nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

szombat, július 23, 2011

J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve I-II.

Vannak, akik csak A Gyűrűk Ura filmtrilógiát látták, és annyi is elég volt nekik. Mások elolvasták a könyveket is, mi több, A hobbitot is, majd nekifutottak A szilmariloknak, de azt már nem bírták végigrágni. És vannak azok, akik azt is imádták, meg A Gyűrű keresése című kötetet is, és alig várták, hogy az Elveszett mesék könyve újra megjelenjen, mert az 1996-os kiadást már csak aranyárban kapni, ha ugyan, obskúrus vagy rátermett antikváriumokban. Mindezen emberek közül egyedül az utolsó csoportnak tudom istenigazából ajánlani ezt a vaskos kötetet. De az is lehet, hogy aki még nem olvasott Tolkien-től semmit, de nyitott a mítoszokra és mesékre, élvezné – amennyiben kihagyja a jegyzeteket. Amik nélkül viszont a Tolkien-fanoknak nem lenne jó olvasmány élmény a könyv.
Hosszas elemzés vagy legalábbis mindenféle, ami eszembe jutott, itt.

Címkék: