatodikban már hozzájutottam Deep Purple (In Rock, Machine Head) lemezekhez, később az Iron Maiden (The Number Of The Beast, Powerslave) albumaihoz is, ami nagy dolog volt a szocializmus kellős közepén egy dél-békési kisvárosban. Aztán 1983 és 1984 körül a tévé leadott egy Judas Priest koncertrészletet és egy Iron Maiden showt, és a Világ Ifjúsága is a műfaj mellé állt. Számomra a legnagyobb hatású rocklemez talán a Purple Machine Head című albuma volt (talán azért is, mert még gyerek voltam, amikor megismertem), de a Black Sabbath Heaven and Hell és Mob Rules című lemezei is etalonnak számítottak. Ugyancsak nagyon szerettem a punkos húzású Motörheadet is, az Iron Fistet a műfaj egyik csúcslemezének tartom. Anno csak kazettán volt meg a Judas Priest Unleashed In The East koncertalbuma, emlékszem, ezt hallgattam egy Sanyo magnón 1984 tavaszán, miközben az egész kertet felástam. Ezt az albumot helyzetbe hoztam az Étvágy az imákra című regényemben is.
A Judas Defenders of the Faith lemezét már sikerült vinylen is megszereznem, ez akkora hatással volt rám, hogy magyar szövegeket írtam a Freewhell Burning (Romlott a világ) és a Jawbreaker (Cserbenhagyásos gázolás) című számokra. Aztán 1985 januárjában dobos lettem a TBC nevű punkzenekarban, és innen már az érdeklődésem főleg a punk és a karcosabb new wave irányába vitt, a Dead Kennedys, a Sex Pistols, a UK Subs és a Lords Of The New Church mindent vittek, de amikor a magyar rádió leadta 1984-ben az első két Metallica-lemezt, már tudtam, hogy valami megváltozott a rocktörténelemben. Voltam 1986 augusztusában Scorpionson az MTK-pályán, majd ugyanitt egy hónap múlva Iron Maidenen, szóval, nem lettem hűtlen a metalhoz, bár kétségtelen, hogy a Joy Divison, a Cocteau Twins, a Bauhaus és a The Cure elrabolták a szívemet. De a rockzene is örök szerelem maradt, része a gyerek- és kamaszkoromnak, a mai napig vinylen is gyűjtöm azokat rocklemezeket, amelyek kamaszként hatottak rám. Amit most keresek: Uriah Heep: Abominog, Def Leppard: Pyromania, Scorpions: Tokyo Tapes. Szóval, ha leprofilozna az FBI, akkor az indie-rockot (jelentsen ez bármit) jelölné meg nálam első helyen, de soha nem fogom letagadni azt, hogy szeretem az olyan minőségi rockzenekarokat, mint a Whitesnake. Ugyanakkor, valamennyire letapogattam a kortárs metalt is, hosszú évekig vettem a Hammert is, és ami számomra a kilencvenes években a legizgalmasabb volt, az a Paradise Lost (főleg a Draconian Times című lemezük), de bírtam az Anathemát is. Kihagyhatatlan a Sepultura (már 1993-ban is láttam őket), de jöhet a Mastodon, a Pantera (őket is láttam), System Of A Down vagy éppen a Gojira…
3. A metal közvetlenül nem hatott az írásaimra (bár Paradise Lostot szívesen hallgatok korrektúrázás közben), ugyanakkor a Táskarádió című esszékötetemben hosszan írtam a Piramisról, a Beatricéről, a P.Mobilról, az Eddáról és a Pokolgépről is.
Riley E. Raines / Bódis Éva
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Írás közben utálom a csendet, és nem is tudok alkotni, ha nem dübörög valami a fülemben. Régóta rajongója vagyok a Within Temptation, Nightwish, Epica együtteseknek, de helyet kap a listán a Kamelot és a Breaking Benjamin is (biztos, hogy nem jutott most eszembe mindenki...), és imádom felfedezni az újabb és újabb, rock-metal együtteseket.
A zene hatása az írásaidra
A zene számomra nem csak ihletforrás, de egyszerre segítség is az összpontosításhoz. Sok akciójelenetet írok, és ezeknek ritmusát gyakran egy-egy szám adja, amíg végtelenítve zeng a hangszórókból. Kifejezetten jól esik a dübörgés, miközben lézerágyúk sülnek el, rakéták robbannak és vadászgépek semmisülnek meg. De a Within Temptation Angels című száma annak idején egy komplett kis (korai) novellát ihletett, és később ugyancsak tőlük a What About Us segített megalkotni egy újabb világot.
Holden Rose / Kovács Attila
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Rengeteg kedvencem van, de mindenki jobban jár, ha csak azokat sorolom fel, amit az elmúlt 1-2 hónapban hallgattam. Mostanában a Grand Illusion utolsó három albuma forog a legtöbbet nálam, meg a Myrath két legújabb korongja. Újra előkerült, és megint kedvenc az A.C.T. Circus Pandemonium lemeze és rendszeresen hallgatom az új Kansas albumot, mert fantasztikus.
A zene hatása az írásaidra
Nem tudok ilyennel szolgálni. Én vagy egyikkel foglalkozom, vagy a másikkal. Írás közben sem hallgatok zenét, mert elvonja a figyelmem. Ellenben magát az írást a zenélés miatt kezdtem el. Úgy is fogalmazhatok, hogy az egyik folyománya volt a másiknak. Ugyanis egy rockoperát terveztem írni, amihez szerettem volna lejegyzetelni a történetet. Nem akartam, hogy meglepetés érjen az ikszedik dalszövegnél, és át kelljen írni az egészet. Viszont, ha már leültem írni, akkor azt gondoltam, megadom a módját, és igyekeztem jól megfogalmazni. Ebből aztán született egy könyv, amit úgy emlegetek, hogy véletlenül írtam egy regényt. Bár ezt a sztorit nem adta ki végül senki, mégis megismerkedtem néhány kiadóval, és elindulhatott ez az írói utam.
Szécsi Noémi
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Bár mindig kizárólag a rockzenét szerettem, sosem radikalizálódtam igazán, érdeklődve meghallgattam az ismerős fiúk metalszámait, de maradtam a Rolling Stones-Foo Fighters tengelyen. Világéletemben nagyon vonzottak a csípőjükkel köröző, falzett hangon visító androgün rocktrubadúrok, mint Axl Rose vagy Steven Tyler, ámulva néztem a nyilvánvalóan földönkívüli Mick Jagger vagy Iggy Pop megszállott pattogását a színpadon. Időnként a glam rock is elragad, mert bájosan viccesnek találom, különösen abban a formában, ahogyan pl. a Velvet Goldmine-ban megjelenik. Veterán Guns N' Roses-rajongó férjemmel a magyarországi Slash-koncertek lelkes látogatói vagyunk.
A zene hatása az írásaidra
Amikor 2013-as regényemet, a Gondolatolvasót írtam, munka előtt sokszor meghallgattam a Foo Fighters Pretender című számát, hogy el tudjam képzelni a főhős, egy siket kamaszfiú világgal szembeni elsöprő dühét, az Egyformák vagytok-ban pedig fejezeteket írtam egy-egy szám szakaszai szerint. Írás közben a rock sokszor szolgál indulatkonzervként, amiből ha az ember egyet felpattint, érzelmekkel tudja megtölteni a jelenetet és a szereplőket.
Fotó: Szilágyi Lenke
Szöllősi Mátyás
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék, és a zene hatása az írásaidra
A metal hullámokban tér vissza az életembe. Először a kétezres évek elején-közepén, a középiskola vége felé vált meghatározóvá, például a The Gathering által. Azt hiszem, sokakat megigézett akkor Anneke van Giersbergen hangja, és az a néhol brutális, de ugyanakkor költői és egyedi hangzás, mely jellemző (volt) rájuk. A How To Measure a Planet?, vagy épp a Souvenirs számai abban az életkorban igen felszabadítóak voltak, és kellően érzelmesek is ahhoz, hogy más állapotba kerüljünk, mondjuk a szigetes, vagy a Wigwamban tartott koncertjükön. Sokat köszönhetek azoknak az élményeknek, amiket általuk, velük együtt élhettem át. Rá nagyjából tíz évre ismertem meg Honfi Annát, akivel egy párt alkottunk majdnem négy éven keresztül. Őt elsősorban a RockOut nevű zenekarból ismerhetik sokan, akik járatosak az itthoni (metal)éjszakában. Az első pillanattól kezdve lenyűgözött, hogy egy vékony lány hogyan képes azokat a hangokat elővarázsolni magából, mondjuk amikor egy Scorpions, egy Iron Maiden vagy egy Whitesnake számot énekel. Bizonyára elfogult voltam és vagyok vele kapcsolatban, de – ahogy én ezt képes vagyok megítélni – az egyik legegyedibb hangú metalénekes itthon, aki egészen kiválóan érzi a műfaj sajátosságait. És bár a zenekarral elsősorban klasszikusokat szólaltattak meg, de azokat is egyedi módon, a saját képére formálva adta mindig elő. Nem mondhatnám azt, hogy elsősorban metalt hallgatok, de vannak olyan periódusok, szituációk az életemben, amikor fontos, sőt elengedhetetlen. Egyszerűen szólva: kell.
