RandomSky: december 2021

csütörtök, december 30, 2021

Best of 2021

• Könyv

Michael Ende: A Végtelen Történet

Ursula K. Le Guin: Szigetvilág sorozat 1-4.

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg

David Almond: Half a Creature from the Sea, Bone Music, Counting Stars

Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 3.

Szarka József: Kulcsdalok

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Frank Herbert: A Dűne istencsászára

Theodora Goss: Különleges hölgyek európai utazása I-II.

Andy Weir: A Hail Mary-küldetés

Stan Sakai: A kard (Usagi Yojimbo 12.)

2021 nekem valahogy inkább az újraolvasások ill. néhány rég esedékes kötet éve volt, mintsem az újdonságoké. 46 évesen újraolvasni A Végtelen Történetet olyan élmény volt, ami heteken át tartott ébren, járt a szellememben, és talán még most is így lenne, ha nem kezdek bele utána valamibe, ami idővel képes volt lekötni.

Ursula K. Le Guin első Szigetvilág regényét már rég olvastam, most újra elővettem, s aztán a három folytatását, és lenyűgöző volt az a valódi, megélt, hiteles életbölcsesség, amit fantasybe tudott oltani.

Ray Bradbury egyik legismertebb regényét is újraolvastam, de azt azért, mert újra kiadták, és most is elvarázsolt, akárcsak a Sandman még múlt év végén kijött 3. gyűjteményes kötete. Másik örök kedvencemtől, David Almondtól két korábbi novelláskötetet és egy új ifjúsági regényt olvastam, és továbbra is az egyik (ha nem a) legjobb élő írónak tartom, aki képes meglátni az emberben a jót, és azt mutatni meg az életből, amit én is keresek. S a lista többi résztvevője is emlékezetes élmény volt.

• Film

Dűne

A Francia Kiadás

The Secret of Roan Inish

Holdfény királyság

Addams Family

Vancsó Zoltán: Peter Gabriel slideshow

Ebben az évben a magától értetődőkön túl is volt sok minden, ami elejét vette, hogy moziba menjek, vagy legalább megnézzek valamit. A fenti listán csupán két új film van, a többi rég várta már, hogy engem is elvarázsoljon, Vancsó Zoltán slideshow-ja meg pláne különleges volt.

• Koncert

Fekete Zaj: Mezolit: mesék a Thy Catafalque-ról, Dordeduh, Shell Beach, Grace of Kairós, Ørdøg, Sástó

Horváth Attila 50: Madrass, Flop, A Kert, Magyar Rockhírességek Csarnoka

Tulpa / Űrlénykirály x Galambos Péter, Urániamozi

Eilema / Icenap, Analog Music Hall

Keep Floyding, Aquincum

Slowmesh, Hammer special unplugged

Bloody Holly and the RicketZ, Hammer special unplugged

Koncertből sem jutott sok, bár több, mint múlt évben. Magától értetődik, hogy a Mezolitnak mondott, de azért a világ első Thy Catafalque koncertje volt a legfontosabb ebben az évben, de minden, amire eljutottam, gyógyír volt. Plusz volt két rövid unplugged koncert, amit a munkahelyemen vettünk fel a két zenekarral, Hammer interjúk exkluzív mellékleteként, hát, olyan élményben sem volt még részem sose. Hála!

• Dalok

De készítettem egy youtube-os lejátszási listát is a fenti dalokkal.

• Fotók

Ebben az évben kevesebbet fotóztam, tesztelni sem volt nálam annyiféle cucc (viszont interjúztam Haller Szabival, aki lánglelkű ember és zseniális fotós), de azért készítettem néhány olyan képet, amiknek tudtam örülni, vagy amik jelentenek nekem valamit. Pl. ezeket:

Sülysáp, 2021. április

Kővágóörs, 2021. augusztus

Sülysáp, 2021. január

Kispest, 2021. március

Keep Floyding, Aquincum, 2021. szeptember

2020 nyilván speciális év volt, és ’21 is, mégis máshogy. Nem szimplán megismétlődött az előző. Nyilván. Azt gondolom, hogy minden korábbinál fontosabb az alábbi, ami Frank Herbert Dűne c. regényében (meg a belőle készült filmben) amúgy is sokszor előkerült 2021-ben. Nem arról van szó, hogy mert nekem aztán ez olyan jól megy, nem ez a lényeg. Hanem, hogy minél ritkábban engedjük be a félelmet (és ebben pl. a fentiek is sokat segítenek):

„Nem szabad félnem.

