nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

vasárnap, június 03, 2007

Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Sorozatcím: FilmRegények
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2007 (második kiadás)
Fordító: Varró Attila
Eredeti cím: Fight Club
Oldalszám: 243
Ára: 2800 Ft

Az 1999-es keltezésű Harcosok klubja c. film igazi kultmozi, hatása mindmáig érezhető, leginkább a keményebb, szókimondó amerikai filmeken, de bizonyos körökben idehaza is sűrűn idézgetnek belőle. S bár az alapjául szolgáló könyv egyszer már megjelent magyarul, kb. egyidőben a filmmel, sokan még most is úgy vélik, a filmet (és pl. a Hetedik-et is) rendező David Fincher a zseni. Tény persze, hogy neki is megvoltak a maga érdemei, ahogy a remek színészeknek is (Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, stb.), hiszen ők lényegében tökéletesen vitték filmre, amit
Chuck Palahniuk első (1997-ben) publikált regényében megírt. De aki a film verzióval találkozott először (és a többség így van vele), az biztos ledöbben, hogy 99%-ban szóról szóra egyezik a könyv és a mozi (a vége pl. különbözik).

Magam annyiban vagyok kivétel, hogy előbb olvastam Palahniuk első magyarul megjelent regényét, a 2003-ban a Szukits által kiadott Halálkultusz-t, mint hogy a filmet láttam volna. Így már nem ért meglepetésként az író stílusa, és mindaz a súly és tabudöntögetés, ami írásait jellemzi. De még így sem mondhatom, hogy Palahniuk műveire fel lehet készülni. Ez a fickó nagyon szereti túlfeszíteni a húrt...

Bár gondolom, a Harcosok klubját a többségnek nem kell bemutatnom, íme, miről is szól:
Adott egy meg nem nevezett mesélő, egy biztosítási ügynök, aki, lévén baleseti kárfelmérő, túl sok csúfságot látott már, ugyanakkor saját élete (korán lelécelt apa ide vagy oda) alapvetően valamiféle civilizációs burokban zajlik. Munkája miatt ideje jó részét repülőkön meg hotelekben tölti, ugyanakkor kis lakását egyre csinosítgatja Ikeás meg egyéb berendezési tárgyakkal. Nője nincs, ugyanakkor mindene megvan, amire a reklámok szerint szüksége lehet a boldogsághoz. Mégis álmatlanság gyötri, s mikor ezt elmondja az orvosának, az csak legyint rá, s azt javasolja neki, hogy ha igazi szenvedést akar látni, menjen el a hererákosok önsegélyező klubjába. Mesélőnknek ez olyannyira „bejön”, hogy végül a hét minden napján ilyen klubokba kezd járni. Ám átmeneti békéjét felborítja, mikor több különféle ilyen összejövetelen is összefut Marla Singerrel. A lány szintén kamuból jár e klubokba, ráadásul mesélőnknek meg is tetszik.

Mindezzel párhuzamosan megismerkedik Tyler Durdennel, a nihilista életművésszel, aki éjszakai filmvetítésből, egyéb alkalmi munkákból tartja fenn magát, és minden cselekedetével igyekszik középső ujjat mutatni a fogyasztói társadalomnak. Mesélőnkre, aki gyökeres ellentéte Tylernek, sokként hat ez az ismeretség – ráadásul mikor lakása gyanús körülmények között leég, kénytelen Durdernhez költözni. És első közös görbe estéjükön Tyler ezt kéri a mesélőtől: „Szeretném, ha megütnél. Tiszta erőből.”

Hogy miért? Mert az igazi élmény, az nem valami reklámokból szedett fölösleges cikke az életnek. És aztán innen már nem is kell sok az első harci klub megalakításához. S bár a klub első két szabálya az, hogy „senkinek egy szót sem a harci klubról”, az efféle, kocsmák pincéiben, garázsokban zajló, véres összejöveteleket tartó társaságok gomba mód szaporodnak.

Hogy miért? Mert az a halom krapek, akiket nők neveltek fel, és előre programozott életet él irodákban, ilyen-olyan jól fizető vagy átlagos munkahelyeken, így igazi férfinek érezheti magát. Igaz, hogy puszta ököllel esnek egymásnak a Durden által felállított szigorú szabályok szerint, de büszkén és szótlanul viselik a fájdalmat és sebeiket.

Az ám, és ezzel még nincs vége – Durdenéknek új ötlete támad, a Nemezis-terv, amihez a harci klubok legzorkóbb, legfanatikusabb tagjaiból toboroznak szabályos hadsereget. A felszínen szappanfőzéssel foglalkozó csoport a háttérben a fogyasztói társadalomra mérendő kisebb-nagyobb csapásokra készül. És egy idő után a mesélő úgy érzi, ez már így nem frankó, kezd kicsúszni a kezük közül az irányítás...
És van a sztoriban egy óriási csavar, amit végképp nem árulhatok el.

