hétfő, május 11, 2020

Interjú Mark Greenside-dal, a Hogyan (nem) lettem francia életművész c. könyv szerzőjével

Ez az interjú még 2019 júniusában, a Könyvhét idején készült, amikor Mark Greenside Budapestre látogatott, annak örömére, hogy magyarul is megjelent az egyik könyve. A részben magyar származású amerikai író ebben a kötetben arról írt, hogy milyen kalandokban volt része Bretagne-ban, ahol általában az év negyedét tölti. A remek poénokban és megfigyelésekben gazdag könyv ritka szórakoztató olvasmány, ám az interjúban nagyon sok minden másról is szó esett – már csak azért is, mert jelen volt Mark japán származású, nem kevésbé jó humorú felesége is.

csütörtök, május 07, 2020

Frank Herbert: A Dűne messiása

A Dűne-sorozat 1965-ben indult, és bár kalandos úton került el az olvasókhoz, hamarosan megkerülhetetlen műve lett a sci-fi irodalomnak, s mindmáig az. A folytatása négy évvel később jelent meg, ám a történetben 12 évvel később járunk. Az első Dűne-regény különleges, újító, rendkívül izgalmas, de közben jellemábrázolás és tárgyalt témák terén az átlagot messze meghaladóan mélyreásó volt, ám hogy milyen mélységek rejlenek benne, csak a folytatásban kezdett el kibontakozni.