Kiadó: Maecenas KönyvkiadóKiadás éve: 2009
Fordító(k): Szántó György Tibor
Kategória: szépirodalom, humor, sci-fi / fantasy / horror
Eredeti cím: Armageddon in Retrospect
Oldalszám: 256
Ára: 3200 Ft
Azt mondják, amit Kurt Vonnegut, a 2007-ben elhunyt nagy amerikai író kiadásra érdemesnek tartott az életművéből, az mind meg is jelent életében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna olyasmi, amit ő valamiért kirostált, ám a rajongók attól még szívesen olvasnák. Így aztán a Mester fia, Mark összeszedte, amit csak tudott, csupa soha korábban meg nem jelent írást, és összeállította belőle ezt a gyűjteményt. A Maecenas Könyvkiadó pedig pompás díszkiadásban (még narancssárga selyem könyvjelzőszalag is van benne, ékszerdoboz!) bocsátja közre magyarul.
A kötetbe került 12+1 írás valóban vegyes képet mutat. A fanatikusok külön elcsemegézhetnek azon, hogy megpróbálják kitalálni, hogy melyik mikor született, ugyanis ezt, a kötet két első darabját kivéve, nem jelzi külön se Mark, se Kurt. Az első egy levél, amit eredetiben is megcsodálhatunk, és amit az ifjú Mester a háború végén, egy hadifoglyokat hazaszállító táborból írt az otthoniaknak. Ezen is átragyog Vonnegut szelleme, összetéveszthetetlen stílusa, és mai szemmel nézve az is nyilvánvalóan kiszüremlik a levélből, hogy a háborús élményei meghatározó erővel voltak rá. Azokból lett Az ötös számú vágóhíd, hogy mást ne mondjak.
A második írás egy beszéd, az utolsó, amit Kurt elmondott volna, a Vonnegut-év megnyitóján, ám végül Mark olvasta fel, merthogy apja akkor már nem volt elég jól, hogy kiálljon a publikum elé. Kell-e mondanom, hogy pont olyan, mint amilyen dolgokat az utolsó évtizedében vagy még több időben írt?
Ami a többit illeti, novella mind, és legtöbbjükben az író háborús élményei köszönnek vissza, különféle formákban. Elég csak a harmadikként beszerkesztett Minden térségen siralom lesz, az A parancsnok asztala, vagy az Előbb a fegyver, utána a koszt című írásokat említenem. Utóbbiban különféle származású drezdai hadifoglyok és őrzőjük vitatkoznak ételreceptekről. Vagy ott van a Zsákmány, ami alighanem a többinél is több önéletrajzi elemet tartalmaz – állítólag ugyanis Kurt mindössze egy csorba, rozsdás Luftwaffe-díszkardot vitt haza a háborúból…
A Nagy Nap pont úgy használ fel sci-fi elemeket, ahogy Vonneguttól megszokhattuk: egy jövőbeli hadsereg visszamegy az időben, hogy megváltoztassa az I. világháború egyik nagy csatájának kimenetelét, s mindezt egy vidéki suttyó meséli el nekünk, akinek mucsai tájszólása nagyon is érző szívet és értő elmét leplez. Természetesen átragyog rajta a Mester háborúellenessége, ahogy a Boldog születésnapot, 1951 megrendítő történetén is.
Van aztán olyasmi is, ami kevésbé jellemző Vonnegutra, legalábbis első blikkre: az A csapda és az egyszarvú 1067-ben játszódik, a normannok által megszállt/felszabadított Angliában. Ám történelmi hűség és izgalmak helyett egy tanmesét kapunk, ami Vonnegut szociális érzékenységét, humanizmusát és az eredeti szocialista eszmékhez való vonzódását tükrözi. Az Ördögcsapda meg egyenest okkult elemeket tartalmaz: tudósok összefognak, hogy minden gondok s bajok eredőjét, forrását, magát az Ördögöt csapdába ejtsék. Mindazonáltal alighanem ez a két írás a leggyengébb a kötetben, bár ha engem kérdeztek, az Isten hozott a majomházban! ill. A hamvaskék sárkány című novellaválogatásokban is akad néhány, ami nem jobb ezeknél. A legjobb pedig talán az Ismeretlen katona, ami minden bizonnyal 2001 után íródott. Amilyen rövid, olyan remekbe szabott és megható, fájdalmas látlelet a világunkról.
Nem lepne meg, ha további kiadatlan írások kerülnének elő innen meg onnan. Az elvakult rajongók meg, pl. én, talán még Vonnegut bevásárlófecnijeit is örömmel olvasnák. Elsősorban nekik ajánlom ezt a könyvet, a többiek kezdjék a nagy és fontos regényekkel az ismerkedést. De mi fanok is vagyunk épp elegen, akik egyetértünk a fordító utószavának utolsó soraival: (a Mester) „Nem csak fiának, Marknak, mindnyájunknak nagyon hiányzik. Ő a mi apánk is.”