Eredeti cím: Stranger Things HappenKiadó: Delta Vision
Fordító: Kleinheincz Csilla
Megjelenés: 2006 (első kiadás)
Oldalszám: 250
Fogy ár: 2 150 Ft
Kelly Link neve ismerős lehet mindazok számára, akik figyelemmel kísérik a science fiction/fantasy világ történéseit, hiszen számos díjat nyert már az amerikai írónő. A jelen kötetben szereplő művei közül az Utazások a hókirálynővel (Travels with the Snow Queen) c. novella 1997-ben James Tiptree Jr. díjat kapott; A hívó kalapja (The Specialist's Hat) a legjobb novella World Fantasy díját nyerte 1999-ben, s a Louise kísértete (Louise's Ghost) 2002-ben a Nebula díjat. További díjai: 2006-ban British Science Fiction Association díj a "Magic for Beginners" c. második novelláskötetéért; 2005-ben Hugo és Locus a The Faery Handbag c. novelláért.
Igen, és az az érzésem, hogy mindezeket azért kapta ez a különös nőszemély, mert valami valóban szokatlant alkotott. Olyasmit, ami nem is feltétlenül illik az SF/F irányzatba, de máshova meg nem igen lehet tenni (bár van annyira irodalmi, hogy mágikus realizmusnak becézzük). Vagyis jó helyen van a Delta Vision féle „a képzelet mesterei” sorozatban.
Megmondom őszintén, az első néhány novellával jószerével nem tudtam mit kezdeni. Csak apránként kaptam rá Link írásainak ízére, és akinek ez nem jön össze, az sosem fogja szeretni. Mivelhogy Link írásaiban a történet másodlagos. Sokszor nincs is igazi történet. Ami helyette van, azt magam sokkal inkább tudom érezni, mint érteni. Talán asszociatív írásmód ez, vagy olyasmi, mintha követhetetlen, fura álmokat írna le Kelly. Nem tudom, hogy csinálja. De van bennük mégis valami, ami megfogja az olvasót, megragadja, valahol mélyen belül, ahol a félelmeinket, a belső sötét énünket, a szégyeneinket, csalódásainkat és rémálmainkat hordozzuk. Mégsem szimplán erről van szó, mert nem kell perverznek lenni, hogy az ember élvezze Link novelláit. Nem mondom, hogy szépség, de valamiféle sajátos, megkapó hangulat mégiscsak rejtezik minden itt szereplő írásában. Olyannyira, hogy a könyv végére érve már zseninek tartottam az emberi pszichét ijesztően jól ismerő Kelly-t.
Meglehet, túlságosan is szubjektív, ha azt írom le, rám hogy hatott, de félek, máshogy nem lehet Link dolgairól beszélni. Magam azt vettem észre, hogy átragadt rám a stílusa, amíg olvastam (talán szerencsés is, hogy egy héttel azután írom e cikket, hogy a végére értem a könyvnek...). Elkezdtem kitekert asszociációk, hirtelen jött ötletek nyomán gondolkodni, ami nem segíti az embert, ha pl. adott városban el kell jutnia A-ból B pontba. De túléltem, és azt gondolom, annyira speciális élmény, hogy már csak emiatt is érdemes volt elolvasnom a könyvet.
Próbáltam megragadni valami közöset Link műveiben, de nem sokra jutottam. Úgy látom, a kötetben szereplő novellák, így vagy úgy, akár a lehető legelvonatkoztatottabb értelmezésben, valamiképp hétköznapi alapszituációkból indulnak ki. Ezt persze épp a kötetet nyitó Kamilla, Ibolya, Ibolya, Rózsa cáfolja meg – de felfoghatjuk úgy, hogy az egy halott hétköznapjairól szól. Szóval valami ilyesmi: a novellák szereplői így és így élnek, meg így és így álmodnak, de néha a két világ, álom és valóság, nem is különbözik egymástól olyan nagyon, mert vannak különb dolgok is...
Egyes írásokban mesék köszönnek vissza, másutt Poe hatása, s egyébként is azt hiszem, olyanok, mint Lovecraft, Fritz Leiber, Neil Gaiman hatással lehettek Linkre, ahogy az avantgarde irodalom egyes kísérletező kedvű írói is. Ám képzeletvilága nem „csupán” káprázatosan gazdag és számos gyökérből táplálkozó, de egyben egészen sajátos is. Mert bárki hatott is rá, ilyen bizarr, hátborzongató, szokatlan, mégis valami fura ajándékot hordozó sztorikat csak tőle olvashatsz.
Nem is mondok többet arról, hogy mi mindenről szólnak ezek a novellák. Legyen elég ennyi, hogy ilyen különleges könyvet nem igen találsz még egyet a magyarul is olvasható mai irodalomban.
Azt viszont még le kell írnom, hogy bár Kleinheincz Csilla remek fordítást hozott össze (pedig Link utalásai közt sok olyan van, amit egy amerikai könnyen érthet, de más náció gyermeke csak pislog, hogy mi az ördögöt akar ez…), a versbetétek gyengén sikerültek. Még akkor is, ha eleve arról van szó abban a bizonyos novellában, hogy a versek írója gyengécske költő volt. Mert hiszen ha az angol eredetiben vannak rímek, ráadásul olyan, mint egy botladozó ritmusú Poe-utánzat, akkor abból lehetett volna jobbat is, mint ami nyomtatásba került. Pl. egy ilyet (igen, vagyok olyan elvetemült, hogy idebiggyesszem a saját fordításomat):
A tenger borzasztón veri a partot,
Rettentő köd csöpög végig ajtómon,
A falióra: "egy-két-há-négy" harangoz,
De reggelt, azt nem, soha már nem hoz
Az írónő honlapja