Még mindig nem tudtam megszokni, hogy a Thy Catafalque merőben személyes élményből közösségivé vált – de ezt a legjobb értelemben mondom. Még mindig csodaszámba megy, hogy vannak koncertjeik. Ennek egyik oka, hogy Kátai Tamásék mindig igyekeznek olyan újdonsággal szolgálni, ami egyedivé teszi az adott fellépést – legyen bár más helyszín, korábban nem játszott dalok a programban, vagy épp új vendégek.
Most ez mind megvolt, azzal az extra csavarral, hogy két koncertet is adtak az A38 Hajón, mely persze kisebb helyszín, mint a legtöbb magyar hely, ahol játszottak, de így is pillanatok alatt elfogytak a jegyek. A két koncert tematizált volt: az elsőn az 1998 és 2016 közötti anyagokról játszottak, a másodikon ’18-tól napjainkig. Számítani lehetett csemegékre, és nem is kellett csalatkoznunk.
Teljes cikkem a Hammer site-on, ahonnan elérhető mindkét nap sokfotós galériája is.