pozvakowski.: rapid

A pozvakowski. 2000-ben alakult, de új albumuk semmivel sem kevésbé izgalmas és sajátos, mint a korábbiak, pedig az évek során sok különféle irányba elkalandoztak. Azért az általuk használt experimentális noise rock meghatározás most is helytálló.

Teljes cikkem róla az Underworld oldalán. 

Motörhead: 1916 - 35 éves

35 éve jelent meg a Motörhead egyik legjobb albuma, amin volt egy s más, amivel alaposan megleptek mindenkit Lemmyék, de attól még a régi fanok is imádták.

Alábbi cikkem 2008 nyarán íródott. 

 

 

Ha jól számolom, ez volt az 1975-ben alakult Motörhead 10. stúdióalbuma. Nem tartozik a klasszikus korai cuccok közé, de nekem ez a legnagyobb kedvencem, emellett most jött ki a 20. albumuk (Motörizer), rajta egy (Teach You How To) Sing the Blues c. nótával, és ez bizonyára utalás az 1916 korongot nyitó The One To Sing The Blues-ra, úgyhogy van miért írni róla.

Ez a nóta különben egy igazi Motörhead rock & roll, sodró, kő egyszerű, alapvető rock riffel, és azonnal kétvállra fektet. Mondják, hogy több korábbi lemezüknél gond volt a hangzással, de ez az anyag még mai füllel is szépen zakatol. A kettes I'm So Bad (Baby I Don't Care) motorosabb tempóra vált, nyilvánvalóan önéletrajzi utalásokkal a Lemmy-féle szövegben. A legendás énekes-basszer mindig is igaz rock & roller volt, egyike a rockzene történetének leghitelesebb arcainak.

Bár e két szerzemény is gyanúsan fülbemászó, a No Voices In The Sky-nak kimondottan dallamos a refrénje, ami azért korábban nem igen fordult elő a Motörheadnél. Ehhez képest igen komor a szövege, a világ akkortájt is förtelmes helyzetéről szól, de közben végtelenül feelinges r&r, amiben Wurzel meg Phil Campbell nagyokat szólóznak.

A következő Going To Brazil Chuck Berry-szerű alap rock & roll, és arról szól, hogy hogyan repül a zenekar és személyzete Rióba (azt már jótékony homály fedi, hogy mit csinálnak a brazil városban, hehe). Aztán jön a korong első meglepetése, a Nightmare / The Dreamtime, ami a címéhez méltóan horrorfilmzenének is beillene. Megfordított beszéd, szintik, némileg pszichedelikus szóló is van ebben a lassú, fojtott dalban, és nem megfelelő állapotban hallgatva bizonyára csúf parát okoz.

De a Love Me Forever még nagyobb döbbenetet okozott a Motörheadbangerek körében. Ez ugyanis egy lírai nóta, az első a banda történetében, még ha be is keményedik egy kissé... És az a helyzet, hogy Lemmy lehet akármekkora rosszfiú, ezek a sorok (hogy pl. „Szeress örökké, vagy egyáltalán ne...”) kurvára hitelesebbek tőle, mint amiket az akkortájt még épp menő hajbandák százai összenyáladztak a balladáikban. Hidegrázósan szép, hatalmas nóta, teli valódi élettapasztalattal.

Az Angel City újra vidámabb cucc, aminek ahhoz van köze, hogy Lemmy és a dobos Phil Taylor akkortájt költözött át Angliából Los Angelesbe, bár a szöveg még a ködös Albionban született. Lemmy arról énekel, mit fog majd L.A.-ben csinálni (pl. „Bon Jovi piáját vedelem majd ingyér”). Még némi szaxofon is került bele, igazi bár-rock & roll. A Make My Day sem vesz vissza a tempóból, sőt a lemez egyik leggyorsabb, legkarcosabb témája. De a R.A.M.O.N.E.S. még nagyobb, 2 perc sincs punk rock sláger, tisztelgés a stílus anyabandája előtt, aminek az akkor még életben lévő Ramone-ok nagyon örültek. Hát, nincs is ennél szebb ajándék, az hétszentség! De még a Shut You Down is király csapkodós, pörgős rock & roll.

