Ha létezik olyan, hogy magyar underground metal legenda, akkor az a The Bedlam. A csapat a ’80-as évek második felében alakult Kazincbarcikán. 1996-ban oszlottak fel. Két demókazetta (General Rejections 1989, Dreamland in Misery 1990) és egyetlen album (Inside Ash 1994) maradt utánuk, meg űr, meg sok emlék.Demós korszakukban az akkortájt igen élénk hazai thrash színtérhez tartoztak. Bár nyilván kevesen tudják, hiszen egyik akkori banda sem lett világsztár, mégis, közülük többen is világszínvonalú zenét alkottak. Igazi pezsgés volt akkoriban, az a fajta, amikor a résztvevők is hatnak egymásra. Mindenki (zenészek, közönség, de még az akkoriban már éledező szaksajtó is) érezte, hogy valami fontos és nagyszerű történik. És ebből a barcikai gárda alaposan kivette a részét. Bár egy felvételük sem szólt olyan jól, ahogy a nyugati bandák lemezei, de attól még a dalaik elképesztően jók voltak.
Aztán jött a Nirvana-láz, aminek hatására minden, ami metal, tiltottá vált a szélesebb rétegekhez eljutó médiában, az épp csak fejlődni kezdő élő zenés klubok egymás után zártak be, mellé a Bedlam-on belül is problémák adódtak. A lemezcégük sem tudott mit kezdeni velük, valahogy minden rosszra fordult, s végül feladták az értelmetlen küzdelmet. A tagok közül többen is a vallás felé fordultak, korábbi önromboló életmódjukat feladva.
Néhány éve a szólógitáros Jánosi Szabolcs, azaz Cicó, és az énekes Fodor Zoltán, alias Fodi, a Nomad zenekarral tért vissza a színpadra. Ez a csapat inkább rock, mint metal zenét játszik, szövegeik magyar nyelvűek, de ebben is megvan az a semmi mással össze nem téveszthető íz, hangulat, ami már a Bedlam-ban is jellemezte a játékukat. Aztán pedig egyszerre sok apró momentum összeért, és ezév elején újjáalakult a Bedlam.
A Diesel-klubban (volt E-klub) márciusban tartott első koncertjük igazi ünnep volt. Sok rég látott arc, jó ismerős, barát találkozott itt újra, nyilván, ám ez nem szimpla nosztalgiázás volt. Sőt, csak így lenne szabad visszatérni! Ugyanis a Bedlam jobb, mint valaha. Jobban zenélnek, nagyon sokat fejlődtek, úgy tudtak megszólalni, olyan hangzással, mint soha korábban, és a körülmények is messze jobbak, mint első korszakukban. Jobbak a stúdiók, a fellépési lehetőségek, és számos csatornán eljuttathatják zenéjüket bárkihez, aki kíváncsi rá.
Most persze még nehéz megmondani, hogy a később érkezettek, a harmincon inneniek mit fognak találni a Bedlam zenéjében. Mindenesetre a Tankcsapda turné több állomásán is a Bedlam az előzenekar, és úgy hallom, a fogadtatásuk elég jó. A magam részéről meg olyan lelkes vagyok, hogy a Diesel buli után Gödöllőre, a Trafo klubba is elmentem megnézni őket, és a Zöld Pardon-beli koncertet sem hagytam volna ki semmi pénzért.
A program megegyezett a két korábbi este műsorával, vagyis 4 demós szám, 2 nóta kivételével a teljes Inside Ash lemez, valamint 3 új dal. Utóbbiak groove-os, modern megszólalású, de ízig-vérig Bedlam szerzemények, máris nagyon szeretem őket. A régi dalok meg… Már a legkorábbi dalaik is messze többek voltak, mint szimpla thrash zúzdák. Hosszú, komplex szerzemények ezek, de sosem szóltak olyan szépen és erőteljesen, mint ahogy ma játszák. Cicó rendkívüli gitáros, jó, ha generációnként egy ilyen istenadta tehetség születik. Minden pengetése, hangja, díszítése, riffje és szólója gyönyörű. Átjön, hogy szívből-lélekből zenél, úgy, hogy azt megtanulni nem lehet. Fodi dallamai is emlékezetesek és sajátosak, bár emberünk torka ezen az estén nem volt olyan jó formában, mint a két korábbi bulin. De a hangulat is máshogy alakult, úgy igazán csak a First Struggles alatt oldódott fel a közönség és a zenekar is, túl a koncert felén. A hangzás sem volt olyan kristálytiszta, mint az előző fellépéseken, de végül ugyanúgy belelendült a nép a mozgásba, a széles vigyorral való léggitározásba és hasonlókba. Szóval újabb felszabadító élménnyel ajándékozott meg minket ez a kivételes zenekar.Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de a mai Bedlam nem csak jobb, mint valaha, de zeneileg megüti azt a szintet, mint a nyugati nagyok, akár a Metallica is. Remélem, sokan felfedezik most őket maguknak, és elérik legalább egy kis részét annak a sikernek és elismerésnek, amit megérdemelnek.