vasárnap, október 30, 2016

Roald Dahl: A barátságos óriás

Roald Dahl nevét sokan a felnőtteknek szóló Meghökkentő mesék sorozatból ismerik, de a gyerekeknek is meghökkentő meséket írt, s bár minden könyve más és más, abban mindegyik egyezik, hogy fiatal olvasóit nem nézte csekély értelműeknek. Sosem volt rest igazi mondanivalót adni a gyerekeknek, ha pedig az ostobaságot és lustaságot kellett ostorozni, végképp nem fogta vissza magát. De az üzenetet mindig úgy adta át, hogy az olvasó közben remekül szórakozzon.
Ezen regénye tele van nyelvi leleményekkel, amiket a káprázatos fordítás vissza is ad. A címszereplő minden idők alighanem legjobb fej, legszeretetreméltóbb óriása, ám ez csupán egy ok a számosból, amely miatt érdemes elolvasni a könyvet.

Timo Parvela - Bjørn Sortland: A játék

A Kepler62 sorozat eme első része azért került a kezembe, mert a kiadó azzal promózta, hogy „a finn klasszikus segítségével átvezetheted a virtuális játékok világából a gyereket az irodalom dimenzióiba”. Arra meg nagy szüksége lenne a nagyobbik fiamnak. És annyi bizonyos, hogy a könyv nagyon tetszett neki, és várjuk a folytatást.

szerda, október 05, 2016

Kubo és a varázshúrok

Ez egy rendkívül különleges animációs film. Megannyi értelemben különleges, de leginkább azért, mert, bár Amerikában készült, és rengeteg kaland, akció és humor van benne, olyan ősi és mély mondanivalót hordoz, amilyet manapság nagyon ritkán találni meg a mozgóképes médiumban. Mesefilm, mely nem átall félelmetes és szomorú is lenni – híven úgy az igazi, valós élethez, mint ahhoz a világhoz és üzenethez, amit bemutat és elmond.

Philip K. Dick: Emlékmás

Az Emlékmás című válogatásba hat, klasszikusnak számító, magyarul már korábban megjelent novella került (melyek zöme így vagy úgy de a mozivásznon is felbukkant), és ugyanennyi eddig kiadatlan. A felhozatal így elég vegyes, a zseniálistól a maradékig van itt mindenféle, de még az olyan, hovatovább kiszámítható sztori is súlyos mondanivalót cipel, mint a záró „Mi az ember?”, mely akár egy nyitottabb női magazinban is helyet kaphatott volna, mert talán ez az egyetlen Dick-írás, melyben van valamiféle romantika. Vagy ott „A megőrzőgép”, mely egy hagymázas ötletre épül: mi lenne, ha egy gép élőlénnyé tudná változtatni a klasszikus zeneműveket, s mivé válnának aztán ezek, ha szabadjára engednénk őket…