vasárnap, november 23, 2008

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Eredeti cím: Jigs & Reels
Oldalszám: 356
Ára: 2999 Ft
Kategória: szépirodalom, fantasy / sci-fi / horror

Nem ez az első Joanne Harris könyv, aminél leírom: aki csak a Csokoládé c. regényéből készült filmet látta, és abból indul ki, alaposan meg fog döbbeni, ha elolvassa ezt – de ennél fog a leginkább.

Eredetileg 2004-ben jelent meg ez a 22 novellát tartalmazó kötet, Jigs & Reels címmel, amit nehéz lenne jól magyarítani, és nem igazán szolgálná a kiadó érdekeit, ezzel együtt a Bársony és keserű mandula címnek is van létjogosultsága, még ha nem is fejezi ki azt a változatosságot, ami ebben a varázsos könyvben vár az olvasóra. Mert minden novella más és más; olyan sziporkázó ötletparádéban van részünk, amilyet mondjuk Neil Gaimannél tapasztalhatunk, sőt, helyenként még Ray Bradbury felülmúlhatatlan novelláinak szintjét is megközelíti. És bár sok írásban megjelenik az a fűszer-, íz- és illatgazdagság, ami Joanne „gasztroregényeit” jellemzi, és akadnak szívet melengető, szép, finom pillanatok is – valójában nem ezek vannak túlnyomó többségben.

Ami közös ezekben a novellákban, az az írónő életismeretéből ered. Még legbizarrabb, legfurább, legijesztőbb történeteiben is ott van a valós élet, az emberi lélek, viselkedés és motivációk ismerete, ami azonban nem holmi pszichológiai tudás, hanem a megélt életből és a mindenre nyitott és kíváncsi írói hozzáállásból fakad. Így pl. a Gastronomicon Lovecraft-paródiája (melyben Joanne öniróniája is megcsillan) nem az ősi „szakácskönyv” által megidézett, elmondhatatlan szörnyegetekről szól, hanem egy házasságról, egy nagyon is emberien viselkedő feleség szemszögéből.

Ügyes szerkesztői húzás, hogy a kötetet a Faith és Hope vásárolni indulnak nyitja. Két öreg hölgy, egyikük vak, másikuk tolókocsiba kényszerült, megszöknek a (több írásban is újra felbukkanó) Meadowbank Idősek Otthonából, hogy Londonba utazzanak egy koktélcseresznye-piros cipellő kedvéért. Annyi valódi báj és szépség és kedvesség van ebben az írásban, annyi igazi élet, annyi finom humor, hogy az olvasó azonnal beleszeret a könyvbe, és bizonyosan végigolvassa az egészet. Márpedig aztán jönnek keményebb írások… De igazából ez az első is épp elég sokat árul el az igazi életről. Hasonlóan emberséges történet még az Uzsonna, madarakkal és az Álom Tesco-kivitelben.

Bár volna mit mondanom mindegyik sztoriról, csak néhányat említek meg, hogy érzékeltessem a gyönyörködtető változatosságot. A Csúnya Nővér a közismert Hamupipőke mese szokatlan aspektusból. A ’81-es osztály egy boszorkányképző nevezett évfolyamának huszadik évfordulós találkozójáról szól, s igencsak emberinek mutatja a mágikus hatalommal bíró hölgyeket. Több írás is elborzasztó jövőképet fest, hol Szép új világ-módra (Szia, Viszlát!, Hely a nap alatt), hol Philip K. Dick meg Bradbury szellemiségét idézőn (pl. A J-ZUS gén); előbbiekben különösen erős a jelenkori civilizációnkat, társadalmunkat kritizáló hang. Joanne leplezetlenül rühelli a csinált divatokat, a tökéletes alakú, szépségű ember képét sújkoló médiát, az elembertelenedést (ld. még: Bárki lehet Nyalókalány!).

Külön érdekesség, hogy miközben írónőnk a sok-sok különféle, érdekes ötletből remek történeteket kanyarít, melyek egyike végigvisz egy adott hangulatot, képet, másika ütős csattanóra épít, harmadika meg megfejthetetlen és félelmetes – néha tetten érhető egy-egy olyan részlet megszületése, ami későbbi regényeiben visszaköszön. Így pl. (ha nem csalódom) itt írta le először a St. Oswald fiúgimnázium nevét, ahol aztán az Urak és játékosok c. regénye játszódott, valamint az említett ragyogó piros cipőhöz nagyon hasonló lett a „címszereplője” a Csokoládénak (ami nálunk Csokoládécipő címmel jelent meg, ám eredetiben Nyalókacipő). Az ilyen apróságok miatt is annyira szerethetők Joanne Harris írásai.

szerda, november 19, 2008

Kurt Vonnegut: Galápagos

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Fordította: Szántó György Tibor
Eredeti cím: Galapagos
Oldalszám: 344
Ára: 2450 Ft
Kategória: szépirodalom

Kurt Vonnegut 1985-ös regénye ez, mely ’93-ban már megjelent magyarul az Új Vénusz Lap- és Könyvkiadónál, Második édenkert címmel, egy sci-fi sorozatban, hozzá nem illő fémdelfinekkel a fedelén. Az új kiadás nem csak a borító, de a fordítás terén is alkalmazkodott Vonnegut szellemiségéhez.

A könyv fedelén látható leguán arckifejezése megdöbbentően hasonlít a szerző hátoldali fotójára. Mindketten mindentudó-elnéző pillantással merednek az olvasóra, mintha csak azt sugallnák: „Hajjaj, gyíkok, mi lesz veletek!”, de lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert a regény pontosan arról szól, hogy mi lesz velünk.

Biztos forrásból tudom, hogy a Maecenas Könyvkiadó nem azért döntött úgy, hogy Vonnegut-életműsorozatuk következő kötete ez az újrafordítás legyen, mert sejtelmük volt arról, hogy a valóságban is világgazdasági válság jön. Mindazonáltal a Galápagosban leírt történet első, a cselekményt mozgásba lendítő momentuma is ez. Igaz, a sztori szerint 1986-ban járunk, ráadásul az ember által kreált, természetellenes pénzügyi-gazdasági rendszer megrendülése csupán a kisebbik katasztrófa – a nagyobb egy olyan vírus felbukkanása, ami a Földkerekség minden nőjét meddővé teszi.

A regény azon kevesekről szól, akik túlélik mindezt, és a jövendő emberiség ősanyjai és ősapjai lesznek. Mesélőnk egy egymillió éves szellem, Kilgore Trout sci-fi író fia, Leon, aki már a problémák jelentkeztekor is túlvilágról visszamaradt, szökevény kukkolóként figyeli az eseményeket. És már igen hamar elkottyantja, ahogy azt alkotójától megszokhattuk, hogy mi is a sztori vége, azaz, hogy miféle életet élnek az evolúció folytán fókaszerűvé és kiváló halfogóvá vált emberek egymillió év múlva – egyszerűt, ám ők mégis élvezik. Az ám, viszont hogy a véletlenek micsoda összjátékára van szükség ahhoz, hogy fajunk egyáltalán fennmaradjon, azt az utolsó oldalakig sorolhatja. És persze arról is szó esik, hogy miként sodortuk önmagunkat ilyen helyzetbe.

Vonnegut, aki múlt évben belépett az öröklétbe vezető kék alagútba, elfilózott tehát azon, hogy a mi számos törvényes idiótát felvonultató, saját élőhelyét utolérhetetlen hatékonysággal pusztító fajtánk mivé is válhat, ha Charles Darwinnak volt igaza az evolúcióval kapcsolatosan. Persze mindezt a rá jellemző, összetéveszthetetlen stílusban és történetszövéssel teszi. S mivel a fura figurák és a különös véletlenek korábbi műveiben is alapvető elemek, itt szinte lubickol. Mert hiszen csupa díszpéldányból csinál ősatyát és –anyát, akik egy félresikerült expedíción hajótörést szenvednek, és megrekednek a Galápagos szigetek egyikén, ahova nem ér el a pusztító kór.

