Csak két bandára tudtam/tudok kimenni, azokon kívül mást meg sem néztem, igaz, a kisebb színpad úgy 500 méterre van a nagytól, és abban a sártengerben amúgy sem volt kedvem sokat korzózni. Az az erdős, budai rész amúgy gyönyörű, és bár sosem jártam Csillebércen, amikor beléptem az úttörő tábor területére, egy pillanatra megcsapott a nem is olyan régmúlt szelleme. Enyhén kísérteties értelemben. De attól még fesztiválhelyszínnek teljesen jó, és külön jó pont a nagyszínpadot és nézőterét fedő sátorért, anélkül pusztulat lett volna...
Minden eddigi magyar Nevermore koncert ütött, de azt, amit most éreztem, még soha korábban. Mivelhogy most láthattuk először a bandában gitározni Vörös Attilát. Már a buli előtt beindult az Attila-Attila kórus, ami közben is többször megismétlődött. Felemelő, torokszorító, egyben ujjongós érzés volt látni ezt a fiatal arcot az egyik legnagyobb kedvencem soraiban, ahogy királyul tolja a megveszekedett témákat. Tényleg, annyi gáz van országban-világban, hogy annyira lehet örülni bárminek, ami jó, de ez, hogy egy magyar srác gitározik a Nevermore-ban, ez több, mint jó, ez ott van a 3 legjobb dologban, amit a metal kapcsán megéltem. Attila is boldog volt, annyit mosolygott és úgy, hogy ha a nap rásüt a fogára, mind ott vakulunk meg! :)
Ezzel együtt nem volt tökéletes a koncert, sőt. Nem a csapat miatt, ők még mindig iszonyat módon zúznak. De a korai időpont, a relatíve rövid fellépési idő és a hangzás is ellenük dolgozott. Ha ugyanazt megkapták volna, amit aztán a Lamb Of God, akkor ez a buli is ütött volna akkorát. De mindegy, az igazi ünneplés majd ősszel lesz, ha visszajönnek a turnén!
A program egy standard, meglepetések nélküli best of volt, 4 újjal: Your Poison Throne, Emptiness Unobstructed, The Termination Proclamation, The Obsidian Conspiracy. Mind jó volt élőben, de a címadó a legjobb: pont úgy kirázott tőle a hideg, mint a hasonló, csak jóval hosszabb This Godless Endeavor-tól, ami most nem volt. A nyitó Beyond Within-t és a River Dragon Has Come-ot még félig-meddig tönkrevágta a hangzás, ami aztán is csak kevéssel lett jobb. Márpedig ez a zene kásás sounddal nehezen élvezhető. De így is király volt, ha más nem történik, csak Attila feljön és ránk vigyorog, már azért is megérte volna :)
Hogy a Deathstars mi a jó büdös francot keresett két ilyen banda között, azt nem tudom. Nagyjából félévente fellépnek nálunk, és biztos jók és népszerűek, de személyes sértésnek fogom fel, hogy a Nevermore előttük kellett, hogy játsszon. Viszont így legalább egy halom haverral, ismerőssel beszélgethettem, amiben úgyis ritkán van részem.
Aztán jött a Lamb Of God, és letarolt mindent. Ez az Isten Báránya nem elveszi, hanem a képünkbe vágja a világ bűneit... Az első pillanattól iszonyatos hangerővel szóltak, de mellé jól is. A koncert közben azon filóztam, hogy nem számítva a Machine Head Through Ashes of Empires albumát, meg a The Haunted-et, ez a Virginia állambeli banda a legjobb, ami a thrash metal utóbbi tíz évében történt. Ők sem kő fiatal csókák már, John Campbell basszer és Mark Morton gitáros pl. bármikor beszállhatna az Apostol együttesbe, amennyiben a bibliai méretű szakáll a kritérium :) 40-hez közeledő fazonok, akik valami zseniális módon keverik az old school thrash-t a Panterás modernebb, groove-os dolgokkal ill. a hardcore kompromisszum mentességével, és olyan elementáris erejű dalokat írnak, amik nem pusztán lezúznak, de meg is ragadnak az agyban. Minden nóta sütött, kivétel nélkül, de azért a Sacrament-es Redneck-nek és a Wrath-os Contractor-nak örültem a legjobban. Nem aszondom, pár kedvencem kimaradt, de ha tovább játszanak, ott maradok a betonon, az meg kinek jó? Nekem nem. Egyetlen bajom volt csak, azon kívül, hogy még másnap is csengett a fülem, és nem tudtam felvenni, az, hogy az alap „fuckin’ good közönség vagytok” meg „zúzzatok madörfakörz” szövegeken kívül Randy Blythe nem igen kommunikált. Nem vártam tőle prófétálást, de valahogy a Testament meg Death Angel koncertek barátságosabbak. Igaz, ő legalább nem volt olyan goromba antiszociális, mint a Haunted-es fószer. Ezzel együtt úgy tippelek, hogy ennél jobb METAL koncert nem igen lesz ezévben (függetlenül attól, hogy én nem sokra jutok majd ki). Na jó, talán a Nevermore ősszel!
Fotók: Wera
Minden eddigi magyar Nevermore koncert ütött, de azt, amit most éreztem, még soha korábban. Mivelhogy most láthattuk először a bandában gitározni Vörös Attilát. Már a buli előtt beindult az Attila-Attila kórus, ami közben is többször megismétlődött. Felemelő, torokszorító, egyben ujjongós érzés volt látni ezt a fiatal arcot az egyik legnagyobb kedvencem soraiban, ahogy királyul tolja a megveszekedett témákat. Tényleg, annyi gáz van országban-világban, hogy annyira lehet örülni bárminek, ami jó, de ez, hogy egy magyar srác gitározik a Nevermore-ban, ez több, mint jó, ez ott van a 3 legjobb dologban, amit a metal kapcsán megéltem. Attila is boldog volt, annyit mosolygott és úgy, hogy ha a nap rásüt a fogára, mind ott vakulunk meg! :)Ezzel együtt nem volt tökéletes a koncert, sőt. Nem a csapat miatt, ők még mindig iszonyat módon zúznak. De a korai időpont, a relatíve rövid fellépési idő és a hangzás is ellenük dolgozott. Ha ugyanazt megkapták volna, amit aztán a Lamb Of God, akkor ez a buli is ütött volna akkorát. De mindegy, az igazi ünneplés majd ősszel lesz, ha visszajönnek a turnén!
A program egy standard, meglepetések nélküli best of volt, 4 újjal: Your Poison Throne, Emptiness Unobstructed, The Termination Proclamation, The Obsidian Conspiracy. Mind jó volt élőben, de a címadó a legjobb: pont úgy kirázott tőle a hideg, mint a hasonló, csak jóval hosszabb This Godless Endeavor-tól, ami most nem volt. A nyitó Beyond Within-t és a River Dragon Has Come-ot még félig-meddig tönkrevágta a hangzás, ami aztán is csak kevéssel lett jobb. Márpedig ez a zene kásás sounddal nehezen élvezhető. De így is király volt, ha más nem történik, csak Attila feljön és ránk vigyorog, már azért is megérte volna :)
Hogy a Deathstars mi a jó büdös francot keresett két ilyen banda között, azt nem tudom. Nagyjából félévente fellépnek nálunk, és biztos jók és népszerűek, de személyes sértésnek fogom fel, hogy a Nevermore előttük kellett, hogy játsszon. Viszont így legalább egy halom haverral, ismerőssel beszélgethettem, amiben úgyis ritkán van részem.
Aztán jött a Lamb Of God, és letarolt mindent. Ez az Isten Báránya nem elveszi, hanem a képünkbe vágja a világ bűneit... Az első pillanattól iszonyatos hangerővel szóltak, de mellé jól is. A koncert közben azon filóztam, hogy nem számítva a Machine Head Through Ashes of Empires albumát, meg a The Haunted-et, ez a Virginia állambeli banda a legjobb, ami a thrash metal utóbbi tíz évében történt. Ők sem kő fiatal csókák már, John Campbell basszer és Mark Morton gitáros pl. bármikor beszállhatna az Apostol együttesbe, amennyiben a bibliai méretű szakáll a kritérium :) 40-hez közeledő fazonok, akik valami zseniális módon keverik az old school thrash-t a Panterás modernebb, groove-os dolgokkal ill. a hardcore kompromisszum mentességével, és olyan elementáris erejű dalokat írnak, amik nem pusztán lezúznak, de meg is ragadnak az agyban. Minden nóta sütött, kivétel nélkül, de azért a Sacrament-es Redneck-nek és a Wrath-os Contractor-nak örültem a legjobban. Nem aszondom, pár kedvencem kimaradt, de ha tovább játszanak, ott maradok a betonon, az meg kinek jó? Nekem nem. Egyetlen bajom volt csak, azon kívül, hogy még másnap is csengett a fülem, és nem tudtam felvenni, az, hogy az alap „fuckin’ good közönség vagytok” meg „zúzzatok madörfakörz” szövegeken kívül Randy Blythe nem igen kommunikált. Nem vártam tőle prófétálást, de valahogy a Testament meg Death Angel koncertek barátságosabbak. Igaz, ő legalább nem volt olyan goromba antiszociális, mint a Haunted-es fószer. Ezzel együtt úgy tippelek, hogy ennél jobb METAL koncert nem igen lesz ezévben (függetlenül attól, hogy én nem sokra jutok majd ki). Na jó, talán a Nevermore ősszel!Fotók: Wera