Térey János
(Majdnem) a legutóbbi könyvem A Legkisebb Jégkorszak. Ez a leginkább téli, és ez van a leginkább átitatva zenével:
„Befagy a Duna, és megnyílik a síparadicsom a Svábhegyen.
2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába… A vulkáni tél lassanként beköszönt Magyarországra is. Vajon miként birkózik meg a magyar társadalom a váratlan katasztrófahelyzettel? Mihez kezd az épp regnáló szociáldemokrata-jobbközép kormány Magyarországon? Miközben a felső középosztály fényűző díszletek között zajló kényelmes életét felborítani látszanak a hó és jég alatt is forrongó szélsőséges csoportok. Mi történik, ha csődöt mond a logisztika, a pénz sem bizonyul hathatós cserealapnak a túléléshez, és előbújnak a hegy kísértetei is?”
2. Depeche Mode. The Cure. Laibach. Nine Inch Nails. Rammstein.
3. Szinte csak olyan írásom van, amelyik zenére vagy zene közelében született (lásd a novelláim térkép- és zenemellékletét:
És ez a bizonyos Jégkorszak is pont Metallicával kezdődik:
http://www.litera.hu/hirek/terey-janos-ex
Fotó: Gálos Viktor
Tisza Kata
2. Gyerekkoromban, miután a bátyám rockdobos, egy csomó zenét tőle örököltem, ilyenek voltak a Scorpions, a Metallica, a Whitesnake. Ezek mellett elég korán kialakult a saját zenei ízlésem, amit kezdetben a grunge fémjelzett, nagy kedvencem a Nirvana volt. Aztán egyre nagyobb hatást gyakorolt rám a magyar underground zenei világa és szövegei, és ez most már több, mint húsz éve elkísér, erre írok, dolgozom, takarítok.
3. Egészen konkrétan a Balaton, Trabant, Európa Kiadó, Sziámi, Neurotic, amiket egyvégben hallgatok, több szövegemben is megjelenik a zene, és terápiás célokra is használom, ugyanis zenével és költészettel olyan érzelmi színterekre is be tudunk jutni, ahová máshogy nehezebben, és így számos elfojtás szabadítható fel.
Idézet: pl. Akik nem sírbak rendesen, 125. oldal:
"Tisztességes lánynak neveltek. A szüleim óvtak, féltettek. Azt akarták, hogy jó legyen nekem. Anyám egyre figyelmeztetett: erőszakos férfit sose szeressek. Apám pedig hozzátette: ne adjam könnyen magam. Egyszer megjelent álmomban egy angyal: azt mondta, a zenében van a férfiak lelke. A férfiak pedig jöttek, az éveim mentek. És nem adtam könnyen magam. A kocsijukba beültem, de a lakásukra nem mentem fel soha. A kocsiban azt figyeltem, amire az angyal intett: hogy milyen zene szól. Ha olyan, amit én is szerettem, tudtam, hogy bennem van a lelke. De a férfiak mindig csak azt tették be, amit ők akartak hallgatni aznap este. Erről beugrott az anyám intése, hogy erőszakos férfit sohase szeressek. Nem is mentem fel a lakására egynek sem. Egyszer aztán az autót olyan férfi vezette, aki megkérdezte, mit hallgatnék szívesen. Nagyot dobbant a szívem: találkozott az anyám, az apám, meg az angyal intelme! A lakására hívott; mentem vele. Ott aztán meggyilkolt a kedvenc zenémre."
Fotó: Uzseka Norbert
Totth Benedek
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A kedvencekre vonatkozó kérdésekkel könnyen sarokba lehet szorítani, főleg, ha a válaszadásnak terjedelmi korlátai vannak. Az első nagy szerelem az Appetite for Destruction volt, kazettán hallgattam, arra is emlékszem, hol volt meggyűrődve a szalag, és amikor sok év után újrahallgattam mp3-ban, fura volt, hogy kimaradt a gyűrődés. Ezt a lemezt időről-időre meghallgatom, és nem a Sweet Child O' Mine, hanem a Nighttrain a kedvenc számom. A következő rongyosra hallgatott album az ...And Justice for All volt. Fura, de eleinte úgy hallgattam, hogy rettegtem tőle, mégsem bírtam abbahagyni. Ezt szintén heti rendszerességgel előveszem. Aztán jött a grunge. Pearl Jam fanatikus voltam, teljesen rágyógyultam a Ten-re, de nagyon bejött a Soundgarden és az Alice in Chains is. És a teljesség igénye nélkül legyen itt még néhány albumcím: a Red Hot Chili Peppers-től a Blood Sugar Sex Magik nálam minden idők egyik legjobb lemeze, szerintem azóta sem tudták túlszárnyalni magukat. Időnként rákattanok erre-arra. System of a Down, Slipknot, A Perfect Cricle, Soul Coughing. Mostanában Toolt hallgatok.
A zene hatása az írásaidra
A Holtversenyben elég sok zenei utalás van, eklektikus névsor, de a keményebb cuccok közül a Slipknot belekerült:
„A hangfalakból Slipknot bömböl, a Wait and Bleed, mert Misi szerint az a legjobb zene gyilkoláshoz.”
Mondjuk ezzel most már nem feltétlenül értek egyet.
Veres Attila
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Tényleg nagy zenerajongó vagyok, szóval nehéz felsorolni mindent. Gyerekkoromban meghatározó élmény volt, mikor beraktam a Black Sabbath első lemezét. Addigra hallgattam már mindent, amit a barátaim is; Rammstein, Prodigy, Manson, ilyesmik, de amikor a Black Sabbath nyitószáma megszólalt, akkor tudtam, hogy ez az igazi, ez mindennek az alapja. Szóval a Sabbath elég meghatározó, meg a Pink Floyd, a Dark Side of the Moon és Meddle albumok főleg. Itt szeretném megköszönni a minden áruházban fillérekért kapható Pop Classics sorozatnak a közreműködést, mert így találtam rá ezekre a lemezekre. Emellett egy pesti iskolai utazás során a Nyugati téri aluljáróban megvettem műsoros kazettán a Neurosistól a Times of Grace-t, mindkettő elég fontos volt nekem akkor is és most is.
Azóta sajnos érdeklődési köröm csak bővült, amivel a gyűjteményem is, a vagyonommal fordított arányban. A Neurosis különösen károsít, A Sun That Never Sets album több formátumban is megvan, annyira imádom. Nine Inch Nails a The Fragile lemezig végtelenítve jöhet, a Kyuss teljes életműve szintén. Bármelyik Clutch album bármikor. Rákaptam a Mastodonra, a klasszikus Slayerre, a Motörheadre, ezekre egyébként nagyszerűen tudok írni is. Rajongom a noiserock cuccokat, Unsane, The Jesus Lizard, METZ, Future of the Left, Mclusky meg a szerb Repetitor; bárki akar magának egy jó estét, menjen el Repetitor bulira, elég gyakran játszanak itthon. De már tényleg csak csapongok. Túl sok mindent hallgatok és nincs preferált műfajom; gyakran felmegy a lejátszóra egymás után egy Discharge meg egy Fleet Foxes lemez; nem tudom, ez mit mond el rólam, de gondolom nem sok jót.
Magyar előadók közül az egyik kedvencem a Thy Catafalque, ha egyszer olyan könyvet tudnék írni, mint amilyen a Róka hasa rádió vagy a Rengeteg zenében, akkor elég boldog lennék. Kátai Tamás szerintem a valaha is élt egyik legjobb magyar nyelvű szövegíró. Vagy amikor tiniként véletlenül vettem egy cédét, és az egyik legszerencsésebb hibám volt. A debreceni Necropsia zenekar lemeze, A magány rítusai volt az; akkor nem értettem teljesen az albumot, de nemrég újrahallgattam, és rájöttem, hogy abszolút zseniális, ez elejétől a végéig. Illetve imádtam a Varsót, amíg léteztek. Valamennyi koncertjük emlékezetes volt.
A zene hatása az írásaidra
A zene fontos inspirációs forrás; leginkább hangulatokra vadászok, mikor zenét hallgatok. Amikor a regényt írtam, az elejétől úgy gondoltam, hogy három lemez hangulatát szeretném keresztezni benne. Az egyik a Kyuss Welcome to Sky Valley albuma, mert megvan benne az a mindent leszaró szabadságérzet, ami a könyv elején el akartam érni. A másik a Slint Spiderland című lemeze, amiben olyan sűrű a szorongás és a magány érzete, hogy az szinte elviselhetetlen. A harmadik a Boards of Canada utolsó albuma, a Tomorrow's Harvest; a lemez a test, a társadalom, a világ természetes pusztulásáról szól, szavak nélkül, csak a hangulatokon, hangmintákon, zenei textúrán keresztül; én is hasonló hatásra törekedtem a regényben, és ezt a lemezt sokat hallgattam inspirációért.
Ilyen módon nagyon is informálnak a zenék. Az új regényemet is három lemez hangulati összegzéseként képzelem el; egy Converge (az Axe to Fall), egy Radiohead (az In Rainbows) és egy Bohren und der Club of Gore (a Black Earth) album határozza majd meg számomra a szöveg irányát.
A novelláskötetemben lesz egy történet, a Ködváros, amit a zene ihletett. A történet témája egy elveszett zenekar utáni kutatás; a novella amatőr zenekarokról szól, egy város rejtett zenei életéről. Egyébként fiatalon doboltam amatőr zenekarban, sőt, az Uzseka Norbert írt is rólunk kritikát.
Waldmann Szabolcs / Michael Walden
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
A kedvenc rock/metal zenéim a Nightwish, a Disturbed, és a Sisters of Mercy.
A zene hatása az írásaidra
A Nightwish konkrétan ihletett nem egy jelenetet a könyvből, hatással volt az egész hangulatára. A Distrubed "The Light" című száma pedig akár a főcímdala is lehetne, ha filmsorozat készülne belőle, annyira passzol hozzá! De ez csak utólag esett le, amikor megjelent.
Kae Westa / Barsiné Gál Erika
Kedvenc rock/metal/ilyesmi zenék
Ha rock, akkor Alice Cooper minden mennyiségben. Rocker szülők mellett nőttem fel, teljesen természetes volt, hogy kisbabakoromban már Pink Floydra altattak el. Otthon mindig szólt valami, nagyjából a Deep Purple-től a Led Zeppelinig terjedő palettán; Alice Cooper inkább édesanyám kedvence volt, neki köszönhetem, hogy mélyebben elmerültem a munkásságában. A nyári fehérvári fellépése életem legmeghatározóbb koncertélményei között van.
Idővel aztán magamtól kezdtem keményebb zenéket hallgatni. Nagy kedvencem a Blind Guardian (akikkel – szintén a FEZEN alkalmával – volt szerencsém találkozni, beszélgetni is egy kicsit), de egyébként is szeretem a német vonalat (például a Freedom Callt, a Gamma Rayt, nagyjából a Rocket Ride albumig az Edguyt és az első három Avantasiát), ahogy a skandinávokat is (a Sabatontól a Stratovariuson át a HammerFallig). És természetesen ott van a lista élén az Iron Maiden is.
A zene hatása az írásaidra
Rengeteg. A Napsötét megírása közben például nagyon sokat hallgattam a Blind Guardian Nightfall in Middle-Earth albumát, ami egészében is remekül hozta a hangulatot, a Blood Tears című szám pedig (ami a Thangorodrim hegyhez láncolt Maedhros rabságáról szól) kifejezetten hajtott előre azoknál a jeleneteknél, amikor Vrudla a fogságba vetett Vizek Urát gyötri. Egy másik (egyelőre terv és rengeteg jegyzet formájában létező) regényem főszereplőjének pedig paranoid személyiségzavara van, őrá nagyjából minden harmadik Alice Cooper-számot rá tudnám húzni. Beleolvasó a regényhez.