Márpedig hőseink ezen a vulkáni eredetű, emberi életre alig alkalmas helyen nem sokra mennek túlméretezett agyvelejükkel, eme csodálatos szervünkkel, aminek olyan fantasztikus alkotásokat köszönhetünk, mint az atombomba és további tömegpusztító fegyverek, vagy a depresszió, a szorongás, és megannyi egyéb pszichés probléma, vagy mindenféle intrikák, összeesküvések, csúnya, rossz, gonosz gondolatok, mint a hatalomvágy, és így tovább. Ezen a helyen bizony az marad életben, aki nem fagy meg a vízben meg éjjel, aki nem fő meg a nappali perzselő hőségben, aki képes gyorsan és hatékonyan halat fogni, mielőtt egy nála nagyobb hal felfalná őt. És az ifjabb Trout csupa jó hírrel szolgál: bizony, túléljük ezt is, és alkalmazkodunk, és prémmel fedetten, uszikálva, halászgatva, a fövenyen sütkérezve, egymillió év múlva remekül érezzük majd magunkat.

Mindezek mellett további alapos társadalomkritika, mindenféle népségek kifigurázása, egyszersmind elnéző szeretet és megértés tölti ki a könyv lapjait, vagy még inkább a sorok közeit, ahogy azt már Vonnegutnál megszokhattuk. És hogy Uram Tamás első fordítása helyett a Szántó György Tibor féle újat nyomtatták az első kiadásénál messze jobb minőségű papírra, az azért nagyon jó, mert a szöveg stílusa most végre tényleg vonnegutos, emellett a rengeteg darwini meg biológiai utalásnak, apróságnak, idézetnek is rendesen utánajárt az új fordító, nagyban elősegítve az egyébként igencsak sűrű, rétegzett szöveg megértését. Most végre méltó módon jelenhetett meg a Galápagos.

csütörtök, november 06, 2008

Robert E. Howard: Solomon Kane történetei

Kiadó: Tuan
Kiadás éve: 2008
Fordította: Szántai Zsolt
Eredeti cím: The Savage Tales of Solomon Kane
Oldalszám: 356
Ára: 2490 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror

Robert E. Howard (1906-1936) életének mindössze 30 éve alatt annyi mindent megírt, hogy azzal idővel a fantasy irodalom egyik legnagyobb hatású írójává vált. Ő alkotta meg Conant a barbárt, a kard és az izmok erejében bízó, a mágiát gyűlölő klasszikus karaktert, megannyi későbbi fantasy hős nagy elődjét. Persze, Conan sem minden előkép nélküli figura, Howard megannyi ősi mítoszból (a kelta-germántól a görög-rómain át a keletiekig) merített történeteihez.

Ám Howard nem csak Conan sztorikat írt, és többi írásában is találunk érdekes, emlékezetes alakokat, meg persze sok izgalmat és borzongást. Példának okáért Bran Mak Morn és Kull király az ősi kelta legendákból születtek, míg a bokszoló Steve Costigan és a közel-keleten kalandozó El Borak az író „kortársai” voltak. De írt western történeteket is, meg középkoriakat, és így tovább. Solomon Kane pedig egy XVI-XVII. századi angol puritán, egy nagyon is sajátos figura, akihez összesen 16 írása kapcsolódik, köztük versek és töredékek is, melyek mind megtalálhatók e kötetben. Ezek egy része már megjelent magyarul, más fordításban, ám jó idővel ezelőtt. Mindezek mellett egy Lovecraft által írt megemlékezés ill. egy Rusty Burke-féle rövid életrajz olvasható még a könyvben (mindkettő a szerzőről, nyilván).


Itt a teljes cikk az ekulton.