Hanem a záró 1916 minden idők egyik legkiakasztóbb, legmegrázóbb Motörhead dala. Pontosabban Lemmy-é, hiszen egyedül írta, a producer Peter Solley tett hozzá némi szintis vonósokat és dobgépet meg szervezett be egy csellóst. A dal a somme-i csatáról, az I. Világháború egyik legdurvább mészárlásáról szól, amikor röpke 3 óra alatt 19 ezer fiatal angolt kaszáltak le a német gépfegyverek. A srácok egy része még 18 sem volt, csak hazudta, hogy annyi, hogy elmehessen hősnek, aztán ott halt meg a véres, saras, szaros harcmezőn, legjobb esetben a barátja karjai közt, és senki nem emlékszik már rájuk. Lemmy iszonyat hitelességgel jeleníti meg a háború borzalmait és értelmetlenségét, amit az is bizonyít, hogy egy rajongója megírta neki, hogy mutatta a nagyfaterjának, aki szintén ott volt, csak túlélte, és végigsírta az öreg a számot... Egy lassan menetelő, emelkedett, hidegrázós dal ez, és szebb emléket állít minden háború minden névtelen halottjának, mint az összes kibaszott emlékmű és ünnepség és szentbeszéd. Hát ezért mondom én, hogy Lemmy a Császár.

 

 

Erlend Loe: Az álombiciklik regisztere

A norvég Erlend Loe legutóbbi regénye röpke 144 oldal, de annyi réteget meg baromságot (nézőpont kérdése) tett bele, hogy csak na.

Ekulton olvasható a könyvről írt cikkem.

J. W. Schultz: A Gleccser Nemzeti Park feketeláb indián történetei

James Willard Schultz (1859–1947) amerikai író és etnográfus számos könyvet írt az általa jól ismert észak-amerikai indián törzsek életéről, legendáiról, egyúttal számos hely és természeti képződmény elnevezése is neki köszönhető (bár ezek egy részét ma már más néven lehet megtalálni a térképen). Ez a 140 oldalas könyvecske részben útinapló, de még inkább az utazás közben előkerülő indián legendák, mítoszok, mesék és történetek gyűjteménye. Schultzot befogadta a feketeláb nevű indián törzs, indián nevet is kapott (Ap-i-kun’-i), első felesége is ebből a törzsből származott.

Teljes cikkem róla ekulton. 

 

Tomasz Małkowski: Kamill, aki a kezével lát

Kissé tartottam ettől a könyvtől, mert hát egy vak kisfiúról szól, és az érzékenyítő könyvek sokszor nagyon szájbarágósak. Ám Małkowski képes volt Kamillról és családjáról annyi és olyan humorral írni, hogy egyáltalán nem volt az a kényelmetlen érzésem a könyvet olvasva, hogy az író nevelni és terelni akar. Ehhez persze az is kellett, hogy egyúttal őszinte is legyen.

Teljes cikkem róla ekulton. 

Kátai Tamás interjú / 1. rész

Kátai Tamás nevéhez fűződik minden idők egyik nemzetközileg is legismertebb magyar zenekara, a Thy Catafalque, mely amúgy sok-sok éven át csak szobaprojekt volt, és maga Tamás sem hitte volna, hogy valaha koncertezni fog a dalokkal. Ez alkalommal személyesebb témákról kérdeztük őt.

A kétrészes interjú első fele az Underworld oldalán olvasható. Folytatás februárban.

 

 

Thomas Day - Guillaume Sorel: Macbeth - Skócia királya

Macbeth, a 11. századi skót király nevét a legtöbben nyilván Shakespeare drámájából ismerik. Ezt a káprázatos és felkavaró képregényt két francia, Thomas Day író és Guillaume Sorel illusztrátor készítette, ám ők alaposan visszaástak a történet eredetéhez, a (részben ellentmondásos, és semmiképp sem elégséges) történelmi forrásokhoz, illetve a legendákhoz, melyek a valóban élt hadvezér és király életét követően nevéhez fonódtak.