Palahniuk kíméletlen képet fest a modern nyugati civilizációról. Úgy véli, a fogyasztói társadalom pusztulásra van ítélve, és az a helyzet, hogy amit leír, amit ábrázol, az jobbára igaz, s nálunk is egyre inkább. Látni kell ugyanakkor, hogy a beteg társadalomra harci klubok és Káosz brigádok képében adott válasz ugyanúgy beteg logikán alapul. Mondhatjuk, hogy fekete humorú, pengeéles szatíra a Harcosok klubja, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé érett elmékre nem fejthet ki olyan hatást, aminek szörnyű következményei lehetnek. Márpedig van valami sajátos torzulás, éretlenség is sok dologban, amit Palahniuk leír. Pl. mikor egy puccos, gazdagok részére rendezett vacsorán a felszolgálóként dolgozó Durden beleteszi péniszét a levesbe, majd bele is vizel (igen, ezeket a szavakat használja az író) – ez azért durván gyerekes dolog. Ilyet iskolás nyikhajok szoktak csinálni az utált tanarak ellen.

Meg aztán akármennyire is a fájdalommal, a halállal való szembenézést hirdeti a harci klub, ugyanúgy nem ad választ, megoldást, s pláne nem feloldozást az emberi lét legmeredekebb kérdéseire. Egy beteg, az emberi életben való lavírozáshoz legalább némi segítséget nyújtó régi értékektől megfosztott társadalomban, ahol tabu a betegség, a kín és az elmúlás, és ahol a civilizáció védfalai mögött bizonyos fokig el is kerülhetik az embert az élet mindezen rosszként felfogott velejárói, egy kitekert logika szerint bátor és férfias dolog lehet szétveretni a pofánkat. De valójában előbb-utóbb ezek a csávók is feldobják a talpukat, és ha volt is pár valódinak vélt pofonban részük, valójában ők is ugyanolyan lúzerek, mint mindenki más. Az, hogy nem érzed magad vesztesnek, nem jelenti azt, hogy nem vagy vesztes.

Azt hiszem, aki már kapott pár igazi pofont a valódi élettől, amikor ráébredt, hogy neki egyedül kell elviselnie és túlélnie a fájdalmat, mert senki más nem élheti le helyette az ő életét, annak ez a könyv undorító lesz. Amúgy is sok hányingert keltően ocsmány dolgot ír Palahniuk. Mégis azt gondolom, lehet pozitív hatása is. Amennyiben arra emlékezteti az olvasót, hogy élje a saját, valóságos életét, kezdjen vele valamit. És ebben a korban, amikor mindenhonnan ömlik ránk a haszontalan információ, amitől csak egyre inkább falakat emelünk magunk köré, sokaknak tényleg csak az jut el az agyáig, ami sokkol, ami megráz...

Palahniuk pedig nagyon is tudatosan és ügyesen csinálja. Minimalista stílusa, mely kerüli a jelzőket, rövid, igékre épülő mondataival átüti a közöny falát. Gyakran ismétel, amivel nem szimplán az olvasóba sulykol bizonyos dolgokat, de maró gúnnyal mímeli az amerikai tanítási modellt, amit az önsegítő körökben ugyanúgy alkalmaznak, ahogy mondjuk a menedzserek továbbképző tréningjein, nem beszélve a marketing megannyi ügyes fogásáról. Saját módszereit fordítja a rendszer ellen, s ez önmagában zseniális húzás. Aztán ott vannak a szállóigévé vált mondatai, kifejezései, amik közül pl. az „Apu Görcsbe Rándult Gyomra vagyok” jellegű beszólások magyar fordításban még ütősebbek is, mint angol eredetiben. Igen, és, csak hogy tudjátok, vannak homoerotikus részek is, amikről először tán nem is tudatosul, hogy mi a pálya, elvégre ha ez nem macho sztori, akkor ugye semmi, de aztán
utánaolvas az ember, és kiderül, hogy Palahniuk homoszexuális. Aha, gyanús volt, mi? Különben számít? Nem hiszem. Chuck fiú kurvára telibetalálta, amit megcélzott, igazi kultusza van (rajongói a The Cult-ként is emlegetik a maguk kis tömörülését), és bátran odatehetjük a műveit Bret Easton Ellis vagy Coupland X generáció-ja mellé (vagy a filmet a Született gyilkosok és az Amerikai história X sorába). Lehet gyűlölni, lehet imádni és követni, elégetni és oltárt állítani neki, de attól még rémisztő látlelet a mai világunkról, és mint ilyen, fontos irodalmi alkotás.

De akárhogy is, azért helyén kell kezelni. Ez csak egy regény, nem a valóság (ahogy a leírt bomba-receptek sem valódiak). Provokatív mű, mely gondolkodásra serkenti az olvasót (vagy aki bedől neki, azt megszivatja). És nem kell elhinni minden szavát. Vannak más könyvek is, amik talán adnak valamiféle vigaszt, kiutat, megfejtést. És vannak más útjai is az életnek a mai világban. Mert aki valami ellen lázad, az valamelyest szintén áldozata annak a valaminek. De néha felül is lehet emelkedni azon a valamin. Arról azonban más könyvekben lehet olvasni, azt más klubokban kell keresni. Gondolom én...

Címkék: