The Waiting Ones: For Those Who Love To Be On the Road

A The Waiting Ones Kovács Attila gitáros első szólóalbuma, és még annál is változatosabb, mint amire emberünk múltja alapján számítani lehetett.

Attilát magam a miskolci Varso zenekarban ismertem meg, amellyel igen sajátos progresszív metalt játszottak, melybe a King Crimson-féle borulások épp úgy belefértek, mint a Toolt idéző fura témák, de akár sludge meg death metal vaskosságú riffek is. Aztán számos zenekarban szerepelt, mint a Watch My Dying, a Superbutt vagy a Sear Bliss (ott most is), de ő az életrehívója a vaskos humorú, őrült szerzeményei miatt hírhedtté vált Halálfej együttesnek is. Ám ez a szólóanyag nem poénkodós (csak egy icipicit), és már csak azért is komoly teljesítmény, mert minden egyes hangját maga Attila rögzítette. A dob így jobbára dobgép, és nem mindig szól szépen, máskülönben viszont nem érheti szó a ház elejét, jól összerakott anyag ez.

Teljes cikkem ekulton.

Best of 2020

• Könyv  

Isabel Allende: Maya naplója

Susanna Clarke: Piranesi

Philip Pullman: A Titkos Birodalom

David Petersen: Egérőrség: 1152. ősz

Ken Liu: Az ​istenekkel nem lehet végezni

Lily Brooks-Dalton: Az ​éjféli égbolt

Catherine Gilbert Murdock: Fiú könyve

Joel Meyerowitz: Hogyan ​fotózok én

Ray Bradbury: Marsbéli ​krónikák (teljes változat)

Frank Herbert: A ​Dűne

Ahhoz képest, hogy a könyvpiacnak igen odavágott a járvány, egész sok szuper megjelenés volt, rengeteg jó könyvet olvastam 2020-ban, újakat is, nem csak újraolvasósakat. Igaz, a legjobban egy végre sorra került régebbi regény tetszett.

• Film

Inkább lennék özvegy

Világpolgárok

A család kicsi kincse

Az Úr sötét anyagai 2. évad

Csodatévők 1-2. évad

 

Ebben az évben nyilván alig voltam moziban. Egy igazán kiemelkedő filmet láttam ott, meg még egy nagyon jót, a többi felejtő, de HBO Gón megnéztem végre a fenti lista harmadik darabját, plusz nagyon jó volt a fent említett két sorozat is (Steve Buscemi mint Isten egyszerűen felülmúlhatatlan).

• Koncert

Storm The Studio / Superunknowns, A38

Mad Robots / Slowmesh, Trip hajó

Watch My Dying / Cadaveres / divideD, Dürer Kert

Összesen ennyi koncertre jutottam el 2020-ban. Az év eleje iszonyú sűrű volt, aztán meg nem lehetett menni, aztán meg egy kis ideig de, és mindhárom nagyon emlékezetes koncert volt. És nagyon sajnálom, hogy a Dürer Kertnek is elhozta a végét ez a rohadt év.

 

• Dalok 

Angertea: Chris

Armored Saint: Standing on the Shoulders of Giants

Deftones: Ohms

Divided: Until the Stars Turn Cold

Dool: Wolf Moon

Enslaved: Homeland

Fates Warning: Now Comes The Rain

Garmarna:  Ramunder

Ghost Toast: Eclipse

Green Carnation: Leaves of Yesteryear

Kari Rueslatten: Alt brenner nå

Mad Robots: tentacles

Molasses: Death Is

Molnár Róbert Band: Valami álom

Mytra: N.I.R.A.

Nomad: Lesz még nyár

Pain Of Salvation: Icon

Pallbearer: Forgotten Days

Pearl Jam: Dance of the Clairvoyants

Perfect Pill: Nothingness

Psychotic Waltz: Pull the String

Reason: Messiah

S.O.O.T.: BánaToska

Sólstafir: Alda Syndanna

The Moon And The Nightspirit: Kaputlan kapukon át

The Ocean: Pleistocene

Thy Catafalque: Napút

Trident: Jobb lesz

Tulpa: Paralyzed

Zselenszky: Elhallás

De készítettem egy youtube-os lejátszási listát is a fenti dalokkal.

• Fotók

Nyilván fotózni sem nagyon jártam el a járvány alatt, de pl. az alábbiakat szeretem.

Tápiószentmárton

Mad Robots koncert

Hegyestű, Monoszló

Fölösleges arról írnom, hogy a fentebb összeszedett csodajó dolgokon túl milyen volt 2020, alighanem mindenkinek ártott, bár természetesen most is van, aki meggazdagszik mások nyomorán. Ami engem különösen dühít, az az, hogy a kultúránkat öli ez az egész. A kulturálódás és szórakozás közösségi lehetőségeit. És azt, hogy találkozzunk a szeretteinkkel. Emberi mivoltunkban kaptuk a legnagyobb pofont. Ezért fontos, hogy olvassunk jó könyveket, hallgassunk jó zenéket, nézzünk jó filmeket, és minden lehetségeset megtegyünk a kapcsolataink ápolgatására. És hogy emlékezzünk, mi volt azelőtt. Mekkora szabadságunk volt, mit vesz el tőlünk ez az egész. Adja az ég, hogy 2021-ban véget érjen a járvány, és újra emberhez méltó életet élhessünk!

 

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

A különösen esztétikus borítóba csomagolt könyv egy japán színházi rendező és színjátékíró műve, egy díjnyertes darabjából írta át különálló, egymáshoz mégis megannyi szállal kapcsolódó fejezetekből álló regénnyé. Számomra ritka különleges olvasmány volt, és nem csupán azért, mert végig a Funiculi Funicula nevű kicsiny tokiói kávézóban játszódik, ahol az egyik székre leülve az ember visszautazhat a múltba…

Teljes cikkem ekulton.

Huszti Gergely: Mesteralvók viadala

A fekete borítós első kötetet a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Ifjúsági Könyv Írója-díjjal jutalmazta (vagyis nyilván a szerzőt), és a hasonlóan szép, ám fehér borítós folytatás nem is okoz csalódást. Persze folytatásról, pláne befejezésről elég nehéz spoiler nélkül írni, azzal meg, hogy a három mesélő-főhős szemén és szavain keresztül elénk tárt történet nem várt fordulatokon keresztül eljut a végkifejlethez, még semmit nem mondtam. Ki látott még olyat, hogy egy író félbehagyja a sztorit?! De a cselekményről tényleg nem szabad sokat elárulnom, legyen elég annyi, hogy ha Huszti uram remekül felépített egy másik világot, beletéve számtalan sajátos, üdítően egyéni „dolgot” és szereplőt, hát a folytatásban mindezeket jó alaposan összerázza és összehozza, és számos olyan pillanat vár az olvasóra, amikor a lélegzetéért fog kapkodni.

Teljes cikkem ekulton.

Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 3.

Jó, mint mindig, sőt. A kötet záró, tizenegyedik fejezete „Az elefánt tornya” című Howard-novella feldolgozása, mely tartalma és cselekménye kiemelkedik az életműből. Howardra egyértelműen hatott az H.P. Lovecraft-féle természetfeletti horror (levelezésben is álltak), ám egyikük életművében sem igen találni olyan érzelmi, gondolati pluszt, amilyet ez a kivételes történet hordoz. Bár Conan itt is győz, még őt magát is megérinti annak a mérhetetlen szomorúsága, amivel találkozik – és ami miatt a történet vége hovatovább felemelő lesz. Pusztán ezen fejezet miatt is érdemes beszerezni ezt a vaskos kötetet. 

Teljes cikkem ekulton.

Henry Carroll: Ezt ​a könyvet kell elolvasnod, ha jó fotókat akarsz készíteni

Henry Carroll vékony kis könyve merész vállalásnak tűnik a címe alapján, de tényleg nagyon sokat tanulhat belőle az olvasó, legyen bár kezdő vagy tapasztalt fotós. Carroll egyik nagy erénye, hogy képes megértetni az olvasóval, hogy az egyes témáknál megjelenő fotók hogy működnek, mi bennük a jó. És van köztük nem egy, amire elsőre bárki avatatlan legyintene, hogy ilyet akárki tud, de aztán Henry elmagyarázza, mi bennük a lényeg, és onnantól máshogy látjuk. És ez rendkívül inspirálólag tud hatni az emberre.

