Eredeti cím: Stranger Than FictionAmerikai filmvígjáték / dráma
Gyártás éve: 2006
Hossz: 113 perc
Rendező: Marc Forster
Operatőr: Roberto Schaefer
Forgatókönyv: Zach Helm
Zene: Britt Daniel, Brian Reitzell, Max Richter
Főszereplők: Will Ferrell, Maggie Gyllenhaal, Dustin Hoffman, Queen Latifah, Emma Thompson
Gyártó: Crick Pictures LLC/ Mandate Pictures/ Three Strange Angels
Magyarországi forgalmazó: SPI International
Magyarországi bemutató: 2007. április 19.
Újabb béna filmcím magyarítás, de még a plakát sem az igazi. Viszont ezzel jószerével minden fontosabb hibát el is mondtam. Amúgy az év egyik (ha nem a) legjobb filmje.
A szürke eminenciás, helyesebben adóellenőr Harold Crick (Will Ferrell) a főszereplője, s nem csak a filmnek, hanem egy regénynek is, amit az írói válságban és csúf depresszióban vergődő Karen „Kay” Eiffel (Emma Thompson) ír. S egy olyan napon, mely úgy indul, akár a többi, azaz a magányos Crick magában számolja a fogkefehúzásait, megszólal a fejében az írónő hangja, mintegy narrátoraként mindennapos cselekedeteinek s a vele történő eseményeknek. Beletelik némi időbe, míg Harold eljut ahhoz az emberhez, aki talán segíteni tud neki – a Dustin Hoffman által játszott, irónikus irodalomprofesszorhoz. Merthogy Harold fejében a hang egyszercsak azt mondja: Crick még nem sejthette, hogy ez volt az a momentum, ami a halálához elvezette... Szóval szegény Haroldnak valamit ki kell találnia, különben a mit sem sejtő írónő megöli...
Az alapötletet, ha nem is 100%-ban egyéni, ilyen formában még senki nem valósította meg. Számtalan remek és kifinomult poénnak ad alapot, ugyanakkor ennél jóval többet nyújt a Stranger Than Fiction. Persze, az a szál, hogy az idejét másodpercre pontosan beosztó, ám valódi életet nem élő hivatalnok hirtelenjében megpróbálja végre tényleg élvezni, hogy ide született, adja magát. A film vége felé azonban bejön egy másik vonal is, egy olyan kérdés, ami legalább annyira érdekes: mit tennél, ha tudnád, a nap, amire ébredsz, a halálod napja. Mit tennél, ha tudnád, milyen lesz a halálod, mi az oka, s mi a következménye. Meg ilyenek. És bár nyilvánvalóan megható, amit a film elmesél, egyszersmind mélyen emberi is. Igen, a film pozitív üzenete, humanitása az, ami a legjobban tetszett. És az, hogy mindezt szinte pasztellszínekkel, bágyadt márciusi napsugarak simogató, lassú téloszlató melegségével közvetíti. Ferrell más filmekből ismert harsány idétlenségének nyoma sincs, bár nem bújik ki a bőréből, hoz jó pár emlékezetes poént. De elsősorban bebizonyítja, hogy képes ő értelmes szerepeket is érzékletesen eljátszani.
Nem szóltam még a negyedik fontos szereplőről (kell-e mondanom, hogy Hoffman és Thompson remekel?), a jogászi pálya helyett péknek állt, lázadó szellemű, adócsaló Anáról, akit Maggie Gyllenhaal játszik el csuda finoman és szeretnivalóan. Eszünkbe juthat róla Woody Allen Süti, nem süti-je, vagy akár a Csokoládé meg Amélie csodálatos élete is. És igen kérges szívűnek kell lenni ahhoz, hogy a sütis-tejes jelenetnél ne érzékenyüljön el a néző. Mindazonáltal amennyire vígjátéki alapelem, annyira nem egyértelmű, hogy mi fog vele és „ősellenségével”, Harolddal történni. Ana ugyanis maga a szabadság, az igazi élet, és akár a rendező Marc Forster (ld. még Szörnyek keringője), akár a forgatókönyvíró Zach Helm, akár maga Maggie tehet róla, lenyűgöző, hogy mindezt milyen finomsággal, minden túljátszástól, erőltetettségtől, sőt túlzásba vitt alternatívkodástól vagy hippiskedéstől mentesen jeleníti meg.
De a fenti jelzők a film egészére igazak. Még a Harold életét annyira meghatározó számok és adatok ábrázolása is mókás, pedig amúgy semmi egyéb trükk nincs a filmben, ahogy szükség sincs rá. Itt a párbeszédeké, a jellemeké a főszerep, amik mellett még az alapötlet is majdhogynem háttérbe szorul. Olyan film a Stranger Than Fiction, amin sokat lehet nevetni, de el is gondolkodtat, és persze egy kicsit szívbemarkoló. Ez látszólag nem sok, de lehet, hogy egy kezem is elég lenne rá, ha össze akarnám számolni, az elmúlt 5 évben hány filmről mondhattuk el ugyanezt. Pláne azzal a kitétellel, hogy legalább ennyire jó legyen. Mert ez bizony 10-ből 10 pontot érdemel.