A félelem az elme gyilkosa.

A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.

Szembenézek félelmemmel.

Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.

És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.

Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”

hétfő, december 27, 2021

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója, Atuan sírjai, A legtávolibb part

Bár nincs aktuális kiadása a 2018-ban elhunyt írónő fantasy klasszikussá vált Szigetvilág sorozatának, antikváriumokban, moly.hu-n fel lehet lelni az első négy rész régi verzióit, a Szukits-féle kétkötetes, brutál összkiadáshoz azért több szerencse kell.

A Szigetvilág varázslója eredetileg 1968-ban jelent meg, magyarul a Móránál ’89-ben, és önmagában is lebilincselő olvasmány. Megismerkedünk benne a Szigetvilággal, egyúttal a sorozat egyik főszereplőjével, Karvallyal, aki kecskepásztornak születik Gont hegyei közé, majd idővel fény derül mágikus tehetségére. Ám hogy belőle lesz minden idők egyik legnagyobb varázslója, az első részben legfeljebb csak írói sugallat, hiszen szinte csoda, hogy túléli azt az iszonyatot, amit ő maga hozott saját fejére ifjonti tudatlanságában.

Az Atuan sírjai-ban Karvaly csak mellékszereplő, és ez az eredeti trilógia leggótikusabb része, minthogy a sötétség birodalmát őrző papnőkről szól. A legtávolibb part idején Karvaly már idős, mégis csaknem egyedül kell szembeszállnia az egész világot, az emberiség létét, emberi mivoltát veszélyeztető, ismeretlen és felfoghatatlan hatalommal. A további folytatásokat még nem olvastam, ám az első három kötet nagyban különbözik egymástól, mégis együtt adnak valami egészen különleges és katartikus élményt.

Le Guin ezen regényeiben, túl a csodás világon, a rétegzett, remek szereplőkön, vagy épp a sárkányokon (a Keep Of Kalessin innen vette a nevét!), s túl a lassan épülő, mégis magával ragadó cselekményen, nekem az írás (és a fordítás!) szépsége, a leírtak bölcsessége és tisztasága adta a legtöbbet. Olyan letisztult, természetközeli ez a világ és a szereplők, s közben mégis olyan emberség és életbölcsesség árad a könyvekből, amihez foghatót csak nagyon kevés más írónál tapasztaltam (még úgy is, hogy világos, hogy Le Guin sokakra hatott, Pullmantól akár G.R.R.Martinig). Jelen korunkban, mikor valami, A legtávolibb part-ban zajlóhoz hasonló szörnyűség történik velünk, olyan ez a sorozat, mint gyertya vagy fáklya lángja a sötétben.

(A cikk megjelent a HammerWorld magazin 2021. novemberi, No. 339-es számában.)

hétfő, december 20, 2021

Sue Townsend: Adrian Mole minden kínszenvedései

Ebben az évben ez már a sokadik újraolvasásom, bár amilyen kevésre emlékszem főleg a múlt évezredbeli, urambocsá fiatalkori olvasásaimból, simán olyan, mintha először olvasnám a zömüket. Mondjuk ezt pont nem. Nem mintha olyan sok mindenre emlékeztem volna tisztán, de a hangulatra nagyon, aztán meg rá kellett jönnöm, hogy egyes, innen átvett szófordulatokat máig használok, és jókora %-ban köszönhető Townsendnek, hogy anno elkezdtem naplót írni.