Teljes cikkem a FotóVideó magazin honlapján olvasható. 

Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt

Oly’ sok történetet írtak már a világvégéről, összeszámolni is lehetetlen volna. Ezek egy része azt is igyekszik megmutatni, hogy az esetleges túlélőkkel mi történik, de még azok között is kevés olyat találni, amely oly mértékben az emberi oldalra koncentrálna, mint Lily Brooks-Dalton lenyűgöző és megrázó regénye.
Ez a könyv, ha félreteszem az űrbéli és sarkköri hátteret, két ember drámája, két emberi élet krónikája, melyet a szépirodalomban is ritkán tapasztalt őszinteséggel és empátiával mesél el az írónő. Ám a háttér egyáltalán nem mellékes – egyrészt szimbolikus, a magányt, a belső, megélt érzéseket és a közelgő véget vetíti ki, másrészt a tájleírások olyan láttatóak és megkapóak, hogy áhítatot keltenek az olvasóban. 

Teljes cikkem ekulton.

Bede Béla: Budapest építészete

Bár a tartalom szűkre-tömörre szabott, hogy szinte zsebkönyv méretű maradhasson ez a könyv, mégis rengeteg infót ad át. De ami miatt olvasmányos is, az az, hogy a szerző fanyar humora és lelkesedése (vagy épp negatív véleménye) is elő-előbukkan a sorok között. Persze nehéz is lenne nem lelkesedni például a szecesszió egyik-másik remekművéért, de Bede Béla szavai nyomán az olvasó bizonyosan máshogy fog nézni Budapestre, és jó eséllyel elkezdi szervezni a városnéző sétáit az egyes, figyelmét felkeltő helyekhez. 

Teljes cikkem ekulton.

Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni

Ken Liu egy kortárs zseni, szerintem szépirodalomban is, de sci-fiben biztos, sőt, fantasyben sem utolsó. Ez a novelláskötete is változatos, bár van egy nagyon erős központi téma, amely számos íráson és évezreden keresztül vonul. Ott kezdi, hogy leírja a mát-holnapot, hogy mi lesz az emberből, aztán ez önmagában épp elég kiakasztó, de van itt más is. Liu nagy koponya, nagy gondolkodó, de az emberrel, az emberivel foglalkozik, így elkerüli a ridegség csapdáját, melybe sok SFF író beleesik.

Teljes cikkem ekulton.

Catherine Gilbert Murdock: Fiú könyve

Egy középkori történet két cseppet sem átlagos főszereplővel. Miközben ifjúsági regényhez mérten elég alaposan bemutatja a csúf középkori viszonyokat, és van benne bőven kaland, misztérium és valahol a felnőtté válásról is szól, számomra a beleszőtt derű, fény, jóság adta a velejét, azért szerettem annyira nagyon. 

Cikkem ekulton.

Joel Meyerowitz: Hogyan fotózok én

Hogy a fotográfia művészet is lehet, már régóta tudjuk, de hogy micsoda szenvedély, megismerési vágy hajtja a legnagyobb fotóművészeket, arról ritkán olvashatunk. Meyerowitz soraiból pontosan ez ragyog át, és ennek köszönhetően inspiráló élmény lehet bárki olvasónak. Emberünk ugyanolyan remekül kapja el az utcán az emberi pillanatokat, a fény csodáit, a világvárosok káoszát tükröző, elképesztő, szemvillanásnyi együttállásokat, ahogy a saját fotós filozófiájáról beszél. 

Könyvéről két helyre is írtam, jobbára hasonlókat, csak ekultura.hu-ra némileg általánosabban, a FotóVideó magazinba meg némileg "fotósabb" megközelítésben.

Neil Gaiman – Rafael Albuquerque: Smaragdzöld tanulmány

Gaiman egy szerkesztő barátja felkérésére írta ezt a novellát, aki a lovecrafti világot Sherlock Holmeséval keverő sztorit rendelt. Neil pedig megcsinálta, olyan frankón, színesen és csavarosan, ahogy csak kevesen tudnák. Aztán az Eisner-díjas Rafael Albuquerque megrajzolta-festette képregénynek, és igazi ínyenc darab lett a végeredmény.

Teljes cikkem ekulton.

David Michie: A négy lábon járó spiritualizmus

A buddhizmus, ahogy DLM, vagyis a dalai láma macskája immár a harmadik róla szóló könyvben is kifejti több helyen, nem igazán vallás, bárki beépítheti a maga gondolkodásmódjába, hétköznapjaiba, ugyanakkor számos vallással rokon értékeket tart fontosnak, élen az együttérzéssel. Melyről ez a könyv egészen sokat beszél, és ennek azért örülök, mert mindig is olyasminek éreztem, ami elvben nagyon szép, de gyakorlatba átültetni sokkal nehezebb. Itt erre is kapunk, ha nem is receptet, de útmutatást.

Teljes cikkem ekulton.

Nick Hornby: Olyan, mint te

Nick Hornby abban mindig jó volt, hogy könnyeden, gördülékenyen fogalmazzon és vezesse a cselekményt. Hogy hétköznapi, mégis emlékezetes szereplőkről írjon. És hogy mindezek közepette mégis mélyenszántó gondolatokat adjon át. Azt kétlem, hogy az Olyan, mint te lesz A Brexit Korszak Alapműve, ahogy volt a Pop, csajok a maga idejének, de helyenként a szívem is összeszorult, annyira jól megfogta, mi is történt az emberek és a hétköznapok szintjén.
S mellette mesél ebben a könyvben rasszizmusról és valódi elfogadásról, egy problémás párkapcsolatról, és így tovább. Teljes cikkem ekulton.

Tom Polonkai: Sarasvati Devi's Grace

Polonkai Tamást a magyar underground rock életet figyelemmel kísérők a remek grunge/stoner zenét játszó, egri Polly Is Dead zenekarban ismerhették meg. Ez a kultikus csapat már rég nincs, ahogy Tamás későbbi rock formációja, a Bálnalovas is a múlté már, ám szerencsére a Pearls Of Long Loved Years zenekara létezik, s viszi tovább a Pollyval / Bálnalovassal megkezdett irányt.

Ám, ahogy a Sarasvati Devi's Grace cím sejteti, Tamás angolosított saját nevén kiadott albuma valami egészen más. Nem szokatlan tőle, hiszen hat éve az Apokrif című lemez is hasonlóan spirituális vizekre evezett, ám cikkem tárgya végig indiai/hindu mantrákat tartalmaz, nem magyar nyelvű dalokat. Melyeket nagyon jól esik hallgatni, békét hoznak magukkal. Teljes cikkem ekulton.

Susanna Clarke: Piranesi

Susanna Clarke brit író A Hollókirály c. könyve az ezredforduló óta megjelent fantasyirodalom egyik kiemelkedő, számos díjjal elismert alkotása, egy minden ízében különleges monstrum, mely eredetileg 2004-ben jelent meg. Az ehhez kapcsolódó novellagyűjteményre (Búcsúbáj ​hölgyei és más történetek) sem kellett sokat várni – ám azóta semmit nem adott ki az írónő.

Aki pedig ennyi éven át várta egyre, hogy újra az ő míves, szőlőindákként tekergő sorait olvashassa, az jó, ha tudja, hogy a Piranesi valami egészen más. Ez a legfontosabb, amit elmondhatok róla, minden más, még a fülszöveg is csak csorbítana az élményen. De nem azért kaptam meg megjelenés előtt Molnár Berta Eleonóra gyönyörű fordítását, hogy aztán egy szót se írjak róla és magamban tartsam az élményt. Mely a maga módján már-már katartikus volt.

Teljes cikkem ekulton.

Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Az Athéné Klub trilógia első része ez, mely 2018-ban megkapta a legjobb első regénynek járó Locus-díjat. Theodora Goss magyar származására ebben a kötetben még kevés momentum utal (a folytatás viszont Budapesten is játszódik majd!). A történet szereplői különféle viktoriánus kori irodalmi művekből vett alakok vagy azok rokonai, és a megidézett regények, novellák mellékszerepre kárhoztatott, sokszor elfelejtett női alakjait teszi a középpontba - de pl. maga Sherlock Holmes is felbukkan. A cselekmény csavaros, izgalmas, néhol félelmetes, de az írónő ill. a klubtag hölgyek saját hangja és humora miatt leginkább szórakoztató regény ez - a szó legnemesebb értelmében.

Cikkem róla ekulton.

X. Tattoo The Sun fesztivál - 2020.09.12.

Nekem a DK nem egy párt, nem is a Dead Kennedys, hanem a Dürer Kert, amiben jó eséllyel utoljára voltam koncerten (de még remélhetőleg a Képregényfesztivál lemegy ott).

A X: Tattoo The Sun fesztivál covidosra lett szűkítve, három zenekart láttam, jó volt nagyon. Beszámolóm és sok fotóm a Hammer site-on.

Roddy Doyle: Paddy Clarke, ha ha ha

Paddy Clarke 1968-ban épp tízéves, bár az évszám, egyáltalán a történelmi háttér csak annyira van jelen, amennyire egy ilyen korú gyereknél lenne. Paddy keresetlen őszinteséggel és gyermeki csapongással mesél az életéről, a számtalan apró balhéról, amibe osztálytársaival rángatják egymást, arról, hogy hogyan bánik a kisöccsével (általában tahó módon), és mi zajlik mindeközben a családjukban.
Megindító regény. 

Cikkem ekulton.

Mad Robots / Slowmesh, Bp. Trip Hajó, 2020.09.04.

A Mad Robots új albuma az év legjobbjai között van, a Slowmeshre is kíváncsi voltam, szóval vállaltam a kockázatot, és lefáradtam a TRIP Hajó gyomrába. Ahol aztán bebizonyosodott, hogy még járvány idején is teremnek kincsek a magyar undergroundban.

Beszámolóm a Hammer site-on.

Inkább lennék özvegy

Ez egy csöndes és lassú film a felszínen, de csak mint a tenger, ha nyugodt. És semmi ehhez a hasonlathoz hasonló klisés nincs benne, miközben olyan valósan és hitelesen mutatja meg egy házasság végét, amennyire film csak megmutathatja. Nem szólva az amúgy már felnőtt gyermekük nézőpontjáról. Aki egy hétvégén végre hazamegy meglátogatni idősödő szüleit, és az apja akkor borít…

Érzelmileg igen megterhelő film, mármint felnőttként, házasként, apaként, fiúként, túl sokmindenen. Biztosan sok néző érzi majd úgy, hogy mindegyik szereplővel tud egy kicsit azonosulni – akármelyikük nézőpontját figyeltem is, mind már-már hétköznapian valóságos, egyben iszonyú fájdalmas volt. De ez nem az a film, amiben nincs valamiféle feloldozás.

Teljes cikkem ekulton.

Frank Herbert: A Dűne gyermekei

Frank Herbert nagyszabású Dűne sorozatának harmadik kötete eredetileg 1976-ban jelent meg, magyarul ez a harmadik, átdolgozott kiadása. Követvén A Dűne messiása c. második részben megkezdett gyakorlatot, ez a kötet sem ott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző befejeződött. Hanem kilenc évvel később, és Herbert újfent csavar egy hatalmasat a történet menetén, ismét más megvilágításba helyezve a szereplőket.

Cikkem ekulton.

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (teljes változat)

Hetven éve már, hogy megjelent Bradbury hamar sci-fi klasszikussá érett könyve (mely kevéssé regény, inkább novellafüzér), és ennek örömére az Agave speciális kiadással örvendezteti meg a hajdanvolt Mester régi és reménybeli új híveit. Egyrészt újraszerkesztették Kuczka Péter egyébként remek fordítását, másrészt hozzácsapták Bradbury többi marsbéli novelláját. Köztük olyanokat, melyek magyarul még sosem jelentek meg.

