nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

szombat, november 22, 2014

John C. Parkin: F**k It – B…a meg!

Van ez a jó magyar kifejezés, hogy akinek már nagyon elege van, az „vegye be a lesz.rom tablettát”, és aki ezt érti, az Parkin könyvét is fogja. Az Olaszországban élő angol író életfilozófiája is ebből indul ki: van, amikor eljön az a pont, hogy azt kell mondani valamire, hogy b…a meg!
A hogyanokról, miértekről, és a kimondás jótékony hatásairól szól ez a könyv, sokszor viccesen, általában jóval mélyebben szántva, mint amilyennek látszik, s persze van, amivel nem értettem egyet (de ez magától értetődik egy efféle könyvnél). Az átlag nyugati ember számára ennél érthetőbben és hatásosabban aligha lehet megfogalmazni és megtanítani, hogy vegye már végre lazábban az életet, fogja már fel, hogy mi az, ami tényleg számít, és így tovább.

Címkék: