A The Cure neve manapság nyilván kevésbé ismert, de 1979-es
megalakulásuk óta rengeteg olyan dalt írtak, mely himnusza vagy épp
fontos kapaszkodója lett az adott időszakban zenét hallgató népeknek –
és sok számuk mit sem vesztett erejéből az eltelt évek alatt. A
Gaiman-féle Sandman (Morpheus, Álom) előképének, mintájának is
tekinthető Robert Smith énekes-gitáros vezette, pályája során rengeteg
tagcserén és változáson áteső zenekar valami egészen különlegeset és
egyedit alkotott. A New Wave felől jöttek, s hamar a gótikus/dark
wave/rock úttörői majd ikonjai közé kerültek. Ám sok hasonló formációval
szemben Smithék gyakran engedtek teret dalaikban a popba hajló, azonnal
ható, fülbemászó dallamoknak. Így aztán az olyan slágereket, mint a
Boys Don’t Cry vagy egy
Friday I’m in Love, máig játsszák a különféle
rádiók, és akkor is ismered őket, ha mit sem tudsz a The Cure-ról.
Ebben a képregényben pedig ott van feketén-fehéren a csapat pályájának első évtizede, és tök jó. Teljes cikkem ekulton.
