Ez egy csöndes és lassú film a felszínen, de csak mint a tenger, ha
nyugodt. És semmi ehhez a hasonlathoz hasonló klisés nincs benne,
miközben olyan valósan és hitelesen mutatja meg egy házasság végét,
amennyire film csak megmutathatja. Nem szólva az amúgy már felnőtt
gyermekük nézőpontjáról. Aki egy hétvégén végre hazamegy meglátogatni
idősödő szüleit, és az apja akkor borít…
Érzelmileg igen megterhelő film, mármint felnőttként, házasként,
apaként, fiúként, túl sokmindenen. Biztosan sok néző érzi majd úgy, hogy
mindegyik szereplővel tud egy kicsit azonosulni – akármelyikük
nézőpontját figyeltem is, mind már-már hétköznapian valóságos, egyben
iszonyú fájdalmas volt. De ez nem az a film, amiben nincs valamiféle feloldozás.
Teljes cikkem ekulton.