Teljes cikkem ekulton.

Storm The Studio / Superunknowns, 2020.08.13.

Ha nem lett volna a pandémia, akkor is ezt a koncertet vártam volna a legjobban ebben a rihes évben. Igaz, Esztergom helyett végül Pest s Buda között, az A38 hajón került megrendezésre, és persze, hogy érződött rajta a járvány hatása (a közönség is visszafogottabb volt, ötszázan sem voltunk, és csak lassan oldódott az az átok feszültség, amit ez a helyzet szült). De mégis, megtörtént: Fodi hazajött Japánból két koncert erejéig! És még Bedlam dal is volt!

Beszámolóm a Hammer site-on, fotókkal.

Alexander Norman: A dalai láma

Alexander Norman nem a felmagasztalás és ájult csodálat hangján ír könyve címszereplőjéről, hanem jobbára tárgyilagosan, a történelmi eseményekre helyezve a hangsúlyt, megmutatva, hogy milyen állapotok uralkodtak Tibetben Tendzin Gyacó születése előtt, mi vezetett odáig, hogy Kína megszállja az országot, s mi minden történt azóta – hogyan lett ez a kedves ember korunk egyik legfontosabb alakja, az együttérzés terjesztője és két lábon járó példája. 

Teljes cikkem ekulton.

David Gibson: Streetfotózás

A streetfotózás, ha jól csinálják, egyszerre örökíti meg a kort és valami kortalant.
Ritka öröm, hogy ez a hazánkban hiánypótló kötet megjelenhetett magyarul. A téma avatott és elkötelezett művelője írta, aki minden lelkesedése mellett is képes úgy vallani erről a sokat vitatott fotós irányzatról (vagy talán nevezhetjük műfajnak is), hogy akár azok is megértsék, mi ebben a jó, akik szerint nettó tahóság vadidegeneket orvul lefotózni az utcán.

Teljes cikkem a FotoVideo magazin honlapján.

Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve

Hazánkban, ahogy azt a szerző leírja, régi hagyománya van a madarak téli etetésének, ám ennél sokkal többet is tehetünk a tollas népekért. Orbán Zoltán pedig nemcsak azt mutatja be igen világosan, érthetően és követhetően, hogy mit és hogyan, de azt is, hogy miért.

Teljes cikkem ekulton.

Philip Pullman: A Titkos Birodalom

Most értettem meg igazán, Pullman miért gondolta úgy, hogy érdemes előzményt írnia a tökéletesen befejezett Az Úr sötét anyagai trilógiához – mert a La Belle Sauvage című előzmény és az eredeti trilógia szálait most, a folytatásban kezdi el összefűzni. És megint fajsúlyos mondanivalója van, úgy aktuális témákról, mint az emberrel egyidősekről. Emellett persze izgalmas és lebilincselő is. És kő őszinte, hogy a húsz éves Lyra már nem olyan, mint amilyen a trilógia végén volt… 

Teljes cikkem ekulton.

Interjú Mark Greenside-dal, a Hogyan (nem) lettem francia életművész c. könyv szerzőjével

Ez az interjú még 2019 júniusában, a Könyvhét idején készült, amikor Mark Greenside Budapestre látogatott, annak örömére, hogy magyarul is megjelent az egyik könyve. A részben magyar származású amerikai író ebben a kötetben arról írt, hogy milyen kalandokban volt része Bretagne-ban, ahol általában az év negyedét tölti. A remek poénokban és megfigyelésekben gazdag könyv ritka szórakoztató olvasmány, ám az interjúban nagyon sok minden másról is szó esett – már csak azért is, mert jelen volt Mark japán származású, nem kevésbé jó humorú felesége is.

Az interjú ekulton olvasható.

Frank Herbert: A Dűne messiása

A Dűne-sorozat 1965-ben indult, és bár kalandos úton került el az olvasókhoz, hamarosan megkerülhetetlen műve lett a sci-fi irodalomnak, s mindmáig az. A folytatása négy évvel később jelent meg, ám a történetben 12 évvel később járunk. Az első Dűne-regény különleges, újító, rendkívül izgalmas, de közben jellemábrázolás és tárgyalt témák terén az átlagot messze meghaladóan mélyreásó volt, ám hogy milyen mélységek rejlenek benne, csak a folytatásban kezdett el kibontakozni.

Teljes cikk ekulton.

At Night I Fly interjú

Mirror Maze címmel tavaly decemberben jelent meg a prog metalos At Night I Fly bemutatkozó albuma. A zenekart zenekart nagyjából 9 éve indította el Bátky Zoltán énekes (Stonehenge, Wendigo, After Crying, Wall Of Sleep stb.) és Horváth András Ádám gitáros (Dreyelands, A.C.), ám első albumukra, a Mirror Maze-re 2019 végéig kellett várni. Az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb magyar progresszív metal lemeze kapcsán kettejüket faggattam a Hammerben.

Zselenszky interjú

Zselenszky Tamás a hardcore, illetve a grunge undergroundban kezdte pályáját, ám igazán ismertté a jóval populárisabb, de attól még magvas Eleven Hold énekes-gitárosaként vált. Onnan való kiválása óta főleg szólóban zenél, s mellette könyveket ír.
Legújabb albumát teljesen egyedül vette fel, minden hangszeren maga játszott, majd - a világjárvány kitörése miatt - ingyen letölthetővé tette. A költői és filozofikus (egyben keményen társadalomkritikus) szövegeket és főleg grunge-os rockzenét rejtő Baba Entelecheia albumról kérdeztem Tamást a Hammer site-on.

Frank Herbert: Dűne

Mai szemmel olvasva ezt az eredetileg 1965-ben megjelent regényt, elenyésző az a technikai, tudományos részlet, ami idejétmúlttá vált az eltelt bő fél évszázadban. Hogy a sivatagosodás, a klímaváltozás problémája viszont időszerűbb, mint valaha, azt ugye mondanom sem kell. Szinte profetikusnak tetszik egyik-másik mondat, amit ehhez köthetően írt Herbert. Ám ami miatt máig akkora élmény ez a könyv, az a szereplőknek, a történetnek, a felépített és számos szemszögből bebarangolható, felfedezhető világnak köszönhető. Annak, hogy Paul, Jessica, a Bene Gesserit nővérek, a Harkonnenek és a többiek szinte archetipikus figurák, cselekedeteik, mondataik, de még gondolataik is rezonálnak az olvasóban. Amire a legjobb példa a Félelem elleni litánia, amit számos olvasó kívülről fúj, és biztos vagyok benne, hogy sokuknak tényleg segített is, pedig hát elvileg csak egy írói kitaláció. Herbert regénye kommunikál az olvasóval, több ponton is a felszín alatti tudatszinteket érintve meg, s ez ugyanolyan fontos, mint az, hogy a Dűne cselekménye olyan pokolian izgalmas.
Teljes cikkem ekulton.

Miklya Luzsányi Mónika: Mit tegyek a kütyüre kattant gyerekemmel?

A könyv címe mindent elmond. Manapság kb. nincs gyerek, aki ne lenne rápörögve a mobiljára, a számítógépre vagy a tévére. Rémlik, hogy létezik már olyan pszichológiai kórkép, hogy képernyőfüggés, ami gyerekek és felnőttek irdatlan tömegeit érinti. Akinek van gyereke, az jó eséllyel kapott már agylobot attól, hogy az adta külke nem volt hajlandó se szép szóra, se fenyegetőzésre letenni azt az átkozott kütyüt, netán hozott már rosszabb jegyet az iskolából azért, mert folyton a neten lóg, ahelyett, hogy tanulna.

Miklya Luzsányi Mónika igen szemléletesen úgy fogalmaz, hogy ha letiltanánk a gyereket a gépezésről, az olyan lenne, mintha elvágnánk a világtól, vagy mintha a vadnyugaton nem tanította volna meg a szülő a gyerekét lovagolni meg lőni. Ez csupán egy a könyv kijózanító gondolatai közül, és jól jelzi, hogy mennyire praktikusan áll a címben feltett kérdéshez az írónő.

Teljes cikkem ekulton.

David Petersen: Egérőrség: 1152 ősz

Az Egérőrség egy eredetileg 2006-ban indult képregénysorozat, mely 2008-ban elnyerte a legjobb gyerekeknek szóló Eisner-díjat, de én nem szűkíteném le csak az ifjakra az olvasóközönségét – engem felnőtt fejjel is lenyűgözött. Gyereknek-felnőttnek egyaránt ajánlható, nagyon szerethető (de egyáltalán nem cukiskodó) képregény ez középkort idéző világgal, bátor hős- ill. összeesküvő egerekkel, gyönyörű és hangulatos rajzokkal.

Teljes cikkem ekulton.

Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Nem szeretnék mélyen belebonyolódni annak megfejtésébe, hogy mi ez az ájult rajongás, amivel sokan a Sandmanhez állunk, mert azt gondolom, személyiségfüggő, hogy kit talál el ez a képregény. De itt van pár lehetséges ok:
Az itt-ott még ebben a kötetben is felbukkanó DC-utalások ellenére sincs sok köze a szuperhősös képregényekhez, mégis veszettül izgalmas tud lenni – csak máshogy. Neil Gaiman, a történetek írója zseniálisan szőtte össze a legkülönfélébb szálakat, melyekhez sokat-sokat merített mindenféle mítoszokból, legendákból, jól ismert vagy obskúrus mesékből, népmesékből. Az is nagy erénye a sorozatnak, bár ez nyilván csak hosszú távon derül ki, hogy elképesztő hálót sző önnön magára tett utalásokból. Ahogy összeköti a korábbi részek egy-egy momentumát, szereplőjét egy újabbal (és ahogy aztán egy s más Gaiman későbbi munkáiban visszhangzik), az egészen elképesztő, és rengeteg izgalmas agymunkát ad az olvasónak (aki jobban teszi, ha az intuíciójára is hallgat). De hazudnék, ha azt mondanám, hogy megfeszített figyelem és folytonos visszaolvasgatás nélkül ne lenne ugyanúgy élvezhető a Sandman-sorozat. Minden egyes epizódja önmagában is kerek egész, és különleges élmény, amint jelen, igen szerteágazó és színes kötet is bizonyítja. 

Teljes cikkem ekulton.

Paul Lowe (szerk.): 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

Ez a vaskos kötet nem kimondottan a fotográfia történetét mutatja be, mert a legfontosabb fotósoktól sem került be minden korszakalkotó kép, és a technika fejlődéséről is legfeljebb szóban mesél, az eszközöket nem látjuk, de a velük készült képeket igen. A Joseph Nicéphore Niépce által készített legelső fotográfiától 1826-ból, napjaink fontos és ikonikus felvételeiig hatalmas ívet jár be a könyv, és igyekszik épp úgy bemutatni azon képeket, amelyek a technikát vitték előbbre, mint azokat, amelyek akár a művészi, akár az alkalmazott fotográfiában maradandót jelentettek. Bár a viszonylag tömör leírások nem teszik lehetővé az egyes fotók mélyreható elemzését, elég világosak és követhetőek ahhoz, hogy megértsük, hogy „ezen meg mit kell nézni”. Emellett azonban a könyv az emberiség utóbbi majd’ két évszázadának a krónikája is, hiszen számtalan történelmi eseményről látható benne fénykép.

Teljes cikk ekultura.hu-n.

Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Conan képregény színesben? Merész dolog. De a vaskos kötet azon fele, amelyben a barbár gyermek- és ifjúkorát dolgozták fel az alkotók, a leghangulatosabb, az eredeti howardi atmoszférát legjobban megjelenítő képregényes feldolgozása Conannak, amit valaha láttam. És a többi sem gyenge.
Teljes cikkem ekulton.