Az Érik a nyár címe sem hagy kétséget afelől, hogy az új kötetben mié a főszerep: azé az évszaké, amit épp élünk.A szépséges könyvbe 10 (avagy 12) vers került, és 13 mese (bár van, ami csak részlet: Méhes György Tatárok a tengeren-jéből, mely picit ki is lóg, hiszen a ’72-ben megjelent eredetit nem nevezhetjük kortársnak, de attól még jó).
péntek, július 26, 2013
Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum
Ez a regény 1964-es keltezésű, vagyis szűk fél évszázados, de amit a politikáról,
meg úgy általában az emberiségről elmond, az ma valóságosabb, mint
valaha. Míg sok régi sci-fi szerző művei ma már érdektelenek, mivel
annyira arra építettek, hogy a tudomány az adott korban hol tartott, s
ebből következtettek a hova tart-ra, addig Dicknél ez mellékes vonal.
vasárnap, július 14, 2013
Laár háromszor
Laár András múlt évben két olyasmit is kiadott, ami csak nem rég jutott el hozzám, ám annál nagyobb hatással volt rám.


A Tündértantra 2. című CD-je pedig kb. fele részben buddhista mantrákat, fele részben András azokhoz illő szövegeinek feldolgozásait tartalmazza. Ezekből is derű árad, de egyúttal valami tisztaság, szentség is, abban az értelemben, amilyen az, amikor az ember mondjuk boldog attól, hogy épp egy igazi szép nyári napot él át, és megérti, megérzi, hogy milyen áldásban van része. Az albumról szóló cikk szintén ekulton.
S mindezek hatására ma elzarándokoltam Tarra, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ottani központjába, ahol
ünnepséget tartottak Őszentsége, a Dalai Láma 78. születésnapja
alkalmából. Merthogy a fellépők között volt Laár András is. Az erdei
sátorban, kellemes környezetben rendezett Mantra-zene koncert egyfajta
szertartás volt, melyen András és felesége, Kati különféle buddhista
mantrákat énekeltek (s csupán csak egynek volt magyar szövege), melyek a
két Tündértantra CD-ről ismerősek. Végtelenül egyszerű, jelen esetben
egy szál akusztikus gitáron kísért dalok ezek, melyek mégis magukkal
ragadják az embert. Béke és derű áradt az előadókból, de az egész
helyből is, jó volt ott lenni, egy olyan helyen, ahol egyébként is
számtalanszor elhangzik az, hogy Om Mani Peme Hung, vagy hogy Om Tare
Tuttare Ture Soha. Utóbbi a Zöld Tara mantrája - a női Buddháé, akinek a
tari Tara Templomot is szentelték, és a Laár-féle verzió olyannyira
fülbemászó, hogy mióta először hallottam, úgy két hónapja, nem telik el
nap, hogy ne jutna eszembe. Ez ám a sláger! :)
![]() |
Laár András és neje Taron koncertezik (fotó: UN) |
kedd, július 09, 2013
Paolo Bacigalupi: Hajóbontók
Paolo Bacigalupi a sci-fi irányzat egyik új üdvöskéje, aki már első könyvével (A felhúzhatós lány) elnyert egy rakás nagy díjat. Második regénye, a Hajóbontók
valamelyest ifjúságinak mondható, bár vannak benne olyan kemény részek,
amelyeket 15-16 éves kor alatt szerintem nem kellene olvasnia senkinek
(méghozzá a realizmusa miatt, nem azért, mert mondjuk holmi tinivámpír
vért szürcsöl).
Izgalmas cselekmény, remekül felépített, de nem tolakodóan előtérben levő világ, úgy jó, ahogy van. Ajánlóm az ekulton.
Majoros Nóra: A torony
A toronyban egy kisfiú lakott, egyedül ő léphetett be oda. Mivel a
torony volt minden ősi tudás őrzője, baj, probléma esetén a felnőttek a
kisfiút kérdezgették. De, bár ez egy másik bolygó volt, nem a miénk,
ugyanúgy nem figyeltek oda, hogy pontosan mit mond, ahogy a mi
bolygónkon élő felnőttek közül sokan az itteni gyerekek szavaira. Pedig a
kisfiú azt mondta, hogy a bolygó a felnőttekben félelmet keltő
lüktetése nem barátságtalan, sőt, még cukorkabokrot is sikerült neki
nevelnie. S mikor a felnőttek úgy döntöttek, űrhajókon el kell hagyniuk a
bolygót, egyedül a kisfiú maradt ott, mert ő bízott abban, amit a
torony falán lógó képen látott…
Különös hangulatú, szép illusztrációkkal teli mese, cikkem itt az ekulton.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)