vasárnap, október 28, 2018

Ray Bradbury: Októberi vidék

Ez a gyűjtemény Ray Bradbury első novelláskötetéből (Dark Carnival, 1947) vett át tizenöt sztorit, további néggyel megtoldva, és így, ahogy van, a hátborzongató, horrorisztikus irodalom klasszikusának számít. Sokaknak talán meglepő is lesz, hogy milyen sötét hangulatú, félelmetes írások ezek. Magam legalábbis nem az effélék miatt szerettem meg Bradbury írásait, és egyik-másik novellát elég sokkolónak és betegnek találtam. De már ezek a korai írásai is elképesztő ötletekkel voltak tele, melyek aztán rengeteg más íróra és egyéb művészre voltak hatással. Ha jobban ismerném a korszak irodalmát, talán elősorolhatnék néhány akkori nagy- vagy obskúrus nevet, akik hathattak a még ifjú Bradburyre. Nekem azonban úgy tűnik, hogy még Poe vagy Lovecraft hatása sem konkrét ötletek, hangulatok formájában jelentkezett (ha ugyan), inkább azt látom valószínűnek, hogy Bradbury magába szívott mindent, és olyan agya meg lelke volt, melyek minden hatást úgy pörgettek-forgattak át, teljesen váratlan asszociációkba és sztori-magvakba, hogy nem igazán lehet ráismerni az elődök befolyására. Miközben pedig nagyon is ősi szimbólumokkal, motívumokkal és megoldásokkal dolgozott ő is.