Kiadó: Agave KönyvekKiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Heinisch Mónika
Eredeti cím: The Ladies of Grace Adieu
Oldalszám: 250
Ára: 2980 Ft
Kategória: szépirodalom / fantasy
Egy évvel Susanna Clarke Hugo, World Fantasy és Locus díjas első regényének (Jonathan Strange & Mr. Norrell) A Hollókirály c. magyar változata után itt a folytatás. Igaz, ez nem egy vaskos, lábjegyzetek erdeivel súlyosbított kötet, s nem is regény, hanem novellafüzér. Ám a világa ugyanaz, s a szereplők közül is többen ismerősek. Azt azonban le kell szögezni, hogy eme szép könyv a roppant előd ismerete nélkül is élvezhető – bár akinek igazán bejön, ezek után úgyis olvasni akarja majd a Hollókirály-t is!
Aki pedig már „túlélte” a csodás nagyregényt, bizonyára örömmel veszi, hogy pl. a nyitó, egyben címadó írásban maga Jonathan Strange bukkan fel – egyébként pedig három vidéki úrihölgyről szól a történet, akik bebizonyítják a rátarti mágusnak, hogy a nők is tudnak ám varázsolni, bármit tartson is erről a viktoriánus kori illemkódex. A záró novellában (John Uskglass és a cumbriai szénégető) pedig a legendás Hollókirállyal találkozhatunk. Nem mellesleg utóbbi olyan, mint egy humoros népmese, melyben a szegényember megleckézteti a hatalmas urat.
S a kettő között is bámulatos gazdagságú s kifinomultságú írások sorakoznak. Nem mind játszódik a 19. században, de mindegyikben ugyanaz a kiismerhetetlen, különös mágia és tündérnép mutatkozik meg ilyen vagy olyan formában, mint a Hollókirály-ban. Ezalól a Wellington hercege elveszti a lovát című, az írónő honlapján is olvasható novella sem kivétel, noha amúgy Falván is játszódik, a Neil Gaiman Csillagpor (Stardust) c. regényéből ismert helységben, ahol egy Fal választja el Angliát a tündérek földjétől. De hát amúgy is igen hasonló a két történet háttere.
Ha a Hollókirályhoz hasonlítom, ezekben a novellákban erősebb Jane Austen, mint Charles Dickens hatása, és jellemzően inkább a vidéki Nagy-Britannia adja a történetek hátterét, semmint London. Susanna Clarke itt is a rá jellemző részletességet, kifinomultságot, remek jellemábrázolást és körmönfont módon a sorok közé szőtt humort alkalmazza. Tündérei továbbra is kiszámíthatatlan, veszélyes népek, az embereket pedig austen-i iróniával és bájjal mutatja be. Ráadásul, mivel ezek a sztorik igen változatosak mind téma, mind kor és hely tekintetében, kedvére sziporkázhat – és ez egyben Heinisch Mónika fordító dicsérete is. Már a regény miatt is megjegyezhettük a nevét, de ezek a rövidebb, színes kis történetek bizonyos tekintetben több teret, több szabadságot adtak tehetsége kibontakoztatásához. Amit meg is tesz, pompásan.
S ha az irodalmi remeklés nem lenne elég: a szecessziós, régies stílusú illusztrációkat a Gaiman-nel is dolgozott Charles Vess készítette. Ezek épp olyan varázslatosak, mint maga a szöveg, egyetlen bajom velük, hogy minden íráshoz kettő: a címoldal és egy történetközi rajz tartozik csupán.
Gyöngyszemekkel teli kis ékszeres doboz e könyv. Nem való mindenkinek (eme rohanó világban a kényelmesebb tempójú, ízes, régivágású történetmesélés sokaknak lassúnak tűnhet, holott csak ők hasítanak át túl gyorsan önnön életükön), de akinek igen, annak ez jár; annak úgy kell, mint a borítót díszítő hajnalkáknak az esővíz és a napfény.