A leginkább még progresszív rock/metalnak címkézhető At Night I Fly második albumára jó sokat kellett várni, és a collision/fusion/division még nagyszerűbb és rétegzettebb lett, mint elődje, a Mirror Maze. Bátky „BZ” Zoltán énekesnek és Horváth András Ádám gitárosnak tettemfel kérdéseimet.
Az interjú először az októberi digitális Hammerben jelent meg, ami PDF-ben itt letölthető, de olvasható a honlapon is,ide kattintva.
De egy-két részletet itt is kiemelnék:
Nem tudom, valaha valaki megszámolta-e, hogy milyen témákról született a legtöbb zenemű, de az biztos, hogy a szakítás ott van a top 5-ben, ha meg kiterjesztjük párkapcsolatra, akkor biztosan az az első helyezett. De az új lemezetek nagyon sokkal mélyebben megy bele ezekbe, mint a legtöbb erről szóló szerzemény. Ti ezt hogy látjátok?
BZ: „Valóban az »I love you« és a »You don’t love me anymore« a két legelcsépeltebb téma a zenében, viszont mi eléggé máshogy álltunk ehhez. Jól látható manapság, hogy a tökéletes kapcsolatok látszata, a szétfilterezett Instagram fotók és a családi szelfik mögött gyakran húzódnak meg sötét titkok, komoly problémák. Amikor aztán a bűnügyi rovatban olvasol valami tragédiáról, jön a sopánkodás, hogy »pedig olyan rendes párnak tűntek«…”
És miért lett az a lemez koncepciója, ami?
BZ: „Igazából az az érdekes, hogy én több mint nyolc éve élek egy csodálatos kapcsolatban, tehát elvileg nálam épp semmi aktualitása nincs a szövegvilágnak, viszont a zenekarban voltak párkapcsolati válságok mostanában, így aztán jött néhány ilyen jellegű ötlet, és az újabb daloknál is éreztük, hogy egy ilyesféle témát több szempontból áttekintő antológia megint jó ötlet arra, hogy ívet adjon az egész albumnak. És azok a dalok is, amik épp nem saját életünkből merítettek, szintén ismerősöktől hallott vagy látott tapasztalatokon alapulnak. Nálam meg a pszichológiai/pszichiátriai problémáim, a sok szempontból véleményes múltam miatt azt hiszem, örökké tart majd az önelemzés és az önvád, tehát volt hová visszanyúlni.”
HAÁ: „Nekem is volt mostanában olyan történés az életemben, ami miatt egyértelműen adta magát a téma, aztán amikor elkezdett formálódni az anyag, akkor BZ-vel beszélgettünk a témákról, és egyértelművé vált, hogy ebbe az irányba kell továbbmenni. Nekem kifejezetten terápiás jellegű a lemez, és örülök, hogy felkerülhetett pár olyan dal, aminek a megírása kifejezetten szükséges volt ahhoz, hogy magánéletileg tovább tudjak lépni.”
A Chains a kapcsolati erőszakról szól, és meglehet, emlékeztet arra, hogy annak elkövetője és elszenvedője épp úgy lehet nő és férfi is, bár a közbeszédben és a hírekben is az a jellemző, hogy a férfi a vétkes. Hogy látjátok, mi az, amiben a férfiaknak fejlődniük, változniuk kellene, hogy elkerülhessék, hogy részesei legyenek az ilyen sztoriknak…?
BZ: „Sajnos sok ilyen sztorit láttam és hallottam az elmúlt évtizedekben, és ha picit is nyitva tartja valaki az érzékszerveit, szintén előkerülnek ilyen ügyek a médiában is. Én szerencsére bántalmazó nem voltam a hagyományos értelemben, de nárcisztikus, másokat megbántó, életeket romboló személyiség igen, ezen azóta is dolgozom a megfelelő szakemberek és gyógyhatású anyagok segítségével. De a konkrét bántalmazásra visszatérve azt hiszem, a legfontosabb, hogy mindig úgy álljunk a másikhoz, hogy megpróbáljuk az ő szempontjából érteni és érezni a világot. Fáj-e neki, amit csinálok, ahogy beszélek, amit gondolok? Akadályozom-e őt abban, hogy boldog legyen, vagy akár önmaga? Persze sajnos a súlyosan bántalmazó emberek általában tényleg konkrét pszichiátriai esetek, akiknél gyakran már teljesen torz az én- és világkép, ilyenkor a környezet felelőssége fontos, hogy a legkisebb jelekből is próbálják észrevenni a gondokat és igenis segíteni. Mert bizony a mai társadalom szokása a sunnyogás, a ’másvalaki problémája’ hozzáállás, vagy az áldozathibáztatás. Nem merünk és nem akarunk közbelépni, inkább megmagyarázzuk, hogy kényelmes legyen. Aztán utólag megint jön, hogy »de hiszen olyan kedves párnak tűntek«…”