Teljes cikkem róla ekulton. 

Edward Ross: Képregény lépésről lépésre

Ha nem lenne elég egyértelmű a cím alapján, miről is szól ez a színes kötet, hát az alcím biztos segít: Illusztrált útmutató, ami bevezet téged a saját képregényed elkészítésébe. Mindazonáltal még a legkevésbé rajzolni tanít Edward Ross képregénye. Ha mutat is trükköket, azt nem ebből a kötetből kell megtanulni. De azt is jelzi nyomban az elején, hogy a képregényhez nem elég a rajzoló illetve az, ha valaki tud rajzolni.

Hiszen a legtöbb képregénynek van története, cselekménye, saját világa, szereplői is, és ha ezeket mind megírta és megrajzolta, aki vállalja az adott feladatot (mert bizony képregényt nem csak egymagunkban lehet ám készíteni!), és elkészül a Nagy Mű, akkor még mindig ott van, hogy hogyan add ki, hogyan juttasd el a potenciális olvasókhoz. Minderről jóval alaposabban mesél a kötet, akkor is, ha nyilván vannak részek, amelyek azért messze bonyolultabbak, mint ami ebbe a 184 oldalba belefért. 

Teljes cikkem ekulton. 

Körkérdés: Szilveszter

Közeledve az év végéhez körkérdést intéztem hazai zenészek, zenekarok felé, kinek melyik volt a legemlékezetesebb szilvesztere, évzáró bulija? A beérkezett válaszok több részletben kerültek fel az Underworld honlapjára, ill. a 2. PDF lapszámban is szerepelnek (alkalmasint még több fotóval).

Tanulságos és gazdag anyag született, a szinte elvárható, őrült sztoriktól az "én utálom a szilvesztert" elvét vallóknak is olvasmányos darabokig. Köszi mindenkinek!

Best of 2025

• Könyv

2025-ben sokat olvastam, még a Biblia első felét is, és az alábbiak adták talán a legtöbbet (olvasási sorrendben):

Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok

John Fire (Lame Deer) - Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziúindián sámán

David Almond: The Falling Boy

Szabó Imola Julianna: Szimona és Zsabka

J. R. R. Tolkien - Charles Dixon - Sean Deming - DavidWenzel: A hobbit (képregény)

Katya Balen: Mindenhol látom a fényt

És nagyon megtisztelő volt, hogy interjút készíthettem David Almonddal. 

 

• Film

Ebben az évben is alig jutottam el moziba, de lement végig a Breaking Bad (ja, későn érő típus vagyok...), meg haladtam a Better Call Saul-lal is, és ezek elég jók ám. Meg végül is, a botrány és a rettenet sok rövidítés ellenére a Sandman 2. évadja is, csak abból még hátra van egy rész.

De igazából ezek voltak, amik nagyon tetszettek:

I am Martin Parr

A föníciai séma

Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés

• Koncert

2025-ben is csak töredékére jutottam el azon koncerteknek, amelyekre szerettem volna, cserébe mind annyira jó volt, hogy néhány híján muszáj felsorolnom őket, s ami nincs itt a listán, az is remek volt:

XXI. Stagediving: Petofi, Watch My Dying, Beerzebub, MWS, Dürerkert

Bran, Gyömrő

Tengeri Püspök / Dead Gray / Alva, Dürer kert

Queensryche / Night Demon, Dürer kert

Wall Of Sleep / Magma Rise / At Night I Fly / Devil Seed, BarbaNegra

Steve von Till, A38

Thy Catafalque / Boru, A38

Nightbreed: Árnyak, Dying Wish, De Facto, Land Of Charon, AnalogMusic Hall

Thrash-Mosh Club: Undertakers, Atomic, Slogan, Instant

Bigfoot Preston / Redbreast Wilson, Muzikum

Téli Zaj: Vatafaka, Nular, Ann my Guard, Watch My Dying,Téveszme, Dürer kert

 

 

• Dalok

Katt ide a YouTube lejátszási listáért, de dalonként is mutatom:

Amorphis: Dancing Shadow

Avatarium: Between You, God, the Devil and the Dead

A-Z: The Remedy

Beton: Van egy visszatérő álmom

Bigfoot Preston: Borrowed Time

Coroner: Consequence

Deftones: my mind is a mountain

EiLEMA: Seven

Green Carnation: The Slave That You Are

Kovács Gáborján - Császár Róbert: Búval bélelt 

Messa: The Dress

Nagyúr: Élet

Steve Von Till: Watch Them Fade

Testament: Infanticide A.I.

The Answer Lies In The Black Void: Sine Morbo

Wall Of Sleep: Kingslayer

Wall Of Sleep: The Last Straw

stb. 

 

• Fotók

Azt akartam írni, hogy hát, ebben az évben nem igen kapott el a flow, de aztán átnéztem, miket tettem fel Instára, a facebookos fotós oldalamra, meg az ez évben indított és csúful hanyagolt Substack oldalamra, és rá kellett jönnöm, hogy többször volt szerencsém elkapni jó pillanatokat, mint amire emlékeztem, miközben még rakat fotó várja, hogy megszerkesszem és megmutassam.

Például ezeket nagyon szeretem: 

• Hammer / Underworld

Ebben az évben csak online ill. PDF Hammer volt, majd eljött az a pont (részemről bő 31 év után), hogy többen is otthagytuk a Hammert, ahogy arról írtam ehelyt novemberben. Az Underworld nevű magazinban folytatjuk, ami szintén főleg online ill. PDF, ámde van utóbbiból limitált nyomtatott verzió is, külön rendelésre, és az elég klasszul néz ki. Nem tudom, mire jutunk, meddig tart, de nekem jól esik ezzel foglalkozni, és remélem, azoknak is, akikről szól, és akik olvassák. Csak ez számít.

 

 

• Megmég

Kátai Tamás 50. születésnapjára (a Téli Zaj napján) megjelent egy kötet, Tűnő idő tárlat és más titokzatok címmel, melyben az ünnepelt zenéi által inspirált novellák és versek szerepelnek, valódi íróktól-költőktől, meg van a végén egy rövidke vers is tőlem. És az van, hogy jelent már meg csomó írásom nyomtatásban, de az mindig más alkotásáról szólt. Jelent meg múlt évben könyv a fotóimmal, amikhez valaki más írt novellákat (és ez azóta is hihetetlen számomra). De ez az első alkalom, hogy valami, amit én magam alkottam, megjelent így, könyvben. Megtisztelő és megindító ez, azért is, mert Tamás dalai olyan sokat jelentenek nekem, és annyira átszövik az életemet.

 

De meg magam is 50 lettem 2025-ben, és nem tudom, mennyi van még hátra, de azt érzem, hogy ami már a hátam mögött van, ahhoz máshogy állok, meg úgy az egész élethez. Gondolom, ez természetes, még ha nem is kell, hogy holmi évfordulókhoz kötődjön. Ezzel együtt is azt kívánom, legyen békés, jó év 2026 minden érző lénynek!

TÉLI ZAJ – Bp., Dürer Kert, 2025.12.27.

Kedves, szép hagyomány, hogy közvetlenül karácsony után a fajsúlyosabb zenék kedvelői összegyűlnek a Dürerben, hogy ki-ki visszatérhessen az egyensúlyhoz úgy testileg, mint lelkileg, miután torkig töltődött ünnepi kajával és érzésekkel. 

A nyári Fekete Zaj szellemiségét persze télen nem lehet pont ugyanúgy megidézni, mégis szabadtéri volt az első koncert: a Vatafaka nevű formáció ugyanis odakünn tartott amolyan ipari-sámánisztikus szeánszot. Jó volt az is, meg minden, amit még láttam az ismét igen gazdag felhozatalból.

Underworld honlapon a cikkem.