nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

szombat, június 30, 2007

Tori Amos, Bp. Aréna, 2007. jún. 24.

Az Aréna úgy negyedére volt lefüggönyözve. Valahol azt olvastam, 4000-en voltunk a koncerten, amit nem érzek reálisnak, de nem vagyok erős a tömeg méretének megítélésében.

Tori előtt meg kellett hallgatnunk a Joshua Radin nevű amerikai énekes-dalszerző műsorát is. A fiú akusztikus gitározott is, meg volt egy nagybőgős segítője, ill. pár dalban egy énekeslányka is szerepelt. Amerikai folk/country hatásokkal bíró, szomorkás-szép zenét játszottak, talán ha egy szám volt leheletnyit lendületesebb. Biztos csuda érzékeny lelkületű Joshua, de attól még semmi perc alatt az elalvás szélére sodort. Viszont nem volt vérlázítóan rossz, amit előadtak. Az is valami.

Tori Amos Budapesten. Fotó: BajataNem sokkal 21 óra után kezdődött Tori Amos koncertje. Addig izgulhattunk, bámulva az ízléses és szép színpadképet, hogy vajon az új album, az American Doll Posse öt „szereplője” közül melyiknek a bőrébe bújva lép színpadra. Enyhe csalódást okozva a szexis Santa lépett a színpadra – valahogy az ő dalai találtak utat hozzám a legkevésbé (ill. a Programable Soda nem hangzott el)... Ezzel együtt bejött az általa játszott dalok bárzenés megközelítése, ahogy Santa szó szerint játszott a zongorán, meg hogy sok hely jutott bennük a gitárnak. Ezeket játszotta: Body and Soul, My Posse Can Do (az album speciális kiadásának bónusz dala…), God (az Under the Pink c. lemezről, de a fenti megközelítésben), Dragon, Secret Spell, You Can Bring Your Dog. OK, ez tényleg nem rossz lista… :)

Aztán felcsendült a Professional Widow egyik erősen techno-s remixe (azért Tori kiváló zenészei kísértével), ami alatt az énekesnő elvonult, hogy Tori-ként térjen vissza. Az American Doll Posse egyik slágerével, a Big Wheel-lel folytatta a műsort a flitteres zöldeskék hableányrucit és vörös parókát öltött művésznő, újra feltüzelve a hangulatot. Aztán újabb Under…-es dal jött, a Space Dog, majd megidézte a To Venus and Back c. anyagot is, a finom Spring Haze-zel. Majd újabb Pink-es dal: az egyik legnagyobb sláger, a Cornflake Girl, amit olyan aranyosan adott elő, hogy széles mosoly ült ki az arcomra. Amit a következő két dallal szépen le is törölt, hogy kishíján könnyeket varázsoljon a helyükre… A Pink legszívbemarkolóbb számát, a Bells For Her-t a csupán a Great Expectations (Szép remények) c. film zenéjeként kiadott Siren követte, amitől a hideg futkározott a hátamon… Nem gondoltam volna, hogy valaha is élőben hallhatom, de meg is rázott rendesen.

Ezt követően a T. & Bö. c. blokk következett, amikor csakis a virtuóz Tori és az ő Bösendorfer zongorája maradtak a színpadon. Kezdésnek improvizált egy mókásat annak kapcsán, hogy előzőleg meg kellett kérnie Jon Evans-t, remek basszusgitárosát, hogy kösse meg lecsúszni készülő ruhakölteménye pántját. Aztán még régebbre vitt minket az első album, a Little Earthquakes hangulatos Leather c. dalával, majd némi improvizációból előbontakozott a Somewhere Over The Rainbow (igen, Óz filmzene), amit szívfacsaróan adott elő, s végül a Boys for Pele-t idézte meg a fájdalommal teli Marianne-nel.

A csöndes, melankólikus dalokat követően visszatértek a zenészek, de ez nem jelentette azt, hogy kezdetét vette a zúzás. Előbb a Scarlet’s Walk kedves-szép nyitódalát, az Amber Waves-t vették elő, aztán a Little Earthquakes-t, amitől szintén nem támadt senkinek kedve táncolni… Csakúgy, mint az új lemez Code Red-jétől. Nem is hagyhatta a közönség, hogy ezzel érjen véget a koncert!

A ráadásra sokan előreszaladtak (addig ugyanis illedelmesen a székünkön kellett ülni, ami néha felért egy büntetéssel, de a lehangolóbb daraboknál jól jött), és a Precious Things alatt igazi tombolás ment. Aztán a Tear In Your Hand jött, amin csodálkoztam is. És aztán egy nappal később megtudtam, hogy az a bizonyos Neil, akit a szöveg említ, azaz Neil Gaiman, kedvenc íróim egyike, Torinak pedig régi barátja, ott volt a koncerten… A Hellboy 2 forgatása kapcsán járt hazánkban a Mester. Ha tudtam volna (De figyelem! Július 4. szerdán, 19 órától, a Sárkánytűz könyvesboltban /Ferenc körüt 40./ lesz egy dedikálása!!!)

És aztán volt még két ráadás: a Doll Posse másik nagy slágere, a fura módon ritkán játszott, elbűvölő Bouncing Off Clouds, valamint a Boys…-ról a Hey Jupiter, az is a Dakota verzióban, azaz csöndesen, törékenyen, megnyugtatva a felpörgött közönséget. Szép zárás volt, és fájdalmas is – olyan jó lett volna még tovább hallgatni ezt a varázslatos nőt!

Természetesen kristálytiszta volt a hangzás, Tori pedig kedves, bár kissé visszafogott. Valahogy több beszédet vártam tőle, és abban reménykedtünk sokan, hogy játszik majd valamit kimondottan nekünk, magyaroknak (a Piano Collection c. speciális válogatásán van is egy Hungarian Wedding Song c. szerzemény). Mondjuk az „I Wanna Be Mr. Jon Evans” bizonyára nem hangzott el máshol, de akkor is… Meg az én ízlésemhez mérten néhányszor túlzottan is leültette a hangulatot Tori. Gondolom, épp egy szomorkásabb, melankólikusabb napját fogtuk ki, s ezért alakult így. Ezzel együtt óriási élmény volt Őt látni-hallani. Sosem adja elő ugyanúgy a dalait, mint lemezen, mindig játszik velük, variálgat, tehát minden egyes koncertje egyszeri és megismételhetetlen, és nincs okunk panaszra, mert valóban volt valami intim, különleges hangulata, varázsa ennek a koncertnek. De azt remélem, jön hozzánk máskor is. Mert ennyi nem volt elég.

A fotót innen szedtem, Bajata műve, utólagos köszönet neki érte!

Címkék: