Kowalsky: Jéglanka meséi

Kiadó: Trajan Könyvesműhely
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 276
Ára: 2000 Ft
Kategória: szépirodalom

Kowalsky immáron csak volt-Black-out frontember, aki a Mantra-ban is énekelt, de ma már csupán a Kowalsky meg a Vega nevű formációjában zenél – ez pedig a második könyve. A Holnap előtt című elsőt még Le Renard-ral közösen írta, aki ezalkalommal (Szántai Zsolt néven) csupán mint szerkesztő közreműködött. Ez bizony teljes egészében Kowa műve, egy olyan rockénekesé, aki nagyon sok mindenen ment keresztül. Ám közvetlenül az élettapasztalatairól sokkal kevesebbet írt le ebben a könyvben, mint az előzőben.

De nem csak ebben más a Jéglanka meséi. Bár a cím becsapós lehet – ez valójában nem gyermekmese. De nem is „szimplán” regény – inkább valami nagyon érdekes kavalkád. Adott egy kiindulási pont – egy fiú egy jókora pofon hatására átkerül egy másik világba, Jéglankára, ahol szélként járva belelát eme havas-jeges bolygó élőlényeinek, a jégsziláknak életébe, sőt gondolataiba is. A fő történeti szálat tehát a szilákkal, s elsősorban is az Olvadó Muni nevű szerzetessel történő események adják. Legfőképpen az, hogy királyukat megszállja a Mamothi nevű, ősi, gonosz szellem, aki világuk elpusztítására tör, lévén éltetőeleme mások szenvedése. Ugyanakkor erre a szálra számos kisebb sztorit fűz fel az író, mind egy-egy példázat vagy tanmese, melyeket történetünk hősei az emberek világáról mesélnek egymásnak. A történelem számos eseménye, és a Föld megannyi helye feltűnik ezekben a rövid betétekben, mindig ahhoz kapcsolódóan, ami épp történik a jégszilákkal illetve aki épp meséli. Így apránként kiderül, hogy Mamothi már számtalan alakban felbukkant az emberek között, és nagyjából minden rosszról ő tehet (de a felbukkanásáról meg az, akinek nem tiszta a szíve). Azonban Olvadó és barátai rátalálnak annak a nyitjára, hogy hogyan lehet ezt az ártó lényt elűzni – még ha mindennek nagy ára van is.

Elsőre, megmondom őszintén, nem igen tetszett ez az egész. Hogy van itt minden: mese, fantasy, sci-fi, persze a hétköznapi valóság is valamelyest, de még dalszövegek is; a jégszilák fura nevei, a nyilvánvaló, ám sokáig nevén nem nevezett keleti filozófiai hatások, és a többi. Ez túl soknak, túl zagyvának tűnt. Zavartak szóismétlések, oda nem illőnek érzett dolgok, mintha csak a szerkesztő nem lett volna elég erős kezű az írói útjának még mindig inkább elején járó Kowalsky-val. De aztán ahogy egyre beljebb haladtam a könyvben, úgy tetszett meg egyre jobban. Nem mondom, hogy maga a történet olyan szédületesen eredeti, sem a kis beiktatott sztorik. De aztán már inkább némi csodálatot váltottak ki belőlem az utóbbiak, mert lejött, hogy az író rendesen utánajárt a legkülönfélébb történelmi tényeknek is. Márpedig igen különfélék, hiszen a korai keresztények üldöztetése épp úgy felbukkan, mint közel- ill. távol-keleti események és személyek, a keresztes háborúk, vagy épp Jeanne D’Arc. Ezeket mondjuk néhol inkább csak hozzáfércelte, mint szőtte a fő történetszálhoz, ám mindet jól megírta (bár az elefántos sztori a három vakkal kicsit kilóg, lévén relatíve jól ismert verzió arról, hogy ki vagy mi Isten), s a könyv vége felé már kitisztul a kép, az olvasó megérti, mit miért tett hozzá könyvéhez Kowa. A legvégén található idézetek pedig, úgy a Bhagavad-Gítából mint a Bibliából, szemernyi kétséget sem hagynak a kötet végtelenül pozitív, szeretetet és békét árasztó, ugyanakkor erőt-energiát is adó üzenete felől.

És az is jó, hogy a Jéglanka meséiben nem teng túl sem a szentimentalitás, sem a hurrá-optimizmus. Hogy Kowa nem azt mondja, hogy ez és ez a frankó, és akkor majd minden rendbe jön, vagy hogy csak ez a helyes út, és aki ezt követi, az jó csávó, a többi meg megy a pokolba. Hanem azt, hogy itt ez a történet, ő így tudja elmesélni, és reméli, másnak is jól fog esni. És hogy azt is hozzáteszi: „...együtt tényleg lehetnénk hurrikán, hiszen összeköt minket... az Élet!”
Bizony, ez megintcsak jó könyv lett!