• Könyv
Michael Ende: A Végtelen Történet
Ursula K. Le Guin: Szigetvilág sorozat 1-4.
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
David Almond: Half a Creature from the Sea, Bone Music, Counting Stars
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 3.
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Frank Herbert: A Dűne istencsászára
Theodora Goss: Különleges hölgyek európai utazása I-II.
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Stan Sakai: A kard (Usagi Yojimbo 12.)
2021 nekem valahogy inkább az újraolvasások ill. néhány rég esedékes kötet éve volt, mintsem az újdonságoké. 46 évesen újraolvasni A Végtelen Történetet olyan élmény volt, ami heteken át tartott ébren, járt a szellememben, és talán még most is így lenne, ha nem kezdek bele utána valamibe, ami idővel képes volt lekötni.
Ursula K. Le Guin első Szigetvilág regényét már rég olvastam, most újra elővettem, s aztán a három folytatását, és lenyűgöző volt az a valódi, megélt, hiteles életbölcsesség, amit fantasybe tudott oltani.
Ray Bradbury egyik legismertebb regényét is újraolvastam, de azt azért, mert újra kiadták, és most is elvarázsolt, akárcsak a Sandman még múlt év végén kijött 3. gyűjteményes kötete. Másik örök kedvencemtől, David Almondtól két korábbi novelláskötetet és egy új ifjúsági regényt olvastam, és továbbra is az egyik (ha nem a) legjobb élő írónak tartom, aki képes meglátni az emberben a jót, és azt mutatni meg az életből, amit én is keresek. S a lista többi résztvevője is emlékezetes élmény volt.
The Secret of Roan Inish
Holdfény királyság
Addams Family
Vancsó Zoltán: Peter Gabriel slideshow
Ebben az évben a magától értetődőkön túl is volt sok minden, ami elejét vette, hogy moziba menjek, vagy legalább megnézzek valamit. A fenti listán csupán két új film van, a többi rég várta már, hogy engem is elvarázsoljon, Vancsó Zoltán slideshow-ja meg pláne különleges volt.
Horváth Attila 50: Madrass, Flop, A Kert, Magyar Rockhírességek Csarnoka
Tulpa / Űrlénykirály x Galambos Péter, Urániamozi
Eilema / Icenap, Analog Music Hall
Slowmesh, Hammer special unplugged
Bloody Holly and the RicketZ, Hammer special unplugged
Koncertből sem jutott sok, bár több, mint múlt évben. Magától értetődik, hogy a Mezolitnak mondott, de azért a világ első Thy Catafalque koncertje volt a legfontosabb ebben az évben, de minden, amire eljutottam, gyógyír volt. Plusz volt két rövid unplugged koncert, amit a munkahelyemen vettünk fel a két zenekarral, Hammer interjúk exkluzív mellékleteként, hát, olyan élményben sem volt még részem sose. Hála!
Enslaved: Ruun II - The Epitaph
Justin Sullivan: Stone and Heather
Magma Rise: From The Heights From The Ground
Osi And The Jupiter: In Death [Carry Me Home]
Thy Catafalque: A kupolaváros titka
Tori Amos: Speaking With Trees
Unto Others: When Will Gods Work Be Done
Ebben az évben kevesebbet fotóztam, tesztelni sem volt nálam annyiféle cucc (viszont interjúztam Haller Szabival, aki lánglelkű ember és zseniális fotós), de azért készítettem néhány olyan képet, amiknek tudtam örülni, vagy amik jelentenek nekem valamit. Pl. ezeket:
2020 nyilván speciális év volt, és ’21 is, mégis máshogy. Nem szimplán megismétlődött az előző. Nyilván. Azt gondolom, hogy minden korábbinál fontosabb az alábbi, ami Frank Herbert Dűne c. regényében (meg a belőle készült filmben) amúgy is sokszor előkerült 2021-ben. Nem arról van szó, hogy mert nekem aztán ez olyan jól megy, nem ez a lényeg. Hanem, hogy minél ritkábban engedjük be a félelmet (és ebben pl. a fentiek is sokat segítenek):
„Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”