A borító attól még kissé nehezen magyarázható, Békés Pál amúgy zseniális fordításának mai szemmel anakronisztikusnak ható elemei annál könnyebben – pl. az Állatfarm csak ’89-ben jelent meg magyarul, akárcsak jelen kötet, épp csak jelen kötet két regényt (A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója és Adrian Mole újabb kínszenvedései) tartalmaz, és az első már ’86-ban kijött a Móránál. És azt hiszem, még akkor is bátorság kellett a kiadásához, tekintve, hogy vannak benne a kommunizmust támadó mondatok is (még ha maga Adrian Mole rokonszenvezik is a munkásosztállyal).

Roppant kíváncsi lennék, még mindig menő olvasmány-e ez, vagy csak a mi régebbi nemzedékeink számára volt akkora cucc. Ha abból indulok ki, hogy mennyire rühelli ma mindenki a Légy jó mindhalálig-ot, és állítólag mennyire nem értik a mai gyerekek Nyilas Misit, akkor lehet, hogy Adrian Mole balf***kodásai és lúzerkedései is visszatetszőek számukra. Hát senki nem akar vesztes lenni, nem igaz? Aztán persze idővel úgyis mindenki meghal, tehát mindenki lúzer, de ez nem tartozik annyira ide.

Azért azt hiszem, ez még mindig remek ifjúsági regény, mert meggyőződésem, hogy valójában akármennyit változott a világ, az ember maga nem, sem pedig az ember gyermeke. És ha nem is mindenkinek, de sokunknak voltak meg vannak olyan botorságai, kívülről mulatságos, átélve éktelen szenvedést okozó pillanatai, melyekkel ez a (két) könyv tele van. Függetlenül attól, hogy a ’80-as évek eleje óta mi változott úgy Nagy-Britanniában (ahol Adrian él), mint általában a világban. Nekem legalábbis nem hiányzott, hogy miért nem hívja fel XY-t a mobilján.

Persze felnőtt fejjel eléggé más élmény volt. Tudom, hogy anno, 14-15 éves korom körül olvasva ezt a kiadást is nagyon sokat nevettem rajta, és most is, de közben jajnekem, mi minden van még ebben! Sue Townsend szemlátomást jól ismerte az emberi életet, és meglepő módon (végtére is nő volt), azt is, milyen kamaszfiúnak lenni. Az meg külön döbbenet, hogy túl a Thatcher-éra kritikáján, vagy a házas- és szülői lét buktatóin, melyekről szintén őszintén ír, még ha a 13-16 éves Adrian szemüvegén keresztül is, mennyire előremutató volt pl. abban, ahogy olyan kérdéseket érintett, mint az idegengyűlölet vagy a homoszexualitás. Egyiket sem tolta előtérbe, de jóval korábban vette ezeket elő, mint ahogy bekerültek a közbeszédbe. De azért persze mindezek mellett is szórakoztató olvasmány ez.

Kiadó : Móra Könyvkiadó (később, két külön kötetben: Gabo)

Kiadás éve: 1989

Fordító: Békés Pál

Eredeti cím: The Secret Diary of Adrian Mole Aged 13 ¾; The Growing Pains of Adrian Mole

Ár: 95 Ft

Oldalszám: 532

péntek, december 10, 2021

Tom Deitz: A szelek urának végzete

Ez volt életem egyik első fantasy könyve. De meg általában a magyar könyvpiacon is az elsők között volt ilyesmi zsánerű regény.

Amennyire vissza tudok emlékezni, abban az időben (1991 környékén) még a Galaktika és főszerkesztője, Kuczka Péter uralta a fantasztikus irodalom hazai berkeit, ő meg, úgy rémlik, szívből rühellte a fantasyt. Ostobának tartotta, szemben ugye a tudományos fantasztikummal. Mellyel viszont nekem gyűlt meg a bajom abban a korban még, miközben ki voltam éhezve valami eszképistára. Nem állítom, hogy amint megjelent bármi fantasy, nyomban megvettem, de azért a Griff Könyvek sorozatából (melyben ez a regény is megjelent) többet is olvastam.

Mai fejjel nem igazán értem, miért pont ezt választotta a kiadó kiadásra érdemesnek az angol nyelvterületen nagyon is gazdag fantasy irodalomból, kb. öt évvel az amerikai megjelenést követően. Semmiféle díjat nem nyert el, az író sem szerepelt a nagy nevek között, és a regény egy sorozat első darabja volt. Élek a gyanúperrel, hogy a kiadó egy kanyi jogdíjat nem fizetett érte, de ez még nem magyarázza a választást. Nem mintha rossz választás lett volna.

Az első olvasásból nem sokra emlékszem, de esélyes, hogy ez volt az a regény, aminek hatására elkezdtem érdeklődni a kelta/ír mítoszok, legendák, mesék iránt. Önmagában ezért is megérte kézbe vennem kb. 16 évesen.

Ennyivel később újraolvasva sem találtam gyengének, bár nyilván egészen más élmény. Ma az ilyesmit YA-nek hívják, akkoriban max. ifjúsági fantasy lehetett volna a címkéje, minthogy a főszereplő egy vidéki amerikai srác, kb. 16 éves forma. David Sullivannek hívják, Georgia államban él, ahogy nevéből sejthető, ír felmenőkkel bír, de más dolgok is közrejátszanak abban, hogy egy szép napon megpillantja a Sidhe-t (ejtsd kb. sí), az ír tündérnépeket. Márpedig az ilyesmi ritkán végződik jól a halandók számára, David pl. magára haragítja a címben szereplő mítoszi figurát, s ennek megannyi kaland, bonyodalom, és nem kevés szenvedés lesz az eredménye.

Deitz jól adagolja az izgalmakat és a kelta-ír történetekből (ill. némileg a Georgia államot korábban benépesítő indián népek kultúrájából) vett elemeket, és arra sem lehet panasz, hogy az ír tündéreket tündi-bündinek vagy modernnek ábrázolná. Inkább éreztem mai fejjel problémásnak David ill. a szülei viselkedését egyes helyzetekben - nem az, hogy milyen anya/apa az olyan, amelyik..., de azért kétlem, hogy a '80-as években ilyen lazán vettek volna bizonyos dolgokat (nem akarok spoilerezni).

Furcsa, hogy a könyvben nincs feltüntetve a fordító személye. Érzésre azt mondanám, esélyes, hogy többen is fordították, vagy aki nekikezdett, egy ponton elunta, mert az első felében még egész becsületes munkát végzett, még ha egyértelmű is, hogy nem értett a '80-as évek amerikai popkultúrájához (már ami kevés abból beszűrődik a regénybe), meg pl. a dobozos sört is söröskonzervnek fordította. De a kötet második felében kevésbé fordulnak elő veretesen megfogalmazott sorok, hibából is több van.

Nem tudom, hogy fogyhatott a regény a '90-es évek hirtelen-mindent-szabad miliőjében, amikor ma már elképzelhetetlen példányszámokban ment el majdnem bármi, mindenesetre megannyi folytatása már nem jelent meg magyarul, s ezt igen bánom. De még mai fejjel is azt mondom, akit vonz a kelta-ír kultúra, netán fantasyben egy picit (főleg hangulatilag) másra vágyik, mint ami épp divatos, az tegyen vele egy próbát.

Eredeti cím: Windmaster's Bane (1986)

Magyar kiadás: Unikornis, Budapest, 1991

234 oldal

vasárnap, december 05, 2021

Bali Dávid: kisterem

Bali Dávid egy időben kollégám volt a HammerWorld magazinnál, de írt a NuSkullba is, basszusgitározik a Satelles-ben, szervezett az A38-on, és így tovább. Olyan fazon, aki megteheti és képes is megtenni, hogy hitelesen megír egy könyvet, melynek alcíme: 100 meghatározó lemez 100 meghatározó zenekartól a hazai extrémzenei underground digitális átállásának korából (2000–2019).

Még számomra is döbbenetesen gazdag a könyv, ill. az általa bemutatott hazai underground.

Teljes cikkem ekulton.