nat b

RandomSky

Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

vasárnap, április 22, 2007

Felforgatókönyv

Ana és HaroldEredeti cím: Stranger Than Fiction
Amerikai filmvígjáték / dráma
Gyártás éve: 2006
Hossz: 113 perc
Rendező: Marc Forster
Operatőr: Roberto Schaefer
Forgatókönyv: Zach Helm
Zene: Britt Daniel, Brian Reitzell, Max Richter
Főszereplők: Will Ferrell, Maggie Gyllenhaal, Dustin Hoffman, Queen Latifah, Emma Thompson
Gyártó: Crick Pictures LLC/ Mandate Pictures/ Three Strange Angels
Magyarországi forgalmazó: SPI International
Magyarországi bemutató: 2007. április 19.


Újabb béna filmcím magyarítás, de még a plakát sem az igazi. Viszont ezzel jószerével minden fontosabb hibát el is mondtam. Amúgy az év egyik (ha nem a) legjobb filmje.

A szürke eminenciás, helyesebben adóellenőr Harold Crick (Will Ferrell) a főszereplője, s nem csak a filmnek, hanem egy regénynek is, amit az írói válságban és csúf depresszióban vergődő Karen „Kay” Eiffel (Emma Thompson) ír. S egy olyan napon, mely úgy indul, akár a többi, azaz a magányos Crick magában számolja a fogkefehúzásait, megszólal a fejében az írónő hangja, mintegy narrátoraként mindennapos cselekedeteinek s a vele történő eseményeknek. Beletelik némi időbe, míg Harold eljut ahhoz az emberhez, aki talán segíteni tud neki – a Dustin Hoffman által játszott, irónikus irodalomprofesszorhoz. Merthogy Harold fejében a hang egyszercsak azt mondja: Crick még nem sejthette, hogy ez volt az a momentum, ami a halálához elvezette... Szóval szegény Haroldnak valamit ki kell találnia, különben a mit sem sejtő írónő megöli...

Az alapötletet, ha nem is 100%-ban egyéni, ilyen formában még senki nem valósította meg. Számtalan remek és kifinomult poénnak ad alapot, ugyanakkor ennél jóval többet nyújt a Stranger Than Fiction. Persze, az a szál, hogy az idejét másodpercre pontosan beosztó, ám valódi életet nem élő hivatalnok hirtelenjében megpróbálja végre tényleg élvezni, hogy ide született, adja magát. A film vége felé azonban bejön egy másik vonal is, egy olyan kérdés, ami legalább annyira érdekes: mit tennél, ha tudnád, a nap, amire ébredsz, a halálod napja. Mit tennél, ha tudnád, milyen lesz a halálod, mi az oka, s mi a következménye. Meg ilyenek. És bár nyilvánvalóan megható, amit a film elmesél, egyszersmind mélyen emberi is. Igen, a film pozitív üzenete, humanitása az, ami a legjobban tetszett. És az, hogy mindezt szinte pasztellszínekkel, bágyadt márciusi napsugarak simogató, lassú téloszlató melegségével közvetíti. Ferrell más filmekből ismert harsány idétlenségének nyoma sincs, bár nem bújik ki a bőréből, hoz jó pár emlékezetes poént. De elsősorban bebizonyítja, hogy képes ő értelmes szerepeket is érzékletesen eljátszani.

Nem szóltam még a negyedik fontos szereplőről (kell-e mondanom, hogy Hoffman és Thompson remekel?), a jogászi pálya helyett péknek állt, lázadó szellemű, adócsaló Anáról, akit Maggie Gyllenhaal játszik el csuda finoman és szeretnivalóan. Eszünkbe juthat róla Woody Allen Süti, nem süti-je, vagy akár a Csokoládé meg Amélie csodálatos élete is. És igen kérges szívűnek kell lenni ahhoz, hogy a sütis-tejes jelenetnél ne érzékenyüljön el a néző. Mindazonáltal amennyire vígjátéki alapelem, annyira nem egyértelmű, hogy mi fog vele és „ősellenségével”, Harolddal történni. Ana ugyanis maga a szabadság, az igazi élet, és akár a rendező Marc Forster (ld. még Szörnyek keringője), akár a forgatókönyvíró Zach Helm, akár maga Maggie tehet róla, lenyűgöző, hogy mindezt milyen finomsággal, minden túljátszástól, erőltetettségtől, sőt túlzásba vitt alternatívkodástól vagy hippiskedéstől mentesen jeleníti meg.

De a fenti jelzők a film egészére igazak. Még a Harold életét annyira meghatározó számok és adatok ábrázolása is mókás, pedig amúgy semmi egyéb trükk nincs a filmben, ahogy szükség sincs rá. Itt a párbeszédeké, a jellemeké a főszerep, amik mellett még az alapötlet is majdhogynem háttérbe szorul. Olyan film a Stranger Than Fiction, amin sokat lehet nevetni, de el is gondolkodtat, és persze egy kicsit szívbemarkoló. Ez látszólag nem sok, de lehet, hogy egy kezem is elég lenne rá, ha össze akarnám számolni, az elmúlt 5 évben hány filmről mondhattuk el ugyanezt. Pláne azzal a kitétellel, hogy legalább ennyire jó legyen. Mert ez bizony 10-ből 10 pontot érdemel.

Címkék:

csütörtök, április 12, 2007

R.I.P. Kurt Vonnegut

Vigasztalhatatlan vagyok.
Isten áldja a Mestert odaát!
Lesz miről beszélgetniük.

Kurt Vonnegut 1922-2007Index/MTI
2007. április 12., csütörtök 08:12
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai regény mestere, Az ötös számú vágóhíd, A majomház című könyvek szerzője.
Vonnegut haláláról felesége, Jill Krementz magyar idő szerint ma hajnalban értesítette a sajtót. Elmondta, hogy férje néhány hete New York-i, Manhattanben lévő otthonában elesett és súlyos agysérülést szenvedett.
Az író 1922. november 11-én született Indianapolisban, ősei a vesztfáliai Münsterből származtak, a 19. század közepén érkeztek Amerikába.
Vonnegut vegyészként végzett - miután korábban eltanácsolták a Butler Egyetemről, mondván, nincsen írói tehetsége -, majd a második világháborúban az európai hadszíntéren harcolt. Hadifogolyként átélte Drezda bombázást, minden idők egyik legbrutálisabb légitámadását. A rettenetes pusztítást csak hét ott fogvatartott amerikai élte túl, Vonnegut volt az egyik. (Ezt az élményt dolgozta föl legfontosabbnak tartott műve, az Ötös számú vágóhíd.)
Három regényét megfilmesítették. Az Ötös számú vágóhíd zenéjét Glenn Gould szerezte. A Bajnokok reggelije (1973) című könyvéből készült film producere és egyik főszereplője Bruce Willis, a másik főszereplő Nick Nolte, aki a harmadik megfilmesített könyv, az Éj anyánk főszereplője, a háborús bűnös Howard Campbellt alakítja.
További fontosabb művei a fentieken kívül: Börleszk (1976), Mesterlövész (1983), Galápagos (1985), Hókusz-pókusz (1990), Időomlás (1997).

Vonnegut képzőművészi tehetsége is ismert: az Ötös számú vágóhíd eredeti kiadását saját maga illusztrálta, a Bajnokok reggelijének közbotrányt okozó rajzait szintén ő készítette.

Címkék: ,

kedd, április 10, 2007

Tóth Csilla: Körbe ég

Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Oldalszám: 246
Ára: 1990 Ft
Kategória: sci-fi/fantasy/horror

Tóth Csilla bemutatkozó regényét első ránézésre a képzelet irodalmához sorolná az ember, mondván, a Delta Vision adta ki, vannak benne természetfeletti erők, a szereplők és a jószerével bárhova elképzelhető nagyvárosi környezet kitalált, és így tovább. Ám nem telik bele néhány oldal, s már inkább pszicho thrillernek érzi – és ha a végére ér, olyasmi megkönnyebbüléssel csukja be a fedelét, mint amikor egy különösen hosszú, makacs és izzasztó rémálomból ébred...

A kimondottan fantázia szülte magyar regények közt még alig találkoztam ennyire provokatív, ütős művel, mint a Körbe ég – bár nyilván nem olvastam mindet. Az újító, és a legkevésbé sem finomkodó
Roham magazinban találni hasonlókat, de ennyire súlyosat talán még ott sem. És nem a durva nyelvezet miatt mondom ezt, sem a regényben egymást érő kábítószeres-alkoholos elázások vagy véres ver(eked)ések miatt. Hanem mert az írónő olyan pőre, megrázó, egyszersmind idegesítő módon ábrázolja a főszereplő-mesélő Late elsősorban lelki szenvedéseit, vergődését.

Late és barátja, Haru, egy legkevésbé sem szép napon valami emberfelettibe botlik. Már
az első oldalakon kiderül, hogy ők ketten a legkevésbé sem vetik meg a tudatmódosító szereket, a parttalan partizást – és hogy valójában üres az életük. Ám amit a bennük lévő űr betöltésére kapnak két egymással rivalizáló természetfeletti hatalomtól, az sem teszi őket emberibbé, sőt...

Valójában a regénynek nincs íve, az elvált, felelőtlen életet élő Late-tel csak egymás után történnek a borzalmas dolgok (amiket hol ő okoz másnak, hol valaki más mér rá, stb.), egyre jobban lecsúszik, egyre inkább elveszíti mindazt, amitől emberhez méltónak nevezhető egy élet. Az olvasó néha a falhoz vágná a könyvet, hogy hogy lehet ez a csávó ekkora barom – máskor meg csak kussol, mert érzi, hogy ebből a pokolból talán ő sem találná a kiutat. Az írónő nyilvánvalóan jól ismeri a valós, mindennapi emberi élet tragédiáit, amiket megindítóan ábrázol, de ugyanolyan erővel hat a könyv oldalain megjelenő, hiábavaló, értelmetlen önpusztítás, a ha-nincs-nekem-elég-bajom-hát-csinálok-még-többet féle önsorsrontás is.

És pont ez az, amivel a Körbe ég úgy odavág az embernek. Nem a története számít, hanem az olvasóra kifejtett hatása. Az, hogy milyen kérdéseket vet fel benne, s milyen válaszokat talál rá. Kényelmetlen, sűrű, nehéz könyv ez, de azt hiszem, szükség van ilyenekre is. Feloldozás, katarzis helyett csúf dolgokra nyitja rá figyelmünket, amikre emlékeznünk kell, mert léteznek (természetfeletti részek ide vagy oda). Még a pszicho thrillerek sem igen ásnak ilyen mélyre a kilátástalanságba, az elidegenedésbe, ez már inkább a posztmodern irodalomra jellemző. És így, mint holmi elrettendő példa, talán sebek gyógyítására, problémák orvosolására is alkalmas. De arra is, hogy rátelepedjen az olvasó hangulatára. Ezért tartom a leginkább helyénvalónak a könyv hátulján a piros körbe foglalt 18-ast. Ez bizony érett, felnőtt olvasóknak való könyv, egy magyar szerző figyelemre méltó, ígéretes első regénye.